Daniel Coleridge különös élete

Hideg téli éjszaka volt. Részegen támolyogtam hazafelé a sötét utcán, naná, a barátnőim megint leitattak, aztán hazazavartak. Mindig ez van, ezért hordok magamnál zsebkést. Még úgy részegen is éreztem, ez az este más, mint a többi... Fura, baljós előérzetem volt. Amikor az utca legsötétebb, árnyékos része előtt haladtam el (vagyis nem haladtam, csak botladoztam) suttogást hallottam. Megálltam, és füleltem, hátha hallom újra azt a hangot, de minden csendes volt. Már csak 20 métert kellett megtennem a házunkig, szóval belehúztam. Amikor bejöttem a lakásba, úgy éreztem, valaki figyel, de nem izgatott, gondoltam, csak az alkohol hatása, hogy már hallucinálok is. Beálltam a zuhany alá, fél óráig áztattam magam a vízzel, majd úgy döntöttem, ideje aludni térni. Felvettem egy vastag flanelpizsamát, és bebújtam az ágyba. Szinte azonnal elaludtam. Éjjel furcsa álmom volt. Egy sötét utcán futottam, egy fiatal férfi követett. Elestem, és utolért. Csak nézett rám a smaragdzöld szemeivel, én meg nem értettem mit akar, megölni vagy megerőszakolni, tudja az Isten. Nem nyúlt hozzám. Csak nézett. Nagyon lassan, alig hallhatóan megszólalt:
- Ana...Érdekel, milyen örökké élni? - ekkor esett le...Ő suttogott a sötétből. Nekem szólt...Felriadtam. Egy árnyék volt az ablakom előtt. Halkan odalépett hozzám, és leült az ágyam szélére. Majd belekezdett egy történetbe, ami megváltoztatta az egész életfelfogásomat...

- Évekkel ezelőtt, megöltem valakit, aki a te dédanyád volt. A félvámpír aljanépséghez tartozott, és vadászott a tisztavérű vámpírokra. Évekig üldözött engem, de aztán valamelyik barom tisztavérű átváltoztatta. Utánam jött Romániába, és összecsaptunk. Hihetetlen nagy harc volt az. De ő veszített. Amikor már haldoklott, elmondott nekem egy jóslatot. A jóslat arról szólt, hogy az ő egy leszármazottja, egy lány, a vámpírok úrnője lesz egy napon. De nem mindegy, ki változtatja azzá, és ki tanítja meg a vámpírlét fortélyaira. Arra kért, hogy én legyek a mestered, az, aki átváltoztat, és pár száz évig a kezedet fogja, míg elég erős nem leszel ahhoz, hogy urald a vámpírok népét. Ana, velem kell jönnöd. Nem láthatod többé a családodat, csak sötét éjjeleken a ház körül ólálkodsz. Az a legkevesebb, megoldjuk.
Mikor befejezte, kitört belőlem a röhögés.
- Ez valami vicc? Hol a kandikamera? - röhögtem a képébe. Elég mérges arcot vágott, sóhajtott egyet, és a nyakamba mart. Mondhatom, nem volt valami kellemes érzés, viszont nem tartott sokáig. Amikor felébredtem, egy ismeretlen helyen voltam. Azt hiszem, valami kriptában. Fájt a fejem, és szédültem. A "mesterem" ott ült velem szemben egy széken, és bóbiskolt a szerencsétlen. Még a nyála is folyt, ami enyhe röhögőgörcsöt váltott ki belőlem, de szerencsésnek éreztem magam, hogy ilyesfajta lényt láthatok sebezhető állapotában. Sajnos felébredt a nevetésemre, és meglehetősen sértődött arcot vágott. Letörölte a nyálat, majd megszólalt.
– Remélem, jól kiröhögted magad, mert ideje vadászni menni. Nem vagy éhes? - ekkor akkorát kordult a gyomrom, hogy most meg belőle tört ki a nevetés. Beintettem neki, mire még jobban nevetett. Megkérdeztem mi a neve:
- Daniel Coleridge a nevem, szolgálatára - nem volt valami csúnya férfi ez a Daniel Coleridge. Körülbelül 190 cm magas lehetett, vállig érő érdekes, kékes színben játszó haja volt, és smaragdzöld szemei. Nem tudtam, hogy később beleszeretek, de ez történt... Már 1 év eltelt azóta, hogy vámpírként kellett élnem. A családom meggyászolt, azt hitték, a buliból hazafelé tartva elkapott egy perverz állat, és kinyírt. Röhögtem ezen, engem most már senki nem tudna kinyírni, hahaha. Szóval, ott tartottam, hogy beleszerettem Danielbe.

Először féltem tőle, hogy nem, ezt nekem nem szabad éreznem, de nem ment, nem tudtam nem szerelmesen ránézni. Úgy vettem észre, hogy neki nem tűnt fel, ezért egy este, szivornyázás után leültem vele erről beszélgetni kicsit. - Dan, azt hiszem be kell vallanom valamit. Én...Nem is tudom, hogyan kezdjem. Szóval. Egy év sok idő, azóta mindent együtt csinálunk. És én beléd szerettem, Daniel - a fejem olyan vörös volt, akár a cékla,és folytak a könnyeim. Daniel tágra nyílt szemekkel bámult rám, majd felállt, és kiment.

Másnap estig vissza sem tért, én meg már itt aggódtam, hogy mi van, ha baja esett, annyi vámpírvadász van a környéken...Furcsán nézett ki, alig szólt hozzám. Végül már annyira idegesített, hogy nem beszél velem, hogy nekiestem. - Mondd már meg, mi a fene bajod van?! Ha ennyire akarod, el is költözhetek, majd gondoskodok magamról egyedül! - dühöngtem egy sort, majd összerámoltam a cuccaimat egy bőröndbe, és indulni készültem. Már nyitottam az ajtót, amikor éreztem, hogy vasmarokkal tartja a karomat. Igaz, fájdalmat nem éreztem, csak rohadtul bosszantó volt. Megfordultam, hogy lekiabáljam, de mielőtt megszólalhattam volna, az ajkai az enyémekre tapadtak. Hosszú percekig tartott ez a csók, olyan volt, akár egy szerződés. Egy szerződés, hogy örökké együtt leszünk, és sosem halunk meg.


Közkívánatra folyt. köv...