Az igekötők

Nem szándékom az akadémiai szabályzat űberelése, mindössze az abban foglaltak kivonatos közlése a célom, hogy akinek nincs ideje átböngészni a teljes szabályzatot, vagy nehezen érthetőnek találja a száraz szabványszöveget, annak nyújtsak segítséget .
Alapvetően a szabályzat megfelelő, vonatkozó részeit másoltam be, némi magyarázattal.

„Az igekötős igék sajátosan viselkedő összetett szavak.
a) Ha az igekötő közvetlenül saját igéje (vagy igeneve) előtt áll, egybeírjuk vele: átad, benéz,
felnyit v. fölnyit, lebecsül, visszaszerez; kiállítani, megtartó, eldobott, szembeállva; stb.
Hasonlóképpen: megtartás, szembeszállás stb. – Igekötők lehetnek a következők: abba-,
agyon-, alá-, át-, be-, bele-, benn-, egybe-, el-, ellen-, elő-, előre-, fel- v. föl-, félbe-, félre-,
felül- v. fölül-, fenn- v. fönn-, hátra-, haza-, helyre-, hozzá-, ide-, keresztül-, ketté-, ki-, körül-
, közbe-, közre-, külön-, le-, meg-, mellé-, neki-, oda-, össze-, rá-, rajta-, széjjel-, szembe-,
szerte-, szét-, tele-, tova-, tovább-, tönkre-, túl-, újjá-, újra-, utána-, végbe-, végig-, vissza-
stb.
b) Ha az igekötő követi az igét (vagy igenevet), különírjuk tőle: pihend ki (magad), hagyj fel
(ezzel), üljünk bele, menjetek előre, ne sározd össze, nem nézve oda, (akkor) ültünk le, (ti
már) mehettek vissza stb.
c) Az igekötő külön szó marad, ha közte és igéje (vagy igeneve) között más szó is van: el ne
késs, le nem tenné, újjá is építjük, közre kell bocsátani, haza szabad menni, föl sem véve stb.
Hasonlóképpen: be nem avatkozás, meg nem értés stb.
Az igekötők különírása vagy egybeírása gyakran értelmi különbségre is utal: annak jelölője,
hogy az igekötő a közvetlenül utána álló igéhez tartozik-e, vagy az ezt követőhöz. Más és más
tehát:
megvan húszéves, de: meg van töltve;”
Az első esetben a ’meg’ toldalék arra vonatkozik, hogy megvan az a húsz év, míg a második esetben már a töltve szóra értendő, azaz megtöltve van
„ megfogom a lepkét, de: meg fogom nézni;”
Az első esetben itt is a ’meg’ toldalék a fogásra értendő, ezért egybeírandó, míg a második esetben a toldalék a nézni szóhoz kötődik ezért az értelme is az, hogy megnézni fogom.... a valamit.
„leszokott a dohányzásról, de: le szokott utazni vidékre;”
Ez esetben is érthető, hogy a dohányzásról szokott le valaki és nem az utazásról szokott le más, hanem leutazni szokott vidékre.
„ beleszeretett a lányba, de: bele szeretett volna szólni;”
Követhető, hogy egy leányba lehet beleszeretni, míg a másiknál érthető, hogy nem beleszeretett a szólásba, hanem beleszólni szeretett volna.
„ megtudták a hírt; de: meg tudták javítani;”
Könnyen belátható, hogy a hírt lehet megtudni, de a javítás sikerességét nem így közöljük. Az elromlott berendezéseket megjavítják, képesek voltak megjavítani, sikerült a megjavítás, birtokában voltak tudásnak, amivel megjavították, stb.
„d) A megismételt igekötők közé kötőjelet teszünk, és együttesüket egybeírjuk az igével (vagy
igenévvel): ki-kinéz, le-leereszt, meg-megállt, össze-összevesznek; elő-előtűnő, vissza-
visszatérve; stb. Hasonlóképpen: vissza-visszatérés stb.
Az ellentétes jelentésű igekötőket kötőjellel kapcsoljuk össze, és különírjuk őket az igétől
(vagy igenévtől): ki-be járkál, le-föl sétál, ide-oda tekinget; oda-vissza utazni, előre-hátra
pillantva; stb. Hasonlóképpen: le-föl sétálás stb.
Különírjuk az igétől (vagy igenévtől) az összevissza, szerteszéjjel, szerteszét határozószókat
is: összevissza beszél, szerteszéjjel szórták, szerteszét szórva stb. Hasonlóképpen: szerteszét
szórás stb.
e) Az igekötőül is használt határozószót különírjuk akkor, ha határozószói szerepét hangsú-
lyozzuk:
abba tette (amiben eredetileg volt), de: abbahagy;”
Első esetben az abba szó valamire utal/vonatkozik ezért külön írjuk, míg a második esetben közvetlenül az utána következő szóra értelmezendő, ezért egybeírjuk.
„ fenn v. fönn maradt (a padláson), de: fennmarad v. fönnmarad (a neve);”
Itt is fenn az nem a maradásra vonatkozik, hanem valamilyen helyre, például a padlásra, ezért különírjuk, azonban a második esetben közvetlenül az utána következő szóra vonatkozik az értelmezés, ezért egybeírjuk.
„ (nem) félre állt (hanem középre), de: (tapintatból) félreállt;”
Látható, hogy a félre szó nem az állásra értendő, hanem helyre, ezért különirandó, ellentétben a második esettel, ahol a közvetlenül utána lévő szóra céloz és ezért egybeirandó.
„ide jött (nem a szomszédba), de: idejött hozzám; stb.
Az igekötővel alakilag azonos határozószót is különírjuk az igétől (vagy igenévtől), ha
világosan személyes névmási szerepű: hozzá (= őhozzá) ment feleségül (nem hozzád), de:
hozzájárul (valamihez); neki (= őneki) megy a levél, de: nekimegy (a szekrénynek); (csak) rá
(= őrá) gondolok, de: (rossz) rágondolni is; stb. Csak különírt (határozószói) formája van a
nem egyes szám harmadik személyű alakoknak: hozzám adták feleségül, nekünk jött a csomag, mindig rád gondolok stb.”