Történetek

Mr. Tiny utasítására a Kicsi Emberek lehajoltak és újra elkezdtek ásni. Csak a széles, szürke kezüket használták a föld kilapátolásához a sírból, fürgén utat csinálva a koporsóhoz a sír alján.
Mr. Tiny beszippantotta a levegőt és boldogan sóhajtott. Imádta a temetők illatát. A bűze a rothadó húsnak és csontnak, a büdös föld parfüm volt az orrcimpáinak. Néha azt kívánta, hogy képes lehessen az alvásra, csak hogy aludhasson egy temetőben, és erre a csodálatos avas szagra ébredhessen....

A három férfi lassan sétált végig a folyosón. Egyikük sem szólt semmit. Dendalio kezeit összefűzte a háta mögött és halkan fütyörészett. Fernando becsülte, hogy a férfi ilyen nyugodt, sőt, jókedvű tud lenni, de ez rajta vajmi keveset segített. Sejtette, hogy de Vega nem azért hozta ide, hogy jól szórakozzon. Dendalio szimpatikus és megnyerő embernek látszott, de a fiatal tábornok biztos volt benne, hogy el van rejtve valami a bili alatt, amit de Vega pontosan tud, és pont...

Végül is már beletörődtem az életembe, az anyámról nagyobb részt nem vettem tudomást, de most, hogy egy pasit hoz a házhoz gyerekekkel együtt, az már sok. Ezt nem csinálhatja, még apa is megjegyezte, hogy ez őrültség, aztán persze jött is a szövegével, hogy anyám egy felelőtlen, szélütött tyúk. Majdnem megkérdeztem, hogy akkor miért engedte, hogy ő neveljen fel, de aztán mégsem tettem...

Vajon milyen lehet az élet, amikor az ember egyszerű nőként él, és nem skizofrén egyházfők meg közveszélyes, kötekedő nemesek között létezik. De neki nem volt választása. Gyermeke nem lehet. Az apja ilyen állatnak nevelte, míg meg nem ölték. Bosszút akart állni azokon, akik a király állítólagos parancsára tönkretették az életét - a muskétásokon...

Visszaemlékezett, hogy ott a konyhában milyen vadul estek neki. Vajon a szer tette velük, vagy végre engedték feltörni magukból az ősi ösztönöket? Aztán elindult benne a kéj, és már csak az élvezettel foglalkozott, mindegy volt, hogy az apa vagy a fia adja. Távolról hallotta, hogy a férfi zihálni kezd, aztán robbant minden, és őt elöntötte a forró láva...

Még csak egy hete történt… de olyan mintha már egy évei itt hagytál volna, ahol a lelkeket temetik, de én még most sem vagyok képes felfogni… vagy csak nem akarom… hogy holnap már nem lesz aki csókkal ébreszt, és ágyba hozza a reggelit. Holnap délbe nem lesz marhasült ebédre, mert eddig csak a te kedvedért volt…

Az idős Mr. Gordon hajnali négy órakor épp kint sétáltatta a kutyáját, ahogy mindig, amikor egy ismerős arcot vélt látni a még sötét tavaszi éjszakában. Az illető olyan gyorsan futott mintha az élete függne tőle – gondolta magában a nyugdíjas öregember, s nem is tudta mennyire ráhibázott...

- Azt hiszem, szeretlek, drágám. Muszáj megtudnom rólad mindent. Egyszerűen mindent tudni akarok rólad. Ismerni akarlak, úgy, mint saját magamat. Érzéseket, vágyakat, gondolatokat… Ezek a dolgok érdekelnek engem - a férfi hangja megremegett. Sóvárogva, kitágult pupillával leste a nőt, aki még mindig nem reagált a szavakra, s mi több, arca valamiféle hideg merevséget tükrözött...

Én nem mondom, hogy az irodalom óra egy kibírhatatlan szenvedés, megsemmisülés mellyel elkezdem a hétfői napjaimat, de mikor a tanárnő tízszer szólít fel egy nap (mivel két irodalom óránk van hétfőn) pedig tudja, hogy az anyagból az ég adta világon egy kukkot se tanultam akkor néha megfordul a fejemben, hogy nem kedvel engem sem a hétfő, sem a tanítónő. Mondok is egy példát egy ilyen napomra...

Előreléptem a sírok szélére, hogy ledobjam a marék földet és a virágot, amit a kezemben tartottam. Megvártam, míg a testvéreim is megteszik és elhúzódtunk a tömeg útjából. Figyeltem, ahogy ki-ki újabb marék földet és virágot hajít a koporsókra. Kik ezek az emberek? A nagyját, még csak látásból sem ismerem, akit meg igen azok inkább otthon maradhattak volna. Sok képmutató a megjátszott gyászos arckifejezésével, sőt többen unottnak tűnnek...