Történetek

Könnyek között közöltem vele, hogy vissza nem merje dugni a mocskos pofáját közös otthonunkba, mely számomra a boldogság bástyája volt ebben a gonosz és kiábrándító világban. Felelőssé tettem továbbá hirtelen támadt hímundoromért, valamint ebben a pillanatban éledezni kezdő leszbikus hajlamaimért, hiszen örökké kiábrándultam a rondábbik nemből. Érthető okokból nem említettem a hitvesi ágyunkban fekvő férfi Novemberistent, sem egyéb olyan körülményeket, amelyek csak zavarosabbá tették volna...

Az élet szép, az élet jó, de én fázok. Nem értem, hogy mi miért van. Miért utál meg mindig mindenki mindenkit? Miért haragszik meg valaki olyanra, aki teljesen ártatlan? Miért van az, hogy például, ha rám megharagudott valaki, nem tudtam, hogy miért?
Ezek általános dolgok. Vagy mégsem? ...

Harmadik támadás. Kétezer ork oldalról, még kétezer hátulról, haradi lovasok, és váltott farkasok támogatásával. Ezt még egy ereje teljében lévő sereg se tudta volna szétszórni, hát még egy ilyen fáradt, és elgyötört csapat. Az utolsó erőtartalékok felhasználásával sikerült visszaverni a rohamokat, de a sebesültek száma vészesen megnőtt. Ez tovább lassította a csapatot…

- Maguk tudják, hogy elrabolták? Hisz még csak 2 órája történt, és megtiltották, hogy akárki is beszéljen róla.
- Maga szerint miért hívnak kabbalistának, és miért vagyok médium?
- Na jó, ez már sok nekem, azonnal mondja meg mit akarnak tőlem, és hogy mit csináltak Jasollal.
- Mindjárt meglátja...

- Semmi biztosat nem tudok. Lawren Sándor újabban több verekedést produkált és balesetet okozott, mint bárki együttvéve. Nem hinném, hogy ezt megússza.
Dia nyelt egyet.
- Én se tudom, mi baja – magyarázkodott. – De... nagyon remélem, hogy azért mégiscsak Lagerfeltben maradhat...

- Hát... én vónék. - Válaszol neki a nő. - De ha mégegyszer azt mondod, hogy nyanya, kiszakítom a karod és a hátadbanyomom!
- Na a vén csitri milyen harcias... - Gondolta magába a legény, majd megkérdi tőle..
- Néném asszony! Nem tudja nekem megmondani, mit hoz a jövő?
- Miért akarod annyira tudni? - Kérdi az asszony....

Nem érdekli a fény, az sem, hogy mögötte most zárult be az ajtó, valószínűleg egészen reggelig. Csak ül némán, s tovább lépeget. Egészen addig akar szárnyalni, míg lehet… De hol lehet a határ? A csillagos ég végén? Hisz ez balgaság! Nincs annak vége, se eleje, se hossza… nincs neki semmije, csak a csillagai, mik holtak… Holtak, halottak, élettelenek… Vajon ez lehet az, amin ő ott mereng? Vagy valami egészen más jár fejében…

Eszembe jut az Angélától kapott kés. Előveszem és a markolatánál fogva rohanok tovább. Olyan érzésem van, hogy a balra fordulás után biztonságban leszek. Valami elgáncsol, és rám veti magát. Érzem, ahogy a penge beleszalad a vállamba és hallom a földöntúli hörgést. A fájdalommal együtt a düh is szétárad bennem, és hosszú idő után először szabad utat adok neki...

Még egy ijesztő gondolat hatolt belé: mi lesz ha egész éjjel itt kell ülnie, és közben Sanyi meg az udvaron várja?
Miközben ott ücsörgött, tekintete akaratlanul is a sötétet pásztázta. Aztán egy hirtelen támadt ötlettel dacosan fölszegte az állát, felpattant, és újult erővel állt neki a varázspálcája kereséséhez...

A zászlóvivő hős volt, legalábbis annak tartották. Több csatában jeleskedett már és a vívási tudása is kimagaslik a seregből. Most mégis csupán zászlóvivőnek osztották be. Nem bánta. Elvégre, ha kitűzi most a domb tetejére a zászlót, akkor a csata eldől. Márpedig Ő eltökélte, hogy kitűzi a zászlót...