Temporis Tempestas (Idővihar) 6

Azért imádkoztam, hogy Joe nyomja már le a telefont. Amint láttam, ő próbálta volna, de a mellette lévő bőgősöktől és a hárfájától alig tudott kikecmeregni.
A színpadon a színészek tovább folytatták párbeszédjüket, de érezhető volt rajtuk a feszültség. A nézők zúgolódni kezdtek.
Bekapcsolt az üzenetrögzítőm.
- Miért hívtál olyan sokszor, netán meggondoltad magad Miss. Elvira Hana Calliope, hm? - hallatszott anyám hangja.
Te "jóságosatyaúristen"! - gondoltam, miközben már félúton másztam négykézláb a telefonomért.
Hát igen, a zenésztársaim végignézték, ahogy előttük settenkedek, sőt, akik előttük voltak, azok is hátrasandítottak. A legtöbben azzal biztattak, hogy "Hajrá Elvira! "
Ahogy odaértem az állványhoz, gyorsan lekaptam róla a telefont és felvettem.
- Anya most nincs időm beszélni, de igen, elmegyek, kb. tizenegyre odaérek, de most már leteszem, szia! - sutyorogtam távolabb a mikrofontól, aztán eltettem a mobilt. Lassan visszamásztam a helyemre. Ahogy leültem, leporoltam a térdemet, mivel eléggé poros lett a nadrágom a parkettától. A hegedűm még mindig a tokon nyugodott.
A nép újra elcsendesedett, minden visszatért az eredeti kerékvágásba.
Lucas kissé haragos képet vágott, ahogy rámnézett. Én meg csak bambán vigyorogtam rá.
Endy felém nyújtotta a kezét. Értem én! Kezet fogtunk.
- A küldetés teljesítve! - marhult már megint.

Az előadás a következő félórában problémamentesen zajlott. Már alig vártam, hogy szünet legyen, és amint lesz, én rohanok is a mosdóba. A nőibe. Már túl éber vagyok ahhoz, hogy összetévesszem a helységeket.
Diego észrevette rajtam a feszültséget.
- Elvira, hogy- hogy a vége felé vagy ideges? - kérdezte.
- Á, én nem... - közben pedig az ujjaimat birizgáltam.
- Látom - vetette oda.
- Ne hidd, előtte is ideges volt! - vágta rá Endy.
Az áriázós nő éppen most fejezte be énekét, amelyre csak furulyáztak. A függöny összezárult. Vége az első felvonásnak.

A nézők nagy tapsviharral jutalmaztak minket és a színészeket is egyaránt.
Amint elkezdődött a szünet, én szépen elraktam a hegedűmet a tokba és tempósan kimentem a folyosóra. Mikor már félúton voltam a mosdó felé, az ajtóból Endy kiáltott utánam.
- Elvira, nocsak, hova ilyen sietősen?
Ahogy a gyors trappolásom közben hátranéztem, azt akartam hozzávágni a fejéhez, hogy mi köze hozzá. Ám ekkor egy nagy csattanással nekimentem valaminek, jobban mondva valakinek, ugyanis a kamerás volt az.
Anyám... lefejeltem a kameráját, aminek a következménye egy 10 pontos hátas lett.
Mikor kiterültem, inkább a fájós végtagjaimra gondoltam, mint arra, hogy több százezer ember láthatta ezt, méghozzá élőben.
Mikor már épp számolni kezdtem volna a táncoló csillagokat a szemem előtt, egy nő térdepelt le mellém. Félhosszú sötétkék szoknyában és egy színben passzoló kosztüm kabátka volt rajta. Te Atya Úristen! Hogy nem sült be? Hacsak nem rejteget légkondicionálót a felsőjében...

Az arca szépen ki volt reparálva. Vésővel lehetne róla szedni a dermakolt. A szemfestékről nem is beszélve. A sötétbarna haja egy kontyba volt feltűzve.
Mögöttem léptek hallatszottak.
- Elvira, jól vagy? - hallottam Endy hangját.
Megpróbált felültetni.
- Ne, ne, ne, ne, ne, ne, ne, érj hozzám! - mondtam gyorsított tempóban.
Ekkor vettem észre, hogy a csaj is bemondó, és a kamerás élőben vesz minket.
Hát ez... fantasztikus...
- Itt vagyunk a Dark Storm színházban. Most éppen szünet van, és itt van az egyik hegedűs, akinek a "telefonjátékát" is hallhattuk. Most kisebb baleset történt. Miss. Calliope, hogy érzi most magát? - és a képembe nyomta a mikrofont.
- Rosszul - tömörítettem.
Hát pofátlanság tetőfoka!
Eltaknyoltam és ez most jujjuj, de érdekes! A szünetet is venni kell! Szenzáció a láthatáron! Pofára esett az egyik hegedűs! Mindjárt hányok...