Történetek

Hisz miért érzi úgy, hogy hiányozik valami? És legfőképpen, mi az, ami hiányzik? Miért elégedetlen? Szégyellte magát! Szégyellte, hisz mások pont az ő kapcsolatát irigyelték, mindenki ilyen boldogságra vágyott környezetében. Ilyen szerető, hűséges párra, aki csak a családjáért él, dolgozik reggeltől-estig, végkimerülésig...

Olyan vagy, mint egy parazita, megfertőzöl, betegítesz, és ha már itt vagy, nincs ellenszer, mivel ki tudnálak irtani. Közben már nem is vagy itt már rég egy másik életet élsz, csak az árnyékod hagytad velem, ami legalább oly ocsmány, mint amilyen te magad vagy. Lehet, hogy már azt is elfelejtetted, ki vagyok én, viszont még mindig nem hevertem ki a veled való találkozást...

Szemeid, mint a lenyugvó nap, mesés és gyönyörű.
Ahogy nézlek, elfog az irigység, hadd kövessem én a gitár éneklő szavát, kezeidben hadd találjak én megnyugvást, szólaltass meg engem, a lelkem mélyén bujdosó vágyat, s szenvedélyt, melyek sietve rohannak hozzád vigaszért...

A fogalom esszenciája tulajdonképpen az asszociációkban rejlik. A dallamban is a számokról a matematikára asszociálunk, az írásjelekről az írásra, az oda nem illő betűkből pedig ki-ki másra és másra. Az improvizitizmus röviden nem más, mint a tudatos és rendezett olvasói káosz...

- Ha jól emlékszem azt mondta abba az interjúban, hogy van egy unokája is.
A bácsi felsóhajtott.
- Biztos rosszul emlékszik, kedves! Egyedül élek már öt éve! Az unokám öt évvel ezelőtt meghalt. Elütötte valaki autóval.
Sarah szívverése mintha kettő dobbanást kihagyott volna. Az nem lehet hogy...

Kopogtattak. Emlékszem apám arcára akkor. Bizalmatlanul és rosszat sejtve nyitott ajtót. A hívatlan vendég gonosz ábrázattal állt a küszöbön és úgy hívták, hogy Nyomor. Csak kurtán bemutatkozott, besurrant és pofátlanul befészkelte magát hozzánk. Hosszú, nagyon hosszú évekre. Talán, ha egyedül jön, mégcsak elbánunk vele, de erősítést hozott...

Lilly hátrafordult és látta, hogy a mocsár mellett hajtott el, ahol több évvel ezelőtt Jack tűnt el.
És a mocsaras levelek között fény világított.
Lilly leküzdve a páni félelemet vissza fordult kocsijával hogy megnézze a különös jelenséget.
Lassan kiszállt a kocsijából és óvatosan elindult a fényforrás felé...

Oly régen futok már, oly sok minden megtörtént velem, a sok kilométer alatt, de ez most más.
Ma a fiammal futottam, egy csapatban. Ketten voltunk egy csapat. Anya és Fia.
Félmaraton párban, Ő és én.
Nem tudom szárnyaltam –e már így a cél felé? Tudom, gyorsabban futottam már, de szárnyaltam – e ?
Nem tudom, hogy vágytam –e annyira a győzelemre valaha , mint ma? Nem magam miatt, miatta...

Lassan elindult a hálószoba nyitott ajtaja felé. A férfi rálépett valamire és majdnem elesett. Lenézett a földre. Egy tálca volt az, amit a szobalány kiejthetett a kezéből. A bíró ott feküdt ágyában. A férfi már ekkor érezte, hogy valami nem nincs rendjén. Odasétált az alvó bíróhoz, és látta a kötél nyomait a nyakán, amivel megfojthatták. Halott volt...

Mikor megérkezett a rendelőhöz, furcsa dologra lett figyelmes. A rendelő ablakából nézte őt valaki, de amint ő arra nézett már eltűnt az ablakból.
Aztán eszébe jutott hogy furcsa pletykák keltek szárnyra az új fog dokiról, aki Svájcból érkezett abba a városkába. Többen azt a rémhírt terjesztették, hogy a páciens, aki bement a rendelőjébe többet nem jött ki onnan.
Adam megrázta fejét. Ne legyél ilyen ijedős, motyogta magának...