Történetek

Miután kellőképpen begerjedtek, Fekete fölébe kerekedett Ritának, s kitárt katlanjába döfte égő bíborlándzsáját. Ajkuk a másik ajkát kereste, s nyelvük végigkotort egymás fogsátorán. Rita tűhegyes fogacskáit a biztonság okáért jó mélyen Fekete húsos ajkaiba vájva, nyálával összekeverte a kibuggyanó édeskés vért...

Magam sem tudom miért, de egyszer csak leültem a keskeny, járda mentén futó árok szélére, s a virágot már nem fogtam oly féltve. Nézegettem, forgattam, majd kitéptem egy szirmát. „Szeret.” Kezdtem a buta játékot. „Nem szeret.” Egy újabb szirom földre hull. „Szeret, nem szeret, szeret.” Ekkor fölpattantam, hazaviharzottam, és kertecskémben elültettem a megtépázott szépséget...

A fekete GSXR cikázva szelte a sávokat az úton. Stephen pedig minden figyelmével az útra összpontosított, hiszen az éjjeli feketeséget csak a motor lámpája törte meg. Imádott ilyenkor egyedül száguldani, olyan volt, mint a versenyen: nem számított semmi, csak a sebesség, és az adrenalin ami doppingolta.
Bár meredten figyelte az utat, fejében egyre csak Susanna arca jelent meg, ahogyan a konyhában állt leöntött felsőben, és ahogyan beletúrt gyönyörűen csillogó sötétbarna fürtjeibe......

– Uraim, Fecsegi atyának igaza, van, év végére elfogy a költség, kiürül a büdzsé, és be kell zárni a kórházat. De erről egy szót sem – mondta a polgármester. – Tehát addig van öt hónapunk. Ez alatt kell nyélbe ütni ezt a Gyógycentrumot. Odaszoktatni a népet!
– Lényegében két legyet ütünk egy csapásra: a bérleti díjból és a településfejlesztési adóból megtelik a város pénztárcája, a betegek meg saját önköltségükre gyógyulnak...

Nem tudta megmondani, hogy mennyi ideig tartott a fekete lángörvény. Ő óráknak érezte, azonban olyan váratlanul ért véget, mint amilyen váratlanul az erdőbe zuhant.
Hosszú percekig arca borulva feküdt a semmiben. Alatta az éjfekete talaj mintha megszilárdult levegő lett volna. Csak feküdt és mélyeket lélegzett a kénes szagból...

– Főorvos úr, mondja meg őszintén, gyógyult már meg valaki ebből a gyilkos kórból?
– Sajnos, nem. Nézze azt tudni, kell, hogy a betegség lefolyása kinél gyorsabb, kinél lassabb, de a végeredmény az immunrendszer leépülése, összeomlása...

Egyik nap különös dolgot észlelt. Mintha figyelnék; de nem volt ott senki. A napok teltek-múltak, és úgy megszokta a furcsa érzést, ezt a jelenlétet, hogy néha már azon kapta magát, hogy magában beszélt. Szülei, társai azt hitték, megtébolyult, de Ő nem foglalkozott velük...

1. találkozás

A fiatalember kinyitotta az ajtót és belépett a lakásába. Egy öregember ült a díványon. Felállt és udvariasan bemutatkozott:
- Jó estét kívánok, X. Y. vagyok.
- Minő érdekes véletlen! Én is X.Y. vagyok.
- Nem véletlen. Én maga vagyok, csak kicsit öregebben. Egész pontosan: olyan öreg vagyok, hogy csak pár percem van hátra az életből.
- Tessék? Lehetne egy kicsit bővebben?
- Természetesen, de sietnem kell, mert mindjárt lejár az...

Felvillannak emlékek az első találkozásunkról. Ott álltam a peronon, a szél beletépett a hajamba, az üde márciusi napsütés melegített, mégis dideregtem. Kora reggel volt, még harmattól csillogtak a fűszálak, és én azt hittem, ez itt Tündérország. Beért a vonatod a vágányra, és én rettegni kezdtem. Rettegtem, hogy ami elkezdődik, egy napon véget is ér, és én tudtam, ha elhagysz, meghalok...

Túlsúly. Elhatározás. Edzés. Mozgás.
Soha életemben nem jutott (volna) eszembe koedukált edzőterembe járni, pláne nem a város legnagyobbjába és legfelkapottabbjába, ahol 21. század gyártotta, ’ipari’ kocka hasú, izompólós férfiak stírölik a manapság szintén felkapott szőke, deréktetkós, D kosaras királylányokat...