Az igekötő

Felbátorodva érdeklődéseteken rögtön neki is ugrom a következő témának. Mivel pedig természettől lusta vagyok, most azzal a témával fogok foglalkozni, amely számomra a legkevesebb gondot szokta okozni: az igekötők használatával.
Itt jószerével egyetlen gond adódik: külön írjuk, vagy egybe?
A megoldás egyszerű, egybe akkor írjuk, méghozzá kötelezően, ha közvetlenül az ige előtt áll. Minden egyéb esetben külön kell írni.
Miért szívom a fogam a következő mondat olvasása közben: „Elkellett mennie.” Ha az illető igekötő nem az utána álló igével alkot szót, külön kell írni. Ebben a példában az „el” az „elmenni” szó része, nem ragasztható a „kellett” ragozott segédigéhez, mert semmi köze hozzá. A mondat értelme szempontjából sem mindegy, hogy el fogok utazni, vagy elfogok egy szökésben levő bűnözőt. Az első esetben elutazásról van szó jövő idejű segédige használatával, másodszor rendőri szakszövegben elfogásról beszélek.
Példákat hozhatnék még tucatjával, de újat már nem tudok mondani, így inkább abbahagyom, nem húzom tovább, mint Gemini a rétestésztát. (Ezt bóknak szántam főzőtudományod oltárára!) Ha valaki mégsem értené, szívesen válaszolok.