Élet és halál között

Meghaltam. Élek. Se nem élő, se nem holt... Mi is történt? Ja, persze, már emlékszem. Rózsákkal (vagy liliomokkal?) teleraktam a szobát, ajtó - ablak becsuk... Elaludtam. Gyönyörű szép halál, nem?
Egy baj van csak: most itt lebegek élet és halál határán. Körülvesznek a csillagok, az előbb még egy nagyumás angyal is itt ténfergett... Hogy is hívták? Ja, Angelina. Valamit mondott, hogy mit keresek én itt, de már nem emlékszem. Pocsék érzés ácsorogni a semmiben. Ha legalább megnézhetném, mit szól hozzám a családom...
Hopp, most majdnem zuhantam egy nagyot. Szerencsére Angelina elkapott. Most itt papol nekem, miről is? Bocs, nem figyeltem. Nagyon csinos, meg kell hagyni, de esze az nincs sok. Ráadásul unalmas is a szentem. Rögeszméje, hogy belőlem őrangyalt faragjon. Hát nem elképesztő ötlet?

Végighurcolt az egész Égi Bizottság, Legfelsőbb Törvényszék és Mindenható Mindenség, vagy micsoda előtt. Megállapították, hogy bár alkatilag alkalmas lennék őrangyalnak, van velem valami baj. Túl nagy az ellenállás, szabad akaratot nem szabad befolyásolni... stb.
Most itt ülök a Hold csücskén, lóbálom a lábamat és időnként megnézem, mi történik az élők közt. Elég uncsi ez az élet és halál közti állapot, de legalább bele tudom ütni az orromat mások dolgába. Angyalkámat időnként még ideeszi a fene, de Istenem, néha - néha kibírom...
A legjobban Te hiányzol. A marhaságaid, a nagy beszólásaid, a komoly dumáid... Te. Esténként igazán felnézhetnél a holdra. Ott ücsörgök egy jó ideje, és integetek, mint egy őrült. Mégis, szerinted kinek integetek? Naná, hogy Neked. Úgyhogy nézz ide! Beszédem van veled...
Na, végre! Csak azt akartam mondani, hogy... Szia.