Társkeresők

Sütött a nap, daloltak a madarak, itt volt a tavasz, jó szezon ígérkezett az irodában. A tavasz elhozta a zsongást, ez volt a szerelmesek évszaka, mikor minden szív azért dobog, hogy szeressék.
Vivian föladta a hirdetéseket, amik másnap fognak megjelenni különböző magazinokban és napilapokban. Kinyitotta az irodát és rögtön munkához látott. Leült a számítógép képernyője elé és betáplálta a legújabb adatokat, amik a reggeli postával érkeztek. Három középkorú nő és egy ötven körüli férfi jelentkezett.

Vivian egy társközvetítő iroda tulajdonosa volt. Irodája a bátortalanokat szolgálta, de a neve csak annyi volt: Batchelor. Így nem volt kényelmetlen a levelezés az ügyfeleknek, mert a cégjelzésen nem volt feltüntetve, hogy mivel foglalkozik. Vivian Batchelor már két éve, hogy megalapította a cégét. Akkor nagyon egyedül érezte magát, társra vágyott és ő is hasonló irodákon keresztül próbált kapcsolatot keresni. Később, amikor egy kis pénzhez jutott, és az az ötlete támadt, hogy nyit egy ilyen irodát, mert így jobban tud ő is válogatni az ajánlkozó felek közül, és másokon is tud segíteni. A cége nem volt nagy és az iroda is pici volt, kényelmes bútorokkal berendezve, és a hátsó helyiségben egy konyha, ahol a klienseknek teát főzött, és az ebédjét melegítette meg.

Az utóbbi két évben is magányos volt, mert sajnos nem tévedt be az irodájába az igazi, de legalább olyan dologgal foglalkozott, amihez kedve volt.
Sajnos az már az első hónapokban kiderült, hogy a nők többen vágynak a társuk megtalálására, mert három női jelentkezőre jutott egy férfi, mint a mai napon is.
A monitoron megjelent három cím, amit a férfi jelentkezőnek fog majd átadni, de sajnos a hölgyeknek már nem tud ilyen gyorsan párt találni.
Vivian éppen az egyik ügyfélnek akart telefonálni, amikor nyílt az ajtó. Szerencsére a hatodik csengetésre sem vették föl, ezért érdeklődve fordult a belépő ügyfél felé.
Magas, barna férfi állt az asztal másik oldalán.
- Jó napot Uram, miben segíthetek? –kezdte udvariasan.
- Mr. Batchelort keresem. – nagyon vonzó férfi volt, kék szeme szinte világított napbarnított arcából.

Vivian csak arra tudott gondolni, hogy ezt az ügyfelet sajátmagának fogja legelőször fölajánlani kipróbálásra. De hiszen nem is ügyfél, hiszen nem őt keresi.
- Sajnálom, de jelenleg vele nem tudok szolgálni, talán én is tudok segíteni. – bíztatóan mosolygott a férfira és közben minden porcikáját fölmérte.
Kb. 190 cm-re saccolta a magasságát, sportosan is elegáns volt az öltözete, a haja barna a szeme kék. Sokat lehet szabadban, vagy éppen most jött meg a Bahamákról, mert olyan napbarnított volt. Izmos, kisportolt teste, nagyon jó alakja van. Külsőre tökéletes, de valami miatt ragaszkodik Mr. Batchelorhoz. A lány fölállt és a kezét nyújtotta a férfi felé.
- Vivian Batchelor. – a férfi először a tengerkék szemébe nézett, majd lassan lefelé haladt és megállt a formás lábainál. Az eredménnyel talán elégedett lehetett, mert megfogta a lány kezét.
- Jeremy Lockwood. – egymás szemébe feledkezve álltak.
- Miben segíthetek? – Vivian nem húzta el a kezét.
- A férjével szerettem volna beszélni. – a férfi még mindig fogta a lány kezét.
- Sajnos... – kezdte a lány, aztán elhallgatott, mert a férfi teljesen elvarázsolta. Az érzéki száját nézte és közben a sajátját nyalta meg, mert úgy érezte kiszáradt.
- Ha ad egy időpontot, amikor Mr. Batchelorral beszélhetek, visszajövök. – mondta a férfi még mindig a kezét fogva.
- Sajnálom, de ő még hosszú ideig nem állhat az ön rendelkezésére, ezért kérem, nekem mondja el, miben tudnék segíteni – Vivian már látta, hogy újra egy bátortalan ügyféllel van dolga, aki úgy gondolta egy férfival könnyebben meg tud beszélni egy ilyen kényes dolgot, mármint azt, hogy társra vágyik.
A férfi lenézett a kezére és lassan visszavette. Vivian elkezdett újra beszélni. Az egyetemen pszichológiát tanult, de most úgy érezte, semmi sem jut eszébe, amivel itt tudná tartani a férfit.
- Várjon! Nem kell Mr. Batchelorhoz ragaszkodnia. Az adatai felvételéhez én is elég vagyok.
- Nem is tudom, talán majd ha Mr. Batchelor visszajön….
- Csak az adatait veszem föl. Foglaljon helyet, kér egy teát, esetleg süteményt? – a lány nem hagyta szóhoz jutni a férfit, aki megadta magát és leült.

A lány kiment a pici konyhába és föltette a teavizet, közben alig tudta visszatartani a nevetését, mikor arra gondolt, hogy ha ennek a férfinak az adatait beüti a gépbe, akkor válaszként az összes nyilvántartott nő és még néhány férfi is ki fog íródni, mert olyan tökéletesnek tűnik. Csak azt nem értette, hogy ez a jóképű férfi miért így keres társat. Visszament az irodába és közben eldöntötte, hogy ennek az ügyfélnek az adatait nem fogja betáplálni a gépbe, elég, hogy itt lesz az ő fejében. A férfi az egyik kényelmes fotelben ült és az irodát szemlélte. A lány is leült és jegyzettömböt, tollat vett a kezébe.
- Amíg a víz forr, följegyzem az adatait. Tehát a neve Mr. Jeremy Lockwood - leírta. – Hol lakik?
- Most még szállodában lakom. Évekig külföldön dolgoztam, és éppen lakást keresek.
- Melyik szálloda? Beírom, aztán majd kijavítjuk, ha talál lakást.
- Park Lane Hotel, 333 szoba.
- Magassága? – Vivian próbált hivatalos lenni.
- 189 cm. – a lány magában azt mondta - „a kedvenc magasságom”
- Súlya?
- 88 kg – „a kedvenc súlyom” folytatta gondolatban.

A férfi zavarban volt. Szerencsére a teafőző sípolni kezdett, és a lány kiment elkészíteni az italokat. A lány bevitte a teákat és újra leült a férfival szemben.
- Most már csak az ön kívánságait kell leírnom. – a férfit most még jobban zavarba hozta, aki a teájára fordította minden figyelmét. Vivian érezte, hogy most teljesen bezárkózott. Azt már föl sem merte vetni, hogy képeket is szeretne készíteni a nyilvántartásába. Megpróbálta menteni a helyzetet.
- Tudja, van olyan ügyfelünk, aki csak szőke, vagy csak duci társat szeretne. Esetleg az érdeklődési körében vannak óhajai, lehet bélyeggyűjtő, vagy orchidea termesztő. Magának van valami hobbija?
- Nem is tudom. Azt hiszem nincs. Kedvenc időtöltéseim vannak. – látszott az arcán, hogy már megbánta, hogy idejött.
Viviannak támadt egy merész ötlete.
- Tudom, hogy mennyire nehéz így kérdésekre válaszolni, ezért úgy gondoltam, hogy jobban tudnánk beszélgetni ebéd közben. Ha nincs más dolga, ebédeljen velem. – a férfi csodálkozva nézte és az járt a fejében, hogy Mr. Batchelor is ott lesz-e az ebédnél.
- Rendben. Mit tud ajánlani?
- Ismerek egy jó helyet, ahol nagyon jól főznek. Hányra mehetek magáért?
- Egykor jó lesz? – a lány beleegyezett, és fölállt elbúcsúzni a férfitól, mert megfájdult a nyaka, ha föl kellett néznie rá olyan magas volt.
- Viszlát Mr. Lockwood. Egykor – a kezét nyújtotta, amit a férfi megfogott és közben a szemébe nézett.
- Várni fogom - Vivian állt még ott egy ideig a férfi után bámulva. Az járt a fejében, hogy nemcsak álmodta ezt a gyönyörű férfit, aztán beszaladt a hátsó helységbe és a tükörbe nézett. Az arca ki volt pirulva, barna vállig érő haja fényesen csillogott, mintha azon is a boldogsága tükröződne.
- Végre!- sóhajtotta – Talán ő lesz az, akire vártam.- aztán eszébe jutott, hogy még át is kell öltöznie.

Bezárta az irodát és úgy döntött, hogy most minden idejét ennek az egy ügynek szenteli. Hazasietett. Két saroknyira lakott az irodától, amit gyalog tett meg és közben fejben már a ruhatárát nézte át. Otthon aztán rájött, hogy nincs egy olyan ruhája sem, amit erre a kivételes alkalomra fölvehetne. Szerencsére hamar túltette magát ezen a hangulaton és egy férjes asszonyhoz méltó komoly szürke kiskosztümöt vett föl rózsaszín blúzzal. Nagy izgalommal ült be a kocsijába egy kis WW bogárba. A hotel parkolójában az órájára nézett és akkor jutott eszébe, hogy nincs jegygyűrűje, és a férfi mégis azt hiszi, hogy neki férje van. Még volt tizenöt perc a találkozóig, amikor fölfelé ment a lépcsőn a szállodába. A hallban rögtön meglátta a férfit. Szeretett volna tükörbe nézni a találkozó előtt, de aztán nagy levegőt vett és a férfihoz lépett.
- Remélem, nem késtem el.
- Nem, nem én jöttem előbb, Asszonyom.
- Kérem, szólítson Viviannak – mosolygott rá a nő.
- Jeremy vagyok, esetleg Jerry.
- Indulhatunk? –karolt a lány a férfibe.
- Igen, persze – a férfi megint zavarban volt.

Vivian azon gondolkodott, hogy ez a jóképű férfi miért jön ilyen sűrűn zavarba. Elmondta neki, hogy gyalog mennek, mert az étterem a közelben van, és ott úgysem találnának könnyen parkolót. Beszélgetéssel próbálta ismét föloldani a férfi zavarát.
- A séta jót fog tenni, mert legalább kiéhezünk, mire odaérünk. Majd meglátja milyen kellemes kis hely. Nem fényűző, inkább családias, barátságos. Egy magyar házaspár vezeti az éttermet, a férj főz fenségesen. Remélem, szereti a fűszeres ételeket.
- Igen.
- Jeremy, maga mindig ilyen sokat beszél? – kérdezte a lány, és közben az arcát nézte.
- Igen. – mondta ismét a férfi, és közben nevettek. – Tudja az utóbbi öt évben nem igazán volt kivel beszélgetnem, és elszoktam tőle.
- Nem baj, majd belejön, ha hagyom néha szóhoz jutni. – szorította meg a karját a lány. – Ugye én sokat beszélek?
- Igen… vagyis nem. Jól esik hallani. – közben megérkeztek és bementek a hangulatos kis étterembe, ahol az ablaknál ültek le egymással szemben.
- Ajánlom a nyúlpaprikást, kitűnő, de nem akarom befolyásolni, azt rendel, amit akar, a vendégem.
- Azt hiszem, megpróbálom azt a híres nyúlpaprikást.
Vivian evés közben is kérdezgette a férfit.
- Azt mondta hosszú ideig volt külföldön, hol?
- Közép-Afrikában, nehéz meghatározni hol, mert a sivatag közepén éltem.
- Mennyi ideig?
- Öt évig.
- Mit csinált ott? – a lány mindent tudni akart.
- Vizet fakasztottam.
- Sikerült?
- Igen.
- Akkor magát Mózesnek hívják nem?
- Nem, de azt hiszem, kollégák vagyunk.
Mikor befejezték az evést a férfi könnyű magyar bort ivott és elégedetten sóhajtott.
- Nagyon finom volt. Köszönöm, hogy elhozott ide.
- Örülök, hogy ízlett. Mit csinál délután? – kérdezte a lány hirtelen ötlettől vezérelve. Nem akart még elválni a férfitól.
- Kaptam két címet, ahol kiadó lakások vannak, azokat terveztem megnézni. Maga dolgozik délután? – eddig a társkereső irodát és az ezzel kapcsolatos témát gondosan kerülték.
- Ma már nem dolgozom. Nem szívesen nézi meg a lakásokat?
- Nem igazán. Az elsőt rögtön kibérelem, akármilyen is.
- Szívesen elkísérem, ha akarja, és ha valami kivetnivalót találok, akkor le fogom beszélni róla.
- Nem is mertem remélni, hogy eljönne velem. Boldog lennék, ha eljönne velem. Ne legyen túlságosan szigorú a lakással szemben, mert már nagyon szeretnék a sajátomban lenni.
- Csak bízza rám. – mosolygott a lány, fizetett, és amikor az utcára léptek belekarolt a férfiba. –Ugye magánál vannak a címek?
- Igen – a férfi érezhetően megremegett, amikor a nő hozzáért.

A lány nézte a címeket és azt javasolta, hogy gyalog menjenek át a Regents Parkon. Lassan sétáltak és a tó partján meg is álltak. Vivian fogta a férfi karját és azon gondolkodott, hogy miért remeg. A nap kellemesen sütött. A lány azt javasolta üljenek le egy padra. Jeremy egy kicsit elhúzódott tőle. A lányt ez zavarta. Kérte a férfit, hogy beszéljen még a munkájáról. Úgy tűnt végre olyan témát talált, amiről az szívesen beszél. Elmondta, hogy az ENSZ megbízásából építettek víztárolót az elsivatagosodó részre, és kutakat fúrtak a lakott települések mellé. Elmesélte, hogy megtanult szuahéli nyelven és még pár afrikai nyelvjárást is, és milyen nehéz volt neki az első napokban megszokni, hogy mindenki angolul beszél és azt is várják el, hogy ő úgy válaszoljon.

- Mikor jött haza?
- Egy hete.
- De közben azért volt itthon szabadságon?
- Nem. Öt évig ott voltam és ideiglenes táborokban éltem, konténerekben és sátrakban laktam, ahol nem volt áram és víz is kevés, addig amíg készen nem lettünk.
- Ennyire szeretett volna segíteni?
- Ennyire el akartam innen menekülni.
- Miért? – a lány nem gondolta meg, hogy a kérdezősködése már túl lép egy határt, őszintén kimondta a kérdéseit.
- Azt hiszem ideje indulnunk. –állt föl a férfi és látszott rajta, hogy megint bezárkózott.
- Igaza van, menjünk. – indult el a lány is és karolt bele ismét a férfiba, aki megint megremegett.

A lány ekkor elkezdte értékelni a kapott információkat. Ez a férfi öt évre elmenekült, tehát biztosan szerelmes volt és elhagyták. Amikor ennyi idő után visszajött a városba egy hét után egy társkeresőhöz fordult, tehát magányos és kiéhezett. Megvilágosodott az agya, mire odaértek a házhoz és áldotta a sorsot, hogy az ő irodáját találta meg a férfi.
A ház egy múlt századi, kétszintes sarokvilla volt. Nagyon tetszett a lánynak, de azt még nem tudta hol van itt a lakás. Talán több lakásra van osztva-gondolta.
- Azt hiszem ez az. – állt meg a férfi. – Nekem tetszik, kibérelem.
- De még nem is látta belülről. Nem tudja milyen a fűtés, a fürdőszoba, a konyha.
- Igaza van, a fűtést meg kell nézni. Mióta itthon vagyok kicsit fázós lettem a hőség után. – mosolygott a férfi. – Most már érti, miért kell nekem egy társ? Társ, aki segít ilyen döntéseket meghozni, aki megfogalmazza ezeket a kérdéseket a döntés előtt. –
Talán fázik, és azért remeg, nézett rá fürkészve a lány.
- Azt mondták, az alagsorban lakik a gondnok. - Bementek és Jeremy kopogott az alagsori lakás ajtaján. Magas vékony, idős férfi nyitott ajtót, aki Mr.Hope-ként mutatkozott be és fölkísérte őket a házba. Előrement és nyitotta előttük az ajtókat. Nagy előtérbe léptek, ahonnan négy ajtó nyílt és az emeletre vezető lépcső is itt volt.
- Maradjak, vagy egyedül akarják megnézni a házat? – kérdezte barátságosan.
- Köszönjük a segítségét, de inkább egyedül szeretnénk megnézni, aztán majd szólunk, ha végeztünk és feltesszük a kérdéseinket. – sietett a válasszal a lány. A férfi őt nézte, de a lány úgy tett mintha ezt nem venné észre. – Azt hittem lakást keresünk. Maga az egész villát ki akarja bérelni?
- Igen az egészet szeretném, ha nem beszél le róla.
Elindult a lány az első jobb oldali ajtó felé.
- Várjon.- szólt utána a férfi. – Van pénzem, hogy kibéreljem, sőt ha tetszik lehet, hogy meg is veszem. Azért szólok, hogy úgy nézze, alkalmas lenne ez a ház egy családnak is?
Arra nem is számított a lány, hogy a férfi ilyen jómódú. Már tudta, hogy megtalálta a tökéletes jelöltet a maga számára.

Rögtön ki is nevezte nappalinak a tágas helyiséget kandallóval, ahová beléptek. Bútorok nélkül eléggé sivár volt, de ő már a gyerekeiket is beleképzelte a bútorok mellé.
- Van központi fűtés is, de itt milyen kellemes lehet a hideg téli estéken. – mondta a férfinak és már indult is tovább a könyvtárszobába, amit szintén az ő képzelete rendezett be.
Egy idő után figyelmeztette magát, hogy ne ábrándozzon, hiszen ez nem az ő háza lesz.
A férfi végig a nyomában ment, de nem szólt semmit, csak figyelte a lány lelkesedését mosolyogva. A lány meg is kérdezte, miért mosolyog.
- Magával ragadott a lelkesedése és már el is képzeltem itt magamat, ahogyan a kandalló előtt ülök és…
- És?
- Maguk a férjével hol laknak? – Viviant váratlanul érte a kérdés, már teljesen el is felejtette, hogy a férfi úgy sejti van egy Mr. Batchelor is. A kérdést elengedte a füle mellett.
- A fölső szintet is meg kellene néznünk. – indult el fölfelé a lépcsőn.
A férfi csodálkozva nézett utána. Eddig is furcsállotta, hogy a nő férjes és ennyire közvetlenül viselkedik vele, és most azt nem értette, hogy ez a gyönyörű asszony miért nem akar beszélni a férjéről. Az emeleten négy hálószobát és két fürdőszobát találtak. A lány nagyon meg volt elégedve.
- Ha magának is tetszik, vegye ki – mondta és megállt az utolsó szoba ablakánál. A gondozott kert is nagyon tetszett neki – Csendes, kellemes hely. Azért a másik címre is menjünk el.
- Nem, nem érdemes megnézni a másikat. Döntöttem. Megveszem a házat. Eladó is és én itt szeretnék élni – a lány mögött állt és ő is kinézett a kertre.
- Menjünk – fordult meg hirtelen Vivian és a férfi mellkasának ütközött, aki megfogta a vállát, és rekedten suttogta.
- Vigyázzon, kérem, nagyon vigyázzon. – a lány fölnézett rá és látta, hogy az arca megváltozott. Kívánja őt. Talán mégsem a hidegtől remegett, nyugodott meg.
- Majd maga vigyáz rám. – mondta könnyedén és továbbment, pedig legszívesebben fölkínálta volna magát a férfinak. Jeremy utánanyúlt és megfordította, majd odahajolt és megcsókolta. A lányt nagyon váratlanul érte, és első pillanatban meglepetésében egy picit meg is hátrált, amit a férfi ellenkezésnek vélt, és el is engedte rögtön.
- - Bocsánat – mondta, majd elindult a gondnok lakása felé.

Mr. Hope-pal megbeszélte, hogy a ház megfelel, és majd elintézi az ügyvédekkel a hivatalos ügyeket. Az öreg még megkérdezte, hogy az ő szolgálataira is igényt tart-e. A férfi megnyugtatta, hogy maradhat.
- Én gondoztam a kertet, kezeltem a fűtést, és ha szükséges kocsit is vezetek.
- Annyit fizetek, mint az elődöm.
- Még van valami Uram. – kezdte az öreg bátortalanul. – Van egy kutyám, aki a hű társam, ha nem zavarná önöket, maradhatna?
A lány még mindig kicsit zavarban volt a csók miatt, de most mégis átvette a vezetést.
- Mutassa.
Az öreg bement a lakásba, és egy apró yorkshire terrierrel a kezében jött ki, aki úgy ült a kezében, mint egy kisgyermek. Amikor a lány meglátta, a vonásai ellágyultak.
- Maradhat, természetesen maradhat! – mondta és megsimogatta a kicsi kutyus fejét.
Jeremy is közelebb lépett és nyúlt a kutya felé, aki rögtön ugatni kezdett.
- Bocsásson meg uram – szabadkozott az öreg. – Nem szokott így viselkedni. Nem ismeri még magát, de barátságos.
Elköszöntek és már a parkban mentek, mikor megkérdezte a férfi.
- Miért nem szólt, hogy nem vagyunk házasok?
- Maga sem szólt egy szót sem – nézett rá mosolyogva a lány és megszorította a karját.

A férfi megállt és szembefordult vele. A vágy megint eluralkodott az arcán. Átkarolta a lányt és magához vonta, lihegve kereste a száját. Vivian nem ellenkezett, odasimult hozzá, felkínálta a száját. A férfi csókja kemény volt és ügyetlen. A fogaik is összekoccantak, ekkor gyorsan elengedte a lányt és továbbment. A lány alig tudott lépést tartani vele.
- Mondtam, hogy vigyázzon – a férfi dühös volt. – Hogy meri a férje elengedni magát egy idegen férfival? – a lány megbotlott és a férfi karjába kapaszkodott.
A lánynak nagyon tetszett Jeremy, és nem akarta elijeszteni, de azt sem tudta hogyan mondhatná meg neki most az igazat, hogy nincs is férje. A férfi még mindig dühösen beszélt.
- Tudja, hogy mire van nekem szükségem? Egy nőre! Egy szabad és független nőre, aki az ágyamba jönne. Nem látja, mennyire kívánom magát? – megint rohanni kezdett. Már a tónál jártak, mikor Vivian utána szólt, mert már nem bírta a rohanást.
- Jeremy, kérem várjon! – a férfi visszanézett és látta, hogy a nő megállt.
- Mit akar még? Ha talált olyan nőt, akinek nincs férje és egy kiéhezett szeretőt akar, akkor hívjon – megint megfordult és elrohant.

Vivian leült egy padra és mosolyogva nézett a tóra. A nap már lemenőben volt. Megborzongott, ilyenkor estefelé még hűvös volt. Fölállt, és lassan elindult a szálloda felé. Most már érezte, hogy beleszeretett a férfiba, de azt nem tudta, hogy ezt hogyan mondja el neki. A hotelhez érve nem látta sehol a férfit, így hát beült a kocsijába és hazahajtott.
Éjszaka úgy szorította a takaróját, mintha a férfi feküdne mellette és róla álmodott.
Reggel az irodában eszébe jutott, hogy mit kell tennie.
Vette a telefont és táviratot adott föl a férfinak ezzel a szöveggel.
„Megtaláltam, akit keres. Hívja ezen a számon: 30526385. Batchelor.”
A telefonszám az övé volt. Annyira izgult, hogy a férfi föl fogja hívni, hogy délben enni sem tudott, mert biztos volt benne, hogy Jeremy telefonálni fog. Azt még nem tudta mit fog neki mondani, de egész nap ábrándozott.
Annak örült, hogy a férfi nem egy prostituáltat keresett magának, hanem a társközvetítőhöz fordult, mert így találkozhattak. Egy óra körül már nem tudott semmire sem koncentrálni ezért hazament. Fél háromkor szörnyű gondolatai támadtak, mi lesz, ha a férfi mégsem hívja föl. Megrémült és ijedten kapott a telefon után. A hotelt hívta, ahol közölték vele, hogy Mr. Lockwood még reggel elment, és azóta sem jött vissza, és van egy távirata is.

Üzenetet hagyott neki, hogy keresse föl a lakásán, és megadta a címet. Jeremy azt nem tudhatta, hogy ha a telefonszámot hívja, akkor is a lány jelentkezik és akkor is, ha elmegy hozzá a lakására. Megpróbált olvasni, de nem tudott a betűkre koncentrálni. A végén már csak ült a telefon mellett és szuggerálta, hogy szólaljon meg.
Este hatkor már tűkön ült és újra telefonált a hotelba, ahol közölték vele, hogy a férfi pár perce érkezett meg és megkapta a táviratot is, és az üzenetet is. Letette a kagylót és tovább szuggerálta a készüléket, de hiába. Amikor az ajtócsengő szólalt meg szinte megrettent.
Eljött!- dobogott a szíve egyre hevesebben, és nem ajtót nyitni ment, hanem a fürdőszobai tükörhöz. Amit látott az nem derítette föl. Az arca sápadt volt és a ruháját sem tartotta eléggé vonzónak, de nem tudott tovább várni, mert megint megszólalt a csengő.

Kinyitotta az ajtót, és Jeremy ott állt előtte virággal a kezében és ő alig tudta magát visszafogni, hogy ne omoljon rögtön a karjaiba.
- Elnézést kérek a tegnapi viselkedésemért. – kezdte zavartan a férfi, majd átadta a virágot és állt tovább az ajtó előtt.
- Én voltam a hibás. Nincs miért haragudnom. – magyarázkodott Vivian, de nem lépett beljebb.
- Bemehetek? –kérdezte a férfi
- Persze, elnézést. – állt arrébb a nő és kitárta az ajtót.
Jeremy körülnézett a pici lakásban és körülnézett.
- Egyedül van?
- Igen.
A férfi elővette a táviratot és letette az asztalra.
- Nem hívtam föl a számot.
- Tudom. – mosolygott a lány. - Egy olyan fiatal nőé, aki független, nincs férjnél és szívesen az ágyába menne.
A férfi elvörösödve az ablak felé fordult.
- Valamit el kell mondanom magának. Több mint öt éve volt egy kapcsolatom. Szerettem egy nőt, nagyon szerettem. – nem fordult meg úgy beszélt tovább. Vivian odaállt mellé és oldalról figyelte az arcát. – Annak az asszonynak már volt férje és én csak szeretőnek kellettem, pedig én el akartam venni feleségül, vele akartam élni, de ő csak szórakozott velem, aztán terhes lett a férjétől. – Jeremy arcán fájdalmat látott. – Maga is akar gyereket? –kérdezte, de még mindig nem nézett a nőre.
- Igen, akarok gyereket – suttogta a lány.
- A férjétől akarja azt a gyereket?
- Igen a férjemtől akarom –mondta most már határozottan a lány.
- Azért egy szerető is jól jönne, ugye? – fordult oda, de most már a fájdalom mellett a düh is jelen volt a férfi arcán.
- Nem, soha nem csalnám meg a férjemet. – mosolyodott el a lány a férfi dühén.
- Pedig tegnap hajlandó lett volna lefeküdni velem.- ordította Jeremy- Láttam, éreztem, nem tagadhatja le.
- Nem is tagadom. Most is lefeküdnék veled. – A lány nem tudta hogyan kellene megmondania, hogy nincs férjnél. Várt.
- De én nem megyek bele még egyszer egy ilyen lélekőrlő kalandba. Nem – kiáltotta és az ajtó felé indult. - Inkább fölhívom ezt a telefonszámot, amit a férje küldött. Ott legalább minden kötöttség nélkül kielégülhetek.
- Nem kell elmenned. A táviratban az én telefonszámom szerepel.
- Micsoda? – fordult meg a férfi – a te számod? Bocsánat, a maga száma…?
- Az én számom és én küldtem a táviratot is. Érted már? – a férfi elcsendesedett
- Nem. Mit akarsz tőlem? Értsd meg, hogy én nem akarok harmadik lenni!
- Tudom! Értem! Legyél te az egyetlen, az első. – odalépett a férfihez és hozzá akart bújni, de az kicsit meghátrált.
- Elhagyod a férjedet?
- Nincs férjem! Hát nem érted? Nem is volt. Eddig.
A férfi közelebb lépett és megérintette a lány arcát.
- Mondd még egyszer! – kérte a férfi és magához húzta, átölelte és csókolta. Most is heves volt és szenvedélyes.
- Vivian, akarod? Ugye akarod? –suttogta izgatottan.

A lány beszélt csak elkezdte bontogatni a férfi ruháit. Mikor a mellkasa csupasz volt, odafúrta az arcát és apró csókokkal hintette, majd a nadrágját kezdte kigombolni. Jeremy sem állt tétlenül és próbálta a lányt megszabadítani a ruháitól, ami nehezen sikerült és már tépkedte. A lány rászólt.
- Ne legyél türelmetlen – suttogta és vetkőzni kezdett.
Mikor már mind a ketten meztelenül álltak, csak egymást nézték. Vivian látta a férfi óriásira duzzadt férfiasságát és megremegett a vágytól. Jeremy a karjaiba vette és letette az ágyra, majd rögtön föléje magasodott és egy határozott mozdulattal behatolt a hüvelyébe, amit a lány hatalmas sóhajjal nyugtázott. A férfi ütemes mozgásba kezdett, de pár pillanat múlva már érezte, hogy nem bírja tovább és ordítva elégült ki.
- Bocsáss meg, de nem bírtam tovább –legurult a lányról és elnyúlt az ágyon.

Vivian hozzábújt szorosan és simogatni kezdte, majd a szájával kényeztette, csókolta a mellkasát a combja belső felét, a hasát, majd lassan körkörös mozdulatokkal eljutott az újra duzzadt hímvesszőig. A férfi felnyögött és húzta magára a lányt, aki könnyedén csusszant bele a hatalmas cövekbe. Most a lány kezdett ütemes táncba és közben a szeretett férfit nézte, akinek határtalan boldogság látszott az arcán. Mikor a csúcspont felé közeledtek ráborult a szájára és a kielégülés pillanatában csókolózni akart, ami nem sikerült, mert mind a ketten hangosan jajongtak a gyönyörtől. Mikor lecsendesedtek, összefonódva feküdtek egymás mellett.
Jeremy szólalt meg elsőnek.

- Te teljesen behálóztál. Még mindig nem értem, hogy miért nem mondtad meg, hogy nem vagy férjnél?
- Ha megmondom az elején, akkor egész végig gyanakszol, hogy be akarlak hálózni.
- Még valamit kérdeznék. –kezdte a férfi és szorosan átölelte a lányt.
- Kérdezz Kedvesem! – simult hozzá a lány.
- Te minden ügyfelednek ilyen extra szolgáltatást nyújtasz?
Vivian kapálózott, de nem tudott szabadulni az erős szorításból.
- Te, te, te, te hálátlan! – kiabált a lány, de a férfi csókkal tapasztotta be a száját. Végre amikor a lány már megnyugodott elengedte és az arcát simogatva mondta neki.
- Szeretlek. Öt éve rólad álmodom! Úgy érzem ezer éve ismerlek.
A lány boldog volt, amiért megtalálta a tökéletes férfit.