Történetek

- Idefigyelj, kedves álmodozó kisasszony! Ha Én egyszer beszélek hozzád, próbálom a tudást tölteni a fejedbe, akkor te figyelj Rám!
- Igenis, mesterem - Lilith végre elszakította a pillantását a liliomsziromról, ezáltal kikerült álomvilágából.
- Nagyon helyes. Akkor tehát, mi az Élet? - kérdezte Morena erőltetett nyugalommal. Lilith érezte, hogy lassan elvörösödik...

- Micsoda?! –Victum meglepetten és felháborodottan tekintett Roanra, aki leült az ágyra. Bár tudta hogy a lány sejti mi van között legalábbis van fogalma a Victum-Roan közti mély kapcsolatról, ennyire nyíltan sosem beszélt neki a férfival való viszonyról. Fiatalnak vélte, és félt hogy ez esetleg belerondíthatna a kamaszkori évekbe, bár ahogyan elnézte a lányt, jobb élet is megadathatott volna neki. Victum irigyelte Livrát. Egy bizonyos hiányérzet miatt, amit a fiú eddig csak Roan és őiránta...

- Nos, ifjú, naiv lányom. Ami azt illeti, igazán örülök, hogy látlak. Nem is tudod, mibe került nekem ez… - folytatta volna, de Chris közbevágott.
- Ó, persze. El tudom képzelni. Alig kapsz levegőt a boldogságtól, ami a találkozással jár. A szíved majd kiugrik a helyéről, gratulálsz, hogy milyen sokra is vittem. Igen, te tényleg örülsz. – mindezt olyan megvetéssel mondta, hogy Parker kibillent a magabiztos szerepéből...

Hopp, most majdnem zuhantam egy nagyot. Szerencsére Angelina elkapott. Most itt papol nekem, miről is? Bocs, nem figyeltem. Nagyon csinos, meg kell hagyni, de esze az nincs sok. Ráadásul unalmas is a szentem. Rögeszméje, hogy belőlem őrangyalt faragjon. Hát nem elképesztő ötlet? ...

H. járőrnek ekkor feltűnt, hogy a holttest egy könyvet szorít mellkasához kezeivel. A könyvön semmi felirat nem volt, talán egy napló lehetett. H. járőrben felébredt a kíváncsiság, kezeit a könyv felé nyújtotta, de visszahőkölt. Ez nem az ő dolga, ez a munka a nyomozókra várt, ő pedig egyszerű járőrként nem kuszálhatta össze a helyszínt. H. járőr figyelme ezután a számítógépre terelődött és megindult felé, miközben a nyomában társai is beléptek a szobába, szorongásukat ostoba megjegyzésekkel...

A strandok még nem nyitottak ki, mert csupán még csak fél hét volt, de már elég lett volna hozzá az idő, hogy pancsoljanak benne a gyerekek. Hirtelen megszólalt a hangosbemondó robotszerű hangja, hogy szóljon a dolgozóknak: „Figyelem dolgozók! A strand 5 perc múlva nyit! Siessenek!” Steven Harlocken a dolgozók egyike VOLT. Egy este veszítette életét a parton. Másnap találtak rá...

Cseppet sem nyugodt szívvel irányítottam vissza a fényt a ventillátorra. Tudtam, hogy valami volt mögöttem. Még ha csak patkány is, legalább tudnám, merre van. Ekkor újra hallottam. Már nem fordultam arra, mikor apró ütemes kopogással elfutott valami a hátam mögött. A szívem vadul zakatolt, mikor egyszerre több helyről is hallottam a mocorgást...

Annyira egyedül voltam, mint még soha. Csak fájt. Szüntelenül. Gyáván és megalkuvón terültem el az utolsó estén, az általa utoljára vetett ágyban. Körülölelt a bénult szívdobogás, a maroknyi indulat. Egy röpke érzés. Szeretem. Átfutott a hideg ereken a szó, de hang nem társult bájához, csak némi kellem. Adtam, elvettem...

Miután Ron és Harry jó éjszakát kívántak Lupinnak és Hermionénak – mint kiderült, a lány szobája volt az, ahová betértek -, Harry elhatározta magában, hogy megtanulja rendesen az Árnyék-mágiát, az idézések tudományát; azt, amihez születése okán van tehetsége, s nem azért, mert Voldemorttól örökölte. S ezzel együtt megfogadta azt is, komolyan veszi a tanácsot, hogy ne használja a főben járó átkokat, mert nincs meg hozzá a kellő határozottsága – végre hallgatni fog Piton egyik legutolsó...

A Nagyúr hangja undorodva csengett. Az ilyen "mérgezett vérűek" azok, akiktől a vámpírok nem csak hogy undorodnak, de egyenesen rettegnek. Ha egyszer egy tiszta drogos vérét szívják, de a szer még ott kering a vérében, akár ők is rászokhatnak. Aztán meghalnak - tetszhalott állapotba kerülnek - majd felélednek, és szereznek tovább...