Történetek

Az idős Mr. Gordon hajnali négy órakor épp kint sétáltatta a kutyáját, ahogy mindig, amikor egy ismerős arcot vélt látni a még sötét tavaszi éjszakában. Az illető olyan gyorsan futott mintha az élete függne tőle – gondolta magában a nyugdíjas öregember, s nem is tudta mennyire ráhibázott...

- Azt hiszem, szeretlek, drágám. Muszáj megtudnom rólad mindent. Egyszerűen mindent tudni akarok rólad. Ismerni akarlak, úgy, mint saját magamat. Érzéseket, vágyakat, gondolatokat… Ezek a dolgok érdekelnek engem - a férfi hangja megremegett. Sóvárogva, kitágult pupillával leste a nőt, aki még mindig nem reagált a szavakra, s mi több, arca valamiféle hideg merevséget tükrözött...

Én nem mondom, hogy az irodalom óra egy kibírhatatlan szenvedés, megsemmisülés mellyel elkezdem a hétfői napjaimat, de mikor a tanárnő tízszer szólít fel egy nap (mivel két irodalom óránk van hétfőn) pedig tudja, hogy az anyagból az ég adta világon egy kukkot se tanultam akkor néha megfordul a fejemben, hogy nem kedvel engem sem a hétfő, sem a tanítónő. Mondok is egy példát egy ilyen napomra...

Előreléptem a sírok szélére, hogy ledobjam a marék földet és a virágot, amit a kezemben tartottam. Megvártam, míg a testvéreim is megteszik és elhúzódtunk a tömeg útjából. Figyeltem, ahogy ki-ki újabb marék földet és virágot hajít a koporsókra. Kik ezek az emberek? A nagyját, még csak látásból sem ismerem, akit meg igen azok inkább otthon maradhattak volna. Sok képmutató a megjátszott gyászos arckifejezésével, sőt többen unottnak tűnnek...

Szerelem. Mi is a szerelem valójában? Sokunkat foglalkoztat ez a kérdés. Létezik-e egyáltalán, nem csak egy hatalmas erővel rendelkező érzés, ami arra próbálja felhívni a figyelmünket, hogy a bizonyos illetőt a hódításaink között akarjuk tudni? Erre a kérdésre sajnos valószínű, hogy soha nem fogjuk megtalálni a választ...

- Jól táncolsz – suttogta a fülébe halkan a férfi – tökéletes az összhang, mit gondolsz, minden helyzetben ugyanilyen összeszokott párt alkotnánk?
Elállt a lélegzete.
- Nem igazán tudom, mire gondolsz... – kezdte, de a férfi a szavába vágott.
- Ó, dehogy nem, nagyon is jól tudod, Királylány – azzal arcát a lány hajába temette és belecsókolt a fülébe.
Egyszerre sóhajtottak föl. A lánynak egy pillanatra fogalma sem volt, hol is van éppen. Elhallgatott a zene, és...

Nem értettem mi zajlik le most pontosan bennem, és hogy mi is az, ami elől én éppen menekülök, mégis tudtam, meg fogom érteni a dolgot. Ez kissé megnyugtatott, és már azon voltam, hogy lassítok lépteimen, amikor eszembe jutott mi is van a nyomomban. Egy hatalmas árok tátongott előttem, egyenest belefutottam volna, amikor az megfogott hátulról, szorosan magához ölelt. Nem tehettem semmit, hagytam csináljon, amit akar...

Gal’RasaN vagyok. Fajomat tekintve gassgorr, de ezt a faj képviselőim kívül nem nagyon tudják kiejteni. Az emberek egy másik szót alkalmaznak ránk, amit szintén a mi nyelvünkből vettek. Ők orknak hívnak minket, ami a mi nyelvünkön otrombát jelent. Pár száz évvel ezelőtt vándoroltunk be, de a hosszú csatározások során elfogytak harcosaink, és az emberek legyőztek minket. Kiváló harcosok lévén nem rabszolgának használtak minket, hanem hűbér seregnek. A gazdánknak akart hinni magát, de ezt...

Ez nem lehet igaz! Így bízzon az ember a fodrászokban. Világosan közöltem, hogy mit akarok, erre csak azért is az ellenkezőjét csinálja. Pedig ez állítólag egy menő hely, egyszerűen hihetetlen milyen szerencsétlen vagyok. A mai napom a mélypont, még valami rossz történik ma és sikítófrászt kapok...

Szőke Orsolya emlékére.