Visszatérés

Az éjszaka közepén egy kissé meggyötört férfi lépett be egy New York-i hotel ajtaján. Nem volt ereje haza menni csak idáig. A kint dúló vihartól csurom víz volt. Fekete bőrdzseki volt rajta khaki színű inget, barna nadrágot és válltáskát viselt. Kezével végig simította rövid fekete haját. A recepciós ijedten meredt a férfira, és egyik kezét a pult alatt lévő riasztóra tette a biztonság kedvéért. A férfi elindult a recepció felé, úgy közeledett, mint valami horror filmben a gyilkos.
- Kaphatnék egy szobát? – kérdezte halkan, érezni lehetett a hangján, hogy sok mindenen ment keresztül nagyon rövid időn belül.
- Persze! Egy ágyast parancsol? – kérdezte udvariasan a recepciós
- Igen és előre fizetek. – és kivette a vizes kabátjának a zsebéből a pénzt és a pultra tett vagy 100 dollárt.
- Itt a kulcs – tette az asztalra – pillanat és visszaadok – de amikor felnézett a férfira az már nem volt ott.

Ahogy belépett a szobába és becsukta az ajtót, egyből fújt egy nagyot. Levette a vizes kabátját, és a fogasra akasztotta, a táskát pedig alá, mellé a cipőjét. Sajogott minden izma. Arra gondolt, hogy holnap milyen izomláza lesz. Ahogy az ágyhoz ért egyből beledőlt és aludt reggelig. Olyan hét óra tájban az órája csipogására felébredt. Kinyújtózott és érezte, hogy izomlázas, de jobban érezte. hogy koszos és büdös. Egyből elindult a fürdőszoba felé, közben az ingét gombolta ki. Megengedte a zuhanyt. Amíg melegedett a víz levette minden ruháját és belenézett a tükörbe. Horzsolások és lila foltok voltak a testén. A szemhéja felett felszakadt a bőr, de már valamennyire behegedt a seb.
- Kemény meló volt, de megérte - gondolta magában. Belenézett a tükörképe szemébe és megvetően megrázta a fejét. Beállt a zuhany alá. Úgy érezte, hogy újjá születik. Másra se vágyott 1 hete csakhogy lezuhanyozhasson. Mire kikeveredett Kenyából egy örökké valóságnak tűnt. Mikor végzett egy törülközött tekert a derekára és visszament a tükörhöz megborotválkozni. Mikor rendbe tette magát és kiment a fürdőszobából. A szemközti falon egy New Yorkos naptár lógott, amin az N.Y.P.D. székháza volt látható. Mosolygott egyet és a lányra gondolt, akit szeretett. Elhagyta, de hívta a kötelesség. Egy utolsó barom, hogy a sokáig várt nagy Őt elhagyta pedig már minden rendben volt. De talán nem késő rendbe hozni a dolgokat. Ha megtudja a lány, hogy miért ment el és miért nem jött vissza talán megérti és minden a régi lehet. Vagy a másik verzió, hogy már a lány tovább állt, és már le se szarja a fejét. És ott vannak a barátai is. Ők se lesznek könnyű tészta, az biztos. Felöltözött felvette a már megszáradt ruháit bezárta a hotelszobát lement.

- Elégedett volt uram? – kérdezte a recepciós, aki teljesen meglepődött. A tegnap esti csöves férfi helyett egy jóképű fess fickó jött le.
- Igen. – válaszolta férfi már kipihentebb tisztább hangon.
- Akkor köszönjük, hogy minket választott.
- Szívesen – mosolygott a régész és ezzel kiment. Fogott egy taxit és hazament, a taxis a ház előtt várakozott. A férfi bement átöltözött és letette a cuccait. Miután végzett visszament a taxihoz és beszállt.
- Hova parancsolja – fordult hátra mexikói származású sofőr.
- Bronxba. N.Y.P.D. központba – és mikor ezt kimondta egyből görcsbe állt a gyomra. Nem tudta mi fog történni ha ismét találkozik a lánnyal. De remélte, hogy van még esélye.

A taxiban ülve végig azon törte a fejét mit fog mondani neki. Miről fog vele beszélni. Elmeséli-e neki, hogy min ment keresztül. Biztos meg fog lepődni, hogy sajnos bajban van. Ahogy a taxi megállt az épületnél a férfit elfogta a félelem, nem is félelem volt, hanem inkább egészséges izgalom, amit az ember egy dolgozat, vagy éppen érettségi előtt érez. Kifizette a taxist és bement a munkahelyére, mert még az volt. Ahogy ment át az úton nem vette észre, hogy egy kicsit odébb egy szürke autóban valaki távcsővel figyeli. Az autóban ülő férfi levette a szeme elöl a távcsövet, a kabátja zsebéből elővett egy kis noteszt és lejegyezte az eddig tapasztalt történéseket. Mikor végzett nyitódott az anyósülés ajtaja és társa szállt be két adag kávéval. Mind két férfi magas, fekete hajú és barna szemű Öltönyös férfiak voltak.

- Na mi történt? – kérdezte a kávés és nyújtotta oda a kormány mögött ülőnek.
- Bement.
- Akkor itt maradunk egy darabig.
- Igen. – válaszolta komoran a férfi és belekortyolt a forró italba
- Egyébként miért figyeljük ezt a férfit?
- mert kell.
- De miért? Mitől olyan fontos?
- Mert ő valami olyasmit keres, amit Isten nem akar, hogy megtaláljon! És éppen ezért olyan veszélyes! – morogta a férfi.
Ismeretlenünk mikor bement elindult felfelé, de visszafordult inni egy kávét a büfében, mert még erőt kellett gyűjtenie szerelméhez.
- Ni csak kit látnak szemeim – szólalt meg egy ismerős férfi hang az éppen a büfé asztalnál kávézgató régész mögött
- Don Flack! Megismertem ám azt a hülye hangod – ölelte meg barátian a nyomozót
- Előkerültél? Hol a fenében voltál? Tudod ám, hogy nagy galibát csináltál, apám. – ült le az egyik székbe a kékszemű férfi.
- Hát, gondolom. De sok minden történt, ami megakadályozta, hogy értesítselek titeket. Majd elmesélem. Most elintézni valóm van.

- Ő?
- Igen. De gondolom, azt mondod, hagyjam, mert veled van. De előre megmondom, hogy visszaszerzem! – mondta nyomatékosan a régész
- Nyugi haver. Nem kell. Nem vagyunk együtt. Nem is leszünk. Már elmúlt az az időszak. Neki is és nekem is.
- Értem. – bólintott a fiú. – Haragszik nagyon?
- Nem tudom. Régen beszéltünk. Tudod amióta elmetél, hogy is mondjam, szétesett a banda. Danny és Lindsay elvannak egymással. Én összejöttem Jennyvel, és jól megvagyunk.
- Igen? – lepődött meg a férfi. Jennyvel ő is volt és furcsállta, hogy most meg Don van vele, de nem csodálkozott. Összeillenek, és Jenny egy nagyon jó lány, akit lehet szeretni – Gratulálok!
- Köszi.
- És vele mi van?
- Hát… Dolgozik. Mint régen. De semmi több. Egyedül van. Nem is értem. Nem ismerek rá. Valahogy más. Mármint nem úgy más. Ő ő, csak fura, hogy nem kell neki egy pasi sem.
A hallgatóba belehasított a gondolat. - Basszus! Nem veszíthetem el, még mindig szerethet és vár rám!
- Bocs Don, de én akkor megyek és elintézem.
- Rendben, sok sikert – állt fel Flack, és kezet fogtak. Elindult felfelé mikor Don utána szólt.
- Szereted még?
Visszanézett. Egy pillanatra elgondolkodott és mosolyogva válaszolt.
- Nagyon! – és felsietett élete szerelme irodájába. igen már volt neki, de csak ideiglenesen, mert Mac csak pár hónapra utazott el Angliába.

A lány szomorkásan bámult ki az ablakon kezében egy fényképpel. Hosszú vörös haja hátra lófarokban össze volt fogva. Nem volt rajta sok smink. Minek tegyen fel, ha nem kell senkinek sem tetszenie? Gondolta mindig magában. 3 hónapja, hogy a férfi, aki teljesen felforgatta és megváltoztatta az életét, aki megmutatott neki egy másik, jobb, biztonságosabb életet, akit szeretett, elment. Azóta nem hallott róla. Teljesen feldühítette, de közben teljesen összetörte. Összetört. Egy pasi miatt. Nem, nem egy pasi miatt, hanem az egyetlen pasi miatt, akit mindig szeretni fog, pedig utálni, gyűlölni akarta. Minél jobban szerette volna kitörölni a fejéből annál jobban érezte, hogy hiányzik és beledöglik, ha nem láthatja viszont. Alig beszél a barátaival, akik mindig vele voltak és segítettek neki, ha kellett. Most elhanyagolja őket. Nem ismer magára. Gondolta inkább dolgozik, mint ezen rágódik, de mikor megfordult ott állt előtte. Ott állt az a férfi, akire ha ránéz megborzong és minden porcikájában érzi, hogy szereti. De megbántotta! Elhagyta és még okot sem adott rá. Megalázta, és ezt nem tűrheti!

- Ehh! A régészünk! – mosolygott a lány és az asztalra dobta a fényképet és elindult a fiú felé – Mindig tudtam, hogy előbb-utóbb besétálsz az ajtómon. Nos mit keresel itt New Yorkban? – ért oda a férfihoz karnyújtásnyira.
- Visszajöttem. – engedett meg egy fél mosolyt a fiú, de nem tartott sokáig mert ugyanabban a pillanatban úgy állba vágta a lány hogy alig tudta megtartani az egyensúlyát.
- Ez járt – mondta idegesen és kiszáguldott az irodából. A srác egy pillanattal később követte.
- Várj! Várj már meg – kiáltotta a lány után, aki már a liftnél járt és szállt is be. A "bűnös" futni kezdett és már csukódott az ajtó, de épp befért. Ott álltak ketten az üres liftben. A vörös hajú lány karba tett kézzel robbanni készült.
- Mit képzelsz magadról, hogy 3 hónap után csak beállítasz? Egyáltalán minek jöttél vissza?
- Miattad – húzódott közelebb hozzá.
- Miattam? – lökte el magától a fiút - Csak nem számítok neked?
- Számítasz, nagyon számítasz. Nem emlékszel mennyire?
- De igen! Nagyon is! 3 hónapja reggel egy levelet hagytál az ágyon azzal, hogy el kellett menned. Nagyon jólesett, és baromira élveztem azt, hogy ennyire számítok neked!
- Ne haragudj rám, kérlek, de ha megtudod miét mentem el, akkor nem fogsz haragudni.
- De, fogok. Nincs olyan dolog amit az állítólagos életed szerelmével nem tudnál megbeszélni! – és ezt már kiabálva mondta.
- Kérlek csillapodj hadd magyarázzam meg.
- Nem! Egy utolsó szemétláda vagy és soha többé nem akarlak látni!
És kinyílt a lift ajtó. A lány kilépett és visszafordult. Ég veled! - benyúlt és megnyomta legfelső emelet gombját. Míg csukódott az ajtó végig, egymás szemébe néztek. A fiú látta a lány szemében a fájdalmat, amit ő okozott. Halkan még oda súgta - Sajnálom - és becsukódott az ajtó.