Történetek

Aztán egy nap a híreket nézve meglátta az afrikai menekülttábort, ahol az a rengeteg ember élt összezsúfolódva, éhezve, sokan betegen. Anna érezte, hogy neki oda kell mennie, ott talán tud segíteni, tud valami hasznosat tenni. Megjegyezte a segélyszervezet nevét, akinek az autóját látta a híradós felvételeken, és másnap az Interneten rákeresve telefonszámokat is talált, és nekiállt a kapcsolatfelvételnek. A felajánlkozását szívesen fogadták, és találkozót beszéltek meg a szervezőkkel....

Amikor a háborúk egymás után robbantak ki, az emberek élete megtelt rettegéssel és félelemmel. Az emberiség mindig félt a haláltól, de azokban az időkben a félelmük mindennapossá vált. Bármikor meghalhattak – vagy legalábbis ők azt hitték. Természetesen már akkor meghatároztuk, hogy kinek, mikor ér véget az élete. Valakinek el kellett döntenie, s az nyilvánvaló volt számunkra, hogy ilyen fontos döntést nem bízhatunk rátok. Ezért mi vettük a vállunkra a terhet és felelősséget, pontosabban...

Mikor ezt meglátták az istenek az égben, akkor Jimi Hendrix leküldte tüzes gitárszólóját az égből, ami pont telibe talált egy burgonyaföldet valahol Ugargöröncs és Kurjantós között félúton. Az isteni szikra hatására a földből előmászott a terminátorkrumpli… Teste csupa izom, tekintete mozgásérzékelős és le tud vetkőztetni. Első útja egy kocsmába vezetett, ahol verekedést provokált, és miután mindenkit lezúzott felkapott egy bőrdzsekit meg egy napszemüveget és felpattant egy harley davidsonra,...

- Miért... - szólaltam meg lassan. Még mindig szorított belül valami kellemetlen érzés. - Miért nem haltam meg?
A vámpír rám emelte a tekintetét. Szemei kicsit fáradtak voltak. És haja is kicsúszott a lófarokból így kissé ziláltan festett.
- Mert nem akartalak megölni.
Eltátottam a szám.
- De ezt hogy érted? De hát belém haraptál...
- Igen - felelte a vámpír. – Azért, hogy felkészítselek.
Megcsóváltam a fejem. Túl zavarosnak hatott minden.
-...

Kalitkám már rég nem börtönöm volt, sokkal inkább önként vállalt rabságom biztonságos otthona.
Elfelejtettem repülni, elfelejtettem az lenni, aki vagyok!
Taníts meg újra repülni, tanítsd, meg hogy kell élni nélküled.
Hogyan kell szárnyalni a messzi fellegekben? Hogyan kell nem gondolni rád?

- A karperec áldás, Kathleen. Lehetőséget ad mindannyiunknak arra, hogy eldöntsük, milyen úton szeretnénk járni. Leegyszerűsítve kétféle út létezik: a jó és a rossz. Mivel ezen a bolygón mindenki tudja, meddig fog élni, annak megfelelően alakíthatja saját életét. Mondok néhány példát. Ha rövid ideig élek, akkor kihasználok minden percet, nem henyélek és lustálkodok, hanem hasznos munkával töltöm az éveket, segítek az embereknek, hatalmas tudást igyekszem felhalmozni: pontosan úgy, ahogyan...

Aztán egy nap a Sors megadta neki a végső csapást: ahogy ott üldögélt a kórház várótermében, kezében a kórlapjával, lepergett előtte az élete, összetörtek az álmai... Tüdőrák. Ez az alattomos betegség belülről rágta, ő pedig semmit sem tehetett ellene.
Az orvosok szerint maximum 1 éve volt hátra, mégis, 10 év múltán ő még mindig (ha nem is a legjobb körülmények között), de élt.
Persze ehhez szükség volt az alku megkötéséhez...

Mutassa a karperecét!
Kate nem szívesen engedelmeskedett. Az évumiak sosem dicsekedtek a karperecükkel, inkább igyekeztek elrejteni azt mások szeme elől. Hosszú ujjú ruhákat viseltek, s a módszer kiválóan bevált, csak nyáron sültek meg a forróságtól.
A Hivatalnok megvizsgálta a karperecet. Arca mintha néhány pillanatra elsötétült volna, majd ismét nevetgélni kezdett.
- Ön holnap meg fog halni! – közölte széles vigyorral a száján...

Egyszer csak meghallottam, hogy a jobb oldal felől valaki a nevemet szólítja. Odanéztem. Majdhogynem az ajtónál, Joe, a hárfás, szólt nekem, hogy a telefonomat kiejthettem, mert most találta meg a földön. Hát igen..., ez vagyok én. Mindig elhagyom. Odaszóltam neki, hogy már hagyja ott, mert már kezdünk. Joe a kotta állványára helyezte.
Mi körbe voltunk véve mikrofonokkal. Szerintem túlzásba vitték a dolgot. Figyelmeztetés: Vigyázat! Támadnak a mikrofonok!
Nekem valami ilyesfajta...

- Mondd, ennél jobb ötleted nem volt? - szipogott Natasha. - Nem elég, hogy elszakadtunk a nővéreméktől, de ráadásul egy régi esernyő alatt keresünk védelmet a nap elől, ami valljuk be eléggé feltűnő...
- Hogy tudsz te még sajgó bokával és megalázva is a stílusra gondolni? - nézett rá tiszta szerelemmel szemében Matthew. - Egyébként szerintem annak a hajléktalannak igazán nem ez volt a legnagyobb gondja... - nyalt le egy odaszáradt kósza vércseppet szája széléről...