A túsz - 1. rész

Olívia megállt a parkolóház mellett és felnézett a sötét égre. Mélyet lélegzett, élvezettel szippantotta be a harmattól terhes levegőt. Körbeforgatta elgémberedett nyakát, borzongva hallgatta a csontok roppanását. Egész nap a gép előtt ült, kora reggeltől mostanáig. Egy szoftverfejlesztő vállalatnál dolgozott, mint programozó, és egy nagyon fontos fejlesztést próbált már hetek óta befejezni. Sürgette a határidő, és ma végre megtörtént az áttörés, túljutott a holtponton. Ezt az időszakot szerette a legjobban, ha elérte ezt a határt, innentől látványossá vált a keze nyomán a fejlesztés és kézzelfoghatóvá vált a munkája.

Megigazította a vállán a táskáját, még egyszer felnézett a szinte teljesen kitelt holdra, majd belépett a parkolóházba. Egy pillanatra fellobbant benne a gondolat, hogy a sokadik teliholdat bámulja teljesen egyedül, de gyorsan elhessegette magától a szomorúságot hozó emléket. Egyre ritkábban gondolt Nicholas-ra, és ha eszébe is jutott, már nem fájt annyira a hiánya. Beleszokott a magányba, a munkája segített abban, hogy lassan kiölje belőle a fájdalmat, és csak reménykedni tudott abban, hogy valaha úgy tud visszagondolni az együtt töltött évekre, hogy nem rezdül meg benne az a kis szikra.

Léptei hangosan kopogtak az üres parkolóház padlóján, visszhang csapódott le a falakról és tette kísértetiessé a légkört. Régen megszokta már, hogy még senki sincs az épületben, amikor beér a munkahelyére, és távozásakor is csak a kapuőrrel találkozik, aki felnyitja előtte a sorompót.
Csak arra vágyott, hogy egy pohár finom bor és egy izgalmas könyv társaságában belemerülhessen egy nagy kád meleg vízbe, hogy végre ellazulhasson. Fojtottan ásított egyet, amikor odaért a kocsijához, a központi zár halk kattanással nyílt ki. A táskáját bedobta maga mellé az anyósülésre, és belehuppant a kényelmes ülésbe. A mindene volt ez az autó. Az önállóságot és a szabadságot jelentette neki. A szabadságot, amelyet a vég nélkül megtett kilométerek jelentettek, amikor céltalanul vágott neki az útnak, teljesen az ösztöneire bízva a végcélt.

Gyújtást adott, önkéntelenül elmosolyodott a motor halk zajára, felkapcsolta a világítást, és lassan elindult. Alapból óvatosan közlekedett, de ilyenkor, amikor álmos volt, még körültekintőbben vezetett. Egymás után hagyta maga mögött az emeleteket, míg végül meglátta a kijáratot elzáró sorompót. Nem volt szükség arra, hogy a kapuőr leigazolja, csak felvillantotta felé az azonosító kártyáját, az őr visszaintett és már fel is emelte a sorompót. Gondosan körülnézett, mielőtt kikanyarodott a főútra, bár az esti csúcsforgalom már rég elmúlt.
Megszokott mozdulattal indította el a lejátszóban a CD-t, a lágy muzsika betöltötte a teret, Olívia szíve pedig szárnyalni kezdett. Szeretett volna rágyújtani, hogy az élvezet teljes legyen, de éppen leszokóban volt a cigarettáról, és egyébként sem akarta, hogy az autója dohányszagú legyen. Belekotort a táskájába, és anélkül, hogy a tekintetét levette volna az útról, elővett egy cukormentes rágógumit, kettéharapta, a felét gondosan visszagyömöszölte a papírjába. Még Nicholas idejéből maradt meg ez a szokása, mindig megosztották egymással a rágót, és egyszerűen nem tudta maga mögött hagyni ezt a szokást.

Ahogy egyre inkább maga mögött hagyta a komor irodaépületet, úgy távozott belőle apródonként a feszültség. Elég nagy nyomás volt rajta a folyamatban lévő projekt miatt, és a munka ezen stádiumában pazarlásnak érzett minden percet, amit munka nélkül töltött, de tudta, ha maradéktalanul tökéletes munkát akar kiadni a kezéből, akkor szüksége van a pihenésre. Úgy számította, hogy még legalább egy hetet kell lehúznia ebben a feszített tempóban, addigra már elég előrehaladott állapotban lesz a szoftver ahhoz, hogy kicsit lazíthasson, de anélkül, hogy ez a végeredmény rovására menne.
Fix határidőre dolgozott, és eddig még nem fordult elő, hogy csúszott volna a számára kijelölt munka leadásával. Senki sem ellenőrizte a fejlesztési folyamat alatt, olyan eredményei voltak már a vállalatnál, ami szinte korlátlan szabadságot adott neki. Élvezte a munkáját, és elégedett volt a teljesítményével.

Ezen a késői órán szinte teljesen kihalt volt az út, mégis megállt a piros lámpánál és kihasználva az adódó időt, a kesztyűtartóhoz hajolt, hogy kiválasszon egy másik lemezt a repertoárból. Gyors mozdulattal kicserélte a két CD-t, és újra felegyenesedett az ülésen. Egészen addig nem vette észre az ülése mögött a sötét alakot, amíg a hideg fém a nyakához nem ért. Halkan felsikkantott, inkább a meglepetéstől, mint az ijedtségtől. Automatikusan a visszapillantó tükörbe nézett, és döbbenten fedezte fel a hátsó ülésen ülő férfit. A szíve kihagyott egy ütemet, és most már az ijedtségtől kezdte kapkodni a levegőt. A férfi rezzenéstelenül viszonozta a pillantását, tekintete kiismerhetetlenül tartotta fogva az övét.

- Indíts! – hangzott fel a halk, de határozott parancs, ezzel egyidőben megerősödött a nyomás a nyakánál. Olívia nem tudott megmozdulni, a döbbent rémülettől teljesen leblokkolt – Mondtam, indíts! – ismételte meg a férfi a parancsot, és volt valami a hangjában, ami legyőzte Olívia bénultságát, tétova mozdulattal nyúlt a váltó után, teste automatikus berögződéssel hajtotta végre zsibbadt agyának utasításait. Tekintete felváltva rebbent az útról a férfi félig sötétbe rejtőzött arcára, a szemébe húzott sapka miatt még a köztéri lámpák elsuhanó fényei sem világították meg teljesen a vonásait, a hangját sem ismerte fel, biztos volt benne, hogy még soha életében nem találkozott ezzel a férfivel.
- Mit akar tőlem? – kérdezte remegő hangon.
- Amíg azt csinálod, amit mondok, nem esik bántódásod – hangzott a tömör válasz – A következő kereszteződésnél fordulj balra és az északi úton hajts ki a városból.
- Kérem… - kezdett el könyörögni Olívia, de azonnal elhallgatott, ahogy a fegyver csöve nekinyomódott a nyakának.
- Hallgass, és tedd, amit mondtam! – a férfi hangja színtelen volt és pont ettől dermesztően kegyetlen.

Olívia lázasan gondolkodott. Tudta, hogy nem hagyhatja el a várost, mert azzal aláírja a halálos ítéletét. Felmérte, mennyi a lehetősége annak, hogy egy hirtelen mozdulat következtében a férfi esetleg elveszítse az egyensúlyát, de a hideg fém folyamatos érintése a nyakán elvette a bátorságát. A férfinak biztosan lenne annyi ideje, hogy meghúzza a ravaszt és Olívia még nem akart meghalni. A kereszteződéshez értek, Olívia kitette a bal indexet, gondosan körülnézett, hátha egy arra haladó autóstól segítséget tud kérni, de ebben sem volt szerencséje, a késői órának köszönhetően sem vele egy irányú, sem keresztező forgalom nem volt az úton, így azt tette, amit a férfi mondott: lekanyarodott balra és besorolt a városból kivezető sávba.

A férfi le sem vette róla a szemét, tekintete pislogás nélkül fúródott az övébe.
- Mit akar tőlem? – kérdezte újra Olívia, kockáztatva, hogy feldühíti elrablóját.
- Szükségem van valakire, aki kivisz a városból.
- Erre való a taxi – mormolta szinte csak magának Olívia – És miért pont engem szúrt ki magának?
- Téged sosem ellenőriznek a Vállalatnál.
Olíviát megdöbbentette a feltételezés, hogy ez a férfi nem véletlenül választotta ki éppen őt, és az a tény, hogy hosszabb ideje megfigyelés alatt tartja. Egy pillanatra halálos félelem szorította össze a gyomrát, de igyekezett erőt venni magán, nem akarta, hogy a pánik uralma alá kerüljön. Újra a visszapillantó tükörbe pillantott. Továbbra sem látott sokat a férfi arcából, és mégis egészen biztos volt benne, hogy sohasem találkoztak.

- Miért nem takarja el az arcát? A filmekben ez azt jelenti, hogy nem érdekli, ha látom, mert úgyis megöl.
- Nem foglak megölni – Olívia mintha elfojtott mosolyt hallott volna ki a férfi hangjából.
- Örülök, hogy ilyen jól szórakozik. Számomra nem ennyire derűs a helyzet. Azt akarom, hogy mondja el, mit akar tőlem! Tudnom kell! – Olívia érezte, hogy az előbb leküzdött pánik most újra a torkát fojtogatja.
- Ne veszítsd el a nyugalmad. Légy jó kislány, hallgass és figyelj oda a vezetésre. Most elég annyit tudnod, hogy eszem ágában sincs megölni Téged, és az, hogy nem takartam el az arcom, azt jelenti, hogy érdektelen, később visszaemlékszel e rám vagy sem. Ha ennek az egésznek vége van, lelépek, és senki sem fog rám találni.
- Ha vége van ennek az egésznek?? Mi a célja az elrablásommal, hova megyünk egyáltalán? – Olívia érezte, hogy csak egy pillanat választja el attól hogy satuféket nyomjon és kiugorjon a kocsiból. Sőt az lenne a legjobb, ha le sem fékezne…
- Nem ajánlom, hogy bármilyen butaságot csinálj – a férfi hangja talán most először vett fel fenyegető tónust – Fogd fel ezt az egészet egy izgalmas kalandnak, ahol én vagyok az útitársad. A filmeknek úgyis mindig jó a végük, rajtad múlik, hogy a mi kis játékunk is jól végződjön.

Olívia nagyokat lélegzett, hogy elmúljon a rohama, és leküzdje a hányingerét. Istenem! – fohászkodott némán magában – kérlek segíts, hogy életben maradjak, nem akarok meghalni, még nem, még annyi minden áll előttem!
Megpróbált lenyugodni és higgadtan gondolkozni. Tudta, ha elveszti maga felett a kontrollt, akkor végleg elvész az esélye is arra, hogy élve megússza az elrablását.
Könny szökött a szemébe, ahogy elhagyták a város végét jelző táblát. Nem hajtott gyorsan, mégis folyamatosan elmaradtak mögöttük a város fényei.
- Húzódj félre és állítsd le a motort! – hangzott a háta mögül az utasítás. Tudta, hogy itt van vége. A férfi most fejbe lövi, lelép az autójával, az ő holttestét meg talán majd csak hetek múlva fogják megtalálni, amikor a bogarak és a madarak már megtették a magukét. Mégis engedelmeskedett. Félrehúzódott, és nagyot sóhajtott, halkan kattant a motor, amikor levette róla a gyújtást.
- Kérem a kulcsot! – a férfi a válla mögött nyújtotta előre a kezét, és egy pillanatra összeértek az ujjaik, ahogy Olívia átadta neki a kulcsát. – Ne mozdulj!
Olívia becsukta a szemét és felkészült a felkészülhetetlenre. Emlékek futottak végig benne: a szülei, akiket olyan nagyon régen látogatott meg utoljára, a húga, aki most várja az első kisbabáját, és ő már sosem foghatja kezébe a kicsit. A lakása, a virágai – ki fogja locsolni a virágait, ha ő már nem lesz? – a munkája – a nyavalyás, buzgómócsing Gary most végre megkaparinthatja az állását, úgyis arra fájt a foga, amióta csak ő belépett a Vállalathoz – gondolatai összefüggéstelenül csapongtak ide-oda, könny kezdett szivárogni a szeméből, és nem tudta visszafogni testének remegését.

Észre sem vette, hogy a férfi kiszállt hátul az autóból, csak arra figyelt fel, hogy nyílik a mellette lévő ajtó, és az elrablója beül mellé az anyósülésre.
Lassan fordította felé a fejét, félt megnézni őt, és mégsem tudott megállj-t parancsolni magának. Pislogott párat, mert a szemébe gyűlt könnyektől homályosan látott. Az autó belső világítása még nem aludt el, és ő meglepődött elrablója kinézetén. Ha az utcán jön vele szembe ez a férfi, akkor biztosan kihúzza magát és rámosolyog, csak hogy felhívja magára a figyelmét. Kifejezetten jóképű – gondolta magában – sőt, veszélyesen jóképű. Levette a sapkáját, így semmi sem takarta az arcát. Szép vonalú, sűrű szemöldöke alatt sötét, szinte fekete szemek rejtőztek, amiknek tüzét hosszú szempillák sorfala lágyította meg. Egyenes orra, kissé szögletes állkapcsa határozott egyéniségre utalt, olyasvalakire, aki hozzászokott a parancsolgatáshoz és ahhoz, hogy azokat a parancsokat mások végre is hajtsák. Megdöbbentően lágy vonalú szája a helyzet abszurditása ellenére is kellemes gondolatokat ébresztett Olíviában. Végigmustrálta a fekete ing alá rejtett széles vállakat, a láthatóan kidolgozott felsőtestet, ám mielőtt tovább haladhatott volna a nézelődésben, az utastér világítása kialudt, és csak a telihold fénye kölcsönzött némi romantikus homályt.

- Ha befejezted a szemlélődést, akár indulhatunk is – szólalt meg a férfi, és Olívia akaratlanul is elvörösödött.
- Azt hittem, most fog megölni – szólt zavartan.
- Mondtam, hogy ha helyesen viselkedsz, akkor nem esik bántódásod – felemelte a kezét, és meglóbálta Olívia arca előtt a slusszkulcsot – Indíts! És semmi ostobaság…
Olívia elvette tőle a kulcsot, és elindította az autót.
- Hová megyünk? – kérdezte kicsit megnyugodva.
- Egyenlőre csak előre. Majd szólok időben, ha le kell térned az útról.
- Miért én? Tudta, hogy nem vizsgálják át a kocsimat. Tehát nagy valószínűséggel figyelt engem. Mióta? És miért? Egyáltalán hogy jutott be a parkolóba? – Olívia megkockáztatott egy oldalpillantást, mire a férfi feljebb emelte a kezében tartott fegyvert.
- Elég volt a kérdésekből, a vezetésre figyelj! Ha úgy alakul, elmondom amire kíváncsi vagy, de addig azt szeretném ha csöndben maradnál, és a vezetésre koncentrálnál.
- Egész nap keményen dolgoztam. Fáradt vagyok, és éhes – Olívia érezte, hogy a nehezen visszanyelt könnyek most újra csatarendbe álltak a szemében. Nem akart gyengének mutatkozni a férfi előtt, de nem hazudott. Nagyon nyomorultul érezte magát, és most az egyszer semmi kedve sem volt a kocsikázáshoz. Még akkor sem, ha ilyen figyelemreméltó útitárssal teheti meg.
A férfi felsóhajtott.
- Ha ügyes vagy, két órán belül megérkezünk. Addig csak kibírod, nem igaz?

Olívia lázasan gondolkodott. Két óra? Vajon hová tartanak? Két óra alatt nagyon messzire el tudnak jutni. Megpróbált visszaemlékezni, milyen települések is húzódnak meg a nagyvárostól kétórás körzetben, de az agya felmondta a szolgálatot. Annyi minden forgott a fejében, hogy nem tudott tőlük tisztán gondolkodni. Érezte, hogy a férfi árgus szemekkel lesi minden mozdulatát, mégsem zavartatta magát, feljebb hangosította a zenét. A félelem érzete lassan átadta magát valami sokkal veszélyesebbnek: kezdett dühös lenni. Harag támadt fel benne a vadidegen iránt, aki betört az életébe, és korlátozta a személyes szabadságában. Egyáltalán honnan veszi magának a jogot, hogy fegyverrel kényszerítse? Azután azon kezdett el morfondírozni, hogy vajon ez egy egyéni akció a férfi részéről, vagy megbízásból cselekszik? Ha egyéni, akkor mi lehet a célja vele? Ha megbízásból, akkor kinek állhat az útjában annyira, hogy képes legyen őt elraboltatni? A feje tompán lüktetni kezdett az idegességtől, nagyokat lélegezve próbált úrrá lenni saját magán, tudta, hogy elveszett, ha nem kezeli higgadtan a helyzetet.

Nathan szótlanul figyelte a lányt. Csodálta a bátorságáért, és azért, ahogy ezt az egész helyzetet kezelte. Egyetlen porcikája sem kívánta az elrabló szerepét, mégis kénytelen volt elvállalni. Tartozott Gary-nek.
Ő és Gary ugyanarra az egyetemre jártak. Sosem voltak igazi barátok, inkább csak két haver, akik képesek bármilyen őrültségre, ha buliról van szó. Aztán az egyik őrült buli szörnyű véget ért. Mindannyian belőtték magukat azzal a szerrel, amit Gary szerzett, mindannyian, csak Gary nem.…
Az a lány, Jessica, akit Nathan hozott magával, túllőtte magát. Nathan a szertől bódultan figyelte, ahogy a lány agonizálni kezd, és heves rángatózás közepette meghal. Nathan csak két nappal később tisztult ki annyira, hogy felfogta: neki is köze van a lány halálához. Ő mérte ki neki az utolsó adagot, és úgy látszik, elszámolta magát. Nem mozdult ki a bérlakásból, ahol lakott, és várta, hogy a zsaruk rátörjék az ajtót, és rács mögé dugják gyilkosságért, de hiába várt. Egy hét múlva Gary jött el hozzá, és közölte, nincs miért aggódnia, ő mindent elintézett, és Nathan neve tiszta, mint a frissen hullott hó. Nem ment bele a részletekbe, és Nathan, a hálától eltelve nem is firtatta azokat. Tudta, hogy Gary-nek kiterjedt kapcsolatai vannak, nem kételkedett benne, hogy most felhasznált belőlük valamennyit.
Nem beszéltek arról az éjszakáról többet, Nathan mégis érezte, hogy Gary egyszer eljön hozzá és benyújtja a számlát. Jó ideig nem találkoztak, nem tartották a kapcsolatot sem egymással, mígnem két hónappal ezelőtt csengettek Nathan belvárosi háza ajtaján, és amikor kinyitotta az ajtót, Gary-t találta a küszöb előtt, arcán azzal a számító mosollyal. Helló – köszönt – Eljött az ideje, hogy rendezd a tartozásod drága öreg barátom.

Nathan egy pillanatra becsukta a szemét, ahogy visszaemlékezett arra az estére. A gyomra összerándult a rémülettől, ahogy csukott szemhéja elé idézte a képeket, amiket Gary rakott le elé az asztalra. Saját magát látta, ahogy előkészíti a port, kiméri az adagot, és felajánlja Jessicának. Aztán azt is, ahogy Jess eszméletlenül fekszik a földön, Nathan pedig tétlenül ül mellette. Azután olyan képeket is látott, amikre egyáltalán nem emlékezett, és amiktől felfordult a gyomra. Ő szerepelt a képeken nyakig véresen és az egyre több darabból álló Jessica egykori földi maradványai. Külső szemlélőnek nem volt kérdéses, mi történt: bekábítószerezte, hagyta meghalni, majd feldarabolta a lányt.
Gary egyetlen képen sem volt rajta.
Nathan döbbenten ült a fotelben, és magában rimánkodott, hogy ébredjen fel ebből a rémálomból, persze teljesen reménytelenül. Gary kegyetlen realitással ecsetelte előtte, milyen következményei lennének a jövőjére nézve, ha Jessica csontjai most véletlenül előkerülnének, és a hatóság megkapná a képek másolatait a megfelelő adatokkal kiegészítve. Nem úszná meg a halálbüntetést. Gary közölte vele, hogy a szívességért szívességet vár vissza, és most szüksége van Nathan-re.

És most itt ül az autóban Olíviával, ezzel az okos, és kétségkívül gyönyörű lánnyal. Sakkban tartja őt egy fegyverrel, és kényszerítenie kell, hogy egy hétig ne kerüljön elő. Éppen csak annyi ideig, amíg Gary befejezi helyette a szoftver fejlesztését, amin eddig Olívia dolgozott, és így ő fölözheti le a munka hasznát, megkapva vele egy borsos szerződést, a milliós költségtérítésről, és a jogdíjból befolyó tetemes összegről nem is beszélve.
Valóban nem akarta bántani a lányt. Ha letelik az egy hét, kirakja valahol jó messze egy lakatlan területen, aztán lelép, és soha többé nem jön ennek a városnak a környékére sem. Persze nem volt rá biztosíték, hogy a hatóság vagy Gary nem kutatja fel, de erre akkor sem kapott volna garanciát, ha itt marad. Le akart számolni a múltjával egyszer és mindörökre. Ezt a szívességet most megteszi Gary-nek, de itt a vége. Tudta, hogy nem ő ölte meg azon az estén Jessicát, egyszerűen nem lett volna rá képes, akármennyire is a szer hatása alatt állt. Biztos volt benne, hogy az egészet Gary szervezte meg így, és reménykedett benne, hogy csak felhasználta a lehetőséget, amikor a lány meghalt, és nem szándékosan adott nagyobb koncentrátumú anyagot neki.

Figyelte, ahogy Olívia küzd magával: a reszkető sóhajait, a kezét, ahogy a kormányt markolja. Nathan egyik nyaralója felé vették az irányt, az utóbbi pár hétben itt lakott, úgy volt vele, ha vége ennek az egésznek, úgyis felszámolja az ingatlanjait, pénzzé tesz mindent, hogy ne legyen semmi, ami erre a környékre köti. A nyaraló távol állt mindentől, fákkal övezett zárt terület, ahol senki sem fogja őket zavarni, ezért esett éppen erre a házra a választása. Nathan egy biztonsági szolgáltatásokat nyújtó cég tulajdonosa volt, az állam egész területén voltak kihelyezett leányvállalatai. Részvényeinek összege meghaladta a tízmilliós határt, és folyamatos nagy összegű bevételhez juttatta, mégsem tudta kivédeni a múltból érkező veszélyt. Az ő kapcsolatai másmilyen irányúak voltak, mint Gary-é, és Nathan biztos volt benne, hogy az összes vagyonával együtt sem tudna szembeszállni Gary csatlósaival, ha nyílt harcra kerülne sor. Nem, semmiképpen sem tudná kivédeni, hogy Gary tönkretegye a hírnevét, amire eddig szert tett, így kénytelen volt elvállalni az emberrabló szerepét.
- A következő kereszteződésnél kanyarodj le jobbra – szólalt meg és a bűntudat szele csapta meg, amikor látta, hogy a lány összerándul a hangjára.

Olívia lassított, és jobbra indexelt. A fejében folyamatos kérdések zakatoltak. Hová viszi vajon a férfi? Mit fog vele csinálni? És legfőképpen: miért csinálja ezt az egészet? Igyekezett pontosan megjegyezni a helyet, ahol lekanyarodtak, hogy később vissza tudjon emlékezni, feltéve, ha lesz később, amikor bárki is kíváncsi lesz az emlékeire.
Az órára pillantott, és látta, hogy már eltelt a két óra, amit a férfi említett, tehát nagy valószínűséggel hamarosan a végcélhoz érnek. Lejárt a CD, és hirtelen süket csend telepedett közéjük. Olívia nem mert a férfira nézni. Talán még sohasem vágyott annyira egy cigarettára, mint most. Az orrában folyamatosan érezte a férfi illatát, azon tűnődött, hogy nem vette észre a jelenlétét már akkor, amikor beült az autóba? Jellegzetesen férfias illat, ami máskor, más helyzetben biztosan arra csábította volna, hogy felkutassa az összes helyet a férfi bőrén, ahol az illat jelen van, és most mégsem érezte meg. Óvatosan körbenézett, próbálta beazonosítani a tájat, de nem járt sikerrel. Teljesen ismeretlen volt számára a környék, így sötétben még fenyegetően is hatott a sűrű fák sora. Nem volt benne biztos, hogy visszatalálna ide újra, ismerősei körében legendásnak hatott a használhatatlan tájékozódó képessége.
Követte a férfi újabb utasításait, és a harmadik kanyar után már biztos volt benne, hogy az életben nem találna ki újra a főútra. Amióta lekanyarodtak erre a mellékútra, azóta egyetlen járművel sem találkoztak, és Olívia biztos volt benne, hogy nem is fognak. Mintha egyik pillanatról a másikra a világ szélére keveredtek volna, távol a civilizációtól, mindentől, amit eddig oly természetesnek vett.

Egy újabb bal kanyar után hirtelen egy kovácsoltvas kerítésre vetődött a lámpa fénye.
- Megérkeztünk – szólalt meg a férfi – Most kiszállok az autóból, és beengedlek a birtokra. Hajts előre és várd meg, amíg bezárom a kaput. Nem szeretném, ha butaságot csinálnál, úgyhogy kérlek ne tégy olyat, ami miatt használnom kellene a fegyverem.
Olívia megtette, amit mondott, hevesen dobogó szívvel figyelte a férfit, ahogy az kiszáll a kocsiból és kinyitja az autó előtt a kaput. Természetesen megfordult a fejében, hogy kihasználja a helyzetet, és kiugrik az autóból, beveti magát a sűrű erdőbe, és felhasználva a sötétség leplét, megpróbál elmenekülni, de mégsem tette. Valahogy úgy érezte, hogy ha azt teszi, amit a férfi mond, akkor valóban nem esik bántódása, és nem akarta megkockáztatni a lehetőségét annak, hogy a férfi lelövi.
Elrablója intett neki, hogy induljon el, Olívia pedig lassan áthajtott a bejárón. Engedelmesen megállt, ahogy a férfi kérte tőle, és hallotta, ahogy a kapu sarokvasa megnyikordul, amikor a férfi becsukta. Majd nyílt az autó ajtaja, és a férfi visszaült mellé. Olívia egyenesen előre nézett, nem fordult a férfi felé, csak akkor, amikor az megszólalt.
- Köszönöm – mondta halkan, és Olíviának elszorult a torka, ahogy abba sötét szembe nézett. Mindenre számított, csak erre nem. Nem akarta tudni, hogy a férfi képes-e érzelmekre, nem akart a férfi emberi oldalával foglalkozni. Haragudni akart rá, hiszen elrabolta, beleavatkozott az életébe, korlátozta a személyes szabadságában. Nem válaszolt, újra előre nézett, és elindult.

Gondosan ápolt bejárón haladt végig, egészen hosszan, míg végül egy sötét házhoz értek. Az épület a hold fényében nagyon nagynak tűnt, nagynak és fenyegetőnek. Olívia megborzongott a tudatra, hogy ebbe a házba lesz bezárva, messze mindentől és mindenkitől. A férfi utasításainak megfelelően a ház mögé hajtott, és vonakodva bár, de leállította az autót. A férfi kiszállt a kocsiból, és átjött az ő oldalára, hogy kinyissa előtte az ajtót. Megvárta, hogy Olívia lezárja az autót, aztán belekarolt, és felkísérte a bejárathoz.
Olívia csöndben állva figyelte, ahogy a férfi kulcscsomót vesz elő a zsebéből, és habozás nélkül választja ki belőle a zárba valót. Óvatosan körbesandított, de semmi olyat nem fedezett fel, amiből megállapíthatta volna, hol is vannak pontosan. Sem egy névtábla, sem egy postaláda, semmilyen azonosító.
A férfi újra megfogta a karját, és maga elé engedte. Bezárta maguk mögött az ajtót, és egy pillanatra teljes sötétség borult rájuk. Olívia érezte, ahogy a férfi elmegy mellette, a válla egy pillanatra súrolta az ő vállát, azután kellemes meleg fény öntötte el a helyiséget. Olívia pislogott párat, hogy a szeme hozzászokjon a fényhez, majd körülnézett. Egy nagyon otthonos berendezésű házban találta magát. Úgy tűnt, mintha a tulajdonos sok időt töltene itt, élvezve az egyedüllétet, kényelmet. Olíviában felmerült, hogy a férfi talán a saját házába hozta, de a következő pillanatban meg is rótta magát a butaságáért. Természetesen nem hozhatta saját magához, az valahogy nem illik bele az emberrabló képbe.

A férfira nézett, aki az egyik ajtóban állt, vállával az ajtófélfának dőlve. A fegyvert még mindig nem tette le, de legalább már nem emelte Olíviára. Összeakadt a tekintetük, saját gondolataikba merülve nézték egymást. Olívia, így lámpafényben újfent megállapította, mennyire jóvágású férfival hozta össze a sors. Úgy tűnt elrablója elég fáradt, erről uralkodtak a szeme alatt húzódó sötét árnyékok. Olívia igyekezett megjegyezni minden vonását, hátha később még hasznára válhat. Önkéntelenül is összerezzent, amikor a férfi megmozdult és lassan hozzá lépett.
- Kérem a táskádat – Olívia ellenkezés és minden szó nélkül adta át a táskáját. – A kabátodat is – Olívia nyelt egyet, azután lassan gombolni kezdte könnyű kis nyári kabátját. A férfi egy pillanatra sem vette le az arcáról a tekintetét, megvárta, míg a lány leveszi magáról a kabátot, majd kinyújtotta a kezét, és finoman bólintott, amikor kézbe vette a holmit, ami még őrizte a lány testének melegét.
- A konyha erre van – intett jobbra a fejével, miközben az előbbi szerzeményeit a fogasra akasztotta. – Mindjárt összeütünk valami vacsorát.

Olívia teljesen megzavarodva követte elrablóját a konyhába, leült a székre, amire a férfi mutatott, és szótlanul nézte, ahogy a férfi egymás után pakolja ki a hűtőből a vacsorához valókat. A fegyvert a hűtő tetejére rakta, és zavartalanul tüsténkedett, látszott, hogy nem először fordul meg a konyhában.
- A nevem Nathan. Tudom, hogy nem sokat ér neked a szavam, de megígérem, hogy nem esik bántódásod. Amíg rajtam múlik, nem.
- Miért rabolt el?
- Ezt nem mondhatom el neked. Még nem. Nekem sincs ínyemre a kialakult helyzet, de nem tehetek semmit.
Olívia elgondolkodva nézte a férfi munkálkodását. Melegszendvicset készített, ügyes kezei pillanatok alatt varázsoltak gusztusos kis ennivaló halmot az asztalra. A levegőt belengte a sült sonka és füstölt sajt illata, és Olíviának akarata ellenére megkordult a gyomra. A férfi szinte pillanatok alatt elkészült, kistányérra rakta az ínycsiklandozó falatkákat, kinyitott egy üveg bort, és még arra is fordított figyelmet, hogy meggyújtson egy gyertyát. Egyetlen felesleges mozdulatot sem tett, hihetetlenül lazának, és könnyednek tűnt Olívia szemében, amivel önkéntelenül is kiváltotta a csodálatát. Amikor mindennel végzett, kihúzott magának is egy széket, és ő is leült az asztalhoz.
- Jó, tudom, nem egy Ritz-féle hatfogásos vacsora, de mára megteszi. Majd holnap gondoskodok valami megfelelőbbről. Jó étvágyat – fordult a lány felé, majd jóízűen beleharapott az egyik saját magának készített szendvicsbe.
Olívia habozva mozdult meg, és bármennyire is tiltakozott ellene a józan esze, hogy kedélyesen vacsorázgasson fogvtartójával, túlságosan éhes volt, és túlságosan jó illata volt az elkészített ételnek. Belekortyolt a borba, hálásan üdvözölte annak hűvösségét, majd enni kezdett.

Nathan gyomra kicsit megnyugodott, amikor látta, hogy a lány lassan enni kezd. Alig tudta legyűrni az első falatot a torkán, annyira aggódott, hogy gondok lesznek a túszával. Soha nem rabolt el még senkit, és tudta, hogy amit most tett, az több mint valószerűtlen, de nem akarta, hogy a lány túlságosan is rossz élményként élje meg ezt az egész helyzetet. Ráadásul reménykedett abban, ha mégiscsak elfognák, akkor Olívia majd mellette tanúskodik, mert nem bántotta, és mert jól bánt vele. Hihetetlenül fáradt volt. Amióta Gary újra betoppant az életébe, és megzsarolta, egy nyugodt perce nem volt. Küzdött saját magával, és mindent végiggondolt, mégsem talált megfelelő megoldást, egyszerűen muszáj volt elvállalnia az emberrabló szerepét. Szeretett volna már végigaludni egy egész éjszakát anélkül, hogy rémálomból ébredne. Szerette volna tovább élni az életét anélkül, hogy attól kellene félnie, mikor töri rá az ajtót a rendőrség.

- És most mi lesz? – kérdezte Olívia, lassan eltelve a finom vacsorával.
Nathan ránézett, lenyelte a szájában lévő falatot, ivott egy korty bort, és csak azután válaszolt.
- Az a dolgom, hogy itt tartsalak. A többi nem rám tartozik. Ha ennek vége, többé nem találkozunk, addig viszont jó lenne, ha nem kellene mindig attól félnem, hogy nem fordíthatok hátat neked, mert leütsz az első kezedbe kerülő tárggyal – Felemelte a kezét, amikor Olívia bosszús arckifejezését meglátta – Tudom, mennyire abszurd a helyzet, és hidd el, én is jobban örülnék neki, ha kimaradhatnék belőle, de nem tehetem. Valamilyen szinten én éppúgy túsz vagyok, mint te. Arra kérlek, próbáld meg velem együtt elviselhetővé tenni ezt az egy hetet…
- Egy hetet??? Az lehetetlen, nekem dolgoznom kell! Egy nagyon fontos fejlesztés végénél tartok és a cégemet horribilis kötbér fizetésére kötelezték, ha nem leszünk kész adott időre, amit nyilván rajtam fognak leverni. Én… én egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy elraboljanak!
Nathan próbálta visszafogni magát, de nem sikerült, egyszerűen kitört belőle a nevetés. Hetek óta nem nevetett ilyen jót, és bár a helyzet most sem indokolta a vidámságot, egyszerűen jól esett neki ez a felszabadult nevetés. Már fájni kezdett az oldala, mire úgy-ahogy abba tudta hagyni a hisztérikus nevetést.
Olívia egyáltalán nem találta mulatságosnak a helyzetet, de nem tudta visszafojtani a mosolyát, ahogy a nevető férfit nézte. Nathan így annyival fiatalabbnak látszott. Arcának jobb oldalán bájgödör mélyült el, és olyan helyes volt, ahogy gurgulázva kacagott.

- Óh… Elnézést… Olyan régen nem nevettem ilyen jót. Bocsáss meg kérlek … - törölgette könnyes szemét Nathan.
Olívia elbűvölten figyelte, milyen élénkek és ragyogóak lettek a férfi szemei a hirtelen jött kacajtól. Újra és újra figyelmeztetnie kellett magát, hogy ez a férfi igazából elrabolta őt, fegyvert fogott rá, egy Isten háta mögötti helyre hurcolta, és legalább egy hétig nem is szándékozik szabadon engedni, tehát egyáltalán nem engedhet meg magának efféle érzéseket… és mégsem tudott ellenállni. Borzongást váltott ki belőle a férfi hangja, és nem tudott magának parancsolni, egyszerűen rajta felejtette a szemét. Hallott már ilyesmiről, de most nem jutott eszébe milyen szindrómának is nevezték el a tudósok, amikor az áldozat szeretetet kezd el érezni a kínzója, rabtartója iránt. Eddig mindig azt hitte, ilyesmi csak a romantikus ponyvaregényekben fordulhat elő, de be kellett vallania, tévedett. Valóban lehet egy ilyen visszás helyzetben pozitívan megítélni egy melegszendvicses vacsorát, amit a fogva tartó a saját kezével készít el. Ráadásul neki még külön szerencséje is van, hiszen az ő elrablója egy műveltnek tűnő, nagyon jóképű férfi, akinek van humora, és láthatóan nem az a célja, hogy az életére törjön. Na persze attól eltekintve, hogy elrabolta.

Arra riadt fel a mélázásából, hogy Nathan már jó ideje nem nevet, hanem viszonozza fürkésző pillantását. Összeakadt a tekintetük, és Olívia érezte, ahogy meleghullám önti el a testét a férfi tekintetétől. Hirtelen, mintha besűrűsödött volna körülöttük a levegő, és Olívia furcsa szorítást érzett a gyomrában.
Nathan rabja lett a lány delejes tekintetének, egyszerűen képtelen volt elszakadni tőle. Már a megfigyelés alatt is nyugtázta magában, hogy Olívia milyen nagyszerű paraméterekkel rendelkezik, de így hogy alig egy méterre ül tőle, és belemélyed a csodálatosan zöld szemekbe, szinte úgy érezte, nem kap levegőt a hirtelen jött vágytól. Most döbbent csak rá, hogy mennyire veszélyes lesz ez az egy hét rájuk nézve. Érezte, hogy a helyzet ellenére a lány sem közömbös iránta, és tudta, hogy elég lenne csak egy egyértelmű, szándékos jel tőle, és ő gondolkodás nélkül élne a kínálkozó alkalommal. Nagy nehezen összekaparta önuralmának morzsáit, becsukta a szemét, és megköszörülte a torkát. Hátradőlt a székében, és csak akkor nyitotta ki újra a szemét, amikor már úgy érezte, képes uralkodni az érzésein.
- Khm… gondolom már elég fáradt vagy. Sajnos nem készültem fel komplett ruhakészlettel, már ami egy hölgy jelenlétét illeti, de tudok kölcsönadni egy pizsamanadrágot és egy pólót… ha megfelel. Megmutatom a fürdőszobát, ahol le tudsz zuhanyozni, és remélem megbocsátod, de nem zárhatod magadra az ajtót. Megígérem, hogy tisztességesen viselkedem, és nem megyek be, amíg fürdesz, de nem hagyhatom, hogy elzárd magad tőlem.
Olívia szótlanul nézte, ahogy Nathan feláll a székből, elpakolja a maradék ételt, és elöblíti a használt tányérokat. Pár pillanat elég volt ahhoz, hogy újra rend uralkodjon a konyhában. A férfi gondosan elfújta a gyertyát, majd megállt a lány mellett és várakozásteljesen nézett le rá. Olívia hevesen dobogó szívvel felállt és követte az emeletre, a fürdőszobába. A fegyver a hűtő tetején maradt.
Nathan egy tiszta törölközőt vett elő a fürdőszoba szekrényből, gondosan ellenőrizte az ablakot, és kivette a zárból a kulcsot.
- Az ablakkal nem érdemes próbálkoznod. Jó három méterrel a föld felett vagyunk, és nincs korlát vagy kapaszkodó. Ráadásul figyellek, még ha csukva is lesz az ajtó, ne felejtsd el, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy elszökj.

Olívia szótlanul bólintott és átvette a törölközőt a férfitól, megvárta, amíg kimegy a fürdőből, becsukta mögötte az ajtót, és háttal nekidőlt.
Természetesen megfordult a fejében a szökés gondolata, de tudta, hogy felesleges próbálkozás lenne. Helyismeret hiányában egyszerűen képtelen lett volna hatékony szökésre. Még ha sikerülne is az ugrás a fürdőszoba ablakból, nem tudna átmászni a majdnem két méteres kerítésen, nem tudna kijutni a főútra, egészen egyszerűen azért, mert nem találna ki odáig. Eszébe jutott a táskájában megbújó mobilkészüléke. Ha a férfi elaludt, akkor talán sikerülne lejutnia a földszintre és segítséget kérnie. Na persze, nehéz lesz elmagyaráznia, hogy hol is van pontosan, de nem akarta letörni saját lelkesedését a terve iránt, így ezzel a kérdéssel most nem akart foglalkozni. Előbb sikeresen meg kell szereznie a mobilt, aztán ráér kitalálni, hogy hogy szerezzen hatékony segítséget. Ellépett az ajtótól, és megnyitotta a melegvizes csapot.

Nathan megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor meghallotta a víz zubogását az ajtón túlról. Annyira szerette volna, ha Olívia nem kényszeríti bele semmi erőszakos cselekedetbe. Nem tudta, mennyi ideig tart, amíg a lány végez, ezért halkan eljött az ajtó elől, majd leszaladt a lépcsőn, ellenőrizte a bejárati és a hátsó ajtót, hogy biztosan zárva legyenek, aztán bevágódott a földszinti fürdőszobába, és villámgyorsan lezuhanyozott és fogat mosott. Alapesetben csak egy szál boxeralsóban aludt éjszaka, de most nem akarta zavarba hozni a „vendégét”, így hosszú pizsamanadrágot vett fel egy kényelmes trikóval. Valami hasonlót keresett elő a lánynak is, neki pamut pólót kapott elő a szekrényből felsőnek, és elindult vissza az emeletre. Alig ment pár lépést, mikor eszébe jutott valami. Visszament az előszobába, és levette a fogasról a lány táskáját. Utálta magát, mert más magántulajdonában kotorászik, de lenyomta a bűntudatát, és nekiállt megkeresni a lány mobilját. Amikor megtalálta, megnézte kereste e valaki, de nem talált új üzenetet. Biztos ami biztos alapon kikapcsolta a készüléket, és az egyik kis komód fiókjába rejtette. Utoljára még egyszer körbenézett a földszinten, majd gyors léptekkel visszament a lány fürdőszobája elé. Még jó öt percet kellett várakoznia, míg hallotta, hogy a lány elzárja a csapot odabenn. Várt pár másodpercet, hogy biztosan legyen elég ideje megtörölköznie, majd bekiáltott neki.
- A pizsamádat idetettem az ajtó elé!

Olívia ijedten rezzent össze odabenn a férfi hangjára. Most már biztosra vette, hogy a férfi valóban nem téveszti őt egy pillanatra sem szem elől. Gondosan maga köré tekerte a törölközőt, és óvatosan kinyitotta az ajtót. Kidugta a fejét és körülnézett. Nathan a fürdőszoba ajtajától nem messze, de elég biztonságos távolságban állt, és a földre mutatott. Olívia lenézett, és meglátta a gondosan összehajtogatott ruha halmot. Halk köszönöm-öt rebegett, felvette a kis csomagot, becsukta az ajtót, és villámgyorsan felöltözött. A póló még majdhogynem jó volt rá, egészen úgy nézett ki, mint egy hálóruha, jó pár számmal nagyobb volt az ő termeténél, a nadrág viszont használhatatlannak bizonyult, gond nélkül csúszott le a csípőjén. Körbenézett a fürdőben, de nem talált semmit, amit a derekára köthetett volna. Kis hezitálás után levette magáról, és leellenőrizte a póló hosszát. Most jól jött, hogy olyan nagy volt rá, majdnem combközépig ért neki. Persze így is rövidebb volt, mint amit egy vadidegen jelenlétében nyugodt szívvel viselt volna, de hát ez van, gondolta magában, ezt kell szeretni. Gondosan összehajtogatta a ruháit, majd hosszas megfontolás után gyors mozdulatokkal kimosta a bugyiját a csapnál. Nathan azt mondta, egy hétig biztosan fogva tartja, és mivel alap állapotban nem hordott magával több napra való váltás fehérneműt, így kénytelen volt beérni ezzel az egy bugyival. Miután végzett, a vizes fehérneműt a szárítóra rakott törölközője alá rejtette, remélte, hogy a takarás ellenére másnapra megszárad. Kezébe vette a használhatatlan nadrágot és kilépett a folyosóra.

- Ez… nem jó rám… nagyon nagy – közölte akadozva a férfival.
Nathan egy pillanatig meg sem tudott szólalni, elvette a hangját Olívia karcsú, meztelen lábainak a látványa. A kölcsönkapott póló épphogy takarta a combjait, és Nathan nagyot nyelt a gondolatra, milyen csodálatos tájakat rejthet még az anyag.
- Márpedig ez így nem lesz jó – suttogta – Az a baj, hogy nagyon vékony vagy, én meg magasabb és testesebb vagyok nálad. Sajnos nincs olyan nadrágom, amelyiknek madzagos a dereka.
Olívia most döbbent rá, hogy a sejtése, amit első alkalommal butaságnak tartott, ebben a pillanatban beigazolódott, valóban a férfi házában vannak. Feltűnt neki, hogy a férfi is átöltözött, kényelmes trikóban és pizsamanadrágban volt, hasonlóban, mint amit neki szánt. Ráadásul a férfi vizes haja arról tanúskodott, hogy ő is lezuhanyozott, tehát van legalább még egy fürdőszoba a házban. Olívia bosszankodott, hogy nem próbált meg mégis valamit, hogy elszökhessen, hiszen egyértelműen felügyelet nélkül maradt legalább pár percig.
- Nem érdekes, nekem így is jó – legyintett látszólag lazán, belülről remegve, mert Nathan tekintete nemigen tudott elszakadni a lábaitól, vegyes érzéseket váltva ki belőle.
- Ami azt illeti, nem mondtam el valamit – a férfi puha léptekkel közeledett feléje – Két lehetőség van az éjszakákra vonatkozóan. Rettentően fáradt vagyok, és mivel egész nap együtt leszünk, egyszerűen muszáj magam kipihennem éjszaka. Sajnos nem bízhatok meg benned teljesen, ami természetes, szóval az egyik lehetőség az, hogy megkötözlek és bezárlak a vendégszobába….
Olívia megbabonázva hallgatta a kissé rekedt hangot, és nem tudott megmozdulni, amikor a férfi közvetlen előtte megállt. Rosszat sejtett.
- És mi a másik lehetőség? – kérdezte suttogva.
- Velem alszol. Egy ágyban, hogy egészen pontosan fejezzem ki magam.
Még be sem fejezte a mondatot, és Olívia már rázta a fejét.
- Arról szó sem lehet.
- Én meggondolnám a helyedben. Hogy biztos lehessek abban, hogy nem szabadulsz ki valahogy, kénytelen lennék hátul összekötni a kezed, ami hidd el, fél óra múlva már rettentő kényelmetlen lesz, egy óra múlva elviselhetetlenül fájdalmas, másfél óra múlva pedig te könyörögnél azért, hogy engedjelek el. Szeretnélek megkímélni ettől, de pihennem is kell, úgyhogy nem marad más lehetőség.

Olívia agyában lázasan kergették egymást a gondolatok. Újra és újra végignézett a férfin, latolgatva az esélyeket, de mindig ugyanoda jutott vissza: NEM aludhat együtt vele. Képtelenség…
Nathan türelmesen várt, de biztos volt benne, hogy a lány előbb vagy utóbb a kényelmesebb lehetőséget választja. Nem hazudott, amikor a kimerültségéről beszélt. Valóban alig állt a lábán, és pihenésre volt szüksége. Más kérdés, hogy nem tudta, milyen pihenés lesz abból, ha ez a hihetetlenül szexi nő egy ágyban fekszik vele.
- Természetesen külön takaró alatt fogunk feküdni, teljesen elszeparáltan egymástól, de muszáj, hogy mellettem legyél… elég éberen alszom, így felébredek, ha le akarsz lépni.
- És ha benn lennék a szobában, természetesen én alszom az ágyban…
- Na igen – mosolyodott el a férfi – természetesen… Sajnos nem megy, pihennem kell, amihez szükségem van az ágyamra. Abszolút úriemberként fogok viselkedni, és nem vetem rád magam, ha ettől félsz… ha ezt akartam volna, már megtehettem volna hamarabb is.
Olívia beharapta az ajkát, és látszott, hogy még mindig nem jutott dülőre a kérdést illetően.
- Ketyeg az óra Olívia, ha két percen belül nem döntesz, akkor én fogok, és én a nekem kényelmesebbet fogom választani.

Szemét disznónak érezte magát, amikor látta, hogy a lánynak könnyes lett a szeme, amikor válaszolt. Közelebb hajolt hozzá, mert nem értette, amit mondott.
- Az ágyat választom – suttogta alig hallható hangon.
- Helyes döntés – Nathan szinte már megszokott mozdulattal fogta meg a karját, és húzta magával az egyik oldalsó szoba felé. Olíviának a földbe gyökerezett a lába a szoba berendezésétől. Az egész helyiséget uralta a hatalmas franciaágy, két kis komód kapott még helyet az ágy két oldalán, egyéb berendezést nem is látott. Egyértelmű volt, hogy a szobát teljes mértékben pihenésre használja a tulajdonosa – legalábbis ezzel nyugtatta saját magát Olívia -, óriási üvegajtó választotta el a szobát az erkélytől, a sötétítő függöny félig be volt húzva, és az egész szoba kellemes meleg fényben fürdött. A férfi a beépített szekrényhez lépett, és elővett belőle még egy ágynemű garnitúrát. Gyors mozdulatokkal megágyazott, és várakozásteljesen nézett a még mindig az ajtóban álló lányra. Amikor Olívia továbbra sem mozdult, Nathan fáradtan megdörgölte a szemét, nagyot sóhajtott, és lassú léptekkel a lány felé indult. Kérlelhetetlenül követte a meghátráló Olíviát, míg az a hátával a falnak nem simult. Nathan megállt közvetlenül előtte, kicsit előrehajolt, amitől Olíviának hihetetlenül nagyra kerekedtek a szemei, de a férfi csak behúzta az ajtót és bezárta. Ezután szó nélkül hátat fordított a lánynak, lefeküdt az ágy egyik oldalára, a kulcsot beletette a komód fiókjába, betakarózott, majd megütögette maga mellett a matracot.

Olívia nagy nehezen erőt vett magán, és elindult az ágy felé. Az előbb, amikor a férfi ott állt szorosan előtte, szinte megállt a szíve, ahogy lehajolt hozzá. Most úgy remegett a lába, mintha gumiból lett volna, alig tudott elvánszorogni az ágyig. Merev mozdulatokkal befeküdt az ágyba, magára húzta a takaróját, és nyitott szemmel, alig lélegezve, mozdulatlanul várta az elkerülhetetlent. Nathan lekapcsolta a kis lámpát, így a szobát már csak a hold fénye árasztotta el kellemes félhomállyal.
- Megkérlek, gyere közelebb. Elég kemény az ágy, és így nem érzem, he felkelsz belőle.
Olívia hitetlenkedve fordult Nathan felé, tekintetében látszott, hogy nem hiszi el, a férfi komolyan gondolja, amit mond.
- Komolyan Olívia. Azt hittem, már bebizonyítottam, hogy nem kell tőlem tartanod. Ez nem próbálkozás arra, hogy elcsábítsalak, ígérem, ha efféle terveim lennének, majd figyelmeztetlek előtte.
Olívia nagyot nyelt, majd óvatosan közelebb húzódott a férfihoz. Nathan az oldalára fordulva, könnyedén mosolyogva figyelte a tevékenységét, mikor úgy ítélte meg, hogy a lány már elég közel van hozzá, akkor kispárnát gyömöszölt a feje alá, és a karját Olívia hasára tette, mintegy átölelve őt. Olívia nem merte becsukni a szemét, a külön takaró ellenére is borzasztó intim közelségben volt hozzá a férfi, karjának súlya a testén, lélegzete az arcán.

Bár ő maga is nagyon fáradt volt, és kimerítette az események nem várt fordulata, egyszerűen nem tudott feloldódni. Egész teste merev volt a feszültségtől, lassan a feje is belefájdult az igyekezetbe, hogy el ne aludjon. Teltek-múltak a percek, és végre beletörődött a helyzetébe. Még ha sikerülne is úgy felkelnie az ágyból, hogy Nathan ne ébredjen fel, azután még elő kellene keresnie a kulcsot, észrevétlenül kilopózni a szobából… esélytelen…
Ráadásul kényelmetlenné vált a fekvés is. Ő maga majdnem mindig hason feküdt a saját ágyában, vagy oldalt, és most rövid idő után fájni kezdett a háta a hanyatt fekvéstől. Oldalra fordította a fejét, és Nathan-re nézett. A férfi már mélyen aludt, az arca kisimult, teljesen békésnek tűnt. Olívia most megengedte magának, hogy jobban megnézze elrablóját. Amennyire a hold fénye engedte, végigpásztázta a határozott szemöldököt, a sűrű szempillákat, amik még így is árnyékot vetettek a férfi arcára, tekintete hosszasan elidőzött a meglepően szép vonalú, érzéki szájon. Végül nagyot sóhajtott, nagyon lassan az oldalára fordult, és megpróbált kényelmesen elhelyezkedni. Egy pillanatra megállt benne az ütő, amikor a mélyen alvónak hitt Nathan megmozdult, és mostmár konkrétan átölelte, szorosan magához húzva a testét. Azután megnyugodott, amikor egyértelművé vált, hogy csak egy ösztönös mozdulatot váltott ki a mocorgásával a férfiből. Ellazult az ölelésben, és hamarosan pihentető álomba merült.