Phoenix

- Meghalnál érte? - zendült egy mély, sejtelmes hang. A kérdezett nem felelt. ”Hallgatás beleegyezés!” - gondolta a mély hang gazdája, majd lövés dörrent.
Éjfélt ut az óra. Minden egyes ütés egyre közelebb hozza a szőnyegen vonagló férfi számára a halált. Egy utolsó hörgéssel lelke távozik megkínzott, csonka testéből. Bal kezéről hiányzott a gyűrűsujja, melyet egy arany gyűrűbe foglalt hatalmas smaragd díszített. Szeme üvegesen meredt gyilkosára, aki a lehető legnagyobb nyugalommal a lelkében kutatott az elhunyt dolgai között. Igyekezett semmit sem szétdobálni, mindent gondosan visszatett a helyére. A falon függő két festmény mögé is benézett. Az egyik egy széfet takart. A kód feltörése nem volt nehéz feladat, hála a technika vívmányainak. Ott volt, amit keresett. Egy dosszié három új személyigazolvánnyal, útlevéllel és repülőjegyekkel Svájcba, valamint néhány levél.
Elégedett mosollyal az arcán a betolakodó gyilkos amilyen halkan jött, olyan halkan el is hagyta a házat. Szemére húzta fekete baseball sapkáját, ráhajtotta pulóvere kapucniját, és a fekete sport Mercedes-el elegánsan távozott.

Az út során nem gondolkozott. A feladat tétje a kutatás után feltüzelte és most igyekezett lenyugodni. Nem a gyilkolás miatt volt ilyen állapotban, azt már megszokta, és olykor, ha áldozata okot adott rá, még élvezte is. Az új élet küszöbén állt. Ha ezzel a munkával elégedett lesz főnöke, akkor kiszabadul egy ördögi körből, melyből csak a halál ad kivezető utat. Viszont, ha hibázott, akkor mindennek vége, és nincs tovább.
Egy parkolóban hagyta a kocsit, a kulcsokkal és nyitott ajtóval. Elsétált a metróig, azzal ment tovább, majd három megállóval odébb taxiba ült, és a szállodáig vitette magát, ahol főnöke várt rá.
Egyszerű panzió volt, tizenöt szoba - konyhás kis lakásszerűségekkel, melyek a gyomos udvarról nyíltak. A kopott, zöld ajtókon egy-egy fehér műanyag táblácska jelölte a szobaszámot. A gyilkost megbízója az 5/A lakásban várta, egy nő és egy magas, izmos arab férfi társaságában. A szoba jellegtelen és barátságtalan volt. A lámpa alig adott egy kis fényt, a téve nem működött, a rozsdás, vasrácsos ágyon egy régi, koszos és kifeküdt matracon egy kipeckelt szájú és megkötözött nő hevert. Szája csúnyán fel volt szakadva, szőke haja zilált, tengerkék szemei pirosak voltak a sok sírástól. Csuklói és bokai az ágy rácsához kikötve, fáradtan lógtak, az érdes kötél csúnyán felhorzsolta finom, tejfehér bőrét. A szobába belépő baseball sapkás férfi megbotránkozva figyelte, hogy az arab asszaszint mennyire izgatja a magatehetetlen nő látványa. Köszönt megbízójának, egy magas, markáns arcú, őszülő hajú, öltönyös férfinak - aki kezében egy elefántcsont markolatú, ébenfa pálcát szorongatott - , majd átadta neki a dossziét. Belenezett, és hellyel kínálta az érkezőt:

- Foglaljon helyet, Mr. Attenborough! - és az egyik szebb napokat is látott székre mutatott. Mr. Attenborough engedelmesen leült és kifejezéstelen arccal figyelte megbízóját.
- Rendben van, a dokumentumok megvannak, de hol a bizonyíték?
Mr. Attenborough a zsebéből elővett egy légmentesen zárható kis zacskót, és átadta az öltönyös úrnak. A zacskót a megölt férfi levágott ujjának vére vörösre festette. Az öltönyös úr egy darabig nézegette, majd odaadta a vele lévő arabnak, hogy vegye le az ujjról a gyűrűt és tisztítsa meg. A levágott testrészt az asszaszin rádobta a megkötözött nő testére, aki erre fájdalmasan felsikoltott. Kingsley Attenborough nem tudta eldönteni, hogy az undortól sikított-e, vagy attól, hogy felismerte kié volt előzőleg.
Az oltonyos ur minden undor nelkul felhuzta a smaragd gyurut, majd elegedetten igy szolt:
- Tökéletes, Mr. Attenborough! Gratulálok, ön mától az én alkalmazottam. Nem kértem, hogy vágja le Thompson ujját, de mi tagadás, tetszik a stílusos megoldása. Nos, ön becsületesen elvégezte a feladatát, amiért én becsületesen meg is jutalmazom. Tessék, itt van, amiben megállapodtunk - ezzel egy újabb, fehér dossziét nyújtott át a férfinak -, az új élete, az új munkája.
Kingsley kinyitotta a dossziét, amiben az új személyigazolványa, keresztlevele, útlevele és más személyét igazoló iratok voltak.
- Jöjjön, Mr. Attenborough, elviszem a rezidenciára és megmutatom az új munkáját - mondta az öltönyös férfi, majd az ajtóból visszafordulva így szólt az arabhoz:
- Te pedig szórakozz ezzel a ringyóval, de ne öld meg! Nem érdemel ilyen kegyelmet.
Becsukta maga mögött az ajtót, és nyomában új alkalmazottjával beült a kocsijába és elhajtott.

Hajnali négy körül járt az idő, mire elérték a rezidenciát. Nagyon távol volt a várostól, távol minden más villától. A telihold ezüstös fénye beragyogta a tájat. Az arra felé vezető út tölgyfáktól volt övezve, és amerre csak a szem ellátott, mindenütt zöld mezőség terült el. A finoman megmunkált, fekete, kovácsoltvas kaputól hatalmas O alakban vezetett a macskaköves út, egészen a ház lépcsőzetéig. A ház előtt terjedelmes rózsakert terült el, melynek csak a macskakövek szabtak határt. A kertet négy csermely osztotta fel, négy egyenlő részre. A patakok mind a kert közepén lévő kicsiny tóból eredtek. Olyan lágyan folyt bennük a víz, hogy csobogása nem is hallatszott. A kis tavacska mellett két egymásba fonódó fa állt.

A hatalmas, öt emeletes, klasszikus stílusú épület hét méteres oszlopait, melyek a bálterem erkélyét hivatottak tartani, borostyán és Isten fája nőtte be, egészen a tetőcserepekig.
A nappaliba belépve ízlésesen berendezett helység tárult Kingsley szeme elé. A kristálycsillárok fényében az antik bútorok hívogatóan terpeszkedtek. Hatalmas könnyező pálmák és fikuszok emelték a nappali fennkölt stílusát.

Másnap az ebédlőben egyedül reggelizet. A szobájában újabb fehér dossziét talált, ezúttal a rezidencia, az elektromos és a vízhálózat rajzaival. Falatozás közben tanulmányozta a rajzokat, amikor furcsa dübörgésre lett figyelmes. A lépcsőn egy hosszú barna hajú, égszínkék ruhás kislány ugrált lefelé, kezében egy borítékkal. Miután leért a lépcsőn, egyenesen az asztal felé vette az irányt. Kingsley-nek támadt egy sanda gyanúja a dudorászva közeledő kislányt nézve.
- Szia! - szólt csilingelő hangon a lányka. - Én Prue vagyok. Te vagy az a bácsi, aki az este érkezett?
- Igen - Kingsley hangja komoly és kimért volt.
- Akkor ez a tied. Apu küldi - átadta a lepecsételt borítékot. - Egybekent te leszel az új dadám!
- Az lehetetlen, én a biztonsági főnök vagyok.

Ahogy olvasta a levelet, Kingsley arcara egyre nagyobb döbbenet ült ki. A kislánynak igaza volt, elsődleges feladata ugyanis a lányka védelme és szórakoztatása, és csak utána védheti a házat.
Fortyogott benne a düh. Az apjának hála, három éves kora óta az idegen légióban élt, tanult. Ott képeztek ki mindenre, amit ma tud és mindezt miért?! Hogy gyerekcsősz legyen?! Ezért kellett megölni azt a szerencsétlen Thompson - t, hogy egy elkényeztetett kislányt ajnározzon? Ez lenne az ő mesés új élete, amiért cserébe elárulta és elhagyta régi társait?!