A jelen kérdései, a jövő válaszai

A nő körbecsavarta magán a puha anyagból készült törülközőt. Még a férje hozta neki Párizsból. Fáradtan sóhajtott, majd a párát letörölve a tükörbe nézett. Kereste azt az asszonyt, aki beleszeretett a mostani gyerekei apjába. Kereste, de hiába. Nem találta. Már nem ugyanaz a nő volt. Viszonya volt egy másik férfival. A férjének is egy másik nővel.  Bár a férjével már régóta külön alszanak, és többször is fontolgatták a válóper beadását, mégsem tették. Mert volt két lányuk, akik azt érdemelték, hogy az igazi apjuk és anyjuk nevelhesse őket. Együtt. Ezért inkább a kegyes hazugságok útját választották. Végül is kevésbé fáj az, amiről nem tudunk, nemde? Az anya szárazra törölte a testét, felöltözött, majd kinyitotta a a fürdőszoba ajtaját. Már mindenki aludt abban a késői órában. Mire számított? Éjfél is elmúlt, mire hazatért a szeretőjétől. Lányai ajtaját halkan kinyitotta. Mindketten édesen szuszogtak a saját ágyukban. Lábujjhegyen osonva megközelítette az idősebbik gyermeke alvóhelyét. Egy darabig elidőzött a tekintete, a lányán merengve. Végül gyengéd puszit nyomott az arcára. A fiatalabb gyermekénél is megismételte ezt. Elhagyta a szobájukat, és belépett az ő hálószobájába. Már vagy fél éve nem alszanak együtt a férjével. Azt mondták a gyereknek, hogy apa háta fáj, ezért alszik a nappaliban. Mekkora hazugság! A nő megdörzsölte a szemét, majd befeküdt az ágyába. Magára húzta a takarót, de nem tudott elaludni. Túlságosan is tele volt a feje különböző kérdésekkel, melyekre csak a jövő tudta a választ. A gyereki hogy fogják ezt mind feldolgozni? Miért teszünk úgy, mintha rendes család lennék? Rossz anya vagyok, amiért kiteszem őket ennek? Készen állnak rá, hogy befogadják az új családjainkat az életükbe? Hogyan fognak erre az időszakra visszaemlékezni? Mennyi idő lesz, mire újra boldogok lehetünk?
Egyben volt biztos, de abban sziklaszilárdan hitt : A gyermekéinél nincs fontosabb.
Ő volt a kisebbik gyermek a családban, de a legjobb emberismerő. Átlátott a hazugságokon. A szülei válnak. Vagyis akarnak. Nem tudja mikor is jött rá igazán, valahogyan mindig is érezte. Látta a szülei szemében, hogy nem boldogok. Ez elszomorította. Magát okolta mindenért. Próbálta aprósággal felvidítani őket, de az örökös munka mellett ez képtelenség volt. Szülei állandóan veszekedtek, és ő a kereszttűzben állt. Nehéz volt belegondolnia, hogy egyszer talán eljön a pillanat, mikor választás elé kényszerítik. Jobban szerette a családját, mint bármit mást az életben. De ez most összetörni látszott, és ez lelkileg összetörte. Elmúlt a biztonság érzése, és nem szeretett volna otthon lenni többé. Kerülte a szeretteit.  Azt hitte ezzel kizárhatja őket a szívükből, mielőtt el kéne tőlük válnia. Hiszen a jövőjét teljes köd borította. Anyjával és a szeretőjével kell majd élnie? Vagy az apja nemrég bejelentett új családjával? Egyiket sem szerette volna. Egyedül a nővérében bízott, aki ugyanabban a kibírhatatlan helyzetben élt, mint ő maga. Ő érthette meg egyedül. Mégis egyedül volt. A nővére nem hozzá fordult segítségért, hanem az új barátjához. Vele osztotta meg az érzéseit az ügy iránt. A lánynak ez mérhetetlenül fájt, hiszen a nővére, bármilyen bolondos is, az egyik legfontosabb személy az életében. Anyja és a szeretője nem a megfelelő példát állítottak a lánynak, aki ezért nem érezte magát jól abban a környezetben. Nem érezte magát biztonságban. Apjával és az új nőjével sem volt másképp a helyzet. Egyáltalán hogy számíthat így bármelyikükre is? Hiszen az új család elfogja nyomni őt! A hirtelenből feltűnt mostohatestvéreit is gyűlölte, ellenben azok nem tettek semmi rosszat. Mégis a kislány lelkében hatalmas űr tátongott, amit csak a gyűlölet tudott kitölteni. Gyűlölet, amiért elhanyagoltnak érzi magát. Gyűlölet, amiért minden hamar történt számára. Gyűlölet, amiért nem állt mellette senki, hogy segítsen túllépni ezen az időszakon. Mindent gyűlölt, de legfőképpen magát. Mert ő tehet mindenről! Ha jó gyerek lett volna, a szülei most is együtt lennének. Elmosogatna, összepakolna, jobb jegyeket hozna és még a szemet is kivenné! Bármit csak a szülei újra együtt legyenek.
Nyugodtan kibírta, amíg az anyjuk bejön hozzá, és apró puszit lehel a homlokára. Miután az ajtó becsukódott kinyitotta a szemét. Arcát a párnába temetve zokogott csendesen. Nem bírta már elviselne azt a mérhetetlen fájdalmat, amit a családja szétszakadása okozott, és még mindig okoz neki.
Anya - lánya egy időben feküdt egy házban. Azonban gondolataik, kérdéseik teljesen mások voltak...