Vágyódás

Fátyolos köd szállt a kicsiny falura. A nap sugarai néha-néha átszűrődtek rajta és megcsillantak egy-egy víztócsában.
Egy fehérfalú kicsiny házban Hajnal ébredezet, nagyokat nyújtózott a takaró alatt, majd álmosan dörzsölte szemeit.
„Csak még egy percet” – könyörgött némán magában. De a reggel kegyetlen volt kelni kellett. Mellette Krisztián is megmozdult, majd átkarolta a lányt és ridegen megcsókolta. A csók csak egy pillanatig tartott, a férfi már talpon is volt és kisietett a fürdőszobába. Hajnal magára maradt magányosan és csalódottan, várt volna valamire, mint minden álmos reggelen. Eszébe jutottak a régi reggeli szeretkezések emlékei, mennyire élvezte, és mennyivel jobb kedvel ment utána dolgozni.

Fájdalmasan sóhajtott egyet és kibújt az ágyból. Kicsiny selyem hálóingje épp csak eltakarta bájait. Karcsú, hosszúkás ujjait belemélyesztette kócos szőke hajába és megdörzsöli a fejét. Fejében cikáztak a gondolatok: „8.30 - osztályértekezlet, 10.00-12.00 - kamarai megbeszélés, 12.30 - ebéd Dr. Somogyival. 15.00 - meggyőzni néhány fejest, hogy támogassák a 2008-as marketingterveket.
- Min gondolkozol? Krisztián ott állt előtte meztelen egy szál törölközővel a kezében. Izmos teste libabőrös volt a zuhanytól. Hajnal az évek alatt már megszokta a látványt és tudta, hogy a tökéletes külső mögött egy rideg szív lakozik.
- Csak azon, hogy mit vegyek fel. Fárasztó napom lesz, és munka után jön értem az oktató. Tudod, megyek vezetni.

A férfi megvonta a vállát és elkezdet öltözni, a lány pedig kisietett a fürdőszobába. Ledobta magáról lenge hálóingét, kibújt aprócska bugyijából és beállt a zuhany alá. A langyos víz végig siklott formás testén felfedezve annak minden aprócska zugát. Néhány csepp illatos olajat csepegtetett a fürdőszivacsra, és lassú mozdulatokkal végigdörzsölte kecses karját, fehér nyakát, majd a szivacs lejjebb csúszott gömbölyded melleire, kemény fenekére, és az útja az aprócska lábujjaknál ért véget. Egy pillanatra úgy érezte, hogy egy láthatatlan kéz simogatta végig testét és ez a láthatatlan idegen csak rá vágyott, őt akarta. A képtelen gondolatot hamar elhessegette. Elzárta a csapot, és kilépett a zuhany alól.
Úgy döntött a fehér nadrágkosztümjét veszi fel, a dekoltázsa mélyen kivágott - így lesz mit bámulni a sok befásult pénzeszsáknak, amíg meggyőzi őket a szükséges költségekről - és nadrágban vezetni is kényelmes. Feldobott egy szolid sminket. - Amolyan kislányosat: macskaszemekkel, csókolni való rózsaszín ajkakkal.

Fél óra múlva már Krisztiánnal ült az autóban. Nem szóltak egymáshoz. Már rég nincs egymás számára semmi mondanivalójuk. Néha nem is tudja miért vannak 7 év után is együtt. A megszokott szeretkezések mára már sablonossá váltak, a jó csengő „szeretlek” mögött már nincs semmi mondanivaló. Az ismerősök, barátok, a család azt hiszik róluk, hogy ők az „Álompár” és már csak az esküvői meghívóra várnak. Pedig ha csak egy kicsit is figyelnének, észrevehetnék, hogy az édes összebújások, véletlen egymásra pillantások, bájos mosolyok mögött két unalmas alak van, akik már nem szenvedéllyel szeretik egymást, csak megszokásból.
- Megérkeztünk. – törte meg a csendet Krisztián hangja.
- Este találkozunk, későn érek haza. Legyen szép napod. Szeretlek!
- Én is Szeretlek. Vigyázz magadra!
Az évek alatt sablonossá váló búcsúzás után elcsattant egy röpke csók és mindketten mentek a saját dolgukra.