Ilyenek vagytok ti :)

A férfiak meglehetősen furcsa hozzáállásáról.

Az ágyban ülök nyakig betakarózva, egy könyvet olvasok.
Motozás, ajtócsukódás, cipzár ciripelése, két hatalmas sportcipő lerúgása és koppanása. Elmosolyodom, folytatom az olvasást. A farmer halk hangja, ahogy az izmos lábak tulajdonosa sietős léptekkel bejön a szobába.
- Szia - hadarja egy mély férfihang, aztán már csapódik is a fürdőszoba ajtaja. Megjelölöm az oldalt, ahol tartok, becsukom a könyvet és felkászálódom az ágyból. Ez a férfi sunnyog valamit.
Lábujjhegyen az ajtóhoz lépek, aztán egy hirtelen mozdulattal lenyomom a kilincset. Mindkettőnktől meglepett kiáltás hallatszik: tőle azért, mert rájött, hogy elfelejtette bezárni az ajtót, tőlem pedig a meglepetéstől, hogy nyitva találtam azt. Legalábbis első pillanatban még ez a meglepetés tárgya, egészen addig, amíg meg nem látom az arcát.
- Atyaisten, mi a francot csináltál magaddal?!
A bal szeme feldagadt, a szája felszakadt, jobb alkarján hosszú és csúnya horzsolás húzódik. Szőke haja csapzott, a homlokán éktelenkedő sebből vér szivárog.
- Csak pár apró karcolás - közli hősiesen és beleköp a csapba egy kis véres nyálat.
- Pár apró karcolás? - visszhangzom felháborodottan. - Úgy nézel ki, mint, akit alaposan meggyepáltak.
- Nem ez lenne a véleményed, ha látnád azt, akit én vettem kezelésbe.
Persze Rambo.
- Na jó, akkor cipőt vissza. Megyünk a kórházba.
- Cicám, túldramatizálod a helyzetet.
- Vér csöpög a fejedből és kaptál egy olyan monoklit, hogy hónapokig nem megyek veled állatkertbe, mert félek, hogy rád indul egy kiéhezett pandalány. Amekkora mázlista vagy még egy bordád is eltört.
- Nem tört el semmim, jól vagyok. Túléltem már ennél szörnyűbbet is - elmosolyodik, átölel.
- Tudod, elpusztíthatatlan vagyok. Nincs az az isten, aki miatt nekem feküdnöm kéne!

5 hónappal később

Fülsértő trombitálásra és elhaló nyögésre ébredek.
- Minden rendben? - motyogom álmosan, begyógyult szemmel tapogatózom emberem után.
- Nagyon beteg vagyok!
A szemeim azonnal tágra nyílnak, hirtelen ülök fel az ágyban, hozzá hajolok.
- Mi a baj?
- Fáj a fejem meg a torkom és folyik az orrom. Szörnyen rosszul érzem magam. Biztos lázas is vagyok.
Kikelek az ágyból, hozom a lázmerőt, keresem a szopogatós torokfertőtlenítőt, aztán felteszem a teavizet.
- Nem vagy lázas, még hőemelkedésed sincs - mondom a vékony higanyszálat vizsgálva.
- Pedig nagyon rosszul vagyok.
- Meg vagy fázva - nevetek fel.
- Mi olyan vicces ebben?! - néz rám mártír arccal.
- Az, hogy amikor kanállal kellett összekaparni a járdáról és úgy néztél ki, mint egy kétlábon járó szivárvány, lazán annyit közöltél, hogy pár karcolás. Most pedig szinte semmi bajod, mégis a halálodon vagy.
- A megfázás komoly dolog! - közli karbatett kézzel, durcásan.
A teafőző fütyülni kezd, felkelek az ágy széléről.
- Rendben Terminátor, mindjárt hozom a citromos teádat. Csak meg ne halj addig nekem - kacsintok rá.
- Ugye tudod, hogy nem a kedvességed miatt szerettem beléd?!- kiabál utánam, én pedig görnyedezve az elfojtott nevetéstől a tűzhelyhez lépek és teafiltert lógatok a forró vízbe.
- Ne aggódjon a kis beteg, már úton van a felmentősereg! - sipítom a konyhából. – Remélem, meg tudod várni, amíg elkészül, nem venném a lelkemre, ha miattam lehelnéd ki a lelked.
- Ó, ha most fel tudnék innen kelni, milyet kapnál...!