Történetek

A sétája már futássá gyorsult, megint hátra nézett. Még előre sem fordult teljesen, mikor beleütközött valamibe. Elvesztve az egyensúlyát, csak az idegen mentette meg, ahogy magához rántotta, nehogy elessen. Felsikkantott, mikor mindez ilyen hirtelen történt meg. Remegve várta, hogy megszólaljon az előtte álló alak, aki a karjaiban tartotta. Lélegzete felszállt, mikor kifújta a levegőt, a csípős hidegben...

Egy napon, úgy hatszáz évvel ezelőtt, egy átjáró nyílt Totusra. Furcsa lények jöttek be rajta, Totus népe nem tudta, barátok-e vagy inkább ellenségek. Emberek voltak, akik a saját hazájukból kiűzettek és ide menekültek. Próbáltak megélni a többiek mellett és mára saját birodalmat alakítottak. Sokan azonban ezt nem nézik jó szemmel, hiszen milyen dolog már az, hogy a betolakodók fogyasztják Totus népének minden jóját? De kénytelenek ebbe beletörődni, az emberek itt élnek köztük, és Totushoz...

És most itt ül az autóban Olíviával, ezzel az okos, és kétségkívül gyönyörű lánnyal. Sakkban tartja őt egy fegyverrel, és kényszerítenie kell, hogy egy hétig ne kerüljön elő. Éppen csak annyi ideig, amíg Gary befejezi helyette a szoftver fejlesztését, amin eddig Olívia dolgozott, és így ő fölözheti le a munka hasznát, megkapva vele egy borsos szerződést, a milliós költségtérítésről, és a jogdíjból befolyó tetemes összegről nem is beszélve...

Hideg téli éjszaka volt. Részegen támolyogtam hazafelé a sötét utcán, naná, a barátnőim megint leitattak, aztán hazazavartak. Mindig ez van, ezért hordok magamnál zsebkést. Még úgy részegen is éreztem, ez az este más, mint a többi... Fura, baljós előérzetem volt. Amikor az utca legsötétebb, árnyékos része előtt haladtam el (vagyis nem haladtam, csak botladoztam) suttogást hallottam...

Most ízlelte meg először, a csábító vér édes ízét. Most az átváltozás időszaka kezdődik el, ami úgy harminc napig tart. Sajnos addig egy lélegzetvételnyi időt sem fog ébren tölteni. Kezdetét vette a hosszú álom. Nekem ez is egy örökké valóságig fog tartani. Ha valamit nagyon várok, akkor sajnos a napok évekbe mennek át, az idő pedig csak vánszorog, de a vánszorgás is iszonyat lassú tempóban megy, csak lassan... Lassan...

Jó gyereknek számítottam, soha nem keveredtem bajba, tudtam mikor, és hol hogyan kell viselkedni. Ennek ellenére soha nem volt egy barátom sem, ha valaki hozzám is szólt vagy barátkozni próbált velem egy bizonyos idő után valami történt vele. Általános iskolában már egyáltalán nem is kezdeményeztem senkivel szoros kapcsolatba lépni. Intelligenciámmal hamar kitűntem társaim közül, ez még jobban rásegített a különcségemre...

Az újabb kudarc sem vette el azonban a rendező kedvét attól, hogy kíméletlen látleleteivel újabb visszásságokról rántsa le a leplet. 1988-ban dokumentumfilmet készített Hans Jürgen-ről, a hajléktalanról, akivel harminchét éve nem történt az égvilágon semmi; egyetlen figyelemre méltó tulajdonsága, hogy időnként levakarja és megeszi a lábgombáit. A hajmeresztő kaland címet viselő project hétszáznyolcvan perces hosszával világrekorder a maga kategóriájában, de a gyártás körülményei sem mindennapiak......

A bal oldali járatból gyenge fény szűrődött ki, ami bántotta Shrall érzékeny szemeit, ezért hőlátásról átváltott normál látásra, és csukott szemmel hallgatta a három irányból érkező zajokat. Mögüle egy földalatti tó hullámainak sziklához csapódó hangja hallatszott, ahogy egy nagyobb hal húzott el a felszín közelében. Éles fogakkal teli állkapcsa csak pár centivel hibázta el néhány perccel korábban a szomját oltó drow fejét...

Van egy grófi család, akinek a házunkkal szemben van a kastélya, ami mára már öregek otthona lett. A családom meg van arról győződve, hogy a gróf régi leszármazottjai kapcsolatba voltak (feljegyzések szerint) a mi családunkkal. Anyu azt mondta, egyszer be kell hoznom ennek a grófi családnak a nevét (Károlyi) a családba...