Eltévedve (4)

Úristen, Ő az!
Jack felnézett, és látta, hogy mit figyel a lány. Az arca egyből elárulta, hogy felismerte. Ekkor Cecile hátralépett, a férfi keze pedig villámgyorsan suhant a levegőben, és pofon vágta a lányt. A fájdalomtól, és meglepetéstől hátraesett, és Jack ott tornyosult fölötte.

- Hagyd békén! – Jacket saját hangja riasztotta fel ebből az álomszerű képből, és érezte, hogy egész testében reszket. Inge teljesen átnedvesedett izzadságától, és hirtelen szomjúságot érzett. Ránézett az órájára, ami tíz óra negyven percet mutatott. A nyitott ablakokon az éjszaka hűvös lehelete borzongatóan simogatta verejtékező testét, így odament és becsukta az összest, majd a telefonra esett a tekintete.
Lehet, hogy Mysnak igaza van. Tényleg kezdek meghülyülni.
Istenem, mit tegyek?

Eszébe jutott még az egyetemről egyik csoporttársa, aki pszichológiában a legjobb volt. Várjunk csak, mi is volt a neve? Mathew Dougles? Igen. A jó öreg Mat sokszor kisegítette a pszicho zéhákban, és talán most is segíthet.
Odament a telefonkönyvhöz, és lapozgatni kezdte. Öt perces keresés után megtalálta a számot, és azonnal fölhívta. hatszor csöngött ki a telefon, mire egy mély, reszelős hang beleszólt.
- Haló.
- Jó estét. Jack Craig vagyok, Mathew Douglest keresem.
- Én vagyok. Mit akar?
- Mat? Én vagyok az Jack, emlékszel, az egyetemről?
- Jack? Hm, várjunk csak. Jack, Jack… Ja igen, Jack! Persze, hogy emlékszem! Mi újság? Mikor is találkoztunk legutóbb? Tíz éve?
- Olyasmi. Te Mat, mivel foglalkozol mostanában?
- Hát szeretném ha a fő szakmám a zongoraoktatás lenne, de pszichológus lettem. És te?
- Hát szeretném ha a könyvelés lenne a fő szakmám, de író vagyok. – Mindketten felnevettek, majd Jack folytatta. – Mat, bocs, hogy ilyen későn hívtalak, de lenne egy kis problémám.
- Semmi baj, Amanda úgysincs itthon.

- Amanda? Csak nem megnősültél?
- De, és piszkosul jól jártam, haver. – Jack elmosolyodott, felidézve régi barátja kicsapongó életét, de aztán újra eszébe jutott Cecile, és arca komor lett.
- Azt akartam kérdezni, hogy lehetséges olyan, hogy egy álom irányítson fizikálisan?
- Fizikálisan? Ezt hogy érted?
- Hát úgy, hogy álom közben előfordulhat, hogy az ember ezt azt csinál, például ír, vagy ilyesmi?
- Hm… - Mat néhány pillanatig hallgatott, aztán megszólalt. – Igen előfordulhat. Ez az alvajárásnak egy ritka változata, amikor az emberek álmukban tudatosnak látszó cselekedet végeznek. De ez nagyon ritka betegség.
- És ezt hogy lehet elkapni?
- Ez nem egy vírus, ezt nem lehet elkapni. Bizonyos esetekben alakulhat ki, például magas stersszhelyzetben, vagy valami olyan esemény előzményeként, amit nagyon várunk, vagy nagyon idegesek vagyunk miatta. De miért kérdezed?
- És biztos, hogy csak ennyi? Csak így alakulhat ki?
- Nos, nem teljesen. Ha mindkét állapotban a tudat irányítja cselekedetet, akkor az akár skizofrénia is lehet.
- És ezt hogy lehet gyógyítani?
- Miért érdekel ez annyira, Jack?
- Csak egy könyvet írok éppen – hazudta – és néhány anyag kell a háttértörténethez.
- Ja értem. Azt hittem már neked lett valami bajod.
- Szóval akkor mit lehet olyankor csinálni?
- Hát legjobb lenne olyankor orvoshoz fordulni, vagy kideríteni az okát.
- Kideríteni az okát? – Jack agya lázas munkába kezdett, és próbálta felidézni magában a látottakat. Néhány pillanatig hallgatott, mikor Mat felriasztotta.

- Haló! Jack, ott vagy még?
- Ja igen, persze, bocsi, csak elbambultam. Kösz az infót! Majd egyszer elmehetnénk valahova sörözni vagy ilyesmi, nem?
- Hogyne, lehet róla szó. Mostanában úgyis csak idétlen fafejet hallgatok mindenhol.
- Remek. Akkor majd később megbeszéljük a részleteket, most viszont nem is zavarlak tovább. Tényleg kösz a segítséget!
- Remélem majd megemlítesz a könyvedben ha bestseller lesz. – ezen ismét mindketten felnevettek, majd Jack elbúcsúzott, és letette a kagylót.
Kideríteni? Vajon hogyan?
Hirtelen eszébe jutott, hogy eddig tudatosan még meg sem próbálta felidézni magában azt amit lát, csupán elragadták a gondolatai. Most elhatározta, hogy koncentrálni fog. Mindent fel akart idézni magában.
Leült a számítógép elé, és lehunyta a szemét. Agyában már látta a ködös erdőt, szinte érezte a hűvösséget, és hirtelen meglátta a kocsit is. Valami furcsa dologra lett figyelmes, aztán elvesztette a tudatát.

Cecile próbált hátrafele kúszni, de Jack megragadta a haját, és fölrántotta a földről.
- Mit akarsz? – sikoltotta a férfi arcában, közben védekezni próbált, de a férfi sokkal erősebb volt, mint amilyennek első pillanatra látszott. Húzni kezdte a saját kocsija felé, közben néhányszor pofon vágta. Cecile tehetetlen volt, de nem adta fel, és tovább küzdött, hogy kiszabaduljon a szorításból, amikor eljött a kedvező pillanat. Jack megcsúszott egy jégbefagyott kis tócsán, és egy pillanatig az egyensúlya visszanyerésén küszködött. A lány ekkor ökölbe szorította a kezét, és az ágyékába ütött, amitől az elengedte a haját, és kissé meggörnyedt.
Cecile futásnak eredt, el a viszonylagos biztonságot nyújtó autótól, be egyenesen az erdőbe. Néhány pillanat múlva már nem is látta maga mögött a kocsiját, amikor lopva hátrapillantott, de ez most nem érdekelte. Csak a futásra összpontosított, és arra, hogy el ne essen valamiben.
A fák sűrűn nőttek körülötte, és kezdte azt érezni, hogy körbe-körbe rohangál, mert annyira egyforma volt minden, de a józanabb éne azt súgta neki, hogy ez lehetetlen, és ő hitt ennek a hangnak.
Akart hinni ennek a hangnak!

Mikor már legalább tíz perce csak rohant, egy kisebb tisztáshoz érkezett, és megállt. Próbált fülelni, hátha hall valami mozgást maga mögött, de ez nem ment túl könnyen, mert a futástól felgyorsult a lélegzete, így nehezen tudott néma maradni.
Ez a rohadt futás! Mindig is utáltam!
Néhány pillanat múlva kezdett lassulni a légzése, és egyre tisztábban tudott a zajokra figyelni. Egyelőre semmit sem hallott, de ettől nem lett sokkal nyugodtabb.
Mi van, ha csak a köd miatt nem hallom? Ebben a szarban csak akkor hallom meg, ha már itt jár az orrom előtt.
Mi volt ez?
Távolról mintha motorbúgást hallott volna, aztán valami csörrenésre lett figyelmes tőle jobbra. A rémülettől elakadt a lélegzete, és érezte az artéria dobogását halántékában.
Megint egy csörrenés, aztán hirtelen meglátta a hang okozóját, egy óriási szarvast. A feszültség egy része szinte érezhetően elszállt testéből, és térdei remegni kezdtek.
Nyugi te lány, még itt a végén összepisiled magad. Látod, ez csak egy szarvas. Növényt eszik, és ennyi. A motorhang pedig azt jelezte, hogy az a fasz elhúzott. Szóval nincs mitől tartanod. Most szépen fogod magad, és visszasétálsz, aztán a többit majd ott meglátjuk.
Tetszett neki a hang nyugodtsága, és józansága, ezért hisztérikusan próbált kapaszkodni belé. Az állat közben egy percig csak ott állt, és méregette a lányt, aztán tovább folytatta az útját. Cecile ismét az általánosban hallott légzési technikát alkalmazta, és most sem segített annyira, amennyire szerette volna, de egy kicsivel jobb volt.

Elindult visszafelé.
Mi lesz, hogyha eltévedek?
Jaj menj már! Hát egyenesen futottál nem? És csak megfordultál, ugye? Akkor meg hogyan tévedhetnél el? Csak visszafelé is egyenesen kell menned, és ennyi.
Mintha ez ilyen egyszerű lenne.
Séta közben a tájat elemezte maga körül, és néhány méter után meglátott egy rakást, tőle jobbra. Oda akart menni, hogy megnézze mi az, amikor eszébe jutott, hogy így nem fogja tudni, hogy merre haladt, így keresett egy jó hosszú ágat, és két rövidebbet, majd oda tette maga elé, nyílt formázva belőle. Miután végzett, szemügyre vette a kupacot.

Ahogy közelebb ért hozzá, látta, hogy valami ruhába csavart dolog hever ott, félig betakarva levelekkel. Letérdelt, és túrni kezdett az avarban, míg ijedten hátra nem ugrott, és szemeit tágra nyitva a felé meredő kézre bámult.
Ekkor ismét meghallotta a motorbúgást, ezúttal már tisztán. A hang gazdája csupán méterekre lehetett tőle…