Történetek

Bhárata országa barátságosan fogadott - finom gyapjúszálakból font szavanna ruhát öltött, vállára teacserjét tűzött, dús, csúcsos haját a nap sugarai meg a szél fodrai fésülték, hullámait a hó és a jég készítették, csábító derekát, lelógó, szikrázó selyemszalag díszítette, a Brahmaputra vize hímezte - majd teaházba hívott Assamba.
Az írás 2009-es indiai utazásom emléke.

És íme,az utolsó rész... Sokat kínlódtam vele, egyetlen fejezet, amit egyszer már megírtam, de nem tetszett, ezért ismét nekifutottam.:)

Szösszenet a semmiről.

A heverőn ülve ismételtem a holnapi vizsgámra, amikor nagyi kiemelte a könyvet a kezemből, és letette a fából készült kisasztalra, majd így szólt:
- Eleget ismételtél már. Pihenj egy kicsit, biztos vagyok benne, hogy hibátlanul tudod.
- De nagyi, félek, hogy elfelejtem – feleltem.
Elmosolyogta magát, és a válaszomra csak ennyit mondott:
- Armina, amit egyszer megtanulsz, azt soha nem felejted el. Neked az irodalom a lelkedben van. Képtelenség, hogy valaha is elfelejtsd......

Ebben a fejezetben derül fény a motel titkára, és megtudhatunk mindent annak sötét múltjáról.

Kint még sötét van. Nulladik órára megyek, ezért nem is csodálom, hogy a feketeség állarcába bújt a reggel. Elvégzem a reggeli rutinomat, s kómásan ballagok a sivár úton. Késésben vagyok. Gyorsabbra venném lépteimet, de mint tegnap, lábaim most sem engedelmeskednek. Lüktet a fejem. Van nálam egy fájdalomcsillapító. Lenyelem, málnaszörppel leöblítve. A fák alig akarnak mellettem elhaladni. Végül csak megérkezek az úti célomhoz. Fáradtan rogyok le a székre. Előkotorom a "felszerelésem"....

- De te is tudod... a holtakat nem lehet feltámasztani.
- Tudom – feleltem, és elfordultam, hogy ne lássa a könnyeim. Igyekeztem erősnek maradni. Nem volt értelme ugyan, de számomra fontos volt, fontos volt, hogy ne lássák, ahogyan belülről ordítok a fájdalomtól...

A szépséges Bajkál, a mély, kékszemü vizitündér, aki a heves Angarát szülte egy cseppet sem lepődött meg jöttömön. Már találkozott velem, de most tudomást sem vett rólam. Emberfiait küldte mesés történeteikbe öltöztetve.
Az írás saját, és valóságos történeten alapul.

Az észak-karolinai Wilmingtonban egy brutálisan megkínzott holttest kerül elő a tengerparti fövenyről. Az áldozat egy prostituált volt, aki a közeli leszbikus bárban dolgozott. Johnetta Green nyomozónő és társa, Pizo Petrillo azonnal beleveti magát az ügybe, az azonban nehezebbnek bizonyul, mint arra bárki számított volna.
Az áldozatok száma növekszik. A titokzatos elkövető modern hasfelmetszőként gyilkolja a leszbikus prostituáltakat, a rendőrség pedig látszólag tehetetlen. Johnetta...

Úgy érzem, egy gond elől menekültem el. De a gondok sem oldódnak meg attól, hogy elfelejtik. Félig ülve, félig fekve helyezkedem el. Lábam elgémberedett, ujjaim lilás ruhát öltenek a hideg tiszteletére. Nem értem magam. Talán nem is kéne... Kinyitom szemem. Eleredt a hó. Lebénultam. Agyam felállásra készteti lábaimat, de azok nem engedelmeskednek. Nincs a közelben senki. Jobb így. Sokszor élvezem a magányt. Most ez a legjobb.