Csendes háborgás

Ülök a parton, és némán hallgatom a csendet. A hajók monoton robajjal haladnak céljuk felé. Köröttem emberek vidám csevelye hallik. Barátok és barátnők, párok és társak, gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok. Csak én ülök a parton, és némán bámulom a vizet. Hallom, ahogyan a madarak szállnak, ahogy a békák félénken kuruttyolnak a rovarok és bogarak kitinvázának súrlódását a természet más erőivel. Csak én ülök a parton és bámulom némán a vizet. A langymeleg kedvemre lenne, ha közel engedném magamhoz. De kizárom! Nincs se helye, se ideje. Erősek a kötések és én nem engedhetek bebocsátást senkinek. Kivéve egynek. A puszta szerencse hozta Őt elém és talán a puszta szerencse viszi is el.
Álomkép. Régen álmodtam ilyen szépet, és mint etalon azóta is tartom. Nyers, formátlan, de az az igazi szépsége. Érzelem hullámai olyan erősek, hogy még rajtam is átcsapnak olykor-olykor. Miként kezdjek neki, igazából nem tudom. Az egyszerű út bonyolult, a bonyolult meg járhatatlan. Kedves nekem, túl kedves ahhoz, hogy pusztán magamnak akarjam. Bár most se enyém. Sok a kétely, elveszek a találgatások labirintusába. A kép, mit róla alkottam, csak bennem él, én látom olyannak, amilyennek szeretném.