Sam 5. fejezet

Szombat reggel korán ébredtem szinte egy időben a nappal, a szokásos rémálmokkal a fejemben. Erősen gondolkodtam, az aznapi teendőkön, főleg Josh-on, ha holnap hazajöhet, kell egy hely neki valahol lenn. Engedélyeztem magamnak két perc nyújtózkodást az ágyamon. Csodás napnak ígérkezett. Huncut napsugarak sütöttek át a függöny résein. Megcsillantak a fésülködőasztalom tükrén és visszaverődtek a lábamat borító narancssárga takaróra. Seperc alatt felkeltem, és széthúztam a függönyöm. Ragyogó fénnyel sütött a nap, délutánra dögmeleget ígérve. Kimentem az erkélyre és a korlátnak dőlve szigorúan csak pár másodpercig csodáltam a tájat. A rendezett udvarunkon túl füves mező távolabb fás rész, majdnem erdő, szinte érintetlen természet. Egyetlen nem túl forgalmas autóút kígyózik csak arra. Felöltöztem és lesétáltam a nappaliba, ahol még mindig a káosz uralkodott, viszont megéreztem a frissen sülő palacsinta illatát. Ki kelt még nálam is korábban?

A konyhába érve meglepő látvány fogadott. Joanne kötényben épp tányérra rakja az utolsó palacsintát, Russ pedig a terített asztal mellett áll és három pohárba osztja el azt a kevés narancslét, ami még a hűtőben maradt. Mindketten nagyon frissnek tűntek, Russ otthoni viseltesebb ruhákban Joanne pedig meglepő módon farmerben, ami nagyon fura, mert utálja a nadrágot, télen is csak szoknyában jár, és mindig csinosan öltözködik, még itthon is. A nagytakarításra öltöztek így.
Ránéztem az órára, hat múlott néhány perccel.
- Hát ti? – kérdeztem döbbenten
- Felébredtél hétalvó? – gúnyolódott Russ – Pedig most akartalak ébreszteni, mi már egy órája fenn vagyunk.
- Aha – néztem rá – ígérem, holnap két órával nap előtt kelek. De tényleg, hogyhogy ilyen korán? – magam is rájöttem, hogy ez hülye kérdés volt, mert mostanában egyikünk sem alszik jól. Leültünk reggelizni, a palacsinta széle kicsit megégett ugyan, de gusztának nézett ki.
- Kigondoltátok, mi legyen Josh-sal? – kérdezte Russ, majd választ nem várva folytatta. – Este jutott eszembe, nem tökéletes ugyan, de más lehetőségünk nem nagyon van, szóval lehozzuk Josh ágyát a nappaliba, a kandalló és a teraszajtó közötti sarokba tesszük. Hogy lehessen egy kis magánélete is, felfúrok olyan függönytartó izéket, és pokrócokat aggatunk rá fal gyanánt. Éjjel olyan lesz, mint egy kis szoba nappal meg nyugodtan nézheti a tévét.
Összenéztünk Joanne- nal, neki tetszett az ötlet és nekem sem volt kifogásom, úgyhogy rábólintottam.
- Oké, megcsináljuk.
- Joanne írd a listához a kellékeket és narancslevet is.
- Milyen lista? – kérdeztem.
- Csak egy rövidke bevásárlólista neked Sam – vigyorgott Russ és egy lapra mutatott. A rövidke lista egy kitépett füzetlap volt teljesen teleírva, két oszlop is és ahogy néztem Joanne a narancslének megnyitotta a harmadikat. Már épp gorombábban akartam volna megkérdezni, milyen hülyeségeket irkáltak össze, de végigfutattam a szemem a sorokon és semmi feleslegeset nem találtam. Sőt tök jó kis lista volt, gondosan csoportra osztva az élemiszerek, a tisztítószerek és miegyebek. Joanne egyik különleges tehetsége a listakészítés, akármilyen lista kell azt rá bízzuk, mert olyan jól csinálja. A főzéshez viszont nem ért.

Szép kockákra vagdostam a palacsintámat és bekaptam az első falatot. Pocsék volt az égett szélét kivéve semmi íze nem volt az egésznek. Rásandítottam Russ-ra, aki épp bőségesen locsolta a csokiöntetet a sajátjára, bőszen követtem a példáját és így elég elviselhető volt. Joanne nem evett csak turkálta a sajátját. Biztos megint apára és anyára gondolt. Szörnyen nehezen viselte, ahogy mi is, de mi vidámságot és jókedvet színleltünk. Joanne ezzel szemben teljesen magába zárkózott.
Russ-szal betoltuk az összes palacsintát, nehogy szegény Joanne megbántódjon, majd újabb kupac tányért tettünk a konyhapultra. Benéztem a szekrénybe és láttam, hogy most használtuk el az utolsó tiszta tányérokat és csupán egyetlen pohár árválkodott a polcon. Egy hete a szüleink halálának, és azóta nem mosogattunk. Már ideje a rendnek, összeszedtem a kulcsaim és a listát. Joanne nekilátott a mosogatásnak, Russ meg kiment lenyírni a füvet. Bestartoltam a garázsba és irány a bevásárlás.

*

Az utcákon egyetlen kocsit sem láttam, sőt járókelőt is csak elvétve. Normális ember szombat reggel nyolc előtt fel sem kel. Az áruház, ahova mentem olyan üres volt, mintha zárva lenne, a nagy parkolóban egyetlen kocsi árválkodott és én bőven válogathattam az ideális parkolóhelyek között.
Bevásárlókocsit tolva magam előtt tanulmányoztam a listát. Joanne ügyesen rakta össze, és ahogy sétáltam a sorok között, sorba minden a kezembe akadt. Már csak a választékkal kellett megbirkóznom. Mert melyik mosóport válasszam, amelyiknek jobb az illata, vagy amelyiknek kedvezményesebb az ára? Hosszú percekig vacilláltam, amikor leesett, hogy sietnem kéne, hiszen csak a lista első részénél tartok. Igyekeztem gyorsan dönteni, de aztán elmerengtem, milyen almát vegyek zöld savanyút, vagy piros mézédest. Gyorsan észbe kaptam és szidtam is magam rendesen, hogy mit hülyéskedek itt. Ezután, már gyorsan a lista végére értem és megdöbbenve láttam, hogy a kocsim csurig telt a mindenféle jóval, pedig tényleg semmi feleslegeset nem vettem. Közben egy magában beszélő öregasszony jött nekem teljes svunggal, de még csak rám sem nézve tolta tovább a bevásárlókocsiját folyamatosan magyarázva a levegőnek. Szóval tényleg csak a sültbolondok kelnek korán!
Gyorsan kifizettem a cuccokat és egész kis vagyon volt, aztán indultam a legközelebbi háztartási boltba megvenni a függönytartó izéket, ahogy Russ olyan szépen megfogalmazta.

Leparkoltam a kocsim Johnson-ék háztartási boltja előtt. Melinda Johnson osztálytársam volt a suliban, az ő apjáé az üzlet. Kicsit várnom kellett, mert csak nyolckor nyitottak, a kirakatot nézegettem és megláttam, hogy Mr. Johnson kisegítőt keres. Gyorsan el is döntöttem, hogy jelentkezem, hátha megkapom az állást, Mr. Johnson mindig kedves volt velem és Mellie-vel is barátnőfélék voltunk a suliban. Ahogy erre gondoltam egyszerre Mellie jelent meg a kirakatban, hosszú fekete hajú lány és alapjában véve nagyon csinos, de akkora metszőfogai nőttek, hogy még egy mókusnak is becsületére váltak volna. Még a száját sem igazán tudta becsukni tőlük. Fehér emblémás köpenyt és csinos fekete szoknyát viselt, ahogy meglátott rögtön beengedett.
- Szia Mellie! – köszöntem mosolyogva, de rögtön elkomorultam, mert láttam, mi következik.
- Jaj Sam, őszinte részvétem, akartam beszélni veled tegnap, de olyan gyorsan eltűntél. Gyönyörű szertartás volt.
- Kösz – mondtam egykedvűen, közben meg arra gondoltam mi lehetett abban a gyönyörű, hogy lerakják a szüleimet a föld mélyére. Gyorsan témát váltottam – Nyitva vagytok már?
- Igen, persze. Miben segíthetek?
- Itt dolgozol? – kérdeztem látva buzgólkodását.
- Csak besegítek hétvégén, meg délutánonként, amíg apa nem talál kisegítőt.
- Itt van Mr. Johnson?
- Persze, ott hátul, megmutatom – odasétáltunk és Mellie-t gyorsan elküldtem a függönytartó izékért, négyszemközt akartam beszélni Mr. Johnson-nal. Épp festékesdobozokat pakolgatott gigantikus piramisalakba.

- Jó napot Mr. Johnson, beszélhetnénk egy kicsit? – szélesen mosolyogtam, mert ugye jó benyomást kell tennem, de megint szembesülnöm kellett a komor pillantással, és a szavakkal legalább ezredszerre.
- Samantha, őszinte részvétem a szüleid miatt. Hogy viseled? – erre mit lehet válaszolni? Tök szarul vagyok és épp az egyik ismerősöm apjától, igyekszem állást kuncsorogni. Inkább nem, maradok a visszafogott udvarias verziónál.
- Köszönöm, elég nehezen, de kérem, Mr. Johnson, a kisegítői állásról szeretnék beszélni – na, elő a gondolattal –, talán alkalmazhatna engem.
Láthatóan váratlanul érte a kérés.
- Itt szeretnél dolgozni? Ez nem részmunkaidős állás lenne, nem lehet a suli mellett csinálni, nekem egész napos ember kell.
- Tisztában vagyok vele – siettem a tudomására hozni –, de ebben a tanévben már nem megyek iskolába. Munkát kell találnom, hogy eltartsam a testvéreim. Nincs tapasztalatom, de ha felvesz, ígérem, igyekezni fogok, amennyire csak lehet.
Mr. Johnson fürkészve nézett rám én meg igyekeztem, egy kis mosolyt varázsolni az arcomra. A hátam mögött Mellie hangját hallottam
- Apa beszélhetnénk pár percet négyszemközt.
- Pillanat és visszajövök – nézett rám Mr. Johnson és otthagytak a bolt közepén.

Ráérősen nézelődtem, és egyre közelebb kerültem az ajtóhoz, ami mögött eltűntek. Önkéntelenül is meghallottam, hogy a nevem emlegetik. Nem bírtam megállni és a fülemet az ajtóhoz nyomtam.
- Én is sajnálom őt, apa, de nem veheted fel – hallottam Mellie nyávogó hangját –, borzalmas, ami a szüleivel történt, de emlékszel mi volt júniusban.
- De biztos vagy benne, hogy ő tette? – kérdezte az apja bizonytalanul.
- Ki más lett volna? Tudta mennyi pénz van Chris-nél és azt is, hogy hol tartja. Nem bízhatsz benne – bölcselkedett Mellie – aki egyszer lop, máskor is fog.
Ez nagyon betett nekem, éreztem, ahogy vörösre gyúl az arcom és elöntöttek a régi indulat hullámai. Még hallottam, ahogy Mr. Johnson igazat ad a lányának és az ajtó felé trappolnak. Gyorsan visszaálltam az eredeti helyemre és tanulmányozni kezdtem a festék színskálákat. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, nagy levegőt vettem és széles mosolyt villantottam feléjük. Mr. Johnson zavartnak látszott, de Mellie bűbájos mosollyal fordult felém kedvesen érdeklődve, hogy ugye ilyen függönytartókat keresek-e.

Miközben fizettem tartottam a mosolyt, mert ha egyszer eltűnik, többet biztos nem varázsolom elő. Mr. Johnson megkért, hogy adjam meg a mobilszámomat, hogy értesíthessen munkaügyben. Gyorsan lekapartam, de tudtam tök fölöslegesen, sőt az álszent Johnson nem szégyellte hozzátenni, hogy ne nagyon reménykedjek, mert tapasztalat is kéne, persze nem ilyen nyíltan mondta, de ezt jelentette.
- Köszönöm, viszlát – nyögtem ki az egyre halványuló mosolyommal és rohantam a kocsihoz. Éreztem, hogy egyre több könny folyik le az arcomon, és ha nem vigyázok, mindjárt zokogni kezdek, és azt csak az ég tudja, mikor hagyom abba. Gyorsan elmotyogtam magam elé az öt nappal korábban tett ígéretem. Sam Turner nem sír többet, főleg nem semmiségeken. Aztán újat gondoltam ki Samantha Turner többet nem alázkodik meg ennyire. Nem kell ismerősök segítsége, egyedül is megállom a helyem. Kicsit megnyugodva indultam hazafelé.