Képességek

Az idős Mr. Gordon hajnali négy órakor épp kint sétáltatta a kutyáját, ahogy mindig, amikor egy ismerős arcot vélt látni a még sötét tavaszi éjszakában. Az illető olyan gyorsan futott mintha az élete függne tőle – gondolta magában a nyugdíjas öregember, s nem is tudta mennyire ráhibázott.
Nick Beeven volt az, aki az életéért futott, vagyis jobban mondva az élete elől futott. Mióta kitapasztalta mi is ő valójában tudta, hogy élete hátralevő részében bujdosnia kell majd.
Tizenhat múlt, be sem fejezte még a gimit. El se kezdte még igazán a normális életet és máris vége szakadt annak. Milyen élete lesz ezután? A régihez képest ez maga lesz a nyomor. Hidak alatt lakni, kukából turkálni. Ez nem élet!

Vic már egy órája kint volt a vasútállomáson. Biztosította a terepet a többieknek s most egy tönkre ment villanyoszlopnak dőlve várt rájuk. Az idő még nyirkos volt de úgy tűnt a lány nem fázik, pedig csak egy vékony pólót rajta rongyos szakadt bőrdzsekit meg egy piszkos farmert viselt. Lábbelije nincs. Mezítláb kezd el sétálgatni a hideg aszfalton.
Unottan bámul az utcák végére, lesve mikor tűnik fel valaki de, senki nem érkezett meg még.

John riadtan kelt fel álmából. Teljesen megizzadt a takaró alatt. Kezével megtörölte homlokát majd felült és a sötétben próbálta megnézni karóráján az időt természetesen sikertelenül. Úgyhogy kimászván az ágyból az ablakhoz ment, amin még üveg se volt. Mit vár az ember egy elhagyatott bérházi lakástól. Óráját megvilágította a hold fénye. Fél öt. Nagyot nyögve fáradtan kezdett el öltözködni, hogy még idejében ott lehessen a találkahelyen. Magára kapott egy pólót meg egy farmert, a takarót ott hagyta, úgy sem férne el nála. Majd szerez valahonnan másikat. Azzal felkapta hátizsákját és felállt az ablakpárkányra, hogy körül nézzen.

A távolban az első napsugarai tűntek fel a szürke hajnali órákban. John jól megnézte a városnak ezt a részét még egyszer utoljára. Majd kiugrott az ablakon, rá az alatta lévő erősen kifeszített ponyvára, amit még akkor akasztott oda ki, amikor beköltözött új lakásába s végül puhán, hangtalanul ért földet. Lassan fölegyenesedett. Megigazította magán a pólót és vállán a táskát. Azzal ráérősen elindult a vasútállomásra.

Nick az állomástól már csak egy saroknyira volt. Az egyik ház falának dőlve gondolkodott. Tényleg ez a helyes megoldás? Jó, ötlet-e amit csinál? Nem ismeri még annyira a lányt, hogy igazán bízzon benne. És ha valójában valami utcai gyilkos, aki csak ki akarja rabolni? Erre tökéletesen megfelelt az időpont. Egy ideig még sötét van, egy lélek sincs az utcákon. Csak egy kés a torkába és vége.
Ekkor egy hideg kéz érintette meg a vállát. Egy nagyjából negyven éves sportos alkatú barna hajú és szemű férfi állt a bal oldalán. Ruházatát tekintve koldus. Johnnál jóval nagyobb talán két méter magas lehetett. Mereven bámult a fiúra majd megszólalt:
- Nem kéne ilyenkor az utcán csavarognod kölyök. Mit keresel itt? – kérdezte mély szinte már dörgő hangon.
John tátott szájjal nézte a magas férfit, de nem tudott megszólalni.
- Én… - csak ennyit tudod kipréselni a torkán.
- Csöves biztos nem vagy, tehát megszöktél otthonról, esetleg sokáig tartott a buli vagy kidobott a csajod az éjszaka középen? – kérdezte mereven a férfi.