Egy szerencsétlen lány

Ez nem lehet igaz! Így bízzon az ember a fodrászokban. Világosan közöltem, hogy mit akarok, erre csak azért is az ellenkezőjét csinálja. Pedig ez állítólag egy menő hely, egyszerűen hihetetlen milyen szerencsétlen vagyok. A mai napom a mélypont, még valami rossz történik ma és sikítófrászt kapok.

Felszálltam a buszra, többen megbámultak, ezért idegesen végigszántottam az ujjaimmal a szétbarmolt hajamon. Utálom a fodrászokat! Az a vén fószer, ott szemben, mi a fenét néz rajtam. Nem is a hajam lesi, hanem a melleim. Felháborodva és utálkozó arccal fordítottam hátat neki. Lehet, hogy mégsem ezt a kivágott felsőt kellett volna felvennem? Dehogynem, hiszen nyár van az isten szerelmére. Nem fogok bő és zárt pólóban flangálni. Azok az idők már leáldoztak, most már a megújult stílusban nyomulok. Csak érnék már oda mihamarabb, olyan érzésem van, mintha mindenki engem bámulna. Ennyire rossz lett a hajam?
Öt perc múlva sietős léptekkel száguldottam le a buszról, persze, hogy meglátott az egyik sulitársam. Ilyen az én szerencsém, még jó, hogy leszálltam, mielőtt jobban megnézhetett volna. Igaz most egy kicsit többet kell gyalogolnom, de nem érdekel, habár egy laposabb talpú cipőben is jöhettem volna. Viszont akkor meg rövidnek tűnik a lábam ebben a rövid szoknyában. Mindegy, ez van rajtam és kész.

Befordultam a legjobb barátnőm Cassie Stuart utcájába. Már két hónapja nem láttam, előző este értem haza Miami-ból, ahol a nagynénémmel nyaraltam. Bár maradtam volna ott, érdekes Miami-ban nem üldözött mindenféle balszerencse, át kéne költöznöm. Jó is lenne, eddig ez volt életem legjobb két hónapja, most meg jöhettem vissza, ide ebbe az ócska, piszkos kisvárosba.
Végre Cassie-ék háza elé értem, a szülei, úgy néz ki nincsenek itthon, mert a garázs üres. Nem is baj, legalább senki nem fog zavarni. Bekopogtam. Semmi hangot nem hallok, még egyszer kopogtam és semmi. Talán az emeleten van? Csöngettem, semmi. Ez nem lehet igaz, nincs itthon. Pedig úgy volt, hogy itt találkozunk!

Leültem az ajtó elé és vártam, lehet, hogy csak elugrott valamiért a boltba. Lassan eltelt negyed óra, de nem jött Fel kéne hívni, de sajnos megint elveszett a mobilom. Ebben az évben már a negyedik, nem való nekem az ilyen kis kütyü, mert nem tudok rá vigyázni, pedig én igyekszem. Apa reggel közölte, hogy majd születésnapomra megint azt kapok, vicces, mert tavaly is azt kaptam, csakhogy most augusztus van a szülinapom, meg november. Ilyen az én szerencsém! Szóval várok.
Eltelt még öt perc, mikor hallottam, hogy egy motor közeledik. Jaj, ne! De igen, meg is állt a ház előtt. Felsóhajtottam. Cassie-ben két dolgot utálok, az egyik épp a motoron ül. Nick Stuart, Cassie bátyja, csak két évvel idősebb, de legalább tízzel okosabbnak képzeli magát, ezen kívül nagyképű, szexmániás disznó, aki mindig kényelmetlen helyzetbe hoz, és soha nem mulasztja el, hogy a nevemen nevezzen, amit pedig utálok.

Felálltam és kicsit lejjebb húzkodtam a szoknyám, majd megint végigszántottam a hajamon. Már vártam a gúnyos megjegyzéseket, amire most nem nagyon vagyok vevő. Leszállt a motorjáról és levette a bukóját. Majdnem kiröhögtem, mert a sisak rendesen lelapította a zselézett séróját és örömmel töltött el, hogy nem csak az én hajam néz ki szarul, aztán persze rögtön eszembe jutott, hogy neki csak egy fésűre és még egy kis zselére van szüksége, az enyémen meg nem nagyon lehet már segíteni. Majdnem elbőgtem magam a gondolatra. Nick előtt bőgni? Na nem, inkább a halál.
- Daisy? – nézett végig rajtam. Gondoltam, hogy kimondja a nevem. A szüleim kedves ajándéka, hogy egy ilyen nevet kell viselnem Daisy Dale. Hát mi vagyok én rajzfilmfigura?
- Ne szólíts így! – vágtam a képébe – Hol van Cassie?
Nick nem szólt semmit, csak nézett, először a lábaimra, majd módszeresen haladt felfelé, mire az arcomig ért, legalább egy perc eltelt.
- Ha befejezted a bámészkodást, talán válaszolhatnál is! Hol van Cassie? Úgy volt, hogy itt találkozunk, már fél órája várok rá.
Mintha a falnak beszéltem volna, meg sem próbált a kérdésemre válaszolni.
- Szia! – köszönt – Megváltoztál!
- Nick? – mondtam a kérdő hangsúllyal.
- Mi van?
- Hallottad a kérdésem? Tudod, hol van Cassie?
- Nem – közölte határozottan.
- Kölcsönadod a mobilod, hogy felhívhassam?
- Hívd inkább a bentiről – mondta nem túl kedvesen. Elhúztam a szám, hihetetlen, hogy milyen bunkó, nem csoda, hogy utálom. Kilenc éves voltam, mikor Cassie-ék a városba költöztek és azóta vagyunk a legjobb barátnők és azóta próbálja ezt Nick tönkretenni. Jó persze nem ez a szándéka, de a viselkedésével ezt éri el. Nem is szeretek ide jönni, mert Nick az őrületbe kerget és folyamatosan aláz, csakhogy most hozzánk sem mehetünk Cassie-vel, mert otthon áll a bál.

Nick végre beengedett a házukba, úgyhogy gyorsan tárcsáztam Cassie-t. A negyedik csöngésre vette csak fel.
- Szia! Én vagyok, te hol vagy már? Fél órája nálatok várlak.
- Randim van, most nem érek rá, majd később megbeszéljük – suttogta bele és letette. Mi? Randija van? És ezért félredob engem, úgy hogy nem is szól? Ez hihetetlen!
Csúnyát káromkodtam, ez tényleg nem az én napom, mikor szükségem lenne a legjobb barátnőmre, akit mellesleg két hónapja nem láttam, közli, hogy randija van, majd később megbeszéljük.
Hirtelen bőgni kezdtem és elindultam kifelé, nehogy Nick meglássa, mert akkor halálra szekál. Pechemre a bejárati ajtó mellett állt és az arcomba bámult. Láttam, hogy nyitja a száját.
- Ne most, kérlek, ki vagyok borulva, legalább egyszer hagyj békén és ne csúfolódj! – ez eléggé magas hangon jött ki belőlem, de erre futotta és szerencsére nem piszkált. Szuper, most hova francba menjek? Haza nem mehetek, itt nem maradhatok. Céltalanul befordultam balra, gondoltam sétálok, de aztán megálltam, a sétáláshoz túlságosan is fáj a lábam ebben a cipőben. Zsepit keresgettem a táskámban, de nem találtam. Persze sminkcuccokkal tömve van, de hogy zsepit is tegyek el az már túl logikus lenne tőlem.
- Akarod, hogy hazavigyelek? – hallottam Nick hangját magam mögött, meglepően kedves.
- Nem, köszönöm, nem szeretnék haza menni.
- Akkor hova mész?
- Sehova – vágtam rá – itt fogok álldogálni egy kicsit. Miért zavar téged?
- Nem zavar – mondta, túl kedves. Megfordultam és ránéztem. Nem úgy tűnt, mintha gúnyoskodni akarna.
- Van egy zsepid? – kérdeztem végül és próbáltam nem bőgni, mint a dedósok.
Benyúlt mindkét farmerzsebébe.
- Nincs – várt egy- két pillanatot és hozzátette – gyere be és adok.
- Oké!
Visszaporoszkáltunk hozzájuk és kaptam zsepit is. Fura, hogy Nick még mindig bírja bunkó megjegyzések nélkül. Ez nála egyéni csúcs.
- Kérsz valamit inni?
- Egy pohár víz jól esne – bólintottam meglepetten.
- Mindjárt hozok, addig ülj le.

Leültem a díványra. Lehet, hogy a külsőm miatt kedves velem? Ilyen felszínes lenne, csak azért, mert szexi ruhában vagyok? Habár férfi és Lydia néni megtanította, hogy a férfiak ösztönlények és nem az agyukkal gondolkodnak. Talán igaza lehetett. Elegánsan keresztbe tettem a lábaim és hátradőltem, hogy kifigyeljem Lydia néninek ebben is igaza volt-e. Nick jött is vissza kezében egy pohár vízzel és igen határozottan végigpillantott a lábaimon. Majdnem felnevettem a gondolatra Daisy Dale szánalmas rajzfilmfigurából, Daisy Dale szexi bombázó lettem. Megérte Miami-ba menni.
- Köszönöm – mondtam a szexi, mélyebb hangomon, amit szintén mostanság sajátítottam el. Igazából az új csáberőmet nem Nick-en akartam először kipróbálni, de ha már, így alakult miért ne?

Kihívóan belenéztem a kék szemeibe és megvártam, míg ő is belenéz az enyémbe, enyhén szétnyitottam az ajkaim, majd lesütöttem a szemem és alig hallhatóan sóhajtottam egyet.
- Mi a baj, Daisy? Mitől vagy, így kiborulva? – oké ez működik, még mindig kedves velem.
- Zűrök mindenfelé – sóhajtottam most igazából.
- Tudok segíteni? – ezen nagyon meglepődtem, de nem mutattam.
- Nem tudsz, de azért nagyon rendes tőled. Igazából Cassie-vel akartam mindent megdumálni, de randija van. Egyáltalán kivel van? Új pasija van?
- Milyen új pasija? – kapta fel a fejét Nick kizökkenve a lábaim bámulásából – Úgy érted, volt régi pasija? Ki volt az? – hoppá, ezt nem kellett volna, Nick elég védelmező báty.
- Nem úgy értettem, nem volt senkije – hazudtam – csak rosszul fogalmaztam. De ez ki, akivel van?
- Valami Henry.
- És ki ez?
- Nem tudom.
- Aha – hát Nick-kel nem sok beszédtémánk van.
- Miért nem akarsz hazamenni? – rögtön elszállt a maradék jókedvem is.
- Hosszú történet – legyintettem – most elég sok minden összejött így egyszerre.
- Nekem elmondhatod, ha akarod.
- Neked? – kérdeztem vissza.
- Ja, persze csak ha akarod.

Akarom? Igen, valakinek beszélnem kell róla, mert megfulladok ettől a sok visszatartott szarságtól, de hogy pont Nick legyen a bizalmasom? Végül is mindegy.
- Oké, tegnap este érkeztem a repülőtérre. Fél órát vártam apára, telefonáltam neki, hogy hol van, és miért nem jön értem, erre közli, elfelejtette, hogy ma érkezem. Fogtam egy taxit és hazavitettem magam. Beléptem a házba és tudod mit láttam? Mindenfele dobozok és egy idegen csaj pakolászik a konyhában, apa sehol. A nő, úgy fogadott, mintha ő lenne a háziasszony és mikor kérdeztem, hogy ki a fene, tudod mit válaszolt?
Nick nemet intett a fejével én meg magas hangon folytattam.
- „Gwen vagyok, apád menyasszonya”. Először azt hittem viccel, de nem, apa is előjött a dolgozószobájából azzal, hogy „Megjöttél kicsim?”, meg sem ölelt, még azt sem mondta, hogy hiányoztam. Két hónapra mentem el és még csak nem is hiányolt! Meg sem emészthettem a helyzetet, apa előjött az újabb meglepetéssel „ Gwen ezentúl nálunk fog lakni, ha összeismerkedtek biztos te is megszereted”. Erre a csaj idétlenül vihogott, mint valami nyolc éves kislány és smárolni kezdtek az orrom előtt. Azt sem tudtam, hogy Gwen egyáltalán létezik, mikor elmentem júniusban még nem volt, erre két hónap és már az esküvőt tervezik – elkezdtem sírni – felmentem a szobámba és láttam, hogy Pufi meghalt – ennyi tellett tőlem egyszerre, fejhangú nyüszítős sírásba kezdtem, mire Nick átölelt.

- Ki az a Pufi? – kérdezte halkan.
- A tengeri malacom volt. Éhen halt, mert apa nem etette. Azt mondta, hogy azt hitte Cassie vigyáz rá, pedig mikor elmentem mondtam neki, hogy etesse, csak ennyit kellett volna csinálnia, de még csak be sem ment a szobámba és Pufi egyedül halt meg, lesoványodva és… - újabb nyüszögések törtek elő belőlem, ahogy felrémlett bennem szerencsétlen tengeri malacom teteme. Lassan már oszlani is elkezdett, borzalom.
Egy ideig sirattam az én drágámat, majd leesett, hogy teljesen Nick-re akaszkodtam, a fejem a vállán és érzem az illatát. Jézus egy pasit szagolgatok, éppen. Gyorsan elhúzódtam.
- Ne haragudj – mondtam szipogva – még az este eltemettem és mikor bementem a házba apa pénzt nyomott a kezembe, hogy vegyek egy másikat! Nem fogta fel, hogy nekem nem kell másik, mert Pufi egyedi volt és pótolhatatlan. Gwen jött mindenféle hülye dumával, hogy tudja most mit érzek és hogy neki is volt egy macskája meg ilyenek. Kiderült, hogy pszichológus a csaj, megkérdeztem, hogy apa pszichológusa-e, erre megsértődött és azt mondta „nem szokásom közelebbi kapcsolatba kerülni a betegeimmel”. Kérdeztem, hogy akkor hol találkoztak, mire mondta, hogy ő helyettesítette apa pszichológusát, aztán csak úgy egymásba szerettek. Gondoltam ennyi elég lesz estére, lefeküdtem aludni. Reggel hétkor Gwen ébresztett azzal, hogy ideje felkelnem. Reggel hétkor! Milyen ember kel ilyen korán szombaton? Mindegy lementem reggelizni és a nő nem engedte, hogy a szokásos müzlimet egyem, mert ő palacsintát sütött. Pocsék volt, de azért ettem egyet, nehogy megbántódjon, aztán mikor elővettem a müzlimet, sírógörcsöt kapott. Kérdeztem mi baja, erre közli, hogy én. Mert én goromba vagyok vele. Én? Azt sem tudom mit jelent az a szó! Persze apa is megjelent és csókolgatni kezdte szegény zokogó menyasszonyát és még én voltam a hibás! Felmentem a szobámba kitakarítani a két hónapos port meg előszedni a ruháim. Apa feljött utánam és elkezdte a szentbeszédet, hogy nem viselkedhetek így és hogy fogadjam el, ő új asszonyt hoz a házhoz, aki majd engem is megnevel. Erre kész lettem, összevesztünk és eljöttem otthonról. Elmentem a fodrászhoz és – újabb sírásroham jött rám – nézd, mit csinált a hajammal.

Ennyi volt, amit el tudtam mondani neki, az egyéb lelki sérülésekről inkább nem szóltam. Ez a kevés is megkönnyebbülés volt. Végre kicsit kiadhattam magamból.
Egy zsepivel megtöröltem a szemeim és láttam, hogy bizony jócskán szétfolyattam a szempillaspirálom. Ahhoz képest, hogy vízállónak hirdették.
- Kimegyek a mosdóba – ugrottam fel Nick mellől és sietős léptekkel bementem a fürdőjükbe. Belenéztem a tükörbe és nem is volt annyira vészes. Csak egy picit kellett igazítani a szememen, majd újrarúzsoztam magam. Oké, a szemem, még kicsit piros. Visszamentem és leültem.
- Mi van a hajaddal? Szerintem jó lett a színe – jegyezte meg, ránéztem.
- Nick, nem festettem be a hajam! Ez az eredeti színe, de nézd, mennyit levágtak belőle! – előrehúztam a hajam és megmutattam, hogy éppen a vállamig ér. Reggel a derekam alá ért, de most már csak ez a cafat maradt belőle, erre Nick a színével jön. Férfiak!
- Szerintem dögös lett.
- Tényleg? – vidultam fel egy kicsit.
- Igen, de biztos, hogy ez volt az eredeti színe? Én sötétebbre emlékszem.
- Ez eredeti – bólintottam – de két hónap a tengerparton és bárki haját kiszívja a nap, szerintem idővel visszasötétedik – mondjuk ez kár lenne, mert imádom ezt a napszítta színt, sokkal jobb, mint a régi sötétszőke.
- És mi történt veled ott Miami-ban? Mitől lettél ilyen…
- Milyen? – kérdeztem vissza mosolyogva. Tudom, hogy szebb lettem, de azt akartam, hogy ki is mondja.
- Kikozmetikázott.
- Kikozmetikázott? – felháborodva felálltam mellőle – Csak hogy tudd, én mindig így néztem ki, az már a te bajod, hogy nem vetted észre! Na szia.

Dühösen elindultam a kijárat felé. Kikozmetikázott? Mi vagyok én, uszkár? Egyáltalán mit hülyéskedem itt Nick-kel. Jézus, egy tuskónak beszélek az érzéseimről. Teljesen meghülyültem.
Már majdnem az utca végénél tartottam, mikor Nick gördült mellém a motorjával.
- Hova mész?
- Haza – vágtam rá mérgesen.
- Elviszlek – nyomta a kezembe a bukóját, mintha olyan nagy megtiszteltetés lenne, hogy vele mehetek, már majdnem visszaadtam neki, mikor leesett, hogy hülyeség lenne elutasítani.
- Kösz – mondtam végül és felültem mögé.

Még soha nem ültem motoron és egy kicsit beijedtem. Eléggé szorítottam szegény Nick-et, de nem úgy tűnt, hogy bánja, legalábbis nekem egy szót sem szólt. Annyira megdöbbentett, hogy ilyen kedves velem, hogy arra kezdtem gondolni, talán tetszem neki. Aztán meg arra, hogy ő tetszik-e nekem. Végül is nem rossz, de meg sem közelíti álmaim pasiját, aki nem más, mint Aaron Mitchell. Két éve tudom, hogy őt szeretem, de ő kutyába sem vesz, sőt barátnője is van, az undok szőke cicababa Liz. De ebben az évben, talán fordul majd a szerencsém, hiszen most már némileg megváltozva, nagyobb magabiztossággal kezdem a sulit.
- Köszönöm, hogy elhoztál – mondtam, mikor a házunk előtt lemásztam a motorról.
- Nincs mit.
- Szia! – megfordultam, hogy besétáljak a házba, mikor utánam szólt.
- Szerintem nem ismered a kikozmetikázott szó igazi jelentését – erre megtorpantam.
- És mi az igazi jelentése? – kérdeztem egy kacér mosollyal.
- Szexi – felelte és otthagyott.
Hoppá, Nick Stuart szexinek mondott, ez már haladás, kíváncsi leszek Aaron észrevesz-e a suliban.