Törökméz

Közelgett a húgom hetedik születésnapja. Én alig voltam idősebb húgomnál, mindössze két év korkülönbség volt köztünk. Húgom már nagyon izgatottan várta a napot, hogy milyen ajándékokat fog kapni szüleinktől. Szüleink minden évben egy zacskó cukorkát vettek húgomnak egy édességárustól, aki nagydarab, mogorva képű fickó volt. Néha amikor apánk adott nekem és húgomnak egy kis pénzt, hogy vásároljunk magunknak valamilyen finomságot a sátortetős édesség asztalkáról, az árus felhúzta az orrát és úgy lesett rám meg a húgomra, mintha legszívesebben karót döfne belénk. Megvettük hát gyorsan a medvecukrot és dobogó szívvel kisiettünk a sátorból.

Kerültük az árust de mivel ő volt a faluban az egyetlen édességárus - és akinél olyan finom medvecukrot lehetett kapni - ezért képtelenek voltunk visszatérni hozzá.
Én is kíváncsi voltam, szüleim vajon mit fognak most ajándékozni húgomnak, Lilinek a születésnapjára. Tavaly egy szalmakalapos rongybabát ajándékoztak Lilinek, aminek húgom nagyon megörült. Azóta sajnos a játék babát szétszedte Blöki a négy éves rojtos szőrű pulikutyánk.
Egy kis távoli faluban laktunk egy kopott tetőcserepes házikóban.
Szegény anyagi körülmények között éltünk szüleimmel, de testvéremmel semmiben nem volt hiányunk.
Édesapánk egy bőrfeldolgozó üzemben dolgozott. Ott a lenyúzott állatok bőrét tisztogatta különféle oldatokban.
Csak este tért haza. Anyám vacsorával várta őt és közösen fogyasztottuk el az elénk tálalt ennivalót.

Néhány nap volt csak hátra húgom születésnapjáig. Lilit már szörnyen furdalta a kíváncsiság anyáék milyen ajándékkal lepik őt meg.
Engem is érdekelt ezért megpróbáltam kiszedni belőlük mit fognak ajándékozni húgomnak.
- Ne kíváncsiskodj, Gergő... - mosolygott rám anyám és megsimogatta az arcom.
Én azonban mindenáron meg akartam tudni, hogy mit vettek Lilinek, és lépten, nyomon faggattam szüleimet, de ők hajthatatlanok maradtak és semmit sem voltak hajlandók elmondani nekem.
Így hát bele kellett törődnöm, hogy nem tudhatom meg hogy mi is Lilinek szánt titokzatos ajándék, majd csak a húgom születésnapján pillanthatom meg, amikor húgom az ajándékátkötő szalagot letépve szétnyitja a dobozt, amelyben ott van a meglepetés.
Pedig nagyon érdekelt, hogy szüleim mit fognak adni majd Lilinek.
Az egyik napsugaras reggelen korgó hassal ébredtem fel. Húgommal aludtam együtt egy szűk kis ágyban. Megdörzsöltem szemeim és a pávatolt ábrázoló hímzett párnámra könyököltem. Húgom még mélyen aludt.
Halkan kibújtam a takaró alól, és a hálóingemet feljebb húztam, mivel az alja a padlót söpörte. Még édesapámtól örököltem a hálóinget. Ő viselte körülbelül annyi idősen, mint amennyi én voltam akkor.

Kisurrantam az ajtón. Az ebédlő közepén álló faasztalon vékony porréteg volt.
Mocorgást hallottam. Egész pontosan fentről hallottam a különös zajt. Pislogva tettem egy oldalazó lépést és közben felnéztem a pókhálóval borított mennyezetre.
A padlásról jönnek a zajok...
Aztán hallottam egy halk recsegést, mintha valaki egy korhadt fára taposna.
A falétrán mászott le valaki.
Beiszkoltam gyorsan az asztal alá és számat harapdálva figyeltem amint anyám betoppan az ebédlőbe. Rózsaszín volt az arca és halványan mosolygott. Szemei olyan melegséget tükröztek, ami láttán még csodálkozni is elfelejtettem és szememben egy apró könnycsepp jelent meg.
Anyám magában dúdolt egy dalt, amit már sokszor énekelt el nekem és a húgomnak esti mese után. Anyám egy kendőt kötött a vállára és egy fonott kosárral a kezében vidám arccal kilépett a házból.

Még egy ideig csendben kuporogtam az asztal alatt. Vajon mit csinálhatott fenn anyám a padlásszobában? És mitől volt ilyen boldog, miután lemászott a létráról?
Egyféleképpen tudhattam meg mindent. Kimásztam hát az asztal alól. Ahogy felegyenesedtem, majdnem orra buktam a hálóingem alja miatt, mert beleakadt a lábam a szélébe, ahogy megpróbáltam felállni. Kicsit nagy volt rám a hálóing.
Megfogtam a létrát, és óvatos léptekkel mászni kezdtem felfele a fokokon.

A padlásszobát ugyanolyan elrendezésben találtam, mint amilyen régen volt. Apám néhány csínytevésem vagy az iskolai órákon nyújtott egy-két rossz teljesítményem után a padlásszobába zavart fel és itt tartott fenn engem egy hétig.
Körül néztem... vajon miért jött fel ide anyám az előbb?
Közelebb léptem a rácsos ablak felé és egy kis puffon megpillantottam egy köténybe csomagolt valamit.
Dobbant egyet a szívem. Biztos voltam benne hogy a kötényke a titkos ajándékot rejti.
Egy kicsit tétováztam. Hiszen ez a húgom ajándéka. Én meg az ő testvére vagyok. Nem bonthatom fel az ő ajándékát.
Megnyaltam a számat és füleltem. Odalentről nem érkezett semmiféle hang. Úgy tűnt Lily még mindig az igazak álmát álmodja.
Csak belekukkantok mit vettek szüleim...

És kezem már indult is a csomagocska felé. Gyorsan széthajtottam a kötényt és miután megláttam mit rejtett a kötény eltátottam a szám.
Hiszen ez törökméz!
Nyeltem egyet és finoman szippantottam egyet az édességet magam előtt tartva.
Milyen fenséges illata van.
Az iskolában is hallottam, ahogyan néhány osztálytársam dicsekedett, hogy ők már megkóstolhatták a törökmézet. Mindig irigykedtem rájuk, amiért én még nem ehettem az édességből.
De a kezemben tartottam végre, egy egész nagy kocka törökmézet.
A szüleim megvették Lili születésnapjára... Lilinek... persze... egy enyhe sértődöttséget éreztem magamban, amiért szüleim nem az én születésnapomra vettek törökmézet.
Az édességet még mindig a kezemben tartottam. Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy ehessek belőle egy kicsit... egy kis darabot...
Elvégre nem az egészet eszem meg... és nem fog senkinek sem feltűnni, ha hiányzik belőle egy kis darab...

És ahogy arra gondoltam, hogy húgom milyen arcot fog vágni akkor, mikor a kötényből kicsomagolja a törökmézet - amit a szüleim nem nekem vettek - valahogy úgy éreztem, nem akarom, hogy ő kóstolja meg először. Ha ő a szülinapos, ha nem.
Kinyitottam a szám, és fogammal leharaptam egy jókora darabot az édességből. Egy kicsit ragadós volt, nehezen bírtam rágni, ezért megvártam, míg a számban olvad szét.
Nagyon finomnak találtam, szörnyen ízlett nekem.
Miután elolvadt a számban, becsuktam a szemem, majd homlokráncolva felnyitottam.
Ránéztem a megcsonkult édességre. Még enni akartam... Elhúztam a szám, mert ha még tovább ennék belőle, alig maradna...

Ha egy egészen kicsit harapok, nem fogja észre venni senki.
Így ismét a fogaim közé vettem, és megint haraptam belőle. Egy falat Mennyország...
Már lassan a fele hiányzott. Én azonban tovább ettem.
Miután már csak egy kis csökevényes darabka jutott ijedten nyeltem egyet. Ha a szüleim megtudják, hogy megettem a húgom születésnapi ajándékát, örök életemre száműznek engem a padlásszobába.
Idegesen forgattam az ujjaim között a kis darabkát, és ahogy összeszorult szívvel néztem az édességre, húgom arca jutott eszembe...
Hogy várta már a születésnapját... én meg mindent elrontottam, csak mert önző módon magamra gondoltam és én akartam előbb enni a törökmézből...

Remegő kézzel visszacsomagoltam a kicsiny méretű ajándékot és szomorúan lementem a létrán.
Húgom abban a percben kelt fel, amikor én leértem a létrán.
- Hol voltál Gergő? - kérdezte fülig érő szájjal. Tudtam, hogy azért ilyen boldog, mert nagyon várja már, mit fog kapni holnap a születésnapjára...
- Azt hittem Blöki fenn van a padlásszobában - feleltem elpirulva, és az egyik lábamat zavaromban lóbálni kezdtem.
Húgom felnevetett.
- Blöki nem tud felmenni a létrán,te buta - azzal a mosdókádhoz ment, hogy megmosakodjon.

Este szokás szerint mindannyian az asztal ültünk és a vacsora előtti imádkozás után neki álltunk elfogyasztani az ennivalót.
Én azonban egy falatot sem bírtam lenyelni. Lehajtott fejjel kapargattam a kanalammal a sárgarépákat a tálban.
- Gergő - szólt rám anyám és felnézett tányérja felől -, egyél rendesen!
Kelletlenül lenyeltem pár falatot de a torkomban egy szörnyű gombócot éreztem.
Este sem bírtam aludni. Szüntelenül az járt a fejemben, hogy másnap hogyan fogom megmagyarázni az eltűnt törökméz esetét.

A reggel szélsebesen elérkezett. Húgom vidáman kipattant az ágyból. Mindig én kelek fel korábban, de bizonyára már annyira izgatott volt, hogy nem tudott már tovább várni az ágyában.
Szüleink meleg mosollyal üdvözölték a szülinapost, és a karjaikba ragadtak Lilit.
Én lehorgasztott fejjel egy parányi mosolyt erőltettem magamra és vártam az ítéletemet...
És anyám már szaladt is boldogan, hogy az ajándékot lehozhassa Lilinek.
Lili doboló lábakkal várta anyát, mikor tér vissza ismét az ajándékával együtt.
De nem bukkant fel rögtön. Összeszorítottam a szemem.
Anyám lassú léptekkel lejött a lépcsőn, és egy csúnya gombócba gyűrt kötényt tartott a kezében.
Apám elkerekedett szemmel látta, hogy anyámból egyszerre feltört a zokogás.
A tenyerembe rejtettem arcom, és azt kívántam, bár én is eltűntem volna úgy, mint a törökméz.
- Megette valaki - sírta anyám, és csomagból kihúzta a meghagyott törökmézet.
Apám felhördült és Lili lebigyesztette a száját.
Felálltam félelemtől remegő lábaimra, és megszólaltam rekedt hangon.
- Én voltam...

Soha nem éreztem magam olyan gonosznak, mint akkor, azon a napon. Nem mertem felemelni a fejem, de úgy is ki tudtam találni, hogyan nézhetnek rám. Apám előhúzta a nadrágszíját, és jól el is vert.
Igazából megérdemeltem, amit kaptam tőle. Eszem ágában sem volt tiltakozni.
Bocsánatot kértem tőlük, Lili nem haragudott rám. Sőt inkább örült annak, amiért szüleink ilyen édességgel akarták meglepni őt.
Később ünnepeltük meg Lili születésnapját, egy másik nagy törökmézzel...