Történetek

Olyan unalmas minden. Legbelül ürességet érzek, ami teljesen elnyom. A hideg körülvesz. Fázom. Majd meg fagyok. Milyen kínnal teli érzés, mikor az ember nem érez semmit. A vágy is a közelben repdes, szinte megőrjít, de mégsem ér el. Éjfél van. Még mindig ébren. Valamit mégiscsak elkezdek érezni. A magány...

- Kelj fel!
- Igazán kényelmes ez a testhelyzet. Nem értem miért kellene ezen változtatnom?
- Mert kaphatsz egy golyót a fejedbe.
Ez nyomós érv volt, nem szálltam vele vitába. Felálltam, még mindig háttal a támadómnak. Ketten voltak, de eddig csak az egyik beszélt. Most megszólalt a másik is:
- Fordulj meg, de, csak semmi hirtelen mozdulat! ...

Edmund meglepetten nézte a feliratot. Először az a kérdés merült fel benne hogy milyen időszámítást használhatnak ezek. A zsidó időszámítás érte csak el a hatodik évezredet a bizáncin, az óegyiptomin és a mezopotámiain kívül. Ám ezek már letűntek, mielőtt elérték volna ezt a kort. De az is különös hogy a zsidók 5676. éve egybeesik a mi 1915. évünkkel...

rra vágyom, amim nincsen, de ami nem lehetetlen. Aki azt érzi, amit én, azt akarja, amit én, arra vágyik, amire én. Számból adni szájába az élet vizét, a legszebb dolgot, amit ember csak adhat. Szívünk egyszerre dobban, mikor először kimondjuk: kedvesem...

- És te mi vagy? Valami angyal?
- Angyal…ez jól esik tőled meg kell mondjam, hogy angyalnak nézel. Tudod itt az angyal, a legmagasabb elismertségbe tartozik. Én csak affajta segítő volnék. Az olyanokat igazítom útba, és maradok vele ittléte alatt, mint te.
- És hogyan kerültél ide?
- Ugyanúgy, mint te, vagy bárki más. Elég csúnya baleset során, meg kell hogy mondjam. Annyi idős voltam, mint te. Ennek már négy éve...

Egy hosszú piszkosszőke hajú 16 év körüli lány. Táskám a mellettem ülő széken hever. Kodak, eldobható kis fényképezőgépet veszek ki belőle, és lekapom lányt. Gyorsan kellett csinálnom, mert nem is marad tovább, mint hogy a férfi kezébe nyomjon valamit, az meg a zsebébe csúsztasson egy kis anyagot. Sejtelmem sincs milyen cucc lehetett az, de valószínűnek tartom, hogy egy kis marihuánát kapott a kiscsaj...

Sárral és vízzel takart arcát teljesen átszőtte a kétségbeesés. Ki ő? Hol fut? Miért fut? Ki kergeti? Ezen kérdéssorozatunk első tagjára rögvest választ is kapunk, hiszen ő történetünk főhőse, azaz Béla. Hogy hol volt épp, azt ő is nagyon szerette volna tudni...

Idén vagyunk 13 éves házasok a férjemmel, és mostanában elég sok gond előjön. Csak remélni tudom, hogy ehhez nincs köze Imrének, aki a falu széléről egy kicsit közelebb költözött, mivel közben elvált, új élettársa és kislánya van. (Bár lehet, hogy ez a kapcsolat csak "szükségállapot" volt nála.) Ma már többször látom, és az utóbbi egy-két évben újra feléledtek az emlékek. A tekintete még ma, húsz év múltán is megbabonáz, ha meglátom, erősebben ver a szívem, úgy érzem, elpirulok,...

- Jó dolog a szerelem? – fordult felé a fiú. Szemei a lányét fürkészték, aki egy darabig tűrte a pillantását, majd még egyszer utoljára mélyet szívott a cigijéből, aztán elhajította. Majd hosszasan a parázsló csikket nézte.
- Akarod tudni milyen a szerelem? – válaszra sem méltatva folytatta – olyan, mint ez a cigi, de olyan drága, hogy csak egy dobozzal engedhetsz meg magadnak egész életedben...

Csak ült. Meredten bámulta a képeket a falon. A horrorisztikus festészetre tökéletes példák. Elvérzett, megerőszakolt nő, elrabolt kisgyerek, zokogó anya pisztollyal a kezében. Szereti az ilyen festészetet. Az arcok miatt. Félelemtől, fájdalomtól, borzadálytól eltorzult, sokkoló, kifejező arcok. Az elvérzett nő ruhája hófehér, bár körülötte vértenger. Arcára kiült a halál borzadalma. Szája, szeme nyitva fogai hiányoznak. Talán sikoltani próbált. Nézte meredten a képet...