Angyalok álma

Egyszerűen csak ültem egy felhő szélén, és néztem, ahogy a világ elrohan a szemem előtt. Néhányszor megmozdítottam elgémberedd szárnyaimat, becsuktam, majd tekintetem visszairányítottam az emberek világára. Nem igazán érdekelt, hogy mit csinálnak, hogyan élnek, de ez is jobb időtöltés volt, mint szembenézni a kérők hadával.

Rengetegen akartak feleségnek, és apám mindenkit fogadott. Azt hiszem nem volt egy sem aki, szerelemből akart volna magának, csak a pénz vagy a hatalom érdekelte a vegyes kérők társaságát. Voltak közöttük mohó Törpök, büszke Angyalok ( én magam is az vagyok), vakmerő Fekete angyalok, varázsló családok leszármazottai, akik csak azon fáradoztak, hogy az ő utódjuk angyal legyen. Persze megtagadhattam volna mindenkit, hiszen az angyalok örökre választanak párt, és sokan utaznak mielőtt választanak. De nálam ez nem működhetett. Apám haldoklott, és az angyalok trónját bizony be kellett töltenie egy uralkodónak. Anyám nem lehetett, mert ő nem az uralkodócsalád vére volt. Beházasodott boszorkány, aki nagyszerű anya, feleség és királyné volt. Tehát gyorsan találnom kellett valakit, akibe ha lehet még szerelmesnek is kell lennem.

Nehéz döntés, mert jelenleg mindegyiket a hátam közepére kívántam. Érdekházasság. Volt olyan kérőm, akinek otthon volt már szerelme, de apjuk, vagy kötelességük ideküldte, hogy beálljanak az amúgyis hosszú sorba. Törpök... belőlük biztosan nem lesz egy sem a férjem. Munkamániások egytől egyig, alacsonyak, némelyik alattomos és kegyetlen.
Angyalokból már inkább valószínű, legalább rokonlelkek lehetünk. Büszkék, nemes lelkek, viszont becsvágyó, kakaskodó, és álszentek is vannak a kérőlistán.
Varázsló emberek. Mindegyik titokzatos, töprengő, álmodozó ám az emberek gyengeségeit hordozzák. Ők is szóba jöhetnek.
Fekete angyalok. Mindössze az a két darab ifjú testvérpár. Valójában harcolunk velük, de most ezzel a lépéssel, hogy a kirájuk két fiát is ideküldte kérőnek diplomáciai békekötést eredményezett. Ha a kettő közül egy az egyik a férjem lenne, örök békét jelentene az országnak, illetve egy szövetségest. Megfontolandó ajánlat. Nem nézhetek keresztül rajta már csak azért sem, mert minden megvan bennük egy jó uralkodóhoz méltóan.

Összesen 300 kérő. Az összes házasulandó Angyal és Törp. Majdnem minden varázsló, és a két herceg. A Fekete angyalok közül a király, Darius csak azért a két fiát engedte, mert mindenáron a családjában akart tudni, ha véletlenül úgy döntenék.
Az apám, Marcus, szíve szerint a legjobban azt szeretné, ha angyalt választanék, de a háborúk ugye... A hozományom pedig tetemes. Én leszek a királynő, de egy Angyal családba bekerülni önmagában is vonzó ajánlat, hátmég az Angyalok királyi családjába.

Belesápadtam, hogy nem lehetek soha azzal a lénnyel, akit szeretek. Álmaimban találkozunk mindig, csukja lepi az arcát, amit egyszer sem sikerült lehúzom róla. Nem tudom, hogy ki, honnan származik, de egyet biztosan, mire elérkezik az idő, hogy találkozhassam vele addigra már házas leszek, főleg, ha apám állapota ilyen gyorsan romlik. Majdnem 2000 éves. Gyönyörű kort ért meg, de senki sem élhet örökké. Könnyek gyűltek a szemembe. Az a személy hagy el, aki mindig mellettem volt, segített. Emlékek törnek rám, és nem akarom elfojtani, mert minden emlékem gyönyörű, de ebben a pillanatban fájdalmas súllyal nehezedik vállaimra. Látom magam, ahogy tanít repülni, tűzből jeget csalni, és a varázslás egyéb dolgait tanítani. Hogyan játszottunk a felhők között szállva, anyám rosszalló pillantásai között. Igen játszani mindig is tudtunk.

Elrugaszkodtam a felhő széléről. Zuhanórepülésben felszáradtak a könnyeim és tiszta fejjel láttam a jövőmet. Véget kell vetnem a háborúnak, meg kell szüntetnem, mert rámehet az egész örökségem, az egész országom. Kinyitottam szárnyimat, hagytam, hogy a szél belekapjon, felrántson. Ezekben a pillanatokban érzem magam a legtökéletesebbnek. A szabadságot juttatja eszembe akár csak egy percig is. Az erőt, amellyel születtem. A mágiához nem sokat értek, csak az alapokat, de repülni mindig is szerettem. Nagy, hosszú szárnyaim vannak, az emberek mértékegységével 2 méter mindkét oldalon. Megtanítottak pár dolgot, hogyha le akarnánk menni, ne legyünk teljesen elveszve. Gondoltam miért is ne? Lemegyek, csak egy pár órácskára, nem lehet belőle semmi gond. Ha eddig tudtak hiányolni, pár órán már nem múlik semmi.

El kezdtem ereszkedni, a felhők ritkultak, egyre tovább elláttam. Már egészen tisztán láttam az autókat gazdáikkal, mikor egy árny suhant el mellettem eszeveszett sebességgel. Megbillentem, majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, de nem álltam meg. Utána vetettem magam. Kíváncsi voltam ki mer engem megközelíteni ilyen alattomosan. Zuhanórepülésre váltottam, az árny irányába repültem mostmár sebesebben, mint maga az árny. Utolértem, mit sem törődve a csengő fülemmel. Ő is a föld felé tartott, ahogy én eredetileg. Lassított, tehát én is. Hátranézett, meglátott, majd újra gyorsított. Le akart rázni. Nem tudtam, hogy ki ő, és valószínűleg az a Fekete angyal sem az arcomat nézte. A királyi jelleget viszont észrevehette volna, ugyanis a szárnyamon könnyű mégis vastag ékszer volt. Ha viszont fogócskázni akar ám legyen, az emberek úgysem láthatnak meg, tehát miénk az egész ég.

Sajnálatomra viszont nem tartott tovább az üldözés, mint néhány perc, ugyanis az az angyal csak egy jó leszállóhelyet keresett. Leszálltunk mindketten. Ahogy elérte az épület tetejét a lában a szárnyam mintha nem is létezett volna. Az egyesség, miszerint az emberek területein nem lehet sem szárnyunk, sem mágikus erőnk. Ez egyfajta semleges terület volt. Mikorra az ő szárnya is feloszlott, megszólítottam. Határozottan, uralkodóhoz méltóan.
- Veszélyeztettél! Mi a mentséged?- talán egy kicsit túl határozottan.
-A mentségem? Ki vagy te? Hogy hívnak? Én diplomáciai engedéllyel repülhetek a ti légkörötökben. Dáriusz király idősebbik fia vagyok, Rhys. Kérőként érkeztem a hercegnőhöz, és nem tartozom elszámolással egy őrszemnek. - mondta Rhys, és kihúzta magát amennyire csak tudta. Hogy képzeli ez a kis őrszem, hogy így ráförmed?
- Akkor nem a legalkalmasabb hangnemet üti meg Rhys herceg! Nem őrszem vagyok, hanem Marcus király, lánya! Majdnem elsodortál, ezért követtelek, hogy tisztázzam ki vagy. Azt hittem a kérőim mind a palotában várják érkezésemet. Te miért nem?- váltottam a hangnemen, hiszen lehet, hogy ő a legideálisabb a férjem posztjának betöltésére. Kacagtam magamban erre a gondolatra, aki igazán kell nekem sosem lehet az enyém.
- Bocsásson meg Gwynn hercegnő! - kezdte Rhys.
- Fogalmam sem volt, hogy ön az. Egyszerű ruhában van!- nem igazán tudta miért nézte rögtön őrszemnek.
- Mégis milyen ruhában kellene meglátogatnom az emberek? Maga sem palotai ruhában van. De a kérőimnek az apám palotájában kellene lenniük! Megmondaná, hogy miért nem vár ott?- kezdtem mérges lenni.
- Azért hercegnő, mert maga sem ott van. Az apja megkért néhányunkat, hogy keressük meg önt. Feljönne velem a többekhez, hogy tisztességesen fogadjon bennünket? Én is csak most érkeztem meg. - az apjára hallgat. Gondolta Rhys, mikor szó nélkül felszállt a hercegnő, és megindult a palota felé.

Arrogáns egy alak. Gondoltam. De igaza van, túl sok időt töltöttem el házon kívül. Az apám már biztosan mérges. Nem akarok neki fájdalmat okozni, de most sikerült. Olyan gyorsan repültem hazafelé, hogy Rhys-t könnyedén lehagytam. Csak amikor leszálltam, láttam őt újra, ahogy kiemelkedik a felhők közül, hogy utolérjen. Elmondtam magamban az újra öltöztető szót népem nyelvén, majd arra a ruhára gondoltam, amit viselni akartam, hogy illőn fogadjam az újonnan érkező kérőket. A hajamat is megváltoztattam. Most hosszú ujjú fehér ruhában voltam, ami elért a cipőmig. Aranyszegéllyel volt körbefogva és a királyi pecsét lógott a nyakamban. Hajam rövidre volt vágva (mint mindig), csak egy tincs volt hosszú, amit ha akartam félig az arcomra simíthattam, hogy elrejtsem a szemöldökömön egy vágást. Bementem a palotába, a mellem vonaláig tartó hajtincsét most a fülem mögé igazítottam. Apám méltóságteljesen ült a trónján, nem látszott rajta az idő, de tudtam hogyan viselkedik a tróntermen kívül.
- Hivattál apám! - montam a legtiszteletteljesebben.
- Igen! Fogadd kérlek nemes kérőidet, leányom! Megérdemlik a hosszú zarándokút után!- szólt ellenmondást nem tűrő hangon, majd felállt, és a trón mögött eltűnt.
Elfoglaltam az engem megillető kisebb trónt, majd intettem a palotaszolgának, hogy jöhetnek a kérők.

Most mindössze 45 kérőt fogadtam, és a két herceg volt a legszimpatikusabb. Még Rhys is, akármennyire viszolyogtam tőle odalenn az embereknél. Tiszta, józan gondolkodású férfinak tűnt. Az öccse fiatalabb volt nálam, nem sokkal, csak két évvel, de akkor bátyja lesz a befutó. Voltak még varázslók jóképűek, tehetségesek, de nem értek a szememben pénzéhes kanoknál többet. Rhys más volt, nem volt behízelgő a stílusa, egyenes volt, és nem koslatott utánam, beszélgettünk, igaz hivatalos módban. Kicsit mintha került is volna engem szándéka ellenére. Eldöntöttem őt választom, és azon az éjszakán sirattam szerelmemet, akit tudtam nem láthatok, mert az Angyalok nem hagyják el a választott párjukat soha.

Apámmal eldöntöttük, hogy a maszkabálon hirdetem ki a választásom, és a rákövetkező teliholdra megházasodom választottammal. Láttam apám szemében a büszkeséget, ahogy rám nézett, de szomorú is volt. Tudta, hogy kivel álmodom éjszakánként, és azt is, hogy mekkora áldozatot hozok meg a döntésemmel, de ez volt a legokosabb.

Eljött a maszkabál éjszakája. Álmodtam az én kedvesemmel, azt mondta, nem találkozhatunk soha, mert érzi, hogy megházasodik. Nagyon szomorú voltam, sírni akartam, szétszaggatni valamit, törni-zúzni, de visszafogta a karomat az a megkönnyebbülés, amit az országomnak hozok, a hazámnak. Lementem a bálterembe. Hatalmas volt, csillogó, mindig olyan érzésem volt mikor beléptem ebbe a terembe, mintha kiléptem volna a szabadba. Minden tekintet rám szegeződött, noha állarcban voltam mindenki tudta ki vagyok valójában. Nem tudtam elvegyülni az udvarhölgyeim között, mert minduntalan táncba hívott valamelyik kérő, és nekem illett válaszolnom rájuk legalább egy tánccal. Éppen abbahagytam egy Angyallal, mikor megjelent előttem egy csuklyás férfi. Egy pillanatra elállt a szívdobogásom. Ugyanaz a ruha, ugyanaz a termet. Ő az, az én szerelmem! Hagytam, hogy egy kis könnycsepp az állarc alatt leguruljon.
- Hogyan lehet ez? - kérdezte őszintén a férfi.
- Nem tudom! Őszintén nem tudom! Ki vagy! Látni akarom az arcod! Kérlek, ne kínozz!- préseltem ki a levegőt.
-A hercegnő udvarhölgye nem lehetsz!- mondta. Egy mozdulattal levette rólam az állarcot anélkül, hogy a sajátját levette volna.

- Gwynn hercegnő!- szólalt meg, de inkább hörögte a nevemet. Gyorsan kikaptam a kezéből a saját állarcomat, és visszatettem az arcomra.
- Mutasd meg kérlek, ki vagy!- a parancsolónak szánt hang könyörgéssé alakult.
Lehúzta az arcáról a csuklyát, és én majdnem elájultam. Megfogott, erősen tartott, és csak úgy sütött Rhys szeméből a szerelem.