CRY FOR HELP

...eljátszom a gondolattal milyen lehet sírni a simogatásért. Fáradt agyam szabályos négyzetrácsán rendetlenül cikáznak át a furcsa gondolatok, majd úgy érzem a gyomrom fog felszállni a helyükben egy hirtelen görcstől.

Éhes vagyok... igen, fizikailag is, hiszen ma nem ettem falatnyit sem, kávé tart egyenesen a végtelen munkanapban és koromsötét mire hazakeveredek. Rohanásnyiak a napok, végtelenítettek a feladatok, rámrivall a csörgőóra kérlelhetetlen szaggatása és 14-15 óra múlva örömtelenül veszem kézbe megint. Rövidek a napok. Túl vagyok a main, ennyi kézfogás, ennyi arc, ennyi szó... mentális betegségekről, a reménytelenségről mint depresszió prediktorról képek peregnek egy projectoron. Én készítettem beszélni másoknak arról, hogy mások mit élnek meg és most a kockák itt pattognak kifáradt szemeim előtt és a bemutató önálló életre kel. Eltorzulva bukkan fel a monitor széléről, figyelmeztet, ha az üres falra pillantok. Nekem játszanak a gondolatok gonosz, szúrós, végkimerülésig tartó fogócskát.

Döbbenetes csend vesz körül, a konvektor pattan egyet hirtelen, hogy erővel kényszerítsen az óra egyenletes, idegesítően precíz, lélegzetvételnyi nyugtot nem hagyó hangcsepegéseire... savat loccsantanak kis szerkezetből a fejedre és várod a következő másodperc maró koppanását, fájdalmat érezni sincs erőd; itt belül az agyad üregében csak visszhangzik és visszhangzik. Játszhat velem, mint a gondolatok... meggyőzhet arról, hogy pontos, biztos és kiszámítható.... miért rohan ha a feladatokkal kergetem és miért mar lassan ha lenyugodni fájnám?

Úgy élek, mint egy pici üregi állat... előmászom a vackomból hajnalban, hogy feladjam a félszemmel álmodott álom sohapihentető lidérceit és elhiszem, hogy a futás pénzért, karrierért, iskoláért, sikerért több mint a pofazacskóban erjedő gabonaszemek, összeszűkült torkon akadó korty víz. Loholok a mezőmön keresztbe-kasul küzdök a figurákkal mint Alice országában a sakkemberek... fekete-fehér fekete-fehér az egynemű színek celláiban gondolathangyák vívják a csatámat. Sohavége küzdelem.

Mikroban főzött ételek hazug ízei, fagyos falatdarabok és az edény széle forró... vajon a jég tartja össze a meleget? A külsőségek látványos tökéletessége, mindig sminkben, mosolyogva, főnökként, parancsokat pattogva... és megkeményedik a szívem mint a gyorsfagyasztott főzelék közepe. Süt a forróság, ég a külső réteg és idebenn mi van? Hideg. Ácsingózom a kellemes simogatásmelegségért mint bokáig érő hóban, átázott körömcipőben a kocsi felé araszolva... a jég is süt, még fájdalmas meleg is lehet.

Csöpögő csapok vízvesztése az élet elpárolgása... mégis elnézed ahogy a tócsa gyülekezik és bambán bámulod a víztükörben karikás szemű arcodat. Könnyebb lenne tavat folyatni magadból mert mutathatnád: eltört a kristályhegy odabenn és szomorúságpihéi keményre fagyott lavinaként elindulnának kifelé... olvadva könnyláva szánthatná forrón az arcodat.

Mutatni vagy eltakarni apró tűszúrásoktól felfekélyesedett lelkedet? Ha előrántod még szánhatnak is, ahogyan százast ejtesz a szomorúarcú koldus mocskos tenyerébe és rozzant kis háláját elviselni képtelen, gázt adsz és el.

..ha rejtegeted? a kristályhegy délibábja sosem látott magasságokba tör a nem létező külső pompában.. és belül csak marad egy: cry for help...