Történetek

Emlékszem boldog arcodra, mikor elmondtam, hogy apa leszel. Akkor láttalak először és talán utoljára sírni. Nap, mint nap figyelted a pocakom, simogattad, puszilgattad, és beszéltél hozzá. És mikor megtudtad, hogy lányunk lesz, madarat lehetett volna fogatni veled.
De mint ahogy a mondás is tartja, sok jó után jön a rossz. Ez meg is történt. Nálam Artzheimer-kórt állapítottak meg...

1. iu. 1908. Június 3o-át írtunk, amikor az ominózus, a világ és a huszadik század sorsát megrengető eseménysorozat első fázisa bekövetkezett. A szibériai Tunguzka körzetében óriási vihar következtében egy iszonyú robbanás történt, melynek a robaja, lángja, füstje még 3o km-re is elért. A kietlen vidéken mindennaposak voltak a viharok, természeti jelenségek. Ez azonban más volt...

Az első találkozásunk tizenhárom éves koromban történt, épp egy vadászaton voltam, mikor egy négy fős vámpírcsoport érkezett Afgetsbe és vadászni kezdtek. Három nő és egy férfi, aki a vezetőjük volt és még ki tudja micsodájuk, hiszen éveken keresztül három nővel vándorolni eléggé uncsi lehetne, ha csak beszélgettek volna.
Én megöltem őket, de az egyiküket nem voltam képes. Nem azért, mert erősebb volt, hanem mert valami furcsa erő sugárzott belőle...

Egy kamion.
Jó előre indexel, legalább nem kell majd szaladnom utána. Ezek a vicces kamionosok jóval arrébb szoktak megállni, és élvezik, hogy a csajok csomagokkal lihegnek utánuk. Közben még a tükörből méregetve eldöntik, felveszik-e a stoppost, vagy utolsó pillanatban mégis továbbindulnak, mielőtt az odaérne...

A Nap piramisának első szintjén körbefutó esőcsatornából vékony sugárban folydogált az összegyűjtött esővíz, hogy a peremen kialakított kőkígyó kitátott szájából csorogjon alá. A főpapok ünneplő patikban, fehér tollkoronával a fejükön állták körül, a vízsugarat. A pillanatot várták, a mikor a zeniten álló Nap megcsillan a vízsugárban. Ekkor veheti kezdetét a hét napos Fiesta...

/Leszbi/
Kicsit eltávolodva egymástól, kiszabadítottam az egyik mellét, és nyalogatni kezdtem. Szopogattam, szívogattam. Körkörösen nyaldosva. Ő csak nyögdécselt, zihált. Lejjebb haladva végig csókoltam a gyönyörű feszes hasát, majd levettem a bugyiját

Azt nem tudom, kivel játszol együtt, de tudom, hogy velem soha nem akartál. Csak remélhetem, hogy képes leszek egyedül is hegedülni. Valahol még lenniük kell hangoknak, amiket eljátszhatok!
Leteszem a hangszert, mert fájdalmas tovább tartani. Azt hiszem, egy darabig nem is veszem elő. Pihennem kell...

- Professzor! Lenne egy kérdésem!
- Hallgatlak.
- Hogyan tehetném jobbá a Világot?
- Ez egy nehéz kérdés… Tudod fiam, egyetlen személy néha kevésnek bizonyul ehhez a feladathoz… Ám olykor megesik, hogy valakinek sikerül kitörni a tömeg szorításából és felhívja magára a figyelmet. Ha ez megvan, akkor az emberek már meghallgatják a mondanivalóját. És ha valakit meghallgat a Világ, az már fél siker...

Amikor nézlek, semmi mást nem látok, amikor nem látlak, mindenkiben kereslek
Boldogságnak nevezem azt a fájdalmat, amit a hiányod jelent
Csak ámulok szótlanul, és nem mindig hiszem el, hogy ennyire szerencsés lehetek
Dolgos hétköznapjaimat a tegnapi találkozás emléke és a holnapi reménye teszi vidámmá
Egyetlen szomorú tekinteteddel le tudod rombolni a mosolyomat...

– Ezek szerint lehetséges, hogy mi is így jártunk? – kapta fel a fejét döbbenten a Második.
– Pontosan – bólintott az Ötödik. – A Hét valaha Egy volt.
– És mit lehet most tenni? – kérdezte csendesen a Harmadik. Láthatóan annyira megdöbbent, hogy még kiabálni is elfelejtett.
– Van egy módszer, amivel egyesíthetjük, ami eltört, de sietnünk kell vele. Az Ellenség és a Vetélytárs már elindult felénk. Mindegyikünknek fennhangon ki kell mondania, mit ad majd az új egészhez,...