Történetek

- Asszonyom. Amíg további tünetek nem jelentkeznek, nincs értelme emiatt aggódni. De amint a gyerek kiütéses lesz, és hányinger gyötri, vagy hullani kezd a haja, azonnal jöjjenek be. Na mutasd csak azt a lázmérőt! – fordult a beteghez.
- Igen... 38,8. Felírok neki lázcsillapítót, maradjon ágyban a héten...

Ám ekkor néhány méterrel előttük csapódott fel a víz, jókora vízcseppekkel mosva végig a tutaj fedélzetét. A két állat alig bírt megkapaszkodni, hogy a tóba ne sodródjanak. Nagy Mammon pedig ott magasodott előttük, hatalmas, vérengző lény, a szemei egyenként akkorák, mint maga a tutaj, és vérszomjasan villogók. Berci csak akkor jött rá, hogy Nagy Mammon végig szívatta őket. Hogy is vehetné fel egy ilyen kis hajó a versenyt egy harcsával? ...

- Na mi van? Felmerült benned a gondolat, hogy visszamész? - kérdezte a lány, miközben a város felé tartottak.
- Igen, egy pillanatra valóban kísértésbe estem, ám aztán azt hiszem, helyesen döntöttem.
- Az már nem a te világod lenne, Tyr. A te világod elpusztult a Ragnarökben. De ha tényleg elvágysz majd egyszer a csatába, vagy ismét az szeretnél lenni, aki vagy, akkor itt, ebben a világban is találsz magadnak háborút eleget...

- Nem hallottál még a mesterek későbbi lakhelyéről? Azok, akik visszatértek Lagerfeltbe, mind az alagsorban laknak. Dia valószínűleg ott van.
- És hogy lehet lemenni? – nyögött fel Sanyi. Jól emlékezett még a Valakusde szakadékra, azonban, mint kiderült, ez az alagsort nem egészen ott van, ahol ő elképzelte.
- A tanárok tornyából nyílik egy átjáró – magyarázta. – Ott kell lemenni...

Mindenkinél más rendeltetett: lehet ez egy perc, egy óra, évek, évtizedek vagy egy pillanat- a hogyanon múlik az egész, hiszen sorsuk könyvének első és utolsó lapja van csupán megírva.
Minden nap egy újabb próbatétel- a jó és a rossz harca. A lelküké...

Hajni odafutott a fiúhoz, aki a tarkóját dörzsölgette.
- Azt hittem, védekezel majd – térdelt le a lány.
Sanyi ránézett.
- Én meg nem hittem, hogy ilyet használsz. Tulajdonképpen... – kezdte, miközben a fejét tapogatta, és megállapította, hogy vérzik -, ... miféle varázsige volt ez?
- Az egyik legerősebb taszítás. – Hajni a pálcájával begyógyította a sebet, majd megfogta Sanyi karját, és talpra állította.
- Megtanítalak rá. Bowel ezt is fogja kérni......

Jegyellenőr, kalauz, döcögés, sehol a semmise, csak a nagy üresség. Fülemben zsong a zene, aztán hirtelen csend. Állomás. Aztán mintha reggel: eszembe jut a dallam, nem a mai esti, amit közkézen keresztül, mint gyermek a szomszéd kertjében pirosló almát, szinte loptam - bár nem mondták: ne bántsd, tilos. Nem volt tilos, sőt: egészen publikus...

Hél tapsolt egyet, mire az emlegetett ellenfelek előléptek a trón mögötti teremrészből. Elsőnek az Öregség, majd a Szerencsétlenség, az Éhínség és a Veszély. Megálltak a trón ellőtt, kezükben vagy lándzsa, vagy, pedig pallos volt. Hél megadta a jelet, mire az Öregség Antoniára, míg három társa Tyr-re vetette magát. Egyiküknek sem volt könnyű a dolga, és számtalan sérülést szereztek, ám viszonozni őket nem volt könnyű, főleg Tyr-nek, akit három oldalról is támadtak...

Miközben szórakozottan lötyögtette a megmaradt, zacctól keserű kávét a bögrében, egy – a könyveivel foglalkozó oldalra tévedt, melynek fórumán lelkes rajongók azon csámcsogtak, vajon melyik szereplőjét „öli meg” a készülő, sorozatát befejező könyvében Jo...

Az éjszaka csendben telt, senki sem ébredt fel. A pilóta gépvezérlésre állította a hajót, és a székében szundikált. Sanyi az ülések egyikén hevert, és hangosan horkolt. Dia mozdulatlan volt. A többiek felől halk szuszogás hallatszott.
Egyvalaki virrasztott csak, a társaság magányos tagja, Dágos Gyula. A történteken rágódott, ezért nem jött álom a szemére. Nem értette, miért is kellett Sanyinak így nekikeserednie. Dia is másképp viselkedett már a hajón. Sokkal szomorúbb és csendesebb...