ÖTÖDIK FEJEZET
Capitolium, Rotunda terem
A hatalmas kupola ablakain, szikrázva hatolt át a fény, beragyogva az egész helyet. Sehol egy villanykörte vagy kandeláber. Az egész teret egyetlen lámpásként világítják be a nap sugarai. A Rotunda minden kétséget kizáróan a Capitolium koronaékszere. A római Pantheont idéző, egekbe nyúló kupola a színpompás szobrok a freskók és a falba vésett jelenetek, múzeumokat megszégyenítő csodával ajándékozzák meg az idelátogatót.
Akárcsak az év legtöbb napján, egy népes turistacsoport lépte át a parlament bejáratát. A kamerákkal felszerelt kíváncsiskodók a kordonnal kijelölt útvonalon sétáltak s az idegenvezető szavait hallgatva, ámulattal figyelték a majd kétszáz éves épületet. A tucatnyi bámészkodó között húzta meg magát Thomas és Courtney is, akik minden feltűnés nélkül utánozták a látogatókat. A Rotunda terembe érve a csoport több részre szakadt s ezt kihasználva a páros, rögvest a szobrokhoz sietett. Nelson újra elolvasta a rejtvény második részét, de hiába törte a fejét, nem értette mit kéne tennie. Az útmutatásnak engedelmeskedve ott állt Washington szobra előtt s a talapzatot figyelte. Nézte jobbról majd balról, de nem fedezett fel semmi gyanúsat. Jobbat nem tudván ismét elolvasta a levelet.
- Megtalálni engem csak úgy tudsz, ha Washington elé állsz. - Próba szerencse alapon a talapzathoz legközelebbi kőre állt. Semmi. - Majd Lincolnnal nézel farkasszemet. - Hirtelen valami szöget ütött a fejébe. Megfordult és az öreg Abraham szobrához sietett s ott is közvetlenül elé lépett, majd tovább vonult egyenest Eisenhowerhez. Ahogy ránehezedett a megfelelő kőre a tőle balra álló Reagan szobortól, furcsa kattanó hangra lett figyelmes. Minden feltűnés nélkül a negyvenedik elnökhöz sétált s a zaj forrását követve a talapzat mögé nézett. Igen meglepő módon a márványburkolat egy ponton olyan formát öltött, mintha kinyílt volna. Thomas habozás nélkül odanyúlt s az aprócska csapóajtót félrenyomva egy nyílást fedezett fel. Finom kezeivel matatni kezdett s hirtelen egy dobozalakú tárgyba ütközött. Élve a kínálkozó alkalommal, kihúzta a rekesz tartalmát s egy gyors mozdulattal a hóna alá rejtette. A biztonságiak azonban felfigyeltek a kis mutatványára s az öltönyös urak kérdőre vonták.
- Mit csinált maga ott? - Förmedt rá az egyik óriás.
Thomas összeszedte minden bátorságát. - Semmi különöset. - Felelte halál nyugodtan. - Én csak megfigyeltem milyen csodás alapzatokon nyugszanak ezek a szobrok. Igazán művészi munka. Lehet, hogy beleveszem az egyik könyvembe.
- Maga olyan ismerős nekem. - Szólt az alacsonyabb. - Nem találkoztunk már?
- Az utóbbi időben sok helyen szerepeltem. A nevem Dr. Thomas Nelson.
Az őrök egymásra néztek.
- Nelson professzor? - Kiáltotta el magát a magas. - Örülök, hogy megismerhetem. Olvastam a könyveit. - Fülig ért a szája. - Adna egy autogramot?
- Hogyne. - Felelte Thomas miközben legbelül egy évet öregedett. A szerencsésen végződő affér után a férfi illedelmesen elköszönt, majd egy kis nézelődést követően, sietve odébbállt.
A Rotunda kijáratánál csatlakozott hozzá Courtney. - Na, mire jutott? - A lányt majd szétvetette az izgalom. - Láttam, hogy talált valamit.
- Később! - Förmedt rá Nelson. - Itt nem alkalmas. - A páros nyugodt sétával hagyta maga mögött a termeket s így a legkisebb akadály nélkül távoztak az épületből. A keleti oldalon lyukadtak ki, szemben a könyvtárral. Thomas most először vette elő a hóna alatt szorongatott dobozt.
- A mindenit. - Courtney ámulva nézte az ébenfából készült ládikát. - Nyissa ki!
- Majd a parkban.
- Ugyan ne csinálja már. A kutya se figyel.
- Mondtam majd a parkban. - Azzal fogta magát s elindult lefelé. Alig tett meg néhány lépcsőfokot, mikor egy ismerős arc masírozott elé.
- Sharp nyomozó. - Thomas teljesen lemerevedett. - Hogy kerül ide?
- Ezt én is kérdezhetném öntől. - Felelte a rendőr. - Csúnyán átvert mit ne mondjak. Komolyan vettem, amikor megígérte, nem hagyja el Bostont, de ha nem tévedek ez Washington.
- Sajnálom, de muszáj volt.
- Na, ne mondja. Nekem meg muszáj lesz...- Egy pillanat alatt torkán akadt a szó, ahogy balra nézett. Két öltönyös alak figyelte őket, gyanús merevséggel. Tudták, hogy lelepleződtek s egyikük rideg vigyorától, Sharpot a frász kerülgette.
A nyomozó riadt tekintettel nézett Thomas szemébe. - Ne tegyenek semmi hirtelen mozdulatot.
- Micsoda? - Értetlenkedett Nelson.
- Itt áll a kocsim a közelben. Szép lassan induljanak lefelé. - Ekkor a két alak váratlanul elindult feléjük. Sharp megragadta a professzor karját s valósággal kitépte a helyéből. - Azonnal jöjjenek velem, ha kedves az életük! Most!
Thomas és Courtney hatodik érzéke riadót fújt s mindketten, ösztönösen hátranéztek. Az öltönyösök már csak alig pár méterre voltak tőlük, mikor egyikük zakója alól megcsillant a fegyver.
- Nyomás! - Kiáltotta Sharp. - A három ember azonnal megiramodott lefelé. Amint futni kezdek az öltönyösök tempót váltottak s rohantak utánuk. Thomas kis híján orra bukott mire leért. A kompánia balra fordult és a közeli parkoló felé szaladt, de az öltönyösök kezdték lefaragni a hátrányt s egyikük már elő is kapta a pisztolyt. BANG. Dördült az első lövés s a golyó, izzó csóvával húzott el Courtney füle mellett. Az utcán sétáló emberek, sikítva vetették magukat a földre, szabad utat engedve az üldözésnek. Újabb lövés dördült ám ismét célt tévesztett.
Thomas majd kiköpte a tüdejét úgy rohant. Nem is nézett hátra csak futott, ahogy a lába bírta. A trió végre a parkolóba ért. Sharp szélsebesen kinyitotta fekete Lincolnját s a csapat máris bepattant. A motor felbőgött s a nyomozó padlógázzal elhajtott. Üldözőik még párat utánuk lőttek, de a karosszérián kívül másban nem tettek kárt. A testesebb ekkor elővette a zsebében lapuló rádiót. - Alfa csapat. Sikerült meglépniük. Passzírozzátok őket az aszfaltba!
Sharp úgy hajtott, mint egy őrült. Egymás után kerülgette a kocsikat s nem törődve a lámpákkal ment át mindenen.
- Üldöznek minket? - Kiáltott hátra. - Courtney engedelmesen kinézett, de nem látott semmi gyanúsat.
- Nem. - Felelte.
Sharp ettől lehiggadt s lassan visszavett a sebességből.
Thomas azt se tudta hová kapja a fejét. - Mi...Kik voltak ezek?
- A rend emberei. - Felelte Sharp. - Bizonyára azóta figyelték magukat amióta bementek a Capitoliumba. Ha csak pár perccel később érkezem maguk már nem élnek.
- Rend? - Értetlenkedett Courtney. - Miféle rend? - Ekkor egy hatalmas szürke Humvey csapódott melléjük, kis híján lelökve őket az útról. Sharp alig tudta megtartani a kocsit. Beletaposott a gázba, de a terepjáró nem maradt le, hanem újra és újra nekik ment. Courtney próbálta összehúzni magát, de bárhová csúszott, sehol sem érezte magát biztonságban. A Humvey ekkor mögéjük került majd rágyorsított s brutális erővel meglökte őket. Sharp majd lefejelte a kormányt, de ura maradt a helyzetnek. Felhajtott az autópályára és tövig nyomta a pedált. A kilométeróra kiakadt s a Lincoln száguldott akár a villám. A Humvey egy pillanatra sem szakadt le róluk. Üldözte őket akár egy kiéhezett pitbull. Sharp folyamatosan kerülgette a szabályosan haladó kocsikat, de bármit is vetett be a terepjárót képtelen volt lekoptatni. Ekkor golyózápor söpört végig az utastéren. A Humvey anyósüléséről kihajoló férfi heves géppuska tűzzel próbálta megállítani őket. Courtney sikítva lapult a padlóra, Thomas pedig a sajátján kívül az ő fejét is védte. Sharp cikk-cakkban haladt, hátha úgy nehezebb lesz eltalálni, de a lövész értette a dolgát és néhány lövedéket mindig sikerült célba juttatnia. A férfinak ekkor őrült ötlete támadt. Benyúlt a műszerfal alá és egyetlen mozdulattal kitépte a blokkolásgátlót.
- Kapaszkodjanak! - Üvöltötte, majd ahogy a nagykönyvben meg van írva, szédítő sebességgel befarolt és megpördült. Amint szembe került a Humveyval, előrántotta a pisztolyát és néhány jól irányzott lövéssel kilőtte a terepjáró bal első gumiját, amitől az elvesztette a stabilitását s másodpercekkel később az oldalára borult. Sharp vigyorogva konstatálta az eredményt. Sietve elfordította a kormányt s visszatért a forgalommal megegyező irányba. Szép kis felfordulást okozott az iménti akciójával. Fém és üvegszilánkok borítják be az aszfaltot, mindkét irányban, ám túl nagy fennakadás nem lesz, belőle mert néhány törött autót és szitkozódó sofőrt leszámítva, hamar helyreállt a forgalom.
- Jól vannak? - Szólt hátra Sharp.
- Azt hiszem. - Felelte Thomas kissé bizonytalanul. - Hová megyünk?
- Egy biztonságos helyre.
Sharp leállította a motort. A jobb napokat látott kocsival egy kertes ház garázsába hajtott, valahol a külvárosban. Csendes, békés környék, távol a város, nyüzsgő zajától. Ideális, ha valaki el akar tűnni. Thomas és Courtney kótyagosan szálltak ki a Lincolnból. A nyomozó lezárta a vaskos garázskaput s intett nekik, hogy kövessék. A szemközti faajtón át a konyhába értek. A ház belül pontosan úgy nézett ki, mint bármelyik hasonszőrű társa, de a kincstári rend a tökéletes elrendezés, gyanúsan megrendezetté tette az egész hatást.
- Mi ez a hely? - Érdeklődött Thomas.
- Egy védett ház. - Felelte Sharp miközben a konyhaszekrényben matatott. - Nem éhesek?
Courtney azonnal jelentkezett. - Én igen.
Nelson viszont az ételre akart gondolni a legkevésbé. A ház annál jobban érdekelte. - Ki védi ezt a helyet?
Sharp csak mosolygott. - A szervezet, aminek a tagja vagyok. - Finom kis szendvicset készített a lánynak majd vendégeit leültette a közeli kanapéra.
- Na és melyik szervezetnek? - Thomas utálta, ha valakiből úgy kell kihúzni a választ. Ám a nyomozó nem felelt. Odalépett a közeli ablakhoz s a függönyön át kinézett az utcára.
- Talán valami gond van? - Kíváncsiskodott Courtney.
- Szerencsére semmi. - Szólalt meg végre Sharp, majd kisvártatva lehuppant a velük szembeni bőrfotelra. - Hatalmas veszélytől menekültek meg ugye tudják?
- Sejtjük. - Felelte Thomas. - Szóval mi is az a szervezet, amit említett?
- Hallott már a Shrinerekről?
- Persze. Régi szabadkőműves társaság. A tizennyolcadik században alakultak.
- Helyes. Én is a tagja vagyok.
- Jó vicc. - Thomas azt se tudta ledöbbenjen, vagy inkább kacagjon.
- Talán nem hisz nekem?
- Ugyan miért hinnék? A Shrinereket feloszlatták valamikor a hatvanas években, amikor azzal vádolták őket, hogy felelősek a Martin Luther King elleni merényletért.
- Ha maga is elhiszi ezt, akkor mindenki. - Nevetett Sharp.
Thomas összezavarodott. - Csak nem azt állítja, hogy még működnek?
- De bizony azt. 1965-ben valóban hadjárat indult ellenünk, de a kongresszusi seggfejek, csak a felszínt kapargatták. Persze ők azt hitték elintéztek minket s az összes újságban szétkürtölték. Megvolt a lehetőség arra, hogy a háttérbe kerüljünk és mi ezt ki is használtuk.
- Az autóban valami rendet említett. - Kapcsolódott be Courtney. - Kik ők?
- A Grotto. De mindenki csak a rendnek hívja őket.
Thomas most döbbent le igazán. - A Grotto? - Megrökönyödése, hitetlenkedő nevetésbe csapott át.
A lány értetlenül nézett a két férfira. - Mi az a Grotto?
- A szabadkőműves rendek királya. - Vágott bele Nelson. - 1889-ben alapította egy Leroy Fairchild nevű dúsgazdag kereskedő New Yorkban. Abból a célból hozta létre, hogy egyesítse az amerikai tőkéseket az őket fenyegető politika ellen. Fairchild lett az első nagymesterük és olyan népszerűek lettek, hogy 1900-ra már övék volt a legnagyobb szabadkőműves páholy a keleti-parton. Óriási pénzek fölött gyakoroltak uralmat és sikerült magukat teljesen függetleníteni az állam mindenféle szervezetétől. Minden évben más helyszínen tartották a gyűléseiket így sosem tudták őket nyomon követni. Végül Franklin Roosevelt 1936-ban felszámolta, azzal az ürüggyel, hogy Amerikában nincs helye egy olyan szervezetnek, amely globális pénzügyi és gazdasági hatalmat gyakorol a legkisebb felelősség nélkül.
- Bravó. - Mosolygott Sharp. - Nem csalódtam magában Dr. Nelson.
Courtney teljesen összezavarodott. - Álljunk csak meg! Ha ez a rend hetvenhat éve megszűnt, akkor hogyan üldöztek minket?
- A válasz nagyon egyszerű kisasszony. Nem szűntek meg, csak hozzánk hasonlóan ők is elbújtak az árnyékban.
- Na de miért akartak megölni minket? - Kérdezte Thomas.
- Két évvel ezelőtt, Sedwick professzor felkereste a szervezetünket és a segítségünket kérte. Azt mondta olyan dokumentumok birtokába jutott, ami alapjaiban rengetheti meg Amerika megítélését a világ előtt.
- Miféle dokumentumok?
- Történelmi jelentőségűek.
- Na és mi áll bennük?
- Hát ez az. Fogalmunk sincs. Az öreg Sedwick nem volt hajlandó elárulni.
- Akkor miért segítettek neki? - Hüledezett Courtney.
- Mert hatalmas előnyre tettük szert azzal, hogy befogadtuk. - Sharp látta vendégei kérdő tekintetét, így rövid hatásszünet után megadta a választ. - Arthur Solomon a Grotto egyik befolyásos tagja volt.
Thomas azt hitte rosszul hall. - Hogy mondta?
- Solomon professzor a rend tagja volt. Ezért kellett nekünk annyira.
- Úgy érti az én egykori mentorom azoknak volt a tagja, akik nemrég végezni akartak velünk?
- Igen.
- Na, ne. - Nevetett a férfi. - Ezt nem veszem be. Nehéz eset volt az öreg, de azért ez túlzás.
- Pedig így igaz. Sedwick elárulta a rendet. Elmondása szerint olyasmit talált, ami messze túlmutat a szabadkőművességen. Az igazságnak nevezte, amit fel kell fedni a világ előtt. Tudta jól, hogy a rend vadászik rá, így tőlünk kért segítséget. Sajnos nem voltunk elég körültekintőek. - Sharp bűntudattal teli sóhajtása többet ért ezer szónál. - De mikor elküldte magának azt a levelet, elhatároztuk, még egyszer nem lövünk bakot. A szervezet engem bízott meg a védelmével.
Courtney kezdte elveszteni a fonalat. - Na, de Sedwick miért a professzornak küldte el a levelet?
- Mert ő az egyetlen ember a földön, akiben megbízott.
Thomas a fejét rázta. - Ennek semmi értelme. Évekig haragban álltunk egymással, mégis rám bízta ezt a küldetést? Miért?
- Nem tudom. Talán önben látott valamit, amit bennünk nem. - Mélyen Nelson szemébe nézett. - Végül is igaza volt. Ez idáig két nyomot is felfedett, amiket hátrahagyott. Nem véletlenül magára bízta ezt a küldetést.
- Nem csak az én érdemem - fordult Courtney felé. - Ha ő nincs, talán sosem jutunk el a Capitoliumba.
A lány menthetetlenül elpirult és csak legyintett.
- Bárhogy is - folytatta Sharp - önök ketten a legfontosabb emberek a szervezetünk számára és azt a parancsot kaptam, hogy az életem árán is védjem az életüket, mint testőr és oltalmazó.
Thomas teljesen elérzékenyült az iménti szavakon. Most értette meg igazán miért is van itt valójában. Ez az ember az életét is hajlandó érte feláldozni, ha kell, pedig nem is ismeri. Tartozik neki annyival, hogy folytatja a nyomozást, kerül, amibe kerül. Elővette hát a zsebében lapuló aprócska dobozt és kinyitotta.
- Mi van benne? - Érdeklődött Courtney.
Nelson egy félbe hajtott, megsárgult papírlapot talált. Ránézésre legalább fél évszázados lehetett, de ezt persze pontosan csak a laborban lehet megállapítani. Finoman széthajtotta s legnagyobb meglepetésére egy gépelt szöveget talált.
63211-es számú utasítás
Fehér ház – Belső ügyosztály
Felelős vezető: Daniel Bricks
Az elnök személyes parancsát közvetítve, kötelességem értesíteni Hull külügyminiszter urat, Marshall vezérkari főnököt, Kimmel tengernagyot, Donovan operatív vezetőt és Harry Hopkins vezető tanácsadót, hogy holnap, vagyis május 16-án délelőtt 11 órákkor, rendkívüli megbeszélésen jelenjenek meg az elnök úr irodájában.
Thomas értetlenül tekintett maga elé. Courtney is elolvasta, de sokkal okosabb ő sem lett tőle. Felismerte a neveket. Ezek Roosevelt elnöksége idején élő befolyásos vezetők. William Donovan az OSS feje volt, Harry Hopkins pedig az elnök legközelebbi politikai tanácsadója és mellesleg személyes jó barátja. De mit keres ez a papír egy elrejtett ládikában? Solomon mi fontosat látott benne? Nem állt össze a kép.
Nelson sem látott benne logikát, ám mikor lefele nézett, hirtelen egy másik papírost is észrevett a dobozban, ami eddig valahogy elkerülte a figyelmét. Gyorsan kikapta s mohón olvasni kezdte.
AZ ÖREG BRONZ SZÍNÉT, ÉDES HANGGAL ÜTÖTTÉK, MIKOR AZ ATYÁK BÜSZKÉN HIRDETTÉK A SZABADSÁG IGÉJÉT S A PAPÍRT LOBOGTATVA, LERAKTÁK EGY NEMZET ALAPKÖVÉT.
S MIKOR AZ ÓRA EGÉSZET ÜT, FORGASD EL A SZOBOR FEJÉT S LÁSD, MERRE VEZET AZ UTAD.
- Ez az új nyom? - kérdezte Sharp.
Thomas bólintott. - Minden bizonnyal. De mit jelenthet? - Elővéve régi jó módszerét, behunyta a szemét s maga elé képzelve a sorokat, újra és újra elismételgette. Rengeteg dolog jutott eszébe, de egyik sem vitte előrébb. Ám hirtelen valami bevillant. Olyan erősen fúrta magát az agyába, hogy Nelson egy pillanatig sem kételkedett a gondolat igazában. - A szabadság harangja. - Szólt végül. - A szabadság harangja a megoldás. " Az öreg bronz színét édes hanggal ütötték ". A harangot bronzból öntötték. " Az atyák büszkén hirdették a szabadság igéjét s a papírt lobogtatva, lerakták egy nemzet alapkövét ". Amikor 1776-ban Philadelphiában Jefferson és a többi szabadságpárti, aláírták a függetlenségi nyilatkozatot, megkongatták a szabadság harangját.
Courtney elámult a professzor következtetéseitől, hisz minden amit mondott logikus. Elismerően bólintott a férfi felé.
- Látja professzor. - Mosolygott Sharp. - Sedwick nem véletlenül bízta magára ezt a feladatot. Ön a legalkalmasabb rá.
HATODIK FEJEZET
Forest Park Golf Club, New York
Nem sok ember lát bele a kiváltságos felső tízezer szervezte partikba. A New York szélén elterülő festői környezetű Forest Park, állandó helyszíne az ilyen puccos rendezvényeknek. A hatalmas golfpályák melletti gyepen felállított sátrak és asztalok roskadásig megrakva a legkülönfélébb, megfizethetetlen finomságokkal. Itt van mindenki, aki csak számít. Politikusok, mágnások, felkapott média sztárok. Olyan az egész, mint egy díszbemutató ahol az a favorit, akin a legjobban kiütközik a fényűzés. A megszámlálhatatlan sznob között ott volt a mocskosul elegáns Thornberg szenátor. Pazar öltönyét, kimondottan erre az alkalomra készítette, hogy aztán tenyérbe mászóan öntelt mosolyával, támogatókat gyűjtsön ambiciózus kampányához.
- Remekül sikerült ez a parti Mr. Wisher. - Áradozott a vele szemben álló idősödő férfinak. - A felesége kitett magáért.
- Köszönöm szenátor. Átadom neki. Örülök, hogy jól érzi magát.
- Egyébként döntött már arról, melyik oldalt támogatja?
- Még nem. Nagyon nehéz döntés higgye el. Alaposan meg kell fontolnom a dolgot.
- Én vagyok a legjobb választás ezt ön is tudja. Az országnak olyan vezetőre van szüksége, aki biztonságot és mindenekelőtt, nyereséget hoz a gazdaságnak.
- Így látom én is, de akkor sem könnyű a választás.
- Eszemben sincs, sürgeti. Aludjon rá párat. Úgyis tudom, hogy jó döntést fog hozni. Most viszont, ha nem haragszik, az a puncsos tál kezd nagyon csábító lenni. - Sarkon fordult s az asztalok felé vette az irányt. - Vén marha. - Suttogta maga elé. - Annyit se értesz a politikához, mint egy ötéves.
Ahogy kimért léptekkel lavírozott a vendégek közt, hirtelen egy jó kiállású, harmincas férfi lépett elé. - Jól érzi magát uram?
Thornberg unott tekintete mindent elárult. - Ne most Jensen.
- Azt hittem szereti az ilyen helyeket.
- Viccel? Hüledezett a politikus. - Gyűlölöm az ilyen partikat. Egy rakás dúsgazdag sznob egymás orra alá dörgöli, mennyi pénzük van. Azért vagyok itt, mert muszáj.
- Hoztam önnek egy kis pezsgőt. - Azzal a szenátor felé nyújtotta a háromnegyedig töltött poharat. - Egy kis lélek erősítőnek.
Thornberg habozás nélkül elvette s mélyen belehörpintett. - Köszönöm.
- Jut eszembe. Sikerült behálóznia Mr. Wishert?
- Sajnos nem. Az a vén tetű képtelen dönteni.
- Mit szólna hozzá, ha egy kicsit segítenénk neki a döntésben? - Mosolyodott el Jensen.
A szenátor gyanakvó tekintettel figyelte minden hájjal megkent sajtófőnökét. - Mire gondol?
- Én a világon semmire. Csupán fél füllel hallottam, hogy Mr. Wisher az utóbbi időben rendszeresen találkozgat a Miss. Florida szépségverseny elragadó győztesével, aki a gonosz pletykák szerint mellékállásban luxusprostituáltként tevékenykedik. A makulátlan hírnévvel büszkélkedő hajógyáros, biztosan nem örülne egy szaftos botránynak. Hogy bizonyítani tudjuk, e vagy sem az már senkit sem érdekel.
- Nem is olyan hülye az öreg. - Nevetett Thornberg. - Egy kis zsarolás jót tesz a léleknek.
- Tökéletesen egyetértek uram. Sejtettem, hogy jó ötletnek fogja tartani, így már intézkedtem.
- Mire mennék maga nélkül?
- Azt hiszem nem sokra. - Felelte Jensen.
Thornberg jót kuncogott ezen a pimaszul őszinte beszóláson. Más már biztos megrótta volna ezért a fajta őszinteségért, de nem ő. Neki tetszett a hozzáállása, meg aztán ő volt azon kevés emberek egyike, akik hajlandók voltak vele őszintén beszélni. Emiatt különösen kedvelte. - Van még valami?
- Igen uram van. Paul Radcliffe holnap ünnepli a születésnapját. Mivel ő a Honvédelmi bizottság elnöke s belső hírek szerint ő lesz az új Honvédelmi államtitkár, igazán meglephetnénk valami csekélységgel, csakhogy biztosítsuk rokonszenvünkről, ha már ön úgyis annyira kiállt mellette a szenátusban a nemzetbiztonsági alapelvekkel kapcsolatos viták során.
- Mit javasol?
- Radcliffe imád horgászni, ezért küldhetnénk neki egy csúcs modern felszerelést, amivel kedvére foghatja ki a halait.
- Remek ötlet. Csinálja!
- Meglesz.
- Más ezen kívül?
- Azt hiszem semmi. - Ám ekkor hirtelen a fejéhez kapott. - Apropó. Majd elfelejtettem. Telefonon keresik önt.
- Kicsoda?
- Mr. Headsen. Azt üzente, mielőbb hívja vissza.
A szenátor láthatóan nem örült a hírnek. Elővette méregdrága mobilját s a partit elhagyva a közeli golfpályához gyalogolt. Alaposan körbenézett mielőtt benyomta a számokat. Füléhez emelte a telefont és várt.
- Igen? Ki az? - A Sedwickkel utoljára kávézó férfi hangja szólt a túloldalról.
- Thornberg vagyok. - Alig tudta leplezni a dühét. - Mondtam, hogy ne hívogasson!
- Sajnálom magister, de muszáj volt. Nelson megszerezte a ládikát.
- Pompás. Akkor nemsokára eljut a harmadik részlethez. Miért van még életben?
- Minden simán haladt, amikor valami közbejött.
- Micsoda?
- A Shrinerek egyik protektora váratlanul felbukkant és kimenekítette őket.
A szenátor legszívesebben összetörte volna a telefont. - Idióták! Egyszerű feladatot kaptak és azt sem voltak képesek végrehajtani. Szégyent hoznak a rendre.
- Őszintén sajnálom magister. Többet nem fordul elő.
- Ajánlom is. Hatalmas bajban leszünk, ha megtalálják az összes részletet. Ki kell nyírni őket. Bármi áron. Elég világos voltam?
- Igen magister. Ezúttal magam irányítom a műveletet.
- Helyes. Tegyék végre a dolgukat.
- Volna itt még valami magister.
- Halljam!
- Az egyes fázis befejeződött. Minden készen áll a kettes fázis beindításához. Már csak az ön engedélyére várunk.
A politikus hosszasan hallgatott. - Biztos benne? - Szólalt meg végül. - Nem akarok félmunkát.
- Nincs miért aggódnia. Magam ellenőriztem le mindent, pontról-pontra.
- Rendben. Az engedélyt megadom. De ne feledje! Mindent csak fű alatt.
- Bízhat bennem magister. - Azzal a férfi letette a telefont.
Thornberg finoman megigazította a haját, majd söprő mozdulatokkal, kisimította öltönyén a legkisebb ráncokat is. Elővette híresen öntelt vigyorát, s mint aki jól végezte dolgát, visszasétált a partira.
HETEDIK FEJEZET
Függetlenségi Park, Philadelphia, 10 órával később
Thomas és Courtney egymás mellett sétáltak a gránitlapokkal kikövezett úton. Az évszázados fákkal körülölelt parkot valósággal átitatják a régi korok szellemei. Ma már persze turista látványosság, de egykoron az Egyesült Államok történelmének alapítói taposták itt a földet, nemet mondva az elnyomásnak és a zsarnokságnak. A legtöbb ember bele se gondol milyen fontos helyszíne ez a történelemnek. Ők csupán a pompázatos épületeket figyelik. Ám az olyan emberek, mint Nelson, más szemmel nézik a világot. Tisztán látja maga előtt Jeffersont amint az ujjongó tömegnek mutatja a Függetlenségi nyilatkozatot, mely példát mutatott a Föld összes nemzetének. Manapság már nem sokan törődnek ezzel, pedig megérdemelné az emlékezetet. A világ azonban gyökeresen megváltozott s a Szabadság csarnoka nem több, egy fotó hátterénél.
- Sharp merre van? - Szólalt meg váratlanul a lány. - Nem látom sehol.
- Azt mondta itt lesz a közelben. - Felelte Thomas. - Érti a dolgát ne féljen! - Hangjából csak úgy áradt a nyugalom, de legbelül majd megőrült a gondolattól, hogy egy fegyveres, bármikor golyót ereszthet a fejébe.
Gyógyírként hatott rá, mikor végre a csarnok bejáratához értek. A hatalmas vörös téglaépület, tetején a hófehér óratoronnyal, szimbolikus jelkép a világnak ezen a felén. Nem csoda, hát, ha rajtuk kívül egy rakás ember igyekszik jegyet váltani a körsétához.
Odabent az ember időutazásban vehet részt. A csarnok alkalmazottai, korhű ruhákba öltözve az akkori időknek megfelelő beszédstílusban úgy tesznek, mintha még mindig 1776-ot írnánk s nem törődve a látogatókkal, végzik előre begyakorolt feladataikat. Az átlagember számára ez egy életre szóló élmény, de Thomas most inkább azon agyalt, miként jusson be az óratoronyba. Menet közben folyamatosan az információs táblákat leste, de sehol sem látta az óratoronyhoz vezető irányt. Ekkor elege lett az egészből s nagy hanggal tárlatvezetőhöz fordult.
- Elnézést. Lehet egy kérdésem?
A csoport megállt s az összes szempár rá szegeződött.
- Hogyne. - Felelte a kontinentális hadsereg egyenruhájába öltözött történész.
- Van egy lehetőség arra, hogy feljussak az óratoronyba.
- Sajnálom uram. A tornyot biztonsági okokból lezártuk. A padlózata nagyon elöregedett és veszélyessé vált.
Thomas lógó orral fogadta a hírt, de csüggedése nem tartott tovább néhány másodpercnél. A csoport haladt tovább mialatt ő és a lány, szép csendesen leszakadtak róluk. Egymás után hagyták el a termeket s, ha esetleg egy arra járó biztonságiba botlottak, úgy tettek, mint az eltévedt turisták. Nelson jól ismerte az épület alaprajzát, így könnyűszerrel megtalálta a toronyba vezető lépcsőházat. A feljárót nem védte sem őr sem rács, csupán egy vékony szalag melyre az volt írva tilos az átjárás! Normál esetben ilyet sose tett volna, ám a jelen körülmények közt, minden teketória nélkül lépte át a kordont. Energikus tempóban haladtak felfelé, könnyűszerrel mászva meg a hetvenhat lépcsőfokot. Fent a toronyból csodás kilátás nyílt az egész parkra. Jobbra a szabadság harangja, balra a Benjamin Franklin múzeum. Remek a látvány csak épp az alattuk elterülő padló bizonytalan. A öreg, megfakult deszkák úgy recsegtek minden lépésnél akár a tűzre dobott rőzse. Thomas óvatosan a szélénél próbált araszolni, de a legkisebb mozdulatra is majd leszakadt az egész. Courtney pisszenni sem mert, félve a lehetséges következményektől. Némán, magában szurkolva imádkozott a professzor sikeréért. Nelson úgy érezte magát, mint a hegymászó, aki a legvékonyabb peremen próbál átvergődni egy szakadék felett. A lassan járj, tovább érsz elvet követve, centiről-centire haladt előre, de végül csak elért a torony túl felén álló párkányhoz. A szobor, amiről a vers írt túl messze volt ahhoz, hogy elérje, így nem volt mit tenni, átbújt a védőrácson s a tetőn át közelítette meg Ben Franklin mellszobrát. Thomas ekkor jött rá, hogy tériszonya van. Egy pillanatra meg is szédült, de erőt vett magán s legyőzve páni félelmét, odalépett a célhoz. Két kézzel megragadta a híres tudós fejét s egyetlen erős csavarással letekerte azt. A megcsonkított torzó belül üreges volt s egy vaskos papírköteget rejtett. A férfi kikapta a szobor tartalmát s a fejet visszahelyezve, elindult a torony felé.
Csodával határos, hogy senki sem vette észre őket. Nelson még most is szívdobogás kap, ha azokra a szörnyű percekre gondol. De az újabb nyom végre itt van a kezükben a biztonságos talajszinten. Kiérve a csarnokból a szemközti parkba siettek s a fákkal övezett sétálóra érve, Thomas elővette a megsárgult papírköteget.
Courtneynak azonnal feltűnt a hasonlóság. - Ezek nem ugyanolyan iratok, mint amit a múltkor találtunk?
- De igen.
- Na és mi áll bennük?
- Mindjárt kiderül. - Azzal megragadta az első keze ügyébe kerülő lapot és szétnyitotta.
Tisztelt McCollum kapitány
Ön, mint a dél-kelet ázsiai régió felderítési osztályának vezetője, tökéletesen tisztában van a Japán és köztünk fennálló helyzettel. A világ érdeke drasztikus döntéseket kíván meg és nekünk most szükségünk van a kemény fellépésre. Egy szigorúan titkos feladattal bízom meg, amiről nem tudhat senki, még a családja sem. Mivel ön a téma szakértője, azzal bízom meg, hogy a lehető legrövidebb idő alatt készítsen a számomra egy kimerítő jelentést azokról a lehetséges alternatívákról, amelyekkel kiprovokálható a Japán támadás. Tudom, hogy ez ellentétes az ez idáig kapott összes parancsával, de nekem jogomban áll felülbírálni minden eddigi direktívát. Készítse el ezt a jelentést és küldje el nekem, hogy meg tudjam tenni a következő lépéseket.
Franklin Delanoo Roosevelt
Thomas döbbenten fogta fel az üzenet értelmét, akárcsak a mellette sétáló Courtney. Roosevelt ki akarta provokálni a Japán támadás? Miért? Mi célja volt vele? Ezer és egy hasonló kérdés villant fel bennük, de minden gondolat közül erősebb volt a kíváncsiság. Nelson félretette a papírost, majd gyorsan szétbontott egy másikat.
Tisztelt Donovan igazgató úr
Nagy örömmel olvastam a jelentését arról, hogy tegnap éjjel sikerült feltörni a japánok rejtjelezését. Ez nagyszerű hír nem csak OSS számára, de a világ számára is. Azonban utasítanom kell, hogy ezt az információt kezelje bizalmasan. Nem tudhatja meg senki, hogy elértük ezt a sikert. Válassza ki a legmegbízhatóbb embereit és velük töresse fel ezek után a rejtjeles üzeneteket, majd a megfejtett szövegeket kizárólag nekem jutassa el, ha lehet személyesen. Még egyszer mondom. További parancsig, kezelje bizalmasan ezt az információt.
Franklin Delanoo Roosevelt
Egyszerűen nem fért a fejükbe az egész. Olyan szaga volt, mintha Roosevelt direkt arra játszott volna, hogy a Japánok, támadják meg Pearl Harbort. Courtney számára ez a két levél maga volt az agyrém. Kislány kora óta elvarázsolta Roosevelt mentalitása, karizmája, de most ez, teljesen összezavart benne mindent. A történelemkönyvekben mást tanult. Ott azt mondták senki nem tudott semmit a japánok szándékairól. Igaz lenne ez? A legfelsőbb vezetés nem egyszerűen hagyta, hanem tulajdonképpen kiharcolta a bombázást? Hidegzuhanyként hatott rá ez a két levél. Thomas sem érezte sokkal jobban magát. Ez az információ megkérdőjelezett benne mindent, amit Amerika egyik leghíresebb elnökéről hitt és feltételezett. Hát ez lenne az igazság amit Sedwick annyira fel akart fedni? Most már csak azért is tudni akarta a végét. Megragadta a következő papírt s mohón felnyitotta, ám mielőtt beleolvashatott volna egy erőteljes hang szólította meg hátulról.
- Én a maga helyében nem tenném professzor. - Fegyvere csövét egyenest Thomas tarkójának szegezte. - Már így is túl sokat tud. Menjenek tovább mindketten. Szép lassan, ha élni akarnak.
Nelson szólni sem mert a rémülettől. Engedelmeskedve a parancsnak, úgy tett, mintha mi sem történt volna, akárcsak a ziháló Courtney.
- Jól van. - Szólt a férfi, majd elrejtette a pisztolyt. - Itt leszek maguk mögött, úgyhogy semmi meggondolatlanság. - Foglyai zokszó nélkül engedelmeskedtek. Nem tettek meg három lépést, mikor váratlanul felbukkant Sharp s villámgyorsan a fegyveres mögé került.
- Tűnj el, de azonnal, vagy keresztül lövöm a tested! - Pisztolyát mélyen belenyomta ellenfele bordájába.
- Halottak vagytok. Mind hárman.
- De te is az leszel, ha nem engedelmeskedsz! Nem mondom még egyszer. - A rend tagja végül beadta a derekát. Jobbra fordult és szép lassan eltávolodott tőlük. Sharp aggódva rohant a professzorhoz.
- Jól vannak?
- Igen. Semmi bajunk.
- Sajnálom, hogy késtem.
- Tréfál? - Hüledezett Courtney. - Én annak is örülök, hogy ideért.
- El kell tűnnünk innen. Gyerünk a kocsihoz!
A park túloldalán parkolt a reptéren bérelt Chevrolet. Sharp valósággal kirántotta az ajtaját s beparancsolta védenceit. Mire azonban ő is beszállt volna, egy erős kéz ragadta meg hátulról, majd pokoli erővel a földhöz vágta. Hatalmasat koppant a gerince, de nem állt le egy pillanatra sem. Felpattant s elkapta támadója karját. Thomas és Courtney halálra váltan nézték a vérre menő küzdelmet. Sharp bevetette minden tudományát s végül sikerült felülkerekednie. Elkapta ellenfele nyakát s egyetlen mozdulattal kitörte. Ekkor égető fájdalom hasított a vállába. A becsapódó lövedék, szilánkosra törte a kulcscsontját s a robosztus férfi a kocsinak csapódott. Szemei előtt összemosódott a világ, de nem érdekelte. Előkapta a pisztolyt s a földre hasalva célpontot keresett. A rend emberei, minden oldalról közelítettek s habozás nélkül tüzet nyitottak. Sharp viszonozta a tüzet, de nem sokat tehetett. A közelben sétáló emberek, sikoltva menekültek a háborús zónává változott helyszínről. Thomas kétségbeesetten mászott az első ülésre s a volán mögül, finoman kinyitotta az ajtót. - Szálljon be Sharp - üvöltötte - különben meghalunk.
- Én meghallhatok, de maga nem. Feltartom őket. Tűnjenek el innen, amíg még lehet! Ne foglalkozzon velem!
- Szálljon be!
- Tünés!
Nelson dühödt erővel csapta be az ajtót. Beült a kormány mögé s a kocsit beindítva, elszáguldott. Sharp mosolyogva nézte amint elmennek. Újult erővel adta le a következő lövést. A rend emberei lassan bekerítették, de mint a sarokba szorított vadállat, egy pillanatra sem adta fel. Hirtelen egy pisztolygolyó csapódott az oldalába. Egész teste összerándult, mintha árammal sokkolnák. A vérző seb környékén, furcsa, meleg érzés áradt szét. Egyre nehezebben vette a levegőt. Viszonozta a tüzet, de már alig látta az ellenséget. Összeszedte minden erejét s egyetlen hirtelen mozdulattal felállt. Ott álltak tőle a rend emberei alig pár méterre, fegyvereik csövét egyenest reá szegezve. De ő csak vigyorgott rájuk. Szájába dugta a pisztolyt s meghúzta a ravaszt.
NYOLCADIK FEJEZET
Valahol egy külvárosi parkolóban...
Thomas mélabúsan dőlt a műszerfal fölé. Mardosta a lelkiismeret amiért otthagyta meghalni, miközben ő elmenekült. Courtneyt a sírás kerülgette s csupán akaraterejének köszönhette, hogy nem törött el a mécses.
- Most mit csináljunk? - Szólalt meg végül a lány. - Sharp meghalt és egy rakás gyilkos ránk vadászik.
- Fogalmam sincs. - Rázta a fejét Thomas. - Talán jobb lenne a rendőrséghez fordulni.
- Igazán? - Fakadt ki Courtney. - És mit mondunk nekik? Egy rég megszűnt szabadkőműves társaság üldöz minket valamiért amiről sosem írtak a történelemkönyvek? - Hangjából csak úgy áradt a gúny. - Biztos meg fogják érteni.
- Mégis mit vár tőlem? - Vágott vissza Nelson. - Én politika történész vagyok nem katona és nem testőr. Gyűlölöm az erőszakot. Tíz éves koromban verekedtem utoljára. A harc nem az én műfajom.
- Akkor folytassa azt amihez jól ért.
Thomas csak nevetett. - Ugyan minek? Csapdát állítottak nekünk. Ha folytatjuk a nyomozást, simán ránk találnak. Valahogy nem foglalkoztat a halál gondolata.
- Engem sem. - Förmedt rá a lány. - De muszáj folytatnunk. Maga mondta, hogy veszélyben vagyunk amíg az ügy nem kerül nyilvánosságra. Erre azzal jön, adjuk fel és bújjunk el valahol? Ez nem a Thomas Nelson akit megszerettem. - Courtney idegesen kapta félre a fejét.
- Hogy mondta? - Érdeklődött a férfi. - Megszeretett?
- Rossz szót használtam. Megkedveltem. Ezt akartam mondani. - A lány teljesen zavarba jött s alig tudta visszanyerni a hidegvérét. - Amikor elkezdtem az óráira járni, teljesen magával ragadott ahogy beszélt. Olyan karizmatikus volt és nagy tudású. Akár egy igazi szónok. Nagyon megkedveltem, annak ellenére, hogy az előadásai felén majd elaludtam.
- Micsoda pimaszság. - Kuncogott Thomas. - De legalább őszinte.
- Váltsunk témát jó? - Azzal a lány máris a papírokra terelte a szót. - Maga szerint miről tanúskodnak ezek a dokumentumok?
Nelson a fejét vakarta. - Bár tudnám. Annyira hihetetlen az egész. Minden jel arra mutat, hogy Roosevelt, mindent elkövetett, hogy a Japánok megtámadják Amerikát. De miért? Valami céljának kellett lennie, de micsoda?
- Mi áll a többi papíron?
A férfi csak most kapcsolt. A fegyveresekkel történt incidens miatt, nem sikerült mindet elolvasni. Mohón előkereste a soron következőt s amint rálelt, rögvest széthajtotta.
OP-16-F-2-es számú jelentés
A Japán-Birodalom ereje teljében van. Nincs messze attól, hogy egész dél-kelet ázsia ura legyen. A jelenlegi helyzetben a leghatásosabb az lenne, ha a kormány a szokásosnál is erőszakosabban lépne fel ellenük, ezzel is tovább szítva a két ország közti ellentétet, amivel minden bizonnyal sikerülne közvetett módon háborúra bírni a japánokat. Íme a lehetséges alternatívák.
A. A britek anyagi és infrastruktúrális támogatása a Szingapúri bázis
megerősítéséhez.
B. A Holland kormány bíztatása a Japánok kereskedelmi ajánlatainak
visszautasítására.
C. Csang Kaj-Sek kínai rezsimjének megsegítése a japánok ellen.
D. Tengeralattjárók küldése a Japán felségvizekre.
E. Olajembargó bevezetése Japán ellen.
F. A Csendes- Óceáni flotta jelentős részét a Hawaii-szigeteken
állomásoztatni, ezzel nyújtva zsíros célpontot a Japánok számára.
G. A szabad kereskedelem megakadályozása Japán és a nyugati világ
között.
A legjobb az lenne, ha ezekkel a lépésekkel arra tudnánk rábírni Japánt, hogy nyílt háborús cselekményt kövessen el ellenünk. Mindenképpen fel kell készülnünk arra, hogy elfogadjuk a háború fenyegetését.
Arthur McCollum fregattkapitány
- Ez hihetetlen. - Dühöngött a lány. - Kis koromtól fogva Roosevelt volt a kedvenc elnököm. Valósággal beleszerettem a kormányzásába. A New Deal és az adminisztrációs törvények mind az ország talpra állását és előrejutását szolgálták. Visszahozta Amerikát a sötét gödör mélyéről és a világ egyik legerősebb államává tette. A munkásságának akartam szentelni az életem, erre kiderült, hogy ő az előidézője történelmünk egyik legsötétebb eseményének? Kétezer négyszázan vesztek oda és az egészért ő a felelős? Kiprovokálta a japánok támadását és nem tett a bombázás ellen semmit? - Egy könnycsepp szaladt végig, kávébarna arcán.
Thomas egykedvűen tekintett maga elé. - Biztos volt rá valami oka. Nem hinném, hogy pusztán szórakozásból eszközölte ki a támadást.
- Még véded is?
- Igen is védem. Roosevelt sosem akart ártani az országnak. A New Deal és az adminisztrációs reform is azért jött létre, hogy kivezessen minket a válságból.
- A bizonyítékok egy irányba mutatnak.
- De lehet, hogy más irányba, mint amire gondolunk.
Courtney kezdte összeszedni magát. - Most is hagyott Sedwick valami nyomot?
Nelson a legalsó papírért nyúlt s megfordította.
MEGSZENTELT HELYEN AZ EMLÉK, ÁTKAROLJA A KÖRT, MELY SZÖRNYŰ MEMENTÓ A SZÁMTALAN ELESETT TISZTELETÉRE.
KERESD A VEZETŐ GONDOLATÁT, KI SÉRÜLTEN IS ELSZÁNTABB VOLT, ÉP TÁRSAINÁL. A HATODIK D A LEGNYOMÓSABB ÉRV. NE SZALASZD EL S A JUTALOM A TIÉD.
- Van ötlete? - Kérdezte a lány.
- Nem nagyon. Semmi nem jut róla az eszembe.
- Na és, ha kitaláltuk, utána mi lesz? Sharp nélkül esélyünk sincs.
- Igen tudom. - Helyeselt a férfi. - A rend biztos a nyomunkra akad. Túl veszélyes. - A férfit majd szétvetette a méreg. - A fenébe! Pedig érzem, hogy közel a cél.
Courtney elméjében felsejlett valami. - Van egy ötletem.
- Mi lenne az?
- Ismertem egy srácot még a kollégiumból. Rajongott az összeesküvés elméletekért. Még egy társaságot is létrehozott, hogy ott tárgyalják meg a rejtélyes ügyeket. Teljesen lökött volt szegény. De most talán kapóra jön. Annyira imádta a konspirációs eseteket, hogy végül ez lett a munkája. Egy magazint vezet ami kimondottan ilyen témákkal foglalkozik. Ő talán segíthet nekünk.
- Remek elgondolás. - Nyugtázta Thomas. - Na és hol van ez az ember?
- Phoneixben.
Nelson szemei kikerekedtek. - Hogy hol? Utazzunk el az ország másik végére?
- Tud jobbat? - Érdeklődött a lány. - Mert, ha nem akkor indítson!
