Történetek

Mindig azt hittem, én vagyok a hibás. Hogy az én hibám, hogy így váltunk el. Egyetlen szóval. Igen. De már tudom, te is ugyanolyan hibás voltál. Neked is részed volt benne, hogy így alakultak a dolgok.

Eddig csak versírással próbálkoztam, de gondoltam belekóstolok picit a történetírásba is. :)
Az írásom egy fiatal nőről szól, akinek hirtelen gyökeres változást vett az élete.
Az első fejezetet mutatom be itt ízelítőként, mely egy visszatekintés.
Remélem, tetszeni fog! :)

Itt a második rész.

Még sötét volt mikor felébred, éhes volt, tegnap nem sokat evett, kicsi gyomra ezt jelezte,
menni kell, valamit enni kell.

Teljesen üres volt az elmém, semmi más nem járt a fejemben csak, hogy nekem minden áron haza kell érnem és akkor minden rendben lesz.

...10 perces késéssel érkezett meg a buszom, ami úgy akart elvinni Pestre cirka 45 másik emberrel együtt, hogy épp csak olyan apróság nem működött rajta, mint az ajtók.

Anyjával és a szeretőjével kell majd élnie? Vagy az apja nemrég bejelentett új családjával? Egyiket sem szerette volna.

Már csak három napja van hátra. Viszont nem tudta, hogyan álljon hozzá. Pedig ilyenkor mindig sikerülni szokott az alkotás. Alex Sankov most érezte magát először öregnek. Bár mindenki más körülötte rég öregurazta, még csak most realizálta, hogy hetvenhárom éves. Háta már görnyedt, szakálla kifehéredett, járása lelassult, beszéde halkult és vontatottá vált. Alex Sankov lenézett remegő kezeire és rájött, itt az ideje az utolsó felvonásnak.

Néha eljátszom a gondolattal, hogy meghalok. Megrémít.

Lehajtott fejjel, kezemmel a napot takarva szemem elől, robogok faluról falura egy régi Ikaruson. Felnézek, amikor a mogorva ellenőr jegyemet kéri, előkeresem táskámból és átnyújtom neki. Biccent egyet, majd továbbáll, én pedig a poros ablak felé fordulva keresem kérdéseimre a válaszokat a romos házak között. Mi az, amitől így megváltozott? Mi történt, míg nem volt itthon?