Történetek

A következő írás egy készülőben lévő regényem első fejezete. A történetből még nem sok derül ki belőle, inkább csak felvezetése a sztorinak, ami a későbbiekben egy szövevényes maffiatörténet lesz. Az írói stílust érintő bárminemű megjegyzést szívesen fogadok (legyen az akár pozitív, akár építő jellegűen megfogalmazott negatív)

Álmodok. Mint minden kislány. A kislányokkal csak az a baj, hogy hamar felnőnek.

Bitónak egy nagy rönköt használnak, a bárdot pedig egyenesen a mészárszékről hozták. Meg sem törölték mondván, neki már úgy is mindegy. A marhavér éppen csak alvadozott rajta. A kosarat, melybe a lehulló fejet várták, megtöltötték büdös hallal és rohadt paradicsommal....

Nauszikaá - going to return

Régen nem írtam semmit, most ez is csak egy ilyen próbálkozás, hogy vajh' mennyit romlott az elmém állapota...

Nauszikaá voltam. Újjászülettem.

- Akkor megint nekem, a nőnek kell kézbe vennem a dolgokat. Ennyit a férfiakról… – felállt és magára csatolta a szolgálati fegyverét. – Legkésőbb 10 óra múlva kell visszaindulni a hajóra. Ha nem érnék vissza és nem jeleznék, vidd vissza a kompot és tégy jelentést.
- Képes lennél elpusztítani a boldogság lehetőségét is?
- Ez a bolygó nagyobb veszélyt jelent az emberiségre, mint a polipok bármikor… Meg kell szabadulnunk tőlük. Ronda dolog, de ezt kell tennünk.

Láttam rajta, hogy sírni fog. A helyzet is követelte. Elfogott az a furcsa érzés, megint. Tetszett a női gyengeség, hogy tudnak sírni. Szemhéjai kipirultak, pillantásai lelassultak, orra megtelt könnyel. Szipogni kezdett.

Zöld táj, színes házak és a kék ég fogadott. A házak között gyerekeket láttam. Először azt hittem álmodok, ezért megdörzsöltem a szemem és újra kinyitottam. A táj semmit nem változott. „Még mindig álmodok!” gondoltam. De nem. Minden túl valóságos volt. A napsütés, a meleg, a szúrós kis kövek a tenyerem alatt, a színek, és a támaszom érintése.
Nagyon megijedtem. Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Mi történt velem? Mitől ájultam el? Mit fognak itt velem csinálni?

"A világ szépségének két éle van: a nevetés meg a kín, s ez vágja ketté a szívet." Jó olvasást! :)

Szakadt a hó. Hatalmas, komor panelházak meredtek fel odakinn a szürkeségbe. Jeges, sarkvidéki szél borzolt csenevész bokrokat, amik örökre beledermedtek a permafrosztba. Csövek kígyóztak a házak közötti pusztaságban a távoli gyárak felé, melyek alaktalan vasszörnyekként magasodtak a város fölött. Sötétedett, és olyan érzésem volt, ha most lemegy a nap, fel sem jön többé.
Megrémültem. Mindent, csak ne az örök sötétet ebben a világban.

- Na, szóval négyen voltak ilyen lottózók nálunk a brigádba, köztük a Karcsi. Ő volt a legjobban belegajdulva a dologba, mindenről a pénz jutott eszébe, meg hogy mire költené, meg ilyesmi. Állandóan erről pofázott, minden második mondata az volt, hogy ha egyszer ötöst nyernének, milyen kocsit venne, meg hová menne nyaralni. Minden héten pontosan tudta mennyi a nyeremény, és gondolatban már elosztotta négyfelé, hogy mennyi jutna rá. A többieket már kezdte idegesíteni a dolog, de azért senki...