Történetek

- Faith! Itt vagyok! Én vagyok! Nem tudom mit keresek itt! Pedig tudom, hogy meghaltam! De utána… nem tudom hogy mi történt! De megértem, ha nem szeretsz. És tudom hogy Spike imád téged. Bevallotta nekem. És én áldásomat adtam rátok. És remélem boldogok lesztek...

A kocsi hirtelen, kiért egy fényesebb helyre, mintha egy hegy belseje lett volna. Ekkor pillantották meg egymást valójában az utasok. Mindhármuk arca egyformán torz volt és ugyanúgy néztek ki. Szörnyen megrettentek, nem hittek a szemüknek, vadul egymás arcát kezdték el tépni, mintha egy maszkot próbálnának lehúzni róla...

Mik voltunk mi? Gyilkosok, alantasak, kárörvendők, aljasak? Nem csak anyánk gyermekei, magzatai egy gyilkosnak, egy olyannak, aki önnön önzősége foglya. Mégsem vádoltuk soha. Háború volt, hol pusztult a gyáva és a hős…

Mariora bólintott és a bögrét ajkaihoz emelte, de amint belekortyolt, el is húzta száját, s kis híján kis is öklendezte, amit lenyelt.
- Hát, ha ez kakaó, akkor biztos romlott és ez valami rossz vicc akart lenni. De lehet, hogy nem is kakaó...

A gyógyítók sürgölődtek a betegek körül, néha egyet - egyet el is támogattak különböző termekig. Tünde egy idő után rájött, nem igazán érdeklik ezek a mindennapi unalmas gondok. Ezeket különböző átkokkal, vagy veszélyes tárgyakkal lehetett "megszerezni". Tudta nélkül is az a terem vonzotta, ahol az a Gilderoy betegeskedett...

"Lehet, mégsem jó ötlet ez az öngyilkosság. Valaki csak kisegít pár dollárral" gondolta akkor ő, bár ennek pont az ellenkezőjéről volt meggyőződve; hónapokkal azelőtt elveszítette minden hitelezőjét, befektetőjét, többen közülük perbe is fogták, s az ügyek sikeresen haladtak a bíróság falain belül...

A kiskertnek csodájára járt az utca embere.
- Formák, színek, illatok mesés dömpingje, az élő ékszerek paradicsoma, - ez volt olvasható a tágra nyílt íriszekben.
A kertész boldogan nyesegette a rózsafákat, nyírta a gyepet, maga is sokszor belefeledkezett a látványba. Csak egyetlen virág nem nyerte meg a tetszését, egy a többiek között megbúvó, uram bocsá’, csenevész növényke...

- De… én… nem… nem tudok varázsolni – nyögte.
Legnagyobb megrökönyödésére a tanár felnevetett.
- Persze, hogy nem tudsz. Hisz csak most tanulsz meg. Markold meg a pálcádat, majd szegezd rá az ajtó zárjára. Közben pedig mondd ki a varázsigét. – Baebar professzor a táblára mutatott...

Tamnak neveznek. A B. 53- as bolygón vagyunk. Aztán elkezdett részletesen elmagyarázni mindent a lánynak, arról, hogy hogyan pusztult el a bolygójuk, hogy kezdtek elöregedni, mert a gyerekek életképtelenek voltak és hogy hogyan kezdték el a lombikban való megtermékenyítést, majd a klónozást...

Hétről hétre élek. Majdnem minden hetem majdnem egyforma. Ezek a majdnemek jelentik a változatosságot a hétköznapjaimban. Keresem az apró örömöket az életben. A hétfőm egy jó nap, mert még tart a hétvégi hangulatom; a kedd is jó nap, mert könnyűek az órák, és még új az erőm, amivel nekivágok a hétnek...