Történetek

Halkan szólt egy cselló lágy hangja... A fekete márványkő padlón álló 2 cm -es vértócsát egy mezítelen láb érintése kavarta fel. A lábujjak kis kört rajzoltak, majd a magasba emelkedtek. A lány kecsesen mozgott a holdfényben, mozdulatai könnyedek voltak, fekete, harminc centis szoknyája meg-meglebbent, ahogy forgott, felugrott, arrébblibbent. Mélyvörös haja szálldosott sápadt arca körül és a lány csak táncolt a csellók bódító hangjára...

Ekkor valahonnan a semmiből hirtelen előttem termett valaki. Nem ismertem fel. Olyan volt az egész, mintha a semmiből tűnt volna elő és valami misztikus köd lepte be. Nem volt arca. A szemei sárgán világítottak a hatalmas feketeségből. Ledermedtem, és hiába is akartam volna mozdulni, olyan volt mintha megbabonázott volna. A testem nem engedelmeskedett nekem...

Úgy remegek, akárcsak a nyárfalevél, a lábaim pedig ahelyett, hogy a tudatomnak engedelmeskednének, automatikusan szétnyílnak, engedve, hogy még jobban hozzám férjen…
- Neh, ezt hagyd abba… - Markolom meg az asztal szélét, és nem sok kell hozzá, hogy kitépjem a helyéből. Amit csinál az… - meglátnak… - Préselem ki magamból magas hangon az egyetlen értelmes szót, ami még utoljára az eszembe jut majd az ajkaimba harapok, hogy visszafojtsam nyögéseimet...

- Ne kérj bocsánatot – mondta, majd kivillantak hófehér szemfogai és nem sokkal később már a csuklóján éktelenkedő sebet kínálta felém. Megfogtam azt, és óvatosan inni kezdtem. Nagyon finom vére volt. Még sosem ízleltem ilyet azelőtt. Pár perccel később visszahúztam szemfogaim és elengedtem a kezét. Ő bezárta a sebet, mintha mi se történt volna, majd újra kezébe vette a törülközőt...

Jézus atya úr isten! Mért nem szóltál, hogy így festek? Ez rettenetes, mint valami rossz csöves! Így még csajozni sem lehet… Azt hiszem, mindjárt nekilátok, és kicsit ráncba szedem magam… Ráncba… ez jó… végülis közel 327 évesen (ha csak a vámpír éveim veszem) azért nem panaszkodhatok magamra. Se őszhajszál, se ráncok. Ezért érdemes „élni”! Elmentem szépítkezni! Addig ne leskelődj, majd a végeredmény lesz a lényeg...

Sötét volt. Valami elhagyatott helyen lehettem talán, de igazából nem tudom. Ez a része nem rémlik olyan tisztán. Lépteket hallottam magam körül. Rengeteget. Közeledtek. Semmit nem látok. Egyszer csak hátrafordultam, hatalmas lángok csaptak fel a magasba. Sikolyok zaja törte meg a tűz ropogását. Nem bírtam nézni, elfordultam...

Azt is beszélik, hogy áll valahol az erdőben egy kunyhó, mely elátkozott, akárcsak maga az erdő. Nem tudni, ki és mikor építette.. Egész pontosan ide kellett Marie-nak elmennie, s bizonyítéknak, hogy ott járt, valamit elhoznia. Ő maga nem hitt el minden történetet, de most, hogy egyedül maradt, a bátorsága is kezdett alábbhagyni...

Végignézett az ágyon fekvő női testen. Megcsodálta a meztelen hát kecses domborulatának szépségét. De szexuális vágyát ez nem kelltette fel. Dezső keresztbe tette lábait Fannin és ráült combjaira, de súlyának csak egy kis részét helyezte rá. Elé tárult a gyönyörű hát és a formás fenék látványa, ami még melegítőnadrágon keresztül is tökéletesnek nézett ki...

Egy rész voltál belőlem. Egy csiszolatlan, romlatlan rész, mi kész meghódítania világot. Puszta tekinteted maga volt a tudásszomj. Mohón faltál mindent, mi körülvett, és amikor megértetted mire valók, szolgálatodba állítottad őket. Senki nem mert ellenállni. Az öregek és bölcsek legapróbb szavad is figyelték, és feltétel nélkül teljesítették...

- Vérnek tűnik.
- Pedig csak két deci moslék.
- Igaz, hogy nem emberi. Hiszen te, nagybecsű barátném, rettentő finnyás vagy! - élcelődik mesterem. - Egyre rosszabb bőrben vagy. Mi bajod egyáltalán? Azt akarod, hogy Gabrielnek támadj egy gyenge pillanatodban? ...