Szerelmi bájital

1.

Azon a szürke, hűvös novemberi hajnalon Józsi bácsi szokás szerint a klozeton ülve a Népszabadságot olvasta, míg Mariska néni a Riska reggeli fejésével volt elfoglalva. A tehenet borjúkötéllel kikötötte az eperfához. Alá tette a háromlábú fejőszéket, a zsétárt, és elkezdte a duzzadt, tejjel teli tőgyeket vallatni. Szépen, komótosan spriccelte a habos tejet a mohó zsétárba. Egyszerre beütött a menykő!

Hírtelen elsötétült az ég, és egy hangtalanul lebegő csészealj ereszkedett alá az udvarra. Ettől Riska megriadva felrúgta az eperfa tetejére Mariska nénit fejőszékestől együtt. Az öregasszony onnan kiabált le kétségbeesetten férjurának.
– Hé, aptyuk’! Gyűjjék keed ki!
– Mi van ég a ház?
– Ne, törődjék, most a házzal, olyat lát, de olyat, hogy beszarik!
– Má’ késő… beszartam.
– Gyűjjék gyorsan, vendégek érkeztek!

– Visszajöttek az ördögök?
– Nem, ezek most fentről gyüttek! Olyat lát, de olyat!
– Jól van, megyek mán! De sürgős!– mondta az öreg mérgelődve, és kivágta a budiajtót. Amint meglátta a földönkívülieket, tátva maradt a szája, és hirtelenjében elengedte a gatyamadzagot, aminek a megkötésével bajlódott éppen. A gatya lecsúszott a bokájáig. Félszemmel felsandított az eperfa tetejére. Meglátta az asszonyt, és éktelenkedni kezdett vele.
– He, mi a fenét keresel te ott?
– Én, e’, semmit, csak úgy itt teremtem. Felrúgott a Riska, na! Hozza keed a tyúklétrát hagy, mászok le!

Indult volna a tyúklétráért, de a négy zöld emberke elállta az útját. Valamilyen sugárral, amit a szemükből lövelltek ki, lebénították. Úgyhogy, nemhogy lépni, de se köpni, se nyelni nem tudott. Ketten hozzáléptek és két mutatóujjukat a feneke alá tartva, felemelték, mint a pelyhet. Már vitték is be az űrkompba. Ott azonnal lehúzták róla a tubigatyáját, és a kompban lévő fehérmaszkos orvosféle a műtőasztalra, fektette és elkezdte méregetni a bíborfurulyáját.

– Ez aztán, nem semmi! Méretes darab! – közölte társaival a vizsgálatot vezető főnökféle. Amazok izgatottan fogdosni kezdték Józsi bácsi biborfurulyályát, mire az megmerevedett, mint egy kobrakígyó.
– Mennyi idős maga jóember? – kérdezte felajzva a főnök.
– Hogy, én e’? – kérdezett vissza Józsi bácsi, nem igazán tűrve a macerát.
– Azt kérdeztem, hogy hányéves maga.
– Nyolcvankettő, kérem alásan.
– Eszméletlen! Úgy tudtuk eddigi információink alapján, hogy a magyarok már javarészt harmincéves koruk után mind impotensek a sok hajszától, stressztől. Hogy-hogy maga még mindig ilyen fitt bátyám?

– Hát, ami igaz, az, igaz! Én még minden este odateszem a rispángot az asszonynak! – dicsekedett az öreg. Az orvosok hatalmasra meresztett köcsögszemeiket ijesztően forgatni kezdték. Hűdötten meredtek erre a biológiai csoda emberre.
– Mondja csak, ebben a faluban minden férfinak ekkora a férfiassága? Vagy maga kivétel a szabály alól?
– Megmondom őszintén, nem titok: a búgató por az oka.

– Ez nekünk új! Tudna bővebb felvilágosítást adni nekünk erről a csodaporról?
– Nem titok ez. A kőrisbogarat megszárítjuk, aztán porrá törve egy-két csippentést beleszórunk a borocskánkba és úgy áll az ember nemi szerve, mint a bikafasza!
– Na, látjátok, mondtam én, hogy ide kell nekünk leszállni erre a helyre. Éreztem. A hatodik érzékem is ezt súgta – magyarázta társainak a főföldönkívüli. Azok sűrűn bólogattak és megpróbálva értelmes arcot vágni, bólogattak neki. A főnök így folytatta.

– Megmondom őszintén, az volt a célunk magával, hogy magot veszünk a heréiből és megtermékenyítjük vele magunkat, de most felpiszkálta az érdeklődésünket. Mennyi búgató por van magának készleten öregapám?
– Annyi biztosan van, ami elég egy tucat ilyen nyámnyila legények, amilyenek ti vagytok.
– Akkor itt maradunk magánál egy kísérlet erejéig.
– Aztán mi lenne az?
– Szeretnénk visszanyerni a férfiasságunkat. Felserkenteni magunkban a régóta mélyen szunnyadó nemi vágyat! Olyan merevedést elérni, hogy egymást magunkévá tudjuk tenni.

– Ó, ti szegények! Buzik, avagy homokosok vagytok?
– Nem, mi hímnősek vagyunk.
– Hát a’ meg milyen jószág? – tátotta el mohos száját az öreg, és elővéve dózniját egy csipet angyaltrombita port felszippantva dóznijából hatalmasakat tüsszentve széles jókedve kerekedett. A zöld emberkék se köpni, se nyelni nem tudtak a meglepetéstől. A bíborfurulyája olyan hatalmasra dagadt, mint a Toldi kezében lévő petrencésrúd, amivel anno, dacubál, mutatta Budára az utat Ettől aztán kiakadtak, mint a kakukkos óra. De az öreg már beindult és a hozzá legközelebb állót leteperve, lerántva róla zöld overallját, máris a szűzlyukát kereste. Miközben motozta, elkerekedett szemekkel leste annak jó negyven centisre nyúlt, lankadtan lógó nemi szervét.

– Amaz nyikkanni sem tudott, mire ,az öreg hanyatt lökte, celőke, vézna lábait a saját vállaira helyezte, és kitapintva vaginaszerű kloákáját felnyársalta bíborlándzsájára. A zöld emberke kéjesen nyögött, miközben katartikus, vulkánszerű kilövelléssel megtermékenyítette Józsi bácsi.
– Jöhet a következő!– mondta, és sorra vette mind a hat űrhajóst. A zöld emberkék kielégülten fetrengtek és nyögtek a gyönyörtől. Hiszen elérték céljukat: megtermékenyültek. A főnök tért először magához. Így szólt a többiekhez.

– Indítsátok be a motorokat, és máris megyünk vissza a Zéta Retikulumra! Az öreget magunkkal visszük tanúként. Ott kivallatják majd és kielemezve ezt a port, lekoppintjuk! Az öregnek sehogy sem volt andungja velük menni, ezért így okoskodott.
– Idefigyeljetek, ti velem rosszul jártok. Én egy buta öregember vagyok. Viszont itt él a faluban Kuzma, a nagy varázsló! Ő fedezte fel a nemi vágyserkentő, lélekvidámító port. Jobban jártok, ha őt viszitek el!

– Mondasz valamit, mert jár a szád!– vakargatta kopasz fejét a fő földönkívüli. – Elő tudnád keríteni nekünk ezt a mindentudó Kuzmát?
– Ha, akarom…
– Akarjad, mert akkorát sózok a heréidre a sokkolómmal, hogy szárazon elélvezel öreg! Tudok ám én kemény is lenni, ha akarok. – Józsi bácsi behúzta fülét, farkát és így alázkodott.
– Jól van, na, nem kell mindjárt bekapni az embert! Elvezetem magukat a Kuzmához.

2.

Vitalij Kuzmovics Kuzma, alias Vitya nemrég rendezte be kacsalábon forgó villáját az angyaltrombita kéjvágy fokozó por jövedelméből. Már jobbadán csak az üzlettel, terjesztéssel és marketingmunkákkal foglalkozott. Az alternatív gyógyászatot hanyagolta, de azért berendezett egy gyógyász szobát arra az esetre, ha exulziv, pénzes beteg keresné fel.

Éppen ebédutáni szunyókálásából riasztották fel a váratlan vendégek. Élükön Józsi bácsival óvatosan nyomultak fel a lépcsőn a budoárba, ahol Vitya sziesztázott. Amint meglátta őket, elkezdte hányni magára a keresztet, miközben így kajdácsolt.
– Józsi bácsi, hát ezeket a zöldbőrű pofákat honnan szedte?
– Nem kellett ezeket sehunnan se előszedni, jöttek maguktól is! – magyarázkodott az öreg a zöldbőrűek gyűrűjében toporogva, mint a szarógalamb. Kuzma lekászálódva a hencserről, kibújva az egyszál lepedő alól, amivel letakarta magát, hogy alvás közben ne másszák a legyek magára rántva tubigatyáját a hívatlan vendégek elé sietett.

– Agyonazisten! – köpködte feléjük feldúltan a szavakat.– hát magukat mi szél fútta ide? Egyáltalán kik maguk? Hunnan a francból valók, tán csak nem,hogy az űrből pottyantak ide,mint légy a levesbe?
– Eltaláltad ember: az égből jöttünk ide hozzád, mert tudjuk, hogy te nagyhírű gyógyász és illuzionista hírében állsz. Csak te tudnád megoldani a mi problémánkat. Egy intelligens faj kihalásának a megakadályozása lenne a feladatod.

– De, mért pont engemet pécéztetek ki?
– Mert te vagy a legalkalmasabb!
– Ne, keserítsetek el, nem elég hogy a kormány megszívatott! Kihúztam az országot a szarból, erre ők elherdálták az összetarhált milliárdokat, és engem rúgtak érte seggbe? Na, ki vele, mi járatban?
– Óriási alkalmat kínálunk neked a világ, mit a ,világ: a világűr megmentésére!
– Jól van, tárgyaljuk meg! De mi szükség ehhez a Józsi bácsira?
– Ő a játszmánkban a kulcsfigura.

– Na, akkor üljünk a tárgyalóasztalhoz. Adjátok elő mi a kérésetek felém! – mondta Vitya, és asztalhoz invitálta a zöldbőrüket.
– Vitya megvakarta a bal fülét és máris előtermett a két kanördög Umbi és Sambec képét felöltve magára. Vitya intett nekik és hamar megterítették az asztalt. Kancsó golyhói, feta sajt, pogácsa és kecsketúró lett feltálalva. Sambec megbuggyantotta a poharakat a golyhóival. Majd konyharuhával a kezükben a vendégek háta mögött állva a további parancsokra vártak.

– Vitya tósztra emelte poharát, amit kötelezően követtek az Ufonauták is. Miközben nyeldekelték a krisztusvallatót szemeik köcsög nagyságúra guvadtak ki. Vitya pedig feltette az első kérdést.
– Mi a probléma uraim? – a kérdésre Tuktuk, a tudóscsoport vezetője röviden, tömören, velősen válaszolt.
– A Zéta Reticulumon nagy baj van. A tudás olyan fokot ért el nálunk, hogy a szaporodás alpári, vulgáris módján régen túlléptünk. Mindenki egyneművé vált ez által. Egy szaporító csövünk, kloákánk van, amit ötven centi hosszúra növelt pénisznyúlványunkkal elérve saját magunk által termékenyítjük meg önmagunkat. Így aztán a kéjérzetet önmagunkon éljük, ki másik lény segítségének igénybevétele nélkül.

– Mi ebben az újdonság? A tarajos gőték is hímnősek, önmegtermékenyítők.
– Az igaz, de a mi esetünkben a belterjes tenyésztés odavezetett, hogy annyira egyformává korcsosodtunk, hogy már önmagunk meghágásához sincs gusztusunk. Semmi sem kelti fel a kéjérzetünket. Így már ejakulátumot sem termelünk, s nincs magunk, amivel önmagunkat megtermékenyíthetnénk… Félő, hogy kihal a faj.

– Mi a kérés? – vakarta meg fejebúbját Kuzma, Kuzmovics és hogy megerősítse az öntudatát lehajtott egy pohárka lófingatót. Ez a nedű az Imrebácsi által főzött hetvenfokos bürökpálinka, még a keritészsaggatónál is erősebb volt. Viszont a nemi vágyat az egekig kergette az emberben. Vityának most ez kellett, mert olyan, de olyan problémával állt szemben, mint még soha: egy undorító, hímnős, zöldbőrű iránt kellett nemi vágyat serkenteni önmagában, hogy kiagyalhassa a megoldást. Amint elömlött benne az afrozodiákum hatása, libidója akkorára növekedett, hogy ellenállhatatlan vágyat kezdett érezni ezek iránt a zöldbőrűek iránt. Igenám, de ők is ittak a nedűből, és sóvárgó szemekkel méregették egymást. Kezdett valami mocorogni bennük.

– Nos, akkor egyiketek feküdjék fel a műtőszatlomra! – adta ki az ukázt nekik. A legfiatalabb Ufonautára Zöldfülre esett a választás. Hanyattvágta magát a műtőasztalon. Vitya fölé hajolt és tenyeréből energianyalábot bocsátva ki, az ösztöncsakrájának nyílásából előcsalogatta jó negyven-ötvencentinyi pénisznyúlványát. Olyan volt, mint a döglött kígyó, amely az energetizálás hatására elkezd magához térni. Persze, a megivott Lófingató is növelte a gerjedelmét. Mikor már megmerevedett és megtelt vérrel, valamint a vér által magába pumpált ejákulátummal, Vitya elhajlítva bevezetette a kloákájába saját falloszát és hatalmas energialökést adva neki, elélveztette. Zöldfül kéjmámorban úszva levegő után kapkodva, hörögve saját kloákájába ürítette spermiumait.

– Uraim, láthatták, az általam készített bájital hatását. Van-e még kérdésük?
– Az lenne a tiszteletteljes kérésünk irántad, nagy varázsló, hogy tudnál- e egy kísérleti mennyiséget prezentálni nekünk ebből az anyagból. Elvinnénk magunkkal, és ha beválik, akkor üzlet lesz belőle.
– Természetesen rendelkezésetekre bocsátom az anyagot, de ahhoz, hogy ott meghonosítsátok ezeket az alapanyagot adó növényeket, kell egy szakembert magatokkal vinni, aki elszaporítja nálatok a bürköt és a kőrisbogarakat.

– Kire gondolsz varázsló?
– Megmondom őszintén a Józsi bácsival jól, járnátok. Ő érti ezt a munkát. Évtizedek óta főzi a bürökteát és gyűjti a kőrisbogarakat.
– Akkor magunkkal visszük az öreget. Na, öreg, csomagoljon, aztán indíts. Máris repülünk vissza!– az öreg minden ízében ellenállt. Húzódozott, hogy nem neki való már az utazás, és különben is mi lesz Mariska nénivel és Riskával, ha magukra hagyja őket?

Az Ufonauták keményen rászóltak. – öreg, ne húzódozzék maga itten! Összekapkodjuk a büröktöveket, lepkehálóval összefogdossuk a kőrisbogarakat, bepakoljuk az asszonyával, tehénkéjével együtt és máris indíts! Ezzel megköszönve a vendéglátást és a további együttműködés reményében elbúcsúztak Vityától, magukkal cipelve a tiltakozó öreget. Valóban összeszedték a környéken található büröktöveket és több ezer kőrisbogarat. Amikor megvoltak, nagynehezen bevonszolták a Riskát és Mariska nénit az Űrkompba, majd gázt adva fellebegtek a kék levegőégbe.

3.

Nem véletlen a mondás, hogy „isten szeme mindent lát!” Ugyanis miközben a Földönkívüliek és a kanördögök Józsi bácsival és Vityával alkudoztak a szerelmi bájital Zéta Retikulumra való importjáról, az alatt a Mindenható, teremtő atya sem volt tétlen. Figyelt és így gondolkodott.

– Mi lenne, ha az állandóan egymást gyilkoló emberiséget visszatérítenénk a szerelmi csaták vívására? Ha elmerülnének újra a szerelmi örömök, a gyönyör hajszolásába az eszmék, ideák ütköztetése helyett, akkor végre békesség lehetne a földön.
Mindenekelőtt két kerubját küldte le a földre, Vityához, hogy próbálják őt rávenni, álljon a jó ügy szolgálatába. Annyit elöljáróban el kell árulnunk, hogy a kerubok, fiatal, szűz fiúkból kiválasztott szolgálattevők. Feladatuk, a tudás megszerzése és annak őrzése.

A két kanördög, Umbi és Sambec tulajdonképpen csak éjszakai szeretkezésekben állt Vitya szolgálatára, nappal heverésztek és élvezték az alvilág sötétsége után, a földi virágoskert gyönyöreit. A kertben tanyáztak. Függőágyaikban heverészve szívták magukba a trombitavirágok bódító illatát, hogy kellőképpen felajzva éjjel rendelkezésre álljanak Vitya kéjvágyának kielégítésében.

Vitya aznap távol volt, amikor megérkeztek. A két, gyönyörűséges, adoniszi testű, piros arcú, ártatlan arkangyal fiúcska leszállt a trombitavirág ültetvény kellős közepébe, és azonnal beszívták a virágok bódító illatát. Miután kellőképpen betőtekeztek, elkezdett bennük mocorogni a nemi vágy. Amint ott bóklásznak a kertben, megpillantják a függőágyban heverésző két kanördögfiókát, szárnyaikat meglebbentve fölébük lebbennek.

A két, cigánygyereknek álcázott kanördög igencsak megörült az égből pottyant keruboknak, s mivel szintúgy fel voltak ajzódva a trombitavirágok illatától azonnal elkezdtek szeretkezni velük. A nagy hancúrozásnak Kuzma, Kuzmovics megjelenése vetett véget. Gondterhelten telepedett a kecskelábú asztal mellé. A kanördögök kiugrottak a szerelmi fészekből és máris hozták a feta sajtot, kecsketúrót és a lófingatót. Miután Vitya elverte éhét, hátradűlt a fonott vesszőfelban és jóllakottan lehunyta a szemeit. Ekkor mintha köd ereszkedett volna rá, mintegy delíriumban kikászálódott a fotelból és az eperfa alatt álló hencserre vetette magát.

Alighogy lehunyta szemeit, a két kerub ráreppent és miután tubigatyájából megszabadították sec perc alatt, máris elkezdték munkába venni bíborfurulyáját. Vitya a kéjtől felnyögött, de nem sok ideje maradt a meghökkenésre, mert Tilla máris beleült bíborlándzsájába, míg Lilla ráhasalva fodros ajkaival végtelen szerelmi csókkal forrt össze vele. Vitya a hetedik mennyországban érezte magát. Tudatából azonnal kitörölte a két kanördögöt és csak a szerelmetes kerubokra koncentrált. Mélyet hörögve, kéjmámorban elélvezett, majd miután lefordult róla Tilla, felült és megpillantva Lillát, maga alá gyűrve, bíborlándzsájával rohamra indult a másik gyönyörű ifjú kielégítésére is. Miután őt is magáévá tette hanyatt vágta magát a hencseren és a féltékenyen őt, megközelítő kanördögöket elhessegette magától. Elég volt mára!

Miközben az álmok mezején járt a két kanördög összeverekedett a kerubokkal. A nagy kiabálásra, és pufogásra ébredve azonnal megvakarta a jobb fültövét, csettintett és a két kanördög visszament a pokolba. Úgy eltűntek, mint a kámfor. A kerubok hozzábújva, forró testükkel melengették, és végigcsókolták a lábujjaitól a fejbúbjáig. Vitya káprázva ült fel és kérdezgette őket.
– Hát ti kik vagytok, és hogyan kerültetek ide?
– Mi kerubok vagyunk, és maga a teremtő atya küldött egyenesen hozzád, hogy legyünk segítségedre, annak a feladatnak a megoldásában, amit kiszabott részedre.
– Gondoljátok, hogy helyettesíteni tudjátok a két kanördögöt?
– Minden tekintetben – vágták rá magabiztosan és hogy semmi kétsége ne legyen igazmondásukról máris munkába, vették Vityát. Míg egyikük biborfurujáját ajkai közé véve kellő kőkeménységűvé alakította, addig másikuk máris lemeztelenítve magát, lecsatolva szárnyait tűzforró ánusát kitárva beült Vitya bíborlándzsájába.

Felváltva elégítették ki mágusunkat. Mikor már elalélt a kéjtől akkor a hasára telepedtek és angyali mosollyal az arcukon huncutul incselkedni, kezdtek vele.
– elhiszed- e, hogy mindenben helyettesíteni tudjuk ördögbarátaidat?
– Ami azt illeti a szeretkezésben túltettetek rajtuk. Belőletek nektárillat árad, míg a kanördögöknek penetráns kanszaga volt. De, képesek vagytok-e természetfölötti jelenségeket előidézni. Transzperszonációt, antigravitációt végezni?
– Mindenre képesek vagyunk, amire a teremtő Atya képes. Az ő hatalma felette áll az ördögökén.

– Ha, így van, akkor most jelenjen meg és adja elő, hogy mi a feladatom! - Abban a pillanatban, hogy ezt kimondta kifordult a tér, és ő negyedik dimenzióban máris a menyei Atya előtt találta magát. A két kerub, újra felcsatolt szárnyaikkal az atya karosszéke mögött foglalt helyet és szárnyaikkal legyezgették őt. Az atya elmosolyodott és valószínűtlenül kék szemeivel rájuk tekintve egy gyermek ártatlanságával megkérdezte őket.
– Miért hoztátok elém ezt a földi halandót?
– Ő akart veled szembesülni Teremtő Mennyei Atyánk.

– Szóval, te földi halandó kételkedni merészeltél a létezésemben? – fordult Vityához. Vitya káprázattól kábán így válaszolt.
– Már nem kételkedem. Állok rendelkezésedre Atyám.
– A tervem, ami isteni terv és számodra parancs, a következő.
– Meg kell oldanod az általános leszerelést! Be kell fejezni mindenféle háborút a földön. Meg kell szüntetni a terrorizmust, és meg kell semmisíteni az összes fegyvereket. Beleértve a nukleáris fegyverektől a légpuskákig, mindent. A fegyvergyárakat el kell törölni a föld színéről.
– És, milyen alternatívát kínálsz helyette nagy jóuram?

– Visszaállítom a teremtéskor eltervezett, szeretet, szerelem, kéjvágy szent hármasát. Az embereket visszatereljük a szeretkezésre és utódnemzésre. A szeretkezésben leljék örömüket. A szeretkezés minél rafináltabb módozatait agyalják ki és sex olimpiákon mérjék össze tudásukat.
– Uram, porszem, mi több: játékszer vagyok kezeidben csupán. Nem érzem magamat alkalmasnak a feladatra.
– Mért keresel kibúvókat ember? Hiszen kiválasztottalak!
– Uram, végezhet-e valaki lelkiismeretes munkát, ha nem azonosul a vezérfonallal?
– Éspedig?

– A szeretkezés számomra alternatívan jelenik meg. Az azonos nemű embertáraimmal tudok igazán jót szeretkezni, utódnemzés nélkül.
– Nem mondtál újat fiam. Ne feledd, hogy isten szeme mindent lát. Mit gondolsz, miért kerestek meg tégedet a hímnős ufók? Azért fiam, mert annyira elbuzultak, hogy már az önmegtermékenyítésre sincs andungjuk. A te kéjvágyfokozód és a Józsi bácsi búgató pora, az ami kihozza őket ebből a csapdából.
– Uram, te nem ítélsz el engemet ezért az ízlésficamomért?
– Nézd, majd behunyom olykor a szememet, ha éppen valamelyik kerubomat teszed magadévá. A munka, amivel kompenzálod, az mindennel felér! Fátylat borít a ferdehajlamodra.

– Ó, drága mennyei atyám: csókolom a szívedet!– hálálkodott Vitya és kezet csókolt az Atyaúristennek. Az pedig elmosolyodott és Vitya fején nyugtatta egy pillanatig tenyereit. Ettől Vitya felvillanyozódva és megdelejezve azonnal elfogadta az Úristennel kötött szerződést. A mennyei Atya felvázolta a tervezetet.
– Két kerubom mindenben segít neked. Tér-időugrás, téráthelyezés, transzperszonáció, alakváltoztatás nem akadály. Első feladatod a büröktea por alakban való elkészítése. Józsi bácsitól, amíg a Zéta Reticulumon tartózkodik, átveszed a kőrisbogárpor előállítását is. Angyaltrombita porod van bőven. Most már csak a stratégia előkészítése van hátra.

Amint innen visszatértek azonnal elkezded a gyártást és a készletfelhalmozást. Ha mindegyikből lesz raktáron száz pud, akkor a kerubok útján jelented nekem. Én pedig kiadom az egyes számú parancsot végrehajtásra – fejezte be a mennyei atya az eligazítást és egy forró ajakcsókban forrt össze balzsamillatú ajka a bénultan pislogó Vitya ajkaival. A csók alatt agya olyan kéjmámorban úszott, hogy úgy érezte, hogy a teremtő, ő, maga tette őt magáévá. Ánusa égett és tüzelt a kéjtől. Teste beleremegett a mámorba. Kisvártatva elengedte az Atya és így szólt hozzá.

– Ezt az érzést kell majd elültetned szereiddel az emberekben. Agyukat átmosva, a szeretkezés
Szemaforját szabadra állítva fel kell őket ültetned Ámor vonatára. Míg a fegyvergyárosokat, a törvényhozások héjáit, a hadurakat, a megsemmisíteni kiszemelt szerelvényekre pakolva elindítjuk a pokolba. Visszaküldjük őket Belzebubhoz a gyehenna bugyraiba. Minden utasítást időben megkapsz kerubjaim által. Most elmehettek! – intett és kifordult a tér. Pillanatok alatt Kurtafán találták magukat Vitya villájának kertjébe a hencseren. Ha pedig már visszakerültek, akkor újult erővel vetették bele magukat a fiúszerelem gyönyöreibe. Mert Vitya tartotta magát a népi mondáshoz: „jobb ma két fiúszerető, mint holnap egy házsártos felség!”

4

Így is történt. Vitya megsokszorozta a kéjvágypor gyártást és hamarosan összegyűlt száz pud belőle. Ezzel már el lehetett kezdeni az isteni terv megvalósítását. Egy szép napon úgyérezte, hogy készen álla feladat végrehajtására és kerubjai, által jelezte a Mindenhatónak, hogy részéről elkezdődhet a nagy munka. Ahogy a kerubok eltávoztak Vitya amolyan búcsúlátogatásfélét tett a szomszédoknál. Biztos, ami biztos alapon, hátha befuccsol a küldetés, és túszul ejtik, búcsút vett mindenkitől. A villa őrzését Imre bácsiékra bízta, amíg távol lesz.

Másnap megérkezett az űrkomp. A két földönkívüli kiszállt belőle, magaelőtt terelve Józsi bácsi, a tehenet és Mariska nénit. Miután kitessékelte őket az űrkompból becsukta az ajtót. A kulcsot zsebre vágta az egyik ufonauta és így szólt hozzájuk.
– Megérkeztünk. Ott folytassák szürke földi életüket, ahol abbahagyták! Hogy mi történt magukkal, arról senkinek ne beszéljenek, mert a mennyei atyával gyűlik meg a bajuk, ha eljár a szájuk. Ha ő tesz lakatot a maguk lepcses pofájára, akkor megemlegetik! Elmehetnek!

Józsi bácsiék úgy elkotródtak minta szélvész, kergette volna őket. Amint így megtisztult a terep Zöldbőr Vityához fordult.
– Elkészültél az ajzószerekkel?
– Természetesen, a 100 pud anyag bevetésre vár.
– Akkor most bepakolunk és meg sem állunk a pokolig.
– Szűzanyám! Uramisten!– hányta magára Vitya a kereszteket. Hát ezt érdemeltem a szolgálataimért?

– Ne, izgulj! Találkozhatsz régi barátaiddal: Umbival és Sambeccal…
– És, ha nem akarok? Sokkal jobban érzem magamat a kerubokkal.
– Őket is magunkkal visszük – mondta Tuk- Tuk parancsnok és befejezvén a pakolást a járműbe invitálta Vityát és a két kerubot. Aztán felhúzták a kötélhágcsót és elindult az űrkomp a pokol birodalmába.

Pár óra akklimatizálódás után az űrkomp fedélzetére vezették az Úr színe elé. A Teremtő Menyei Atya ott trónolt a parancsnoki szoba közepén elhelyezett forgófoteljében. Elmosolyodott, majd elébük sietett. Rögtön a parancsnoki asztalhoz invitálta őket és felvázolta a stratégiát.
– Amint megérkezünk a pokol urához az lesz a feladatod, hogy egy ampa port fújjál észrevétlen a helységbe. Ettől Belzebub és a kanördögei részeg bódulatba esnek és elkötelezik magukat a tervem mellett.

– De, uram, hogyan lehet ezt észrevétlen lebonyolítani?
– Ne, izgulj! Előtte lenyeletek veled, egy ampával, és szépen, lassan kileheled a port. Semmit sem vesznek észre. Olyan leszel, mint egy kovácsfújtató. Értjük egymást?
– Értem uram, csak fel nem foghatom. Mi értelme ennek?
– Ne kérdezősködjél, bízzál bennem! – mosolyodott el az Úr és elbocsátotta Vityát.

Minden úgy történt, ahogy eltervezte. Mielőtt a pokolba érkeztek volna, lenyelette Vityával a port. A pokol tornácán landolva bíborszőszenyeget terítettek az ördög szolgái elébük. Maga ő fő ördögsége Belzebub sietett elé fogadására. Testközelbe érve fél térdre ereszkedett a nála egy fokozattal magasabb rangú teremtő istenség előtt és várta, hogy a másik, a fejére helyezze tenyerét. Ezzel is jelezni akarván alárendeltségét. Az úr két vállát megérintve felemelte és testvéri csókot nyomott a főördög orcájára. Belzebub a meghatottságtól elsírta magát. Tapsolt és a szolgák gyaloghintóba ültetve a pokolbeli birodalom központi épületébe vitték a becses vendéget és kíséretét.

A terített asztal mellett a pokolbeli Édenkert legfinomabb gyümölcseit csemegézték és tüzes vérvörös borokkal koccintottak a találkozás örömére. Miután kellőképpen ellazultak, az úr, hátradőlt karosszékében és Belzebubnak mélyen a szemébe nézve a következő ajánlatot tette.
– Ássuk el a csatabárdot testvér! Évezredek óta vetélkedtünk egymással az emberi lelkekért. Döntetlenre állunk. Te sem tudtál mindenkit az érzékek, a pénz, a kivagyiság akoljába terelni, de én sem a templomokba. A léleknemesítés mindkettőnk részéről dugába dőlt.

– Egyet tehetünk: elkötelezzük magunkat a benemavatkozási elve mellett. Hagyjuk magukra őket, tegyenek, amit önszántukból jónak látnak.
– Igazad van Mennyei Atyám! Hagyjuk őket maguktól rájönni mi a jobb nekik. Akarata ellenére senkit sem lehet boldoggá tenni. Majd, ha rájönnek az igazságra, akkor maguktól rálépnek a helyes útra.
– Egy dolgunk van még testvérem, amit el kell végeznünk! Ezért vagyok itt.
– Éspedig?

– Meg kell szüntetnünk a háborúskodást, egymás gyilkolását, kirablását, becsapását… El kell érnünk a lelki öntisztulásukat – a főördög vakarta a fejét és sehogy sem akart belemenni a kelepcébe. Hiszen, ha egyszerre megszűnnek a gazemberségek, akkor a pokol kemencéit ki kell oltani. Nem lesz szükség a gyehennára, purgatóriumra. Ettől elfancsalodott a képe és így szól az Úrhoz.

– Ne vedd el a kenyeremet uram! Mi lesz velünk itt a pokolban, ha munkanélkülivé teszel minket? A háborúskodást megszüntetni szép dolog, nemes az eszme, támogatom. De, a többire nem vagyok vevő. Már ne is haragudjál, de mi értelme van akkor a földi létnek, ha egyszerre mindenki egyformán jó? Falanszteremberekké válva semmi izgalom, nem lesz az életükben. Nem, ezt nem vállalhatom fel! – lamentált Belzebub és farkával idegesen dobolt a kövezeten. Ekkor adott jelt Vityának az úr és az elkezdte fújni kifelé magából a kéjvágyport. Hamarosan megjött a hatása, mert Belzebub elkezdett vigyorogni, és nagy bobejka szemeket meregetni az Úrra. Megkívánta őt.

Az úr kitárta felé karjait, magához ölelte és érzéki, szerelmes csókkal forrtak össze ajkaik. Valósággal megbabonázta a Sátánt. Belzebub azonnal aláírta a békekötést és együttesen kimenvén a selyemrétre elásták a csatabárdot. Dolga végeztével az Úr visszaszállt az űrkompba, és fellebegett a pokolból a kék levegőégen át a Zéta Retikulumba.

A szerződésben az állt, hogy Belzebub a pokol minden hatalmával segíti az Úr földi helytartójának kinevezett kommandós erők parancsnokát: Vityát. Így is történt. Az űrkompon megkapta Vitya az utolsó eligazítást és kis kitérőt téve Kurtafára, kitették a kompból. A két arkangyal és a pokolból magával hozott két kanördög vele maradt összekötőként a pokol és a meny között. Vitya hamar visszazökkent a földi teendőkbe és tovább gyűjtögette a trombitavirág magokat, hogy alkalom adtán megőrölve azokat kéjvágyport készítsen belőlük, a következő bevetésre várva.