A napkő fénye - I. rész - 1.

A Lagerfelt Szakképző iskolában Lawren Sándor és Kindes Diána kihallgat egy rejtélyes beszélgetést, ami után megindul a fantáziájuk. A téma egy bizonyos napkő, amit Iboznak kell megszerezni. Dia és Sanyi nyomozásba kezdenek, de Iboz emberei elkapják Diát. A rablásnak senki se tanúja. Sanyi közben Iboznál raboskodik, akivel kapcsolatban fény derül számos rejtélyre is. Iboz megpróbálja átállítani Sanyit az ő oldalára. Sanyi nem tud választani, és Dia se tud neki egyenlőre segíteni, márpedig ha ellopják a napkövet, egész Mardigo sötétbe borul – örökre.


Régi történet ez. Egy fiú, akit Lawren Sándornak hívtak, tizenkét éves volt, amikor bekerült Lagerfeltbe. Lagerfelt egy Szakközépiskola, ahol mindenfélére tanítják a gyerekeket: a Lovagi életre, a sportra, a varázslásra, különleges képességekre és ezekkel együtt megtanulják az élet alapvető dolgait, különböző versenyeken vehetnek részt, szabadidejüket pedig a Lagerfeltben tölthetik.
Lagerfelt egy hatalmas vár, aminek hat tornya van: a tanárok- , a fiúk és a lányok szálláshelye, egy eltanácsoló- fogadó-, egy tanácskozó- , és még egy torony, ahol a tanárok elbeszélgethetnek a diákokkal.
Lagerfelt távol van a Földtől – a Mardigo nevű bolygón épült, sok- sok évvel ezelőtt.
A Lagerfeltbe hat évig járnak a diákok.
Lawren Sanyi nagyon idegennek érezte magát. Barna hajú, zöld szemű srác volt, feltűnően jóképű és magas, de ugyanakkor csendes és visszahúzódó.
Első iskolai napján megkapta az órarendet.

Órák Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
1. Varázstan Sporttan Kül. kép. Sporttan Varázstan
2. Lovagtan Lovagtan Varázstan Lovagtan Lovagtan
3. Sporttan Kül. kép. Varázstan Varázstan Sporttan
4. Kül. kép. Sporttan Kül. kép. Varázstan Kül. kép.
5. Ebédidő Ebédidő Ebédidő Ebédidő Ebédidő
6. Lovagtan Sporttan Sporttan Kül. kép. Kül. kép.



A Lagerfelt egyik legnagyobb termében volt az étkező, egy másikban a tároló, ahol külön szekrénye volt mindenkinek, a többi szobában pedig a tantermek.
A különleges képesség óra volt mindenki kedvence: itt olyanokra tanították meg őket, hogy tudjanak előre- és hátraszaltózni, kézből villámokat szórni, megremegtetni a földet (tilos volt a szabadidőben ezt használni!), egy legyintéssel elkábítani az ellenfelet, stb.
Aki valamelyiket használta a tanórákon kívül, azt eltanácsolták, és vagy hazaküldték, vagy dolgozni küldték különféle bolygókra.
A sporttan hasonló volt a testnevelésórához, de itt keményebben dolgoztak.
Azonban a legkeményebb a Lovagtan volt; itt egy óráig kardoztak, fekvőtámaszoztak, pörögtek, ugráltak és forogtak – pihenés és lazítás nélkül. A Sporttan és a Lovagtan szorosan kapcsolódott egymáshoz.
A tanárok:
Varázstan: Baebar professzor
Lovagtan: Calistar mester
Sporttan: Eugila tanárnő
Kül. képességtan: Gwedmir mester

A gyerekek közül az került be a Lagerfelt-be, aki nagyon erős akaraterővel, energiával, lankadatlan éberséggel rendelkezett. Ami viszont minden Lagerfeltesben megvolt, az a tehetség a különleges képességhez.
Amikor egy gyereket felfedeznek a világban kószáló Lagerfeltes mesterek, odaviszik a Mardigóra, ahol felelnie kell a Vizsgáztatók kérdéseire. Csak azután kezdheti meg a tanulást.
Lawren Sándor túljutott a kérdéseken.


A Varázstan órán a diákok izgatottan zsibongtak. Az elsősök nem ismerték Baebar professzort, de állítólag az öreg tanerőt sokan mélyen tisztelték.
Sanyi nyugtalanul fészkelődött. A mellette ülő idegen lány sokszor ellenséges pillantásokkal illette őt, ezért Sanyi sokszor a padját bámulta, vagy a varázspálcáját markolászta. Melege is volt, hiába viselt rövid ujjú inget; a nyakkendője szorosan volt megkötve, és lazítania is kellett rajta, mégis továbbra se lett jobban.
Mikor jön már Baebar professzor?
Végre kinyílt az ajtó, és belépett Baebar professzor.
Ősz haja hosszú volt, szakálla a mellkasa előtt lengett. Földet söprő fekete köpeny volt rajta, kezében varázspálcát markolt.
- Jó reggelt mindenkinek! – szólalt meg rekedtes hangon, és a tanári asztal mögé bicegett.
- Jó reggelt, Baebar professzor! – zengte a kórus.
- Nos, lássuk csak… először is, elolvasom a névsort. Aki hallja a nevét, jelentkezzen. – a professzor megköszörülte a torkát.
- Aerti Leila!
- Itt vagyok!
- Dewlik Máté!
- I… itt vagyok!
- Fazekas Henrietta!
- Jelen!

Sanyi figyelme egyre inkább lankadt, belefáradt hallgatni a sok „jelent”, meg „itt vagyok”-ot. Már majdnem aludt, amikor rájött, hogy nemsokára ő következik.
- Katona Balázs?
- Itt vagyok!
- Kindes Diána!
A Sanyi mellett ülő lány megszólalt:
- Jelen!
„Tehát a padtársamat Kindes Diának hívják” – gondolta Sanyi.
- Lawren Sándor!
- Öö… igen… itt vagyok, jelen!
Baebar felvonta a szemöldökét, de azért folytatta:
- Nánder Péter!
- Jelen!
Sanyi sóhajtott. Most aztán jól lejáratta magát! Némán gratulált magának, és lehajtotta a fejét, úgy hallgatva a névsort.
Végtelennek tűnő perc után Baebar felszólította a legutolsó nebulót is:
- Vores Kinga!
- Itt vagyok!
- Rendben – bólintott Baebar professzor. Eltette a névsort, és kék szemét az osztályra emelte.
- Ne felejtsétek el, ki mellett és hol ültök, mert ez lesz az ülésrend a varázstanórákon. Ezen kívül pedig kötelező ingben, nyakkendőben, és köpenyben megjelenni. A varázstanhoz, mint minden tárgyhoz, tartoznak külön tantárgyak. Nálunk a varázslás és a Próbák a fontos tantárgyak. Remélem, mindenki megértette.
Ekkor egy fiú jelentkezett:
- Elnézést, professzor, de...
- Mi a neved, fiam?
- Nánder Péter – pislogott a fiú.
- Igen, Péter, mit szeretnél?
- Mi alatt értelmezzük a „Próbák” szót?
Baebar professzor szája megrándult.
- Természetesen a Próbákon tesztelem a varázstudásotokat. Feladatokat kell megoldani. Ez ugyanolyan, mint a Földön a dolgozatírás, csak itt a feladatok úgymond akadályversenyek. Van, amikor szakadékon kell átjutnotok…
- Volt már halálos baleset? – vágott közbe újra Nánder Péter.
- Nem, nem volt – felelte higgadtan a professzor. – Vigyázunk a diákok életére, és soha nem tesszük ki őket halálos veszélynek, amíg nem elég felkészültek rá. Általában csak negyedórás eszméletvesztés történik…
- Negyedórás eszméletvesztés?! – visszhangozta Péter.
- Igen, de mondom: ájuláson kívül senki nem szenvedett még súlyos sérülést. De ha meg is sebesülne, elszállítjuk Lagerfelt gyógyító részlegébe. Ott nagyon jó és tehetséges orvosok vannak.
- Én nem bízom meg ezekben a gyógyítókban! – jelentette ki Péter.
Baebar professzor megcsóválta a fejét, de többet nem szólt.
Pár pillanatig mindenki hallgatott. A professzor végül megszólalt:
- A mai órán kicsit jegyzetelünk…
- Óó!
- ...Először leírjátok, ki volt Lagerfelt mágusa, és mi Lagerfelt alapvető története.
Baebar professzor megfordult, és egy öreg, ütött-kopott táblához lépett.
Felvette a krétát.
- Tollat és pergament elő! – szólt át a válla felett, aztán felírta a táblára:

Lagerfelt története

Lagerfeltnek 5 alapítója volt: Erensar Merlin, Mastero Kardd, Avaine Villám, Flaren Edzes és Eleshar, Lagerfelt igazgatója.
Erensar Merlin nagy varázsló volt – ő vezette be a Varázstan órákat. Mastero Kardd híres lovag volt – ő tanította diákok nemzedékeit a lovagi életre.
Avaine Villám volt a különleges képességek nagymestere – mindent tudott. Mardigo egyik legmegbecsültebb embere volt valamikor, és mikor tanítani kezdett, az ő keze által igazi hősök kerültek ki Lagerfelt-ből.
Iskolánkban ez a tantárgy nagyon fontos.
Flaren Edzes Mardigo leggyorsabb futója volt – emlékére szobrot is emeltek. Sok versenyen vett részt, súlyzózott, és több mint száz fekvőtámaszt tudott csinálni egyhuzamban.
Radiro Elesharnak köszönhetően Lagerfelt sokkal nagyobb lett iskola lett, mint annak idején, és saját kezűleg segédkezett a felújítás alatt.

Néhány percig csak a tollak sercegése törte meg a csendet. Azután a professzor ismét megszólalt:
- Ezt holnapra kérem megtanulni. Most pedig, írjátok le ezt is! – a krétával intett, mire az előbbi szöveg eltűnt, és helyette két mondat tűnt fel:

Dalkesir – ajtó nyitó
Tambow – ajtó záró

Mikor a diákok ezt is leírták, a professzor Sanyira nézett.
- Lawren Sándor! Vedd elő a pálcádat, és gyere ide!
Sanyi meglepetten felállt – azt hitte, meg akarják büntetni.
Tett pár lépést a tanári asztal felé, aztán megállt.

- Gyere bátran! Gyere! Nem kell félned! – biztatta Beabar, látva Sanyi kétkedő arcát, aki végül beadta a derekát, és odament.
Baebar professzor a fiú arcát fürkészte. Átható tekintetétől Sanyi úgy érezte, mintha röntgensugár pásztázná a lelkét.
- Szeretném, ha varázsolnál egy kicsit nekem – szólt.
Sanyi megriadt.
- De… én… nem… nem tudok varázsolni – nyögte.
Legnagyobb megrökönyödésére a tanár felnevetett.
- Persze, hogy nem tudsz. Hisz csak most tanulsz meg. Markold meg a pálcádat, majd szegezd rá az ajtó zárjára. Közben pedig mondd ki a varázsigét. – Baebar professzor a táblára mutatott.
Sanyi nyelt egyet.
- Hát… jó. Megpróbálhatom… – megköszörülte a torkát, és az ajtó felé fordult.
- Dalkesir! – kiáltotta, és a zárra szegezte.
A zár kattant egyet, és… kinyílt.
A többiek éljenzéssel fogadták Sanyi sikerét, aki zavarában a fejét vakargatta.
- Bravó! Bravó! – tapsolt a professzor. – Csodás volt! Be is tudnád zárni az ajtót?
Sanyi, most már felbátorodva iménti sikerétől, bólintott. Hiszen nem is annyira nehéz ez!
- Tambow!

Az ajtó meglendült, és becsapódott, de úgy, hogy a falak beleremegtek.
Az osztály nevetett.
- Semmi baj, nagyon jól csináltad! Köszönöm, visszaülhetsz. Most legyen mondjuk… Torda Orsolya, kérlek!
A lány felállt, és pálcával a kezében kiment. Sanyi most már megnyugodva figyelte. Sikerült, életében először végrehajtott egy varázslatot!
Orsi is sikerrel járt; ugyanaz volt a feladat, mint Sanyinál.
Utána a többiek is megpróbálkoztak – mindenkinek sikerült, csak Máténak nem, aki vizet fakasztott az ajtóból.
Mikor megszólalt az óra végét jelző csengő, az osztály lelkesen zsibongva kitódult a folyosóra.
- Ez nagyon jó óra volt!
- És ahogy Máté vizet fakasztott a fából!
- Tök jó, máris tudunk varázsolni!
- Ha így folytatódik, jeles leszek Varázstanból!

Sanyi hallgatta, hallgatta osztálytársai lelkendezését, nem akart beleszólni. Kicsit lemaradt, előreengedte a többieket, akik tudomást se vettek róla.
Felment egy lépcsőn, és a lakótorony felé vette útját.
Mikor felért, és benyitott a szobájába, levette a köpenyét, letette pálcáját, és máris készülhetett a Lovagi órára.
Elővette szekrényéből a csizmáját, felvette, belebújt fehér tunikájába, aztán leült, és bánatosan sóhajtott.

Rossz, hogy senki se barátkozik vele, a varázstani órákon pedig a padtársa, az a Kindes Diána szívből utálja. Egyedül a tanárok normálisak… legalábbis Baebar professzor az.
Sanyi az órájára nézett. Mindjárt kilenc. Reggel fél nyolckor megcsörren az ébresztőóra, és fél óra múlva már a tanteremben kell lennie. A szüneteket az udvaron kéne töltenie, de nincs kedve kimenni. Jobb itt a csendben, nyugalomban.
Este már hullafáradt lesz, az biztos. Ma hétfő van, hat órát kell kibírnia. Vajon meddig kell várnia, amíg valaki barátkozik vele? Talán neki kéne odamennie? Lehet. Vagy már első látásra utálják őt?
Elmélázásából a csengő riasztotta fel. Nyomban felpattant az ágyról, feltépte az ajtót, végigrohant a folyosón, le a csigalépcsőn. Majdhogynem összeütközött egy köpenyes fiúval, aki bizonyára Varázstanra igyekezett.
- Lökj föl, hülyegyerek! – mordult rá a fiú.
- Bocs, sietek! – zihálta Sanyi. – Meg tudnád mondani, hogy merre van…
- Kopj le! – vetette oda a fiú, és faképnél hagyta Sanyit, aki tétovázva megállt, körülnézett. Senki se mondta meg neki, hol tartják a lovagi órákat.
Észrevett egy lányt, aki egyszerű ruhában bandukolt előtte.
Sanyi leszaladt a lépcsőn, és felzárkózott mellé.
- Szia – szólította meg a lányt. – Nem tudod nekem megmondani, hol… hol találom a lovagi termet?
A lány ránézett, és alaposan végigmérte.
- A harmadik emeleten van – felelte hűvösen. – De ez a bejárati csarnok, jobb lesz, ha igyekszel. Hosszú út áll előtted! – azzal búcsút intett, és elment.

Sanyi földbe gyökerezett lábbal állt.
Merre kell felmenni az emeletekre? Hiszen még ezt se tudja…
Végül fölrohant, befordult jobbra, végigszáguldott a lépcsőn, de megcsúszott a puha szőnyegen, és hanyattesett.
Szitkozódva feltápászkodott, tovább rohant. Befordult balra, itt talált egy ajtót. Belökte, beviharzott rajta.
Egy hosszú lépcső előtt találta magát.
Felfutott.
Egy folyosó nyílott balra, jobbra pedig az a lépcső volt, ami a második emeletre vezetett.
Mikor felért a harmadikra, végigtrappolt a folyosón. Bekopogott az első helyiségbe.
- Igen, tessék! – hallatszott egy női hang.
Sanyi benyitott, de mikor látta, hogy éppen egy szőke hajú nő áll a terem közepén, a diákjai pedig nem lovagtanhoz vannak öltözve, kinyögte:
- Bocsánat…

A diákok nevetni kezdtek, még a tanár is elmosolyodott. Sanyi komplett idiótának érezte magát.
Minden terembe benyitott, és mindig bocsánatot kellett kérnie, mert mindenhol mást tanítottak.
Végül, az utolsó előtti szobába, mikor benyitott, megkönnyebbülten látta, hogy mindenki gúnyát vagy tunikát visel. Egy magas, szigorú tekintetű férfi is volt ott – ő lehetett Calistar mester. Mikor meglátta Sanyit, rádörrent:
- Az óra már tizenöt perce elkezdődött, Lawren. Mi tartott ennyi ideig, hogy idetalálj?!
- Elnézést kérek, Calistar mester! – hebegte a fiú. – Nem... nem találtam a termet. De aztán útbaigazítást kértem egy lánytól, aki…
- Nos, ezt még elnézem, de legközelebb borsos árat fogsz fizetni a késésért. Ott a sarokban van még egy fakard, vedd el, és állj be a többiekhez!
- Igenis, mester – motyogta Sanyi. Lassan a sarokba ment, és lehajolt a kardért.
- Siess, nem érünk rá! – sürgette a mester.
Sanyi karddal visszaszaladt, és beállt Orsi mellé.
- Párokban fogtok dolgozni. Megtanuljátok, hogyan harcoljatok, nagyobb sérülések nélkül. Ez a fakard kisebb horzsolást okozhat, de mást nem. Gyerünk, gyerünk, rendeződjetek párokba!
Mindenki választott magának párt, csak Sanyinak nem jutott.
- Lám lám, Lawren, nincs párod? Hát persze, tizenöten vagytok. Jól van. Akkor én leszek a párod.

Sanyi elsápadt. Dühöngő őrültnek vélte Calistar mestert, és most vele kell dolgoznia?!
Calistar mester jóval magasabb volt Sanyinál, de az ő kezében is fakard volt.
- Mindenki felvette a támadópozíciót? – harsogta.
- Igen, Calistar mester! – zengte a kórus.
- Mindig figyelnünk kell, mit csinál a másik. Ha bal lábára helyezi a testsúlyt, kitalálhatjuk, hogy akkor balra fog fordulni. Ugyanez érvényes a jobb oldalra is. Támadj – intett Sanyinak.
A fiú zavartan felemelte a kardját, és erőtlenül odabökött.
- Nem, nem – rázta a fejét Calistar. Leeresztette a kardját, a derékszíjába dugta, odalépett Sanyihoz, és megfogta a fiú csuklóját.
- Nem így bökdösünk vele – magyarázta, és utánozta Sanyi ügyetlen mozdulatait. Hirtelen felrántotta Sanyi csuklóját, és Sanyi feje fölé emelte a kardot, aztán lecsapott a padlóra.
- Hú! – kurjantott Katona Balázs. Láthatólag nagyon élvezte az órát – Sanyival ellentétben.
Calistar mester bemutatott néhány támadási technikát, aztán végre hátralépett.
- Na most! Támadj!
És Sanyi, eszébe vésve az előbbi bemutatót, meglendítette a kardját, aztán villámgyors mozdulattal a feje fölé emelte, majd lecsapott. Calistar mester gyorsan reagált – kardjával alulról fogadta a támadást, aztán felrántotta a kardját. Sanyi meglepődött, hátralépett, és máris először sebesült meg – Calistar mester kardja a karját érintette.

Sanyi erre egyszerre dühödött fel és lepődött meg – nem is tudta, mit csinál, de a lényeg az volt, hogy kardjával le akart csapni a mester arcára, de az maga elé rántotta a kardját.
- Gyerünk, Lawren, mire vársz? Hadd lássam, milyen harcos lesz belőled!
Sanyi felbátorodva oldalra rántotta a kardját, hirtelen vissza, aztán alulról döfött, és megperdült, így elkerülte, hogy a mester kardja mellkasba vágja.
- Ügyes – recsegte Calistar. – Roppant ügyes… kezdetnek jó, de nem eléggé. – támadott, Sanyi pedig, amilyen gyorsan tudott, olyan gyorsan igyekezett kivédeni. Harcuk nemsokára véget ért – Calistar mester intett, hogy hagyják abba, aztán a többiekhez fordult:
- Hadd lássam, mit tudtok. – tapsolt, mire a többiek is elkezdtek harcolni.
Sanyi még mindig a kardját markolta.
- Nem kell beszállnod – mondta a mester. – Inkább heveredj le a sarokba, pihend ki magad.
- Köszönöm – motyogta Sanyi, és leheveredett. Érdekesnek vélte osztálytársai harci technikáját – Balázs például annyira belelovalta magát, hogy ellenfele, Gorbos Dávid hamarosan számos sebből vérzett – ugyanis Balázs nem nagyon törődött a kardjával; előszeretettel bokszolt és rúgott egyszerre.
- Hagyd abba, Katona Balázs! – dörrent rá Calistar. – Ki mondta, hogy rugdoskodj? Jól vagy, fiam? – tette a kezét Dávid vállára.
- Aha, igen – mondta Dávid, tűnődve személve véres kezét.
- Jól van – bólintott a mester. – Te meg, Katona, katonásan csinálj 30 fekvőtámaszt! Gyorsan! Pattanj!
Balázs megrökönyödve bámult Calistarra, de azért elkezdte.
Egy… kettő… - Sanyi magában számolta a fekvőtámaszokat.
Annyira belemerült, hogy nem is hallotta, amint Calistar már fél perce szólongatja.
- Lawren! Lawren! Lawren!!
- Höh? Öh… bocsánat, nem figyeltem.
- Lawren, te akkor Gorbos Dáviddal leszel párba – jelentette ki Calistar. – Én pedig Katonával.

Sanyi bólintott, feltápászkodott, és odament Dávidhoz, aki elállította a vérzését, és ismét egészséges volt.
A harc újra elkezdődött. Sanyi jól küzdött, mert Dávid többször megsérült, egyszer-kétszer megtántorodott Sanyi ütésének erejétől.
Mikor végre-valahára kicsöngettek, Calistar leállította őket.
- Ne felejtsétek el, amit ma tanultatok. Lawren, te máskor ne késs el, és figyelj, ha hozzád beszélek – tette hozzá, Sanyira nézve. A fiú bólintott.
- Most pedig, elmehettek, de előtte kaptok egy normál méretű, általános kardot. Mindenki jöjjön ide!
Az osztály odatódult, és ámuldozva forgatták kezükben a kardot, amit kaptak. Sanyinak is tetszett a kardja: vékony volt, könnyű, de erős.
- Ez lesz mindenkinek a saját kardja – jelentette ki Calistar. - Remélem, nem lesz rá sűrűn szükség. – tette hozzá borúsan. – Nos, hatodik órában találkozunk.
- És mester, akkor továbblépünk? – kérdezte Péter.
- Igen, valószínűnek tartom – bólintott Calistar, aztán kifelé terelte a diákokat.

Sanyi fáradtan, leizzadva bandukolt a folyosón.
Úgy érezte, ha minden napja ilyen lófutásban történik, hamarosan össze fog esni. Már most borzasztóan éhes volt, jó lett volna elmenni tízóraizni, de itt nincsen tízórai, csak reggeli, ebéd és vacsora.
„Tisztára, mintha egy börtön lenne” – gondolta meggyötörten.
Egyszercsak valaki hozzáért a vállához, ahogy elment mellette.
Sanyi összerezzent. Kindes Dia volt az; futó pillantást vetett Sanyi arcára, hirtelen megtorpant, és visszafordult.
- Bocs, hogy kicsit… gorombán viselkedtem – szólalt meg. Sanyi annyira meglepődött ezen, hogy megbotlott, és majdnem hasraesett.
- Amúgy nagyon jól küzdöttél – folytatta a lány. – Bezzeg nekem nem nagyon sikerült. – Dia felhúzta a piros gúnya ujját, és megmutatta horzsolásoktól vörös karját.
- Fáj? – kérdezte Sanyi.
Dia megvonta a vállát.
- Most már nem. Amúgy szerintem Calistar mester kicsit… kicsit… őrült.
- Nekem is ez a véleményem – bólogatott Sanyi. A csuklóját nézegette. – Úgy megszorította a csuklómat, hogy még most is vörös.
Dia elmosolyodott.
Hirtelen belenyúlt a zsebébe, és egy marék zöld és barna magot szedett elő.
- Ez meg mi? – meredt rá Sanyi.
- Noblenot – felelte Dia.
- Milenot?
- Noblenot. Szárított – tette hozzá Sanyi arcát látva.
- És te ezt megeszed?!
- Miért? Ez a mardigóiak egyik kedvenc édessége. Bár… ez nem is édesség, amolyan mag.
- Mag? Te magot eszel?
- Nagyon finom. Kérsz? – Dia Sanyi tenyerébe szórt egy keveset.
Sanyi bizalmatlanul méregette a magokat.
- És ez a Nobleizé… mire jó?
Dia felnevetett.
- Ugyanolyan, mint például… a pisztácia, vagy a tökmag. De szotyolához is hasonlít.
Sanyi megint rábámult a magokra, majd kivett egy zöldet.
Óvatos, lassú mozdulatokkal a szájához emelte. Dia egy ideig figyelte, aztán kitört belőle a nevetés.
- Kapd be nyugodtan, nem mérgező!
Sanyi összeszedte a bátorságát.
- Na jó – morogta, és bekapta a magot.
Nyomban olyan érzése támadt, mintha egy savanyú citromba harapott volna. Rögtön kiköpte.
- Mi csinálsz?! – sziszegte Dia.
- Ez bűn rossz. – Sanyi olyan képet vágott, mint aki hányni akarna.
- Dehogyis! Na jó, az előíze tényleg rossz, de utána el is múlik. Nézd csak! – azzal Dia bekapott egy zöld magot, és elégedetten rágni kezdte.
Sanyi visszaszórta a lány tenyerébe a részét.
- Kösz, de most nincs gusztusom ehhez!
Dia megcsóválta a fejét.
- Milyen óránk is lesz most?
- Sporttan – felelte gondolkodás nélkül a fiú.
Dia felnyögött.
- Mi az?
- Utálom a sporttanórát – morogta a lány.
- Miért? Nem szereted a testnevelést? Úgy hallottam, ez hasonló lesz.
- Tök ugyanaz, csak kicsit nehezebb. No meg, itt semmi se fenékig tejfel; tudtad, hogy küldetésekre is elküldenek majd harmad- és negyedéves korunkban?
- Micsoda? – horkant föl Sanyi.
- A különleges képességtan, a lovagtan és a sporttan tökéletes harcost formál belőled. Gondolj bele: karddal harcolsz, közben meg tudod remegtetni a földet, és ha menekülnöd kell, annyira edzett leszel, hogy negyedóra rohanás meg se kottyan majd.
- Jó, jó, de addig még sok tanulás és gyakorlat áll előttem… - Sanyi sóhajtott. – Ha pedig varázsolok is közben, legyőzhetetlen leszek.
- Ha-ha, csak nem gondolod, hogy mindezt az ellenfél nem tudja? Ugyanúgy edzett éveken keresztül, és ha peched van, tapasztaltabb is. Fogja tudni, mit csináljon, ha kisebb földrengést idézel elő. Fogja tudni, hogy védekezzen, ha villámokat szórsz rá.
Sanyi lelombozódott.
- Úgyhogy… nagyon kemény erőpróba az e…

Dia hirtelen elhallgatott.
Sanyi a fülét hegyezte. Épp elhaladtak egy ajtó előtt, melyből beszéd szűrődött ki.
- …nem akarom, hogy rájöjjenek. És ha nem követed az utasításaimat, Grum, kénytelen leszek megölni.
- D-de Davius, tudod jól, hogy én erre képtelen vagyok! – hallatszott egy félős hang.
- Igazán, Grum? Talán meg akarsz halni?
- N-nem…
- Akkor húzd meg magad, és hajtsd végre a tervet. Nem követhetünk el több hibát. Ha nem szerezzük meg a napkövet, Iboz kinyír engem.
Dia és Sanyi néma pillantást váltottak. Ajaj – ez a Davius meg akar szerezni valamilyen napkövet, és a szolgája, Grum nem akar neki engedelmeskedni.
Sanyi odalépett az ajtóhoz, lehajolt, és belesett a kulcslyukon.
- Mi csinálsz? – sziszegte Dia.
- Csss! – intette le a fiú. Két férfit látott: egyik, a magasabb, kétszerese volt az alacsonyabbiknak, és láthatólag nagyon ingerült volt.
Hirtelen a két férfi megindult kifelé.
Sanyi rémülten megragadta Dia karját, és becibálta az ajtó mellé.
Az ajtó kivágódott. Sanyit eltalálta az orránál, de nem kiáltott föl fájdalmában; inkább összeszorította a fogát, és ökölbe szorította a kezét.
Sietős léptek hallatszottak, aztán hamarosan a folyosó ismét csendbe burkolózott.
Dia lassan becsukta az ajtót, és Sanyi végre ordíthatott orra sajgása miatt.
- Maradj már csendbe! – csattant föl a lány.
- Jól van na – morogta Sanyi.
- Inkább azon gondolkozz, mit csináljunk. Ez nagyon komolynak tűnt.
Egymásra néztek, és szemükben visszatükröződött a kalandvágy.
- Azt hiszem, nem árt, ha kicsit nyomozni kezdünk – szólt Sanyi.
Dia bólintott.
- Még utolérhetjük őket! Gyerünk!

Rohanni kezdtek a folyosón, és amennyire csak tudták, lehalkították lépteiket.
A távolban még látni vélték Grum és Davius alakját.
Azok nem vették észre, hogy Dia és Sanyi a nyomukba szegődtek.
Mikor a gyerekek kellő közelségbe kerültek hozzájuk, végre hallhatták, hogy Davius azt mondja:
- … Iboz nagyon dühös volt, mikor megtudta, hogy nem sikerült megölni Hrekapot. Meg kellett volna ölnünk, erre meg…
- Hrekap? – suttogta Sanyi. Dia odaugrott hozzá, kezét a fiú szájára tapasztotta, és beráncigálta egy falbemélyedéshez.
Davius és Grum megfordultak.
- Mi volt ez?
- Nem tudom, Davius – felelte Grum. – Talán…
Davius ekkor előkapott egy gömbölyű szerkezetet, és elhajította, történetesen Sanyiék elé.
Aztán a férfi odaszólt Grumnak:
- Fuss, ha nem akarsz felrobbanni!
A két férfi elrohant, a szerkezet pedig pittyegni kezdett.
Dia és Sanyi összenéztek.
- Rohanjunk! – kiáltotta Sanyi. Kiugrottak a folyosóra, átszökkentek a bomba fölött, és…
BUMM.
Az egész folyosó felrobbant. Dia és Sanyi ugrás közben bezuhantak a bomba által keletkezett mélybe, és elsötétült előttük a világ.

Folyt.köv.