Játék

… Mit tennél, ha tudnád, hogy csak perceid vannak hátra? Kik lennének azok az emberek, akiket felhívnál, hogy még utoljára elringasson hangjuk zenéje? Mi lenne az, amit a legjobban bánnál, hogy megtettél, avagy nem?...
Néha eljátszom a gondolattal, hogy meghalok. Megrémít. Arra gondolni, hogy nem látom többé a fiamat. Nem nézhetek gyönyörű, ártatlan szemébe, nem szoríthatom magamhoz, nem érezhetem az illatát, nem borzolhatom össze a haját és nem súghatom neki, hogy a világon mindennél jobban szeretem.. és ezt sosem felejtheti el. Ilyenkor olyan bénító félelem tör rám, amit nem lát senki, de bennem tombol. Szívet tépő fantom- fájdalom, hogy az élet, amit magamban hordoztam örökké félember lesz nélkülem.
Mindenkinek különleges az édesanyja. Jó vagy rossz, de ott van a mindennapokban letagadhatatlanul. A lépésben, amit megteszel, a szóban, ami elhagyja a szádat, ahogy öltözöl és felhúzod a cipőd. A masniban egy ajándékcsomagon.
Hát megrémít a gondolat, hogy ki szerethetné a fiamat nálam jobban, ha csak perceim lennének hátra. Ki fogná a kezét és vezetné az élet rögös útján a jó és a rossz között…
Játék ez vagy a valóság?
Sosem tudhatom. De a pillanatban, amelyben a levegő bent reked, a szívverésem kihagy, lepereg az egész életem. Amikor ez megtörténik, tudatosul bennem, hogy mindez lehet akár a holnapom. És ha elhiszem, hogy csak a ma az enyém, akkor megteszek mindent, amire csak képes vagyok, mert lehet, hogy nem szoríthatom többé magamhoz, aki a szívemnek kedves.
Minden nap egy lehetőség és minden óra ajándék, ami elmúlik veled, vagy nélküled.
Hol a te perced, ami elkísér, amikor felöltözve kilépsz az ajtón? Elmaradt a csók, a simogatás, kimondatlanul a szó, amit sosem hozhatsz vissza. 
Hát eljátszom a gondolattal, hogy meghalok. És amikor eljön az utolsó pillanat, nem érzek gyűlöletet, haragot, csak a szívet tépő fantom- fájdalmat, hogy nem tudok többé szeretni…
2012.10.22