Történetek

Neked mi jut eszedbe, ha egy falura gondolsz? Nekem a kedves lakosok, kik éjjel-nappal kint vannak és gondozzák kertjeiket, tanyáikon az állatokat. Mindent tudnak egymásról, és segítenek egymásnak, ha kell. De ott nem így volt. Megfigyeltem, hogy csak nappal merészkedtek ki, és már szürkületkor eltűntek. Nagyon rejtélyesek voltak, mintha féltek volna valamitől, vagy valakitől!? Sokszor azt éreztem, hogy figyelnek. Biztos voltam benne: a falu titkol valamit, valami különös dolog történhetett...

Előfordulnak továbbá szórakozóhelyeken is, főleg a dupla telefonfülke méretű egy mikronnál kisebb agyú félmajom idióták. Szintén egy közeli ismerősömtől tudom, hogy ezek a szórakozóhelyeken őshonos vadállatok válogatás nélkül kötnek bele teljesen random módszerrel a különféle szórakozó egyénekbe. A fent nevezett ismerősömbe (nevezzük őt Sonnel-nek) is belekötött egy ilyen majomszerű fenevad teljesen ok nélkül, be is mosott neki egyet, ámde Sonnel bizony nem egy 12 éves mit sem sejtő...

Ez most tiszta munka volt. Ismét kikötözte az ágyhoz, aztán egy sálat tekert a nyaka köré, és megfojtotta. Az ember azt hinné, hogy hatalmas erő kéne ahhoz, hogy így valakit megfojtsunk, de nem így van. Az ágy tele volt megint testnedvekkel. Eszembe jutott, hogy Csillagszem milyen nedves volt, de elhessegettem a gondolatot. Az ügyre kellett koncentrálnom...

- Nem volt jobb dolgod, mint a gépemben kutakodni?- vetette oda.
Jonas nem szólt csak az asztalra tette a könyvet. Dominic a borítót nézte és Jonas láthatta, hogyan sötétül el a barna szempár és válik keménnyé az arckifejezése.
- Én erre gondoltam.
Dom felállt, a kávéját a mosogatóba öntötte, elment tőle a kedve. Nem fordult meg, úgy kérdezte:
- Hol találtad?
- A dobozban volt, amit az asztalod alól vettél ki.
Nem felejtette el, hogy oda rakta a könyvet,...

Kinyitottam a szemem és körülnéztem. Csalódottan állapítottam meg, hogy tegnap este nem álmodtam, még mindig nem a saját ágyamban fekszem, a saját szobámban, hanem ebben a fura és émelyítően tökéletes házban. Szóval, mégis csak valóság. A kattogás nem szűnt meg, így felnéztem...

Már javában az említett úton száguldottam, mikor hirtelen egy éles kanyarnál egy autó jött velem szembe. Nem is értem, hogy kerülhetett az én sávomba, de időm sem volt reagálni, máris összekoccantunk. Mi az, hogy koccantunk? Egyenesen összeütköztünk, a következő pillanatban pedig szó szerint átrepültem a kocsival együtt a szalagkorláton. Éreztem, ahogy a BMW megpördül, majd lebucskázik a fák közé. Ugyanis egy erdő volt alattunk. Nekicsapódtunk egy fának, aztán se kép, se hang...

- Az egyetemen mindenki azt hitte, hogy egy pár vagyunk. Tudtad?
Inkább kijelentés volt, mint kérdés.
- Igen, sejtettem.
- Én… én… szerelmes vagyok beléd – kimondta, végre kimondta. Dominic egy pillanatra megkönnyebbült, hogy kimondta azt, amit évek óta érzett. De most, egy pillanattal később, ismét hatalmas súlyként nyomta a szívét...

Beültünk hát a kocsiba, és én elmélyedtem az aktában.
- Tehát most már biztos, hogy ugyan az a nő volt?
- Igen. A női testváladék ugyan azé az őrült nőé. Meg hányt is.
- Igen, én is láttam – fintorodtam el. – Na, ilyenek a női gyilkosok. Nem bírják, amit csinálnak.
- Férfiben is volt már ilyen. Emlékszer a csokis gyilkosra, az is mindig kidobta a taccsot...

-...és akkor jöttek az inkák, tudják, amikor..
- Amikor most átveszem az irányítást, köszönöm a helyettesítést.
- Oh, hát ha gondolja.
- Majd én elvezetem a hallgatókat az inkák és Sztálin világához, ha megengedi. Tudja, lehet, hogy korrepetálásra kéne járnia hozzám Chase professzor...

Egyszer volt, hol nem volt, karácsony szent éjszakája előtti estén a tájakat hó borította. Az égen megannyi csillag pislogott és várták, hogy az emberek és a Föld minden élőlénye szemük ragyogásával, tiszta és jóságos gondolataikkal és kívánságaikkal elárasszák őket. Mindenki lépte alatt ropogott a friss, puha, fehér hó...