A történet folytatódik

Üdv kedves olvasók köszönöm hogy benéztek hozzám!

Elmélkedés egy szomorú életről... --> a történet így folytatódott velem

A történet a régi alatt folyatódik!

Ülök itt egymagamban, valami nagyon nincs rendben, talán sosem volt az egész életemben. Valami nagyon fáj, ez a lelkem már olyan szomorú, hogy már sírni sem tud, nagyon szörnyű dolog ez. 19 éves vagyok én, mégis eddigi életem, egyáltalán nem mondható jónak, több rossz történt, mint jó. Egyedül vagyok, és nincs, aki segítsen, nincs, ki megértsen. Valahogy nekem semmi nem jön össze, bármennyire is szeretném. Úgy szeretnék igazán úgy mosolyogni egyszer, hogy rejtegetem azt a fájdalmat, amit bennem él. Igazán nevetni, igazán élni. Jó dolgokkal, rossz dolgokkal. Sokan mondják, hagyjuk el múltunkat, amit igen nem rossz dolog. De van olyan dolog, amin nem lehet változtatni. Félek, hogy nincs jövőm, de már talán fel is adnám, de még is valami hajt előre, talán még van, valami számomra. Olyan rossz, sokszor úgy elmenni valahova is, hogy nekem nincs senkim, barátnőm, aki mellettem legyen, pedig szeretném, csak hát nem vagyok olyan népszerű. Körbenézek és látom, mindenki milyen jól elvan, és én meg egyedül el magamban. Szeretnék én is igazi megértő családot, egy szerelmet. Sajnos egész életemben, nem voltam egy nagyon jó pasi, azt hiszem, mert hát sovány testalkatom van, próbálok minden erőmmel segíteni ezen, tömegnövelők által is, de hát nehéz, és sokszor van, hogy bántanak ezzel, úgy hogy közben nem is gondolják, hogy ez nekem is nagyon rossz. Belülről nem vagyok, azt hiszem annyira rossz ember, legalább is szeretik kihasználni. Mert én senkinek nem akarok rosszat, sosem állt szándékomban, még is sokan nem szeretnek.

Miért? Próbálom mindig úgy felfogni a dolgokat, hogy jobb lesz, de nagyon nehéz. Nincs ki igazán mellettem legyen, a családom sem. Ilyen lesz vajon a következő életem? Tényleg csak rajtam múlik? Szerintem nem, mert sokszor történt már hogy, én mindent megtettem tényleg, és még is nem hogy jobb lett volna, még rosszabb lett. Majdnem lett barátnőm is, annyira szerettem, de sosem fogom igazán megérteni, miért volt ilyen, kedves aranyos lány, akiben csalódtam, döntésképtelen azt hiszem, és befolyásolható, talán ez volt a baj, de akkor is milyen ember az aki, nem mer egy szót sem szólni, és másnap meg sem ismer szinte. Szeretnék már valakit tényleg, aki mellettem van. Talán egyszer kiérdemlek, "egy szebb életet" vagy talán nem. Én élek tovább, ameddig még csak van bennem erő, csak nem tudom mennyi létezik bennem még. Szomorú ez az egész. Nekem semmi sem úgy megy, mint másnak. Ha akarja ez a világ, hogy éljek tovább, hát tegyen érte, ne csak én. Üdv nektek, szebb életet!
-----------------------------------------------------------------------------

Boldog új évet!

Próbálok mindent nagyon jól felfogni, és pozitívan, ahogy kell, de igen nehéz dolog mikor, általában mindig rosszra fordul az egész. Az-az igazi családom sosem volt meg, sosem szerettek igazán. Bármennyire szeretném, nem jönnek össze a dolgok. Nem rég történt, szeptember kezdődött, hogy megismertem egy lányt, akit nagyon szerettem, és nagyon és úgy nézett ki hogy tényleg nagy szerelem és még is véget ér. Igen véget még pedig 2009.01.03 00:20 fele. Minden vége akit, szerettem, elveszettem megint, mint eddig, csak azt vártam végre valami jó is lesz velem tévedtem. Persze jó ez a felfogás jön majd másik. Igen jön talán... és akkor? Ha mindig ilyen lesz életem? Miért mindig ezt kapom? Pedig tényleg nem csináltam semmi rosszat. Csak tiszta szívből szerettem, és ez nem volt elég. Már amúgy éreztem, hogy valami nem volt rendben, már Karácsony fele, nem kaptam meg azokat a dolgokat, amit egy szerelmes lánytól meglehetett ilyen, egy igazi ölelést,csókot, nem mondta igazán, hogy szeret, csak akkor ha én mondtam. Persze én kérdeztem, tőle mindig, hogy minden rendben van. Ő persze mindig azt mondta, hogy igen, persze.

Aztán eljött a szilveszteren a szívem szakadt meg, szinte ott voltak nála 2 napig és olyan volt, mint ha igazán ott sem lettem volna. Ott este elmondtam neki mi, bánt hogy már azt érzem, hogy mint ha nem szeretne annyira, erre azt válaszolta hülyeség szeret. Aztán szombaton, valahogy nem hagyott nyugodni a lélek és beszéltünk telefonon. Ahol végül is úgy döntött, hogy már nem szeret. Vagy nem is szeretett igazán. Persze nem is igazán ez fáj, hogy nincs, mert persze az is fáj, mert nagyon szerettem, hanem az fáj, hogy megint rosszat kaptam az élettől. Olyan rossz így, minden mindig rosszat, kapni, jó remélni, mégis mindig valami rosszat kapni. Jó tenni, szeretni és még is minden rosszra fordul. Persze "Sose búcsúzz el, minden új nap egy új remény. Van, hogy elveszítesz mindent, mégis élj a holnapért!"Mindig kellene reménynek lenni-e, de mi van akkor már, ha érzed legbelül, hogy már annyira fáj az életed, hogy lassacskán de már nem sokáig bírod. Megint teljesen egyedül maradtam, és megmondom, őszintén félek, nem tudom jöhet-e ez után jó is. Itt tényleg nem csak egy, szerelemről van szó, hanem az egész életemről. Egy katasztrófa, és ezek után egy nehezebb hinni a jobb időkért. Vagy talán nem kellek ennek a világnak? Ennyit érek?

Nekem semmi sem úgy megy, mint másnak. Ha akarja ez a világ, hogy éljek tovább, hát tegyen érte, ne csak én. Mindig így szomorúan élni, nem jó ez nagyon. Nem kívánok én senkinek sem ilyen életet, ennél csak jobb legyen. Persze próbálom nyugtatni magamat. Már egyre jobban, fogy belőlem az igazi élet ezt nevezik léleknek, ami lassacskán meg hal és mindenki tudja, ha egyik meghall a test sem marad meg. Most már egyre jobban fáj a létezés, és az is hogy, semmi nem lehet igazán jó az életemen.
Még most is várom az életet, egy igazit talán, ami el sem, ahol tényleg mosolyoghatok és nevethetek, mert boldog lehet és minden jó lesz...