Történetek

A főnök, egy barna hajú, sovány, mogorva, de jó szívű ember volt. Az ő jobb keze, Bratt, és ő tudós. A csapat esze. Dia, csinos alakja, szőke haja, minden férfit megbolondított. Kerry, egy egér méretű, zöld moszat, aki tulajdonképpen egy űrlény volt. Bratt találta meg, miután egyedül sírdogált a holdon...

Úgy döntött, még egyszer megáll és megnézi a térképet, bár már harmadjára teszi ugyanezt, de mégsem bírta elhinni, hogy eltévedt. Lehúzódott az út szélére, és széthajtva a kormányra terítette, majd összeszűkült szemmel vizsgálgatni kezdte.
Egyáltalán hol a fenében vagyok? ...

Soha többé nem láthattalak. Soha többé nem hallhattam hangodat. Szavaid továbbra is bennem élnek, és minden egyes alkalommal tudatják velem, hogy az én hibám, amiért nem tudtunk rendesen, békében elbúcsúzni. A bűntudat mind a mai napig mardossa szívemet, és nem hagy nyugodni...

Pár pillanatra megállt, hátha be tudja magát tájolni, hogy mégis merre lehet. A hangot, amit követett már nem hallotta. Helyette valami más zaj erősödött meg a háta mögött. Egy gonosz hang, mely őt akarta. Liza megijedt és gyors iramba elindul egy irányba, de a hang nem hagyta abba...

Elgondolkodva fogom a kávésbögrét. Mennyi emlék, mennyi vér és szenvedés kísérheti végig egy ember életét? Mikor még katona voltam, úgy éreztem, csak parancsot teljesítek és ez felment a felelősség alól, ma már tudom, ez nem így van. Az ember akarva, akaratlanul, visszatekint az életére, és olyankor minden tettével köteles elszámolni. Nem Istennek, nem a társadalomnak, hanem a saját lelkiismeretének...

- De akkor honnan fogod tudni, hogy a nagy Ő-vel van dolgod, ha hamar továbblépsz? – kérdezte Brigi.
- Ó, hát az egyértelmű. Számomra az lesz a nagy ő, akit sosem unok meg. De inkább igyunk valamit és bulizzunk. A szomorkodásnak vége – mondta Millire nézve – Mit kértek?
- Mindegy, csak üssön – mondta szinte egyszerre a két lány.
Két perc múlva már jött is Nita az italokkal.
- Huhh, te aztán gyors voltál – csodálkozott Brigi.
- Na látjátok, már ezért megérte...

Ez a történet egy átlagos angol családról szól, az Apolló holdraszállásának évében.
Nem is.
Hehe.
A biztonsági övek bekapcsolása szóba sem került.
Ez se az.
Most pedig következzék a „Temetkezési vállalkozós” jelenet...

De már ott is van előtte a vén, háborút megjárt gőzmozdony, mely kifurakszik az önmaga által keltett rémes hangorkánból. Szilamér rémülten hátralép, és megbotlik az egyik gazzal benőtt sínben. Zuhantában pupillája tágabbra tágul, mint valaha. Törött lábbal ér földet, a mozdony zajától nem hallja csontja reccsenését, de érzi, akárcsak az őrjítő fájdalmat, amely végigrohan rajta. Szilamér felüvölt, de amint meglátja a fölémagasodó szerelvényt, elfeledkezik a lábáról. Ahogyan minden másról...

- Fogd be, és figyelj ide. Épp meghallgatásra indultam, amikor beragadtam egy liftbe. Érted? Fel tudod fogni? – a hazugság úgy folyt elő a számból, mint a víz, szokás a csapból.
- Liftbe? Meghallgatás? Milyen meghallgatás?
- Nem érdekes! Nem az a lényeg, hanem az, hogy gyere ide, és szedj ki innen minket!
- Minket? Többen szorultatok be? Hányan?
- Ketten csak.
- Legalább valami jó csajjal? – kérdezte, és hallottam, hogy felül. Hangjában izgalom csengett......

Az olajárak soha nem látott magasságokba történő felemelése (?) új problémákat vet fel (?). Most mi lesz? Meg egyébként is? Az utca emberét kérdeztük:
X úr, raktáros:
- A faszom tudja. Egyszer csak kijózanodok.
Z úr, lelkes amatőr hobbigasztroenteorológus:
- Majd zsírral főzünk. Szegények vagyunk vagy mi. Bélának van disznaja, vagy mi. Oszt megfőzzük. Zsír! Érti? ...