Történetek

Álmomból a falióra kattogása ébresztett fel. Felkönyököltem az ágyban, és néztem a mellettem fekvő férfit. Már rég elmúlt éjfél, a hófehér takarót megvilágította az ablak reluxáin keresztül bevilágító holdfény és az utcai lámpák fénye. Nicholas aludt, legalább olyan édesen, mint egy kisbaba. A hátán feküdt, fejét picit oldalra fordította, egyik keze maga mellett, a másik a feje fölött nyugodott...

- Atyaisten, mi a francot csináltál magaddal?!
A bal szeme feldagadt, a szája felszakadt, jobb alkarján hosszú és csúnya horzsolás húzódik. Szőke haja csapzott, a homlokán éktelenkedő sebből vér szivárog.
- Csak pár apró karcolás - közli hősiesen és beleköp a csapba egy kis véres nyálat.
- Pár apró karcolás? - visszhangzom felháborodottan. - Úgy nézel ki, mint, akit alaposan meggyepáltak...

A lélekvándorlásról gondolkodtam. Hiszek benne, vagy egészen pontosan, szeretném hinni, hogy lelkünk, halálunk után tovább él egy másik testben, de butaság. Lelkünk, mi, magunk vagyunk. A legnagyobb tünemény megismerni azt, de nem lehet...

Miután ellátták a fejsebemet, és motyogtak valamit, amit az egyszerű ember úgyse ért meg, elengedtek. Sue Tranner ott toporog a váróban, és majd’ szétveti a megkönnyebbülés, hogy újra láthat. Távolinak tűnik a hangja, ahogy magyarázkodik.
- Annyira sajnálom, azt hittem betörő. Idén már háromszor próbáltak meg kirabolni.
- Hát ja, így is felfoghatjuk. Nem látott egy nagydarab állatot a környéken?
- A kollégájára gondol? Ő elfutott.
Remek. Hendleton acélidegei mégiscsak...

Felbátorodva érdeklődéseteken rögtön neki is ugrom a következő témának. Mivel pedig természettől lusta vagyok, most azzal a témával fogok foglalkozni, amely számomra a legkevesebb gondot szokta okozni: az igekötők használatával...

Nem szándékom az akadémiai szabályzat űberelése, mindössze az abban foglaltak kivonatos közlése a célom, hogy akinek nincs ideje átböngészni a teljes szabályzatot, vagy nehezen érthetőnek találja a száraz szabványszöveget, annak nyújtsak segítséget .
Alapvetően a szabályzat megfelelő, vonatkozó részeit másoltam be, némi magyarázattal...

Ülök itt egymagamban, valami nagyon nincs rendben, talán sosem volt az egész életemben. Valami nagyon fáj, ez a lelkem már olyan szomorú, hogy már sírni sem tud, nagyon szörnyű dolog ez. 19 éves vagyok én, mégis eddigi életem, egyáltalán nem mondható jónak, több rossz történt, mint jó. Egyedül vagyok, és nincs, aki segítsen, nincs, ki megértsen...

Aztán következik a talpad, lábujjaid, lábfejed, majd felfelé haladva elérem a feneked, amit markolok, gyúrok, paskolok, ha akarod. Majd megint hanyatt fordítalak, a tenyerem a hüvelynyílásodon, a középső ujjam a szeméremajkad között úgy, hogy a hegye ki-be jár a hüvelyből, a hüvelykujjam alatti párna pedig jó erősen a szeméremdombod fölötti részre nyomódik...

Az áldozat hangosan hörögve lihegett a kanapén, és félig csukott szemeivel kísérte a nő mozgását, aki még játszani akart. Kibújt a ruháiból, erotikus tánc kíséretében szabadult meg a vadítóan szexi fehér csipkés fehérneműjétől. Mikor teljesen meztelen volt, odalépett a pasashoz, és a szája fölé guggolt.

- Nyalj! - utasította az alatta lihegő hímet. Az ilyen félénk férfiakkal így kell bánni, irányítani kell őket, mert különben semmi nem lesz az egészből; csak tutyimutyiznak......

Egyre olvasom a különböző írásokat, és jóformán állandóan bosszankodom azon, mennyire nem törődik a döntő többség azzal, hogy gyönyörű magyar nyelvünknek milyen szabályai vannak. Nincs szándékomban teljes nyelvtankönyvet közreadni, de hadd ragadjak ki egy olyan problémát, amely annyira elterjedt, hogy még azok is olykor-olykor elvétik, akik különben szépen és helyesen írnak. Talán segíthetek...