Lóbolondéria

Hetek óta erre a napra készült. Megvette a felszerelést, százszor pakolta át a bőröndöt, ki és be, ki és be. Kincsként babusgatta a hasított bőr lábszárvédőket a bőrönd tetején. Rettenetes nehezen tudta rávenni magát, hogy lezárja a csomagot, és aludni menjen annak ellenére, hogy másnap hajnalban csörögni fog az óra.
Végre, nagy nehezen elaludt. De bár inkább ébren maradt volna... A pokolba kívánta az összes férfit. Napok óta kísértette a rég nem látott sosem feledett arc.
3 év. Rengeteg idő. Hol van már a tavalyi hó, mondhatnánk, de tudta hogy igenis ott fészkel valahol belül egy apró hóbucka, jó mélyre eltemetve, várva, hogy eljöjjön az olvadás. Próbált nem gondolni rá ennyi idő alatt, férfiak jöttek- mentek, változtak barátok, munkák, voltak korszakok, szerelmek, keserédes hetek, hónapok és volt gyászmunka is, nem kevés.
Voltak már napok, amikor nem jutott eszébe. Voltak hetek, amikor sikerült emlékek nélkül venni az akadályokat, háborgás nélkül, boldogan és megelégedetten élni, elfogadva azt, ami jött.

És most, tessék: beütött a villám. Nem várta, nem gondolta, nem AKARTA hogy ez legyen. A gondosan felhúzott három éves falak dőlni és inogni kezdtek.
Tisztán és élesen játszódik le újra és újra a vetítővásznon a jelenet: ahogyan átmegy az úttesten, és riadtan ugrik félre a hirtelen kürtszótól. Kiesett a kezéből minden, amit nagy keservesen felpakolt: dossziék, levelek, kocsikulcs, csomag, az égvilágon minden, és beterítette az aszfaltot.
Dühöngve állt neki az összepakolásnak, és közben félhangosan morgott.
- A rohadt életbe, hogy így rá kell hozni az emberre a frászt. Hülye infantilis barom!
Nyílt a kocsi ajtaja, a sofőr habozó szájjal ugrott le:
- Hülye szárcsa, nem tudsz a lábad elé nézni? Muszáj neked pont a gyárterület kellős közepén álmodozni fényes nappal?
Elállt a lélegzete, nem merte felemelni a fejét. Ne most, édes istenem, ne most. A haja totál kócos, a szoknyája felgyűrődve, a sminke tuti elkenődött, miért itt, miért ma, miért pont Ő? Egyáltalán: mi a fenét keres ez itt, ahelyett hogy rég krumplit meg zöldséget nevelne valahol az Alföldön? Francba.
- Zavartan megköszörülte a torkát, felnézett, és végre habogott- hebegett valamit.
- bocs... ne haragudjon, nem figyeltem – nekiállt, összeszedegette a cókmókját és már inalt is arrébb, amikor a férfi utána kapott.
- Hó, hó, Királylány, tényleg te vagy az?? –zsongott a fülébe a karcos férfihang. - Meg se ismersz? Hova rohansz? Azt hittem te már rég cégvezető vagy valahol...
- Őő..... nem, nem , most kaptam vissza a régi helyem, de bocs, rohanok... – égették a karját az ujjak.
Azzal elrohant, bevágta magát a kocsiba és elporzott, iroda iránt. Visszanézett a tükörbe, még épp látta, ahogy a sofőr fejcsóválva visszaballag a kamionhoz.
Nagyot fújt és feljebb tekerte a magnóban a hangerőt, legalább arra a fél percre, míg visszaér a telep végébe. Ronggyá mentek az idegei.

Fél óra sem telt el, és a kávézóban lépteket hallott a háta mögött. Hirtelen kiverte a hideg veríték. Hat éve nem érezte ezt a feszülő érzést a gyomrában, ezt a remegést a lábában, és ezt az infantilis „ mondj már valami értelmeset, basszus!” dübörgést a fejében.
Na ne, hördült fel magában. Hát már megint? Annyira szerette volna elkerülni, hogy szinte menekülve döntötte le a forró kávét a torkán, kapta a cuccait és iszkolt kifelé, a lehető legtávolabbi ajtón.
Hála istennek, nem vett észre- gondolta. Lezuttyant a kijelölt dohányzóhely legtávolabbi sarkában, egy ismerős kolléganő mellé.
- Hello, na, hogy bírod a mai dögmelegséget? – kérdezte tőle Kriszta kedvesen.
- Ne is mondd – sóhajtott. – alig várom a hétvégét, végre, zöld, szabadság, természet, és csak a lovak két napig... Komolyan mondom, életemben nem vágytam még így semmire mint erre a két napra.
- Hát, abból, amit olvastam róla, tuti hogy csak jó lehet. Lovak, természet, fullextra szállás... Érezd jól magad a nagy pusztában! – mosolygott. – Nekem most mennem kell, de később még hívlak. Azzal Kriszta elrobogott.
Lassan elnyomta a csikket, és hátrahajtotta a fejét a padon. Becsukta a szemét és arra gondolt: fotoszintézis. A világon a legjobb.
- Szia Királylány – a férfi úgy ült le mellé, mintha direkt invitálták volna.

A lány felsóhajtott. Jó. Nincs mit tenni, essünk túl rajta.
- Szia. Még mindig itt töltöd minden hétköznapodat, ahelyett, hogy egy rendes feleséget keresnél magadnak egy fészekalja gyerekkel? – incselkedett.
Vesztére. Ugyanis nem azt a választ kapta, amit várt.
- Aha. Rád vártam, hátha hozzám jössz – közölte a férfi teljes lelki nyugalommal.
- Ugyan már – legyintett a lány –, ne viccelj, 3 év alatt sem nőtt be a fejed lágya? Nem kellenél férjnek akkor se, ha te lennél az egyetlen férfi a földön. Veled csak a gond van! – nevetett. Pillanatok alatt beletalált a régi hangnembe. Oly mértékben egy húron pendültek ők ketten már az első pillanattól, mintha az ég is egymásnak teremtette volna őket.

De a lány tisztában volt vele, hogy ennek a férfinak ő csak egy kitűzött cél, amit, ha elért, szépen tova slattyog az úton. Nem mintha bántotta volna, sokat tanult ő már ahhoz az élettől, hogy tudja, a romantikus lányregényeket csak kitalálták, de hát akkor is: melyik a jobb? Egy kellemes éjszaka, aminek a végén kiderülhet, hogy mégsem volt igazuk, vagy a másnapi zavart mentegetőzések, és a „te olyan kedves lány vagy, jobbat érdemelsz” című sallang. Köszi, azt inkább megspórolom, gondolta.
- Ne haragudj, de nekem vissza kell mennem dolgozni. Örülök, hogy láttalak, nagyon hiányoztál – monda kedvesen a férfinak, majd felállt és elsétált.
A nap hátralevő részében azon gondolkodott, végül is mi a jobb megoldás? Rettenetesen izgatta a férfi, már 3 éve sem voltak közömbösek egymásnak, folyamatosan izzott körülöttük a levegő, folyamatosan ugratták egymást. Mosolyogva idézte fel azt a délutánt, amikor az egész telepen elment az áram, senki nem tudott semmit csinálni, és háromszor járták körbe az épületet a szakadó hóban, végül a férfi alaposan megdobálta őt hógolyóval, aztán ölbe kapta és visszacipelte a pihenőbe egy jó forró teára.
Gondolataiba merülve ült az asztalnál, délután alvajáróként indult haza, és az utolsó pillanatban eszmélt fel – már megint egy zebra, és már megint majdnem besétált egy autó alá.
Dühösen fújt egyet, felnevetett és nyugtázta: a férfiak már csak ilyenek. Nem jó se velük, se nélkülük.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Azóta két hét telt el, szerencsére a férfit nem látta a környéken sem. Izgatottan készült a hétvégére, pakolt, csomagolt, forgolódott, végül nagy nehezen elaludt, és persze vele álmodott. Hajnalban morogva és kialvatlanul ébredt, aztán rájött: egy óra múlva indulnia kell. Kényelmesen lezuhanyozott, hosszú vörösbarna haját megszárította, majd befonta.
kéjes örömmel húzta magára a vadonatúj pantallót, és elégedetten nyugtázta a tükörben: karcsúsít. Remek.
Leült a konyhaasztalhoz, megitta a kávét, elszívott egy cigarettát. Közben kifelé bámult az ablakon. A hajnali pára megült a kert bokrai között, sejtelmes fénybe vonva a környéket. Sóhajtva állt föl az asztaltól. Aztán becsukta a lakást és beült az autóba.
Kritikusan végigpörgette a lemezeket, megtalálta amit keresett, és néhány másodperc múlva betöltötte az autót a kemény rockzene. Vigyorogva gondolt arra, hogy fél óra múlva a belvárosban mindenki őt fogja bámulni, amint a lehúzott ablakon kikönyökölve Uriah Heep-et hallgatva autókázik.
A kisautó falta a kilométereket, és röpke két óra vágtázás után bekanyarodott a földúton. Felfrissülve pattant ki az autóból, bejelentkezett a recepción és elnyargalt, lefoglalni a szobáját.
Kipakolt a bőröndből, és elnyúlt az ágyon. Lehunyta a szemét, de azon nyomban fel is nyitotta, mert rettenetes lázálmok jelentek meg lecsukott szemhéja mögött: magas, férfias termet, igéző barna szemek... na ne, ilyen nincs. Márpedig ő akkor sem hagyja magát kizökkenteni.
Felkapta a kesztyűket, felránotta a csizmát, felcsatolta a vadi új lábszárvédőt, magára húzta a zubbonyt és kidübörgött a házikóból. A karámok mellett állt meg, és kifújta magát. Gyönyörködve nézett szét a birtokon. Ameddig a szem ellátott, fű, fa, bokor, és lovak. Vagy harminc. Kicsik, nagyok, pej, deres, szürke... Legeltek árnyékban, napon, hancúroztak fel és alá, álldogáltak, viháncoltak. Egy gyönyörű fotelhátú shire odaballagott a karámhoz. Csokibarna sörénye szikrázott a napon. Szerelem volt első látásra.
A lovász megállt mellette.
- Ő itt Ezra – mondta. – Felnyergeljük neked?
- Szabad? – kérdezte. Nem gondolta volna, hogy egy ilyen kivételes jószághoz lesz szerencséje.
- Hát persze, hogy lehet. Passzoltok egymáshoz, két csinos, fiatal, vidám nő. Jó páros lesztek – nevetett a munkás, majd füttyentett a kacolának, aki engedelmesen vonult utána az istállóba.

A lány elragadtatottan bámulta a hatalmas állatot. Felküzdötte magát az embermagasságú ló hátára, és elhelyezkedett. Felsóhajtott, finoman megeresztette a szárat, mire a ló engedelmesen elindult.
Teljes összhangban sétáltak ki a tanya udvaráról. Átsétáltak erőkön, mezőkön, elgaloppoztak egy kaszáló mellett, végül egy tó partján lukadtak ki. A lány kipányvázta az állatot biztonságos távolságra a víztől, hogy még véletlenül se igyon hamarabb, mint ahogy a felhevült több száz kilós test egy kicsit lecsillapodna.
Végül odavezette a vízhez, és összemosolygott vele.
- Gyönyörű vagy, ugye tudod? – suttogta neki, a csoki kanca pedig megilletődötten horkantott bele a fülébe. A lány felnevetett, majd visszaült a nyeregbe.
- - Gyere, babám, hazamegyünk.

Jócskán bennjárt már az erdőben, mikor a háta mögött patadobogásra figyelt fel. Kíváncsian fordult vissza és nem hitt a szemének egy pillanatra. Meghűlt az ereiben a vér. Hát ez...?
A jövevény kényelmesen mellé vezette a herélt éjfekete andalúzt és rámosolygott.
- szia, Királylány. Micsoda véletlen- vigyorgott.
- Na ne, ezt nem meséled be nekem, hogy pont itt és pont most kell összefutnunk. Különben is, te nem is tudsz... Honnan...? – majd elakadt a szava. Hallottad a Krisztát, ugye? Te kihallgattad, amit beszéltünk! – háborodott fel.
- Hát, ha nem is konkrétan, de hallottam. Bár most azt is mondhatnám, hogy szerencsés véletlen... – vigyorgott a pasi.
A lány felsóhajtott.
- Oké, nyertél. Mit akarsz?
- Semmit. Lovagolni. Per pillanat... – a férfi finoman húzott a száron, és ellépdelt a lány mellett – vacsoránál találkozunk – szólt még vissza, majd lassú ügetésre váltott. A lánynak egy pillanatra elállt a lélegzete, ahogy nézte a tovagaloppozó férfi hátát, csípőjét. Mintha egybenőtt volna az andalúzzal. Olyan gondolatok kezdték kergetni egymást a fejében amitől nyirkos lett a tenyere és kihagyott egy pillanatra a lélegzete. Néhány másodperc múlva megrázta a fejét, aztán nagyot sóhajtva lépésre váltott és hazaballagott.

--------------------------------------------------------------------

Hosszasan készülődött a vacsorához. Igyekezett meggyőzni saját magát, hogy nem a férfi miatt, hanem mert egyszer egy évben megérdemli ő is. Fél óráig ázott a kádban, megmosta és megszárította haját, felhúzta az extra szűk farmert, a hófehér vászoningre rávette a hasított bőr mellényt, felhúzta kisuvickolt lovagló csizmáját és nagyot sóhajtva elindult lefelé. Kezében cipelte a már összecsomagolt bőröndöt, és bevágta a kocsiba, hogy másnap minél hamarabb el tudjon indulni. Ha már menni kell erről a csodahelyről, hát mehessen minél hamarabb.
Az étkezőben kellemes meglepetésként érte, hogy a helyi country zenekar már hangol. Pár percen belül kellemes melódiák töltötték be a termet. A vendégek szempillantás alatt belapátolták a vacsorát, és kezdődött a mulatság. Felsorakoztak a line-dance-hez.
A lány egy fiatal fiú és egy kellemes modorú, korabeli ismeretlen lány közé állt. Nevetve forgolódtak a zene ütemére, és sűrűn elnézést kértek egymástól, ha véletlenül rosszul léptek.
Nem sokkal később a zenekar lassabb számokat kezdett játszani, a parketten pedig alkalmi és összeszokott párok táncoltak. A lány a fal mellé állt, kezében egy korsó hideg sörrel, és arra gondolt, végre egy kellemes, nyugodt hétvége, mikor a férfi hozzá lépett, átkarolta a derekát, kikapta a kezéből a korsót, és húzni kezdte. A meglepetéstől szóhoz sem jutott. Automatikusan hagyta magát vezetni.
- Jól táncolsz – suttogta a fülébe halkan a férfi – tökéletes az összhang, mit gondolsz, minden helyzetben ugyanilyen összeszokott párt alkotnánk?
Elállt a lélegzete.
- Nem igazán tudom, mire gondolsz... – kezdte, de a férfi a szavába vágott.
- Ó, dehogy nem, nagyon is jól tudod, Királylány – azzal arcát a lány hajába temette és belecsókolt a fülébe.
Egyszerre sóhajtottak föl. A lánynak egy pillanatra fogalma sem volt, hol is van éppen. Elhallgatott a zene, és a férfi húzni kezdte magával, kifelé a teremből.
- Hé, várj, várj, hova mész? Nem megyek veled sehova, nem megyek..... – kezdte a lány, de a férfi kihúzta az ajtón, szembe fordította, és egy csókkal fojtotta belé a szót.

Abban a pillanatban mindkettőjük szíve egy ritmusra dobogott, mindkettőjük ereiben egyszerre száguldott a vér és végül egyszerre engedték el egymást.
A férfi szótlanul húzta őt tovább az istállók felé.
- Gyere. Beszélgessünk – húzta be maguk után az ajtót.
Halkan léptek be a lovak közé. Besodródtak egy üres boxba és leültek a puha szénára.
- Mit akarsz? – kérdezte a lány kissé ellenségesen.
- Semmit. Mindent. Ülni, beszélni, hallgatni, ahogy a lovak szuszognak, ilyeneket. Muszáj neked mindig mindenből a rosszat kihozni? – méltatlankodott.
- Na ne... Ezt én nem veszem be, hátulgombolós korom óta nem találkoztam olyan férfival, aki csak úgy ül és néz ki a fejéből – nevetett a lány kényszeredetten.
- Oké – sóhajtott a férfi. –Ha azt mondom, hogy legszívesebben letépném rólad ezt a helyes kis blúzt, és a szénán szeretkeznék veled, jobb lenne?
- Nem, nem lenne jobb – suttogta a lány. – Csak rosszabb.
- Mert?
- Mert… A fenébe is, mert ugyanez jár a fejemben már régen is , de az ég áldjon meg, ember, nem fogok lefeküdni veled csak mert te nem bírsz magaddal! Aztán holnap reggel szépen elsétálsz a ködben. Tisztára Hét mesterlövész! Ismered?
„Merre mész?” „Dél felé visz a ló.” Hja köszi, nekem nincs szükségem arra, hogy az én hátamon evezz tovább, csak mert jó kihívás vagyok! – fakadt ki.
- Fogalmam sincs, mit zagyválsz itt össze, de szerintem a fele sem igaz, különben biztos hogy nem lennék most itt. Vagy te még bírsz uralkodni magadon? – suttogta a férfi, és megint megcsókolta.
- Nem...
- Na látod – vágott a lány szavába. - Akkor most mi lesz? Világ életedben azon fogsz keseregni, mit hagytál ki, vagy pedig átölelsz végre, hogy végigcsókolhassam minden porcikádat?
- De hát.. Na figyelj, ez így nem jó. Tudom én, hogy te nem vagy egy egy helyben ülős fajta, nem véletlen, hogy mostanáig kerültelek, ahogy tudtalak. Nem is az a baj, hogy rögtön magamhoz akarlak kötni, meg egyéb női hülyeségek, de ha már így alakul, legalább legyen egy kicsit több egy éjszakánál. Bár ez így sem hangzik valami fényesen...
- Nem. Nem hangzik úgy. De gondolod, utánad jöttem volna, ha csak egy kósza menetet akarok tőled? 3 év túl sok idő. Túl sokat vártam, nem hagyom, hogy megint ilyen könnyen kicsússz a kezemből. Nem ígérem hogy 30 évig fog tartani, de engedj egy kicsit közelebb, hogy láthasd a másik oldalamat is. Például teát egészen jól tudok főzni – mosolyodott el a férfi.

A lány felnevetett, a karjaiba fészkelte magát, és megcsókolta.
- Nem hiszek neked, de megkapod az esélyt. Tart, ameddig tart. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha kihagynálak az életemből. De ezt neked nem kell tudnod... – tette hozzá gondolatban.
A férfi szó nélkül lehajolt, és újra megcsókolta. Kezük, karjuk, szájuk összefüggéstelen mozdulatokkal kereste és kutatta a másikat, pillanatról pillanatra fedezve fel a másik minden porcikáját.
A lány tétován kezdte el gombolni kedvese ingét a könnyű tavaszi kabát alatt. Hozzá érintette arcát a selymes szőrzethez. Kezei vándorútra indultak a férfi hátán, vállán, mellkasán, majd a hasán, lefelé a nadrág derekáig. Az felsóhajtott, a hajába túrt, és még mohóbban csókolta őt. Hátradőltek a puha szénára. A férfi került fölülre. Felemelte a fejét és mélyen a lány szemébe nézett. Ő megsimogatta az arcát, majd felemelkedett és végighintette apró puszikkal a férfi mellkasát, le, egészen a nadrággombig.

Lassan húzta le a cipzárt, hogy tovább fokozza a feszültséget. A férfi elhúzta a kezét, és gombolni kezdte a blúzát. Nem viselt alatta semmit, és a férfi ajkai mohón tapadtak a hullámzó keblekre. Kezével közben a combját és a hasát símogatta, majd az ölét, a nadrágon keresztül. A lány felnyögött.
Pillanatok alatt vesztették el a fejüket, szinte levegőhöz sem jutottak, dobálták le a ruhát magukról, mintha az életük múlna rajta. Falták egymás bőrét, ide- oda hemperegtek a szénán.
A férfi végül lefogta a kezét, maga alá gyűrte, megcsókolta, és közben finoman belé hatolt. Aztán nem mozdult, csak feküdt a lányon, homlokát a homlokára támasztotta és próbálta rendbehozni a légzését. Egy pillanatra megszűnt körülötte minden. Maga sem gondolta volna hogy ezt fogja érezni. Tökéletes, egyszerűen tökéletes, ahogy egymáshoz illettek. Nem mert megmozdulni, félt, hogy oda vész az érzés. Félt, hogy ha kinyitja a szemét, fölébred a saját otthonában, egyedül. Hogyan mondja el, hogy mit is jelent neki ez a pillanat? Hogyan értesse meg a nővel, akivel szeretkezik épp, hogy ez most nem futó lángolás, hanem az isteni szikra, ami ebben a pillanatban hasított belé: neki ez a nő nem csak egy napra, egy hétre kell, hanem ameddig csak lehet.

A lány hirtelen megmozdult, és felriasztotta őt a homályból.
- Baj van?- suttogta.
- Baj?- kérdezett vissza. - Nincs baj, Királylány, csak nem kapok levegőt ettől az érzéstől. Fantasztikus vagy.
- No persze – vonta fel szemöldökét a lány – akkor most mutasd, te mit tudsz. Lássam, mi ragadt rád ennyi idő alatt? – kuncogott.
A férfi lassan elmosolyodott és mozogni kezdett. Egyik könyökén támaszkodott, tenyere a lány tarkójára simult, magához vonta és megcsókolta. Másik keze közben a mellét simogatta, majd lejjebb vándorolt a csiklójára. A lány felszisszent.
- Ne... Mégse ilyen gyorsan, hagyd, hogy kiélvezzem... – sóhajtotta.
A férfi játszani kezdet vele. Először lassabban mozgott, majd gyorsabban. Aztán mélyebbre hatolt minden mozdulattal, majd félig fölemelkedve csak a lány bőrét és csiklóját simogatta a péniszével.
A lány hirtelen magára húzta, és a fülébe suttogta:
- Fordulj meg. Cseréljünk helyet, eleget dolgoztál – és gyengéden az ölébe harapott.
A férfi megemelte a csípőjét és átfordította magán.
A lány huncutul nevetni kezdett.
- lássuk, mit bírsz, drágám.

Finoman mozogni kezdett a csípőjével, lassan körözve a férfi ölén, meg- megfeszítve titokizmait.
Ráhajolt a másik arcára, beterítette hajzuhatagával, és megcsókolta. Közben egy pillanatra sem hagyta abba a mozgást.
- Te kis boszorka – nyögte a férfi – megőrülök, ebben a pillanatban, vagy azonnal befejezed ezt, vagy én fejezem be, de megemlegeted!
- No lám... Nem bírod a kiképzést... – nevetett a lány, és egy erősebb mozdulattal visszacsúsztatta a férfit a hüvelyébe.
Egyszerre nyögtek fel. A férfi átfogta a derekát, maga alá fordította és elkezdett mozogni benne.
- Nem bírom, nem bírom... – zihálta méltatlankodva. - Mégis mit vártál, ennyi várakozás után, édesem? Hogy majd körjátékozunk előtte, vagy pókerezünk? Azt akarom, hogy teljesen az enyém legyél, hogy a fülembe nyögj, mikor elélvezel, és nézd a hogy én elmegyek benned... – suttogta szenvedélyesen. Csípője ütemesen a lány öléhez verődött, egyre jobban feszítette őt belülről, és a lány érezte, még egy pillanat, még egy mozdulat és meghal benne a világ.

Még annyi sem volt. A következő pillanatban édes nyilallást érzett minden sejtjében, az ölétől kiindulva, lábai a férfi derekára kulcsolódtak, keze a vállába mart, feje hátrafeszült, és szaggatottan felnyögött.
- Ez az, drágám, élvezz csak, nyisd ki a szemed, hadd lássam – suttogta a fülébe a férfi.
A lány felpillantott, belemerülve a feneketlen barna szempárba. Fák rohantak el a szemei előtt, fák és erdők és rétek és virágok, madarak, zengett bongott minden, érezni vélte orrában a tavasz illatát, aztán lomb hullott, lovak vágtattak át a mezőn, széna illata keringte körül az érzést, téli táj, léptek, nevetés, gőzölgő tea, szerelem-ízű...

Ölében érezte a kitörni készülő robbanást, a férfi szemeiben felvillant a mindenség egy pillanatra, lovak, fák, a tenger...fájdalom, meglepetés, öröm, büszkeség, döbbenet... majd vége lett. Egymásra borulva ziháltak. Az arcuk össze simult, alig kaptak levegőt, és mindketten úgy érezték, még egy mozdulat és elájulnak a kimerültségtől.
Megharcolták. Megharcolták, és egyikük sem vesztett. Mindketten megnyerték a csodát egy pillanatra, a megfoghatatlant, ami illékony, mint a hajnali pára.
A férfi mozdult elsőnek. Puhán belecsókolt a lány nyakába, magára rángatta a ruháit, egy takarót dobott kedvesére, felmarkolta a nadrágot meg a többi holmit.
Karjába kapta a lányt, és elsétált vele a faház felé. A ház előtt kisebb- nagyobb ügyetlenségek árán ugyan, de előhalászták a lány nadrágjából a szoba kulcsát, beosontak, és a zuhany alá álltak.

Összesimulva ringatóztak a meleg víz alatt. Nem szóltak egymáshoz, nehezen dolgozták fel azt ami történt velük. A férfi tért magához először. Nehezen tisztult fel előtte a meglepetéssel vegyes gomolyagból az öntudat. Még mindig nem merte elhinni hogy ennyi év után végre célhoz ért. Magának is nehezen vallotta be, de rettegett attól, hogy máris vége van annak, ami el sem kezdődött. Tudta jól, hogy a lánynak igaza van: hogyan bízhatna benne?
- Ugye tudod, hogy ez nem csak a ma éjszakára szólt? – kérdezte.
- Tudom – mondta a lány. De ezzel hadd ne foglalkozzak ma este. Ma szeretnék veled takarózni, és érezni az ölelésed, mikor elalszom.
- Megkapod, amit akarsz, Királylány – nevetett a férfi, ölbe vette és a takaró alá bújt vele. A lány készségesen simult hozzá, de ő elhárította:
- Ne. Ne kapkodd el. Engedd, hogy ma nyugodtan hozzád bújva alhassak el, rengeteg időnk lesz még egymásra – megfogta és végigcsókolta a lány ujjait.
- Rendben. Bár azt hiszem, nem tudok betelni veled – nevetett.
Egymáshoz simultak és hamarosan csak békés szuszogás hallatszott.
Hajnalban a lány arra ébredt, hogy fázik. Megfordult, és meglepődve vette észre, hogy a férfi álmában lehúzta róla a takarót. Ösztönösen magához kapott, próbálván eltakarni meztelenségét.

Hitetlenkedve nézett maga elé egy percre. Hát mégis elérte a célját. Lefeküdt vele, és ha most nem cselekedik józan fejjel, egy életre áttaposnak rajta. Megint, sokadszor.
Halkan, csendben kapkodta össze a holmiját, kisurrant az ajtón, de mielőtt bezárta még vissza nézett. Utoljára megpróbálta jól eszébe vésni a rég óta ismert, oly kedves féfiarcot, majd behúzta az ajtót, otthagyva mögötte ennyi évet és egy csodálatos, tán meg sem történt éjszakát.
- Szia, Andy – suttogta.
- Beült az autóba, beindította és kifordult a kapun. Mire a főútra ért, már patakzottak a könnyei, miközben tárcsázott.
- - Főnök? Ne haragudjon, hogy hétvégén zavarom, de fontos mondanivalóm van... Nem, egy napot sem várhat... Igen... Hétfőn reggel az asztalán lesz a felmondásom....