Történetek

Ő miért ne vétkezzen? Miért nem tehet olyat, mint senki más? De! Nagyon is kirúghat a hámból! Megbosszulja, amit vele tettek! Megám! De még mennyire, élvezni fogja, hogy rákoppinthat főnöke orrára. Kacagott. Eszelősen. A liftben viszont nem hallotta senki...

2057. Káosz uralkodik a világban. 2027-ben kitört a III. világháború, amit, 2057-ben időlegesen befejeztek. A két nagyhatalom Amerika és Oroszország, harmadszorra is nekiesett egymásnak. Senki nincs biztonságban. Ez már sokkal fejlettem technikákkal rendelkező háború volt, mint az előző kettő. Itt már nem két hadsereg küzdött egymással, hanem a technika. Szinte percenként repült mindenfelé atom- és neutronbomba...

A démon már sokat vett el az emberekből és a kis hercegnői is mind neki dolgoztak, persze nem vették észre, hogy boldogtalanok, csak azt, hogy nem szeretnek, és nem sérülnek. Közben mások életét megkeserítették, mégis csak jöttek az emberek, akiket megfogtak maguknak, a jellemmel, a szóval, és a szépséggel...

A boldogító igen óta öt év telt el. Még jobban szerették egymást, mert az idő összekovácsolta őket. Életük tele volt szenvedéllyel, szerelemmel és izgalommal. Utaztak, világot láttak, terjeszkedtek. Ahogy az idő telt, a nőnek hiányzott valami, amit a pénzükkel nem tudott megvenni. A gyermekáldás elmaradt, hiába próbálkoztak...

Esik. Sőt, zuhog. Az utca, melyen járok, megtelt vízzel. Végig a járdán három sorban állnak Smithék. Nem élem túl. Tekintetem a hatalmas épületekre téved. Százával néz le rám ugyanaz az arc, minden egyes emeletről. Borzasztóan félek. Az egyikük a járdáról kilép az utca közepére. Miért csak egy? Nem értem.
- Mr. Anderson - mondja - isten hozta! Már hiányoltuk. Hogy tetszik ez az új dizájn?
- A játszmának vége! - válaszolom. Ezzel próbálom elkergetni a félelmem.
- Tudom...

Odaléptem Erikához, az egyik kedvencemhez, aki már sápadtan várt. Elpanaszolta, hogy bizony ma ő is „szurit” fog kapni, valamint vérvétel lesz nála is. Apró kezén felhúzta a pizsama ujját, és én láttam azokat a kék foltokat, melyeket a többi szúrás nyoma hagyott. Végigsimogattam a vékony kis karokat, melyek ezután, nyakam köré fonódtak és sírva kérte, hogy maradjak vele, míg rá kerül a sor, hogy a kezelőbe vigyék. Reszketve egyeztem bele, mert bár én nem féltem, de látni azt a csöpp lányt,...

Mindig abba a tévedésbe, ill. annak elítélésébe fektettem minden energiám, hogy minek is születtem meg, pedig tévesen ítéltem meg a helyzetet, mert azzal kellett volna foglalkoznom, hogy minek is élek még. Minél előbb meg kellett volna halnom, ahogy a testvéreim tették… én valami félresikerült lehettem, mert ketten is meghaltak, én mégsem vettem észre, hogy nekem is meg kellett volna…

eljebb mentem és ekkor vettem észre, hogy abban a kórteremben van nagy felfordulás, ahol Erika volt. A többi kicsi, akikkel együtt feküdtek, máshol beszélgetett, másik kórteremben üldögélt. Ahogy közeledtem az én barátnőm szobája felé, az egyik nővér utamat állta. A főorvosnő parancsára, nem engedhettek be. Ám a kislány meglátott és apró, vékony karjait, felém nyújtotta, aminek senki nem tudott ellenállni és beengedtek. Ágyát az ablak elé húzták, de az éjjeli szekrénye a bejárat mellett...

Hamarosan egy méregzöld aura lengte körül. Pár pillanat múlva a föld megremegett. A repedezett talajból és a közeli erdőből csontvázak, zombik és lidércek hada menetelt a csatatérre.
A lány mosolyogva kinyitotta szemét. Biztos győzni fognak...ekkora hadsereggel szemben az ellenségnek esélye sincs...

Eljött a maszkabál éjszakája. Álmodtam az én kedvesemmel, azt mondta, nem találkozhatunk soha, mert érzi, hogy megházasodik. Nagyon szomorú voltam, sírni akartam, szétszaggatni valamit, törni-zúzni, de visszafogta a karomat az a megkönnyebbülés, amit az országomnak hozok, a hazámnak. Lementem a bálterembe. Hatalmas volt, csillogó, mindig olyan érzésem volt mikor beléptem ebbe a terembe, mintha kiléptem volna a szabadba. Minden tekintet rám szegeződött, noha állarcban voltam mindenki tudta...