Haláltánc

Halkan szólt egy cselló lágy hangja... A fekete márványkő padlón álló 2 cm -es vértócsát egy mezítelen láb érintése kavarta fel. A lábujjak kis kört rajzoltak, majd a magasba emelkedtek. A lány kecsesen mozgott a holdfényben, mozdulatai könnyedek voltak, fekete, harminc centis szoknyája meg-meglebbent, ahogy forgott, felugrott, arrébblibbent. Mélyvörös haja szálldosott sápadt arca körül és a lány csak táncolt a csellók bódító hangjára.

Megjelenik a semmiből a fiú. Sötét öltönye fekete hajával együtt beleveszik a mögötte lévő semmibe, kék szemei világítanak. A lány odalép hozzá, a fiú táncolni kezd vele. Lassan, a gyászzene ritmusára mozognak. A lányon már magas sarkú, ezüstszínű cipő van, haja hullámokban lóg le derekáig, melyet a fiú keze fon át. Ruhája finom tüll, selyem, csillámok. A mozdulataik összehangoltak, lépéseik fel-felkavarják a vért, és látni engedik pár pillanatra a fekete márványt. Csak egymás szemét nézik. A fiú keze egyre szorosabb ölelésbe zárja a lányt, a lány egyre jobban simul a fiúhoz, a tánc egyre nagyobb lendülettel sodorja őket a végtelen vértócsában.

Sikoly hallatszik, a csellók elnémulnak, a fiú keze lecsúszik a lány derekáról, eltűnik, újra a semmibe veszik, ahonnan előtűnt. Csend lesz. A lány egyedül marad. A cipője eltűnik, haja megint egyenes, és kócos, ruhája újra a régi kis fekete szoknya. A zene megszólal. Előröl. A lány megint táncol. Lábujjai ismét felkavarják a vért. A fiú nemsokára megint megjelenik, hogy elbűvölje, aztán elhagyja őt. a zene majd megint elhalkul. A lány, majd megint egyedül marad. Minden újra, minden előröl, minden... mindig...