Lélekrabló 9

- Victum, Victum, Victum! –A fiúnak felébredni sem volt ideje, Livra egyenesen beugrott az ágyba, és hiába volt lány eszeveszett erősen szorította magához Vicet.
- Livra… - Victum is átölelte a lányt. –Minden rendben? –Körülnézett. Reggel volt, sőt délelőtt. A lombozatlan fák árnyékai unalmasan fetrengtek végig az ágyon majd pedig Victumon, és Livrán.
- Igen… Van pár meglepetésem számodra… - Engedte el Livra. Kékes szemei gyermekien csillogtak, mintha csak apja tért volna vissza.
- Meglepetés? –Nézett rá hunyorogva Victum.
- Igen… - kacsintott a lány, majd leugrott az ágyról. –Amint látom te meg átmentél álomszuszékba… Méghozzá eléggé hiányos öltözetben pihengetsz itt… Csak nem történt valami az éjszaka? –Mosolyodott el Livra sokat sejtetően. –Jól gondolom hogy csak az a paplan van rajtad Vic?
- Nem történt semmi… - Pironkodott Victum miközben nyakig betakarózott. –Pedig szerettem volna, csak…
- Csak?
- Miért is neked kéne beszámolnom erről.. Egyszerűen nem… -A fiú beletörődve húzta magára a paplant. –És ennek én vagyok az oka…
- Hjajj Victum… - Livra odamászott hozzá, és átölelte a paplankupacot. –Az a baj amire én gondolok?
- Is… -A fiú rekedten válaszolt.
- Ne bántson nem te tehetsz róla… Ha úgy érzed elmondod Roannak, ha nem pedig nem…
- Livra… Ő életem szerelme, csak én vagyok túlontúl gyáva ahhoz hogy bevalljam hogy én raboltam lelkeket…
- Na… ne búslakodj már… -A lány benyúlt a paplan alá, mire a Victum megugrott.
- Mit csinálsz?!
- Jó kedvre derítelek!
- Ezzel teljesen mást érsz el!

- Jó reggelt… - Hallatszott Roan dörmögő hangja. –Livra kész van a reggelid… - Odament az ágyhoz, és leült, Livra pedig kirohant a konyhába. Victum kidugta a fejét a paplan alól, és játékos vadsággal nézett Roanra.
- Jó reggelt neked is… - Suttogta, miközben nézte, hogy a férfi arca egyre jobban közeledik, majd egy heves reggeli csókcsata vette kezdetét.
- Minden nap így kelhetnél… - Dünnyögte Roan Victum fülébe. –Vagy pedig a karjaimban… - Csábítóan becsúsztatta a kezét a paplan alá, mire Vic elkapta a kezét.
- Ne…
- De miért?
- Mert rögtön elárulnám magam… - Vörösödött el a fiú, mire Roan felnevetett.
- Már elárultad… Nem gondolod hogy fel kéne öltöznöd esetleg?
- Hmmm… Már nem is kellek annyira?
- Felőlem maradj így, ezzel csak könnyíted a dolgom… Azok a rongyok úgyis elnyomják a bőröd illatát… - Megszorította a fiút, aki erre ficánkolni kezdett a karjai között.
- Tudod hogy nem áll jól ha bókolsz? –Victum tovább gonoszkodott vele.
- Nesze nekem… De az persze tetszik ha nem hagylak békén igaz? –Roan csiklandozni kezdte a fiú puha bőrét.
- Hékás… hagyd abba! Ezt így nem szabad! Ez tilott!- Kacagott Victum, miközben igyekezett az ágy másik széléhez mászni.
- Tiltott… Az mit jelent? –A férfi viszont ahelyett hogy békén hagyta volna a fiút, lábánál fogva maga alá húzta, és csiklandozta tovább.
- Hahagyd ahba…! –Victum megmarkolta a lepedőt, és úgy nevetett mint még soha az életében.
- Miért hagyjam mikor olyan aranyos vagy mikor nevetsz?
- Mert rossz vége lesz! Könyörgöm Roan, engedj el, mert nem bírom már sokáig…
- Mit nem bírsz? –Roan játékosan rácsapott a fiú fenekére, majd a lábaira tette a kezét.
- Nem tudom mit hozhat ki belőlem az ha nevetek…
- Az örömöt… Minimum…
- Minimum.. –Sóhajtott fel a fiú majd lehajtotta a fejét a párnára. „Maximum meg hogy átváltozom…”- Hunyta be a szemét, mikor érezte hogy Roan kezei elindul a lábán. –Neeeeeeeee…- Húzta el fáradtan a szó végét, és megborzongott az érintéstől. –Én még fáradt vagyok…
- Igen?- Érezte Roan leheletét ahogyan ráhajol, azt kívánta hogy a hátán érezze az izmos emelkedő és süllyedő mellkast. Bőre libabőrös lett a paplan alatt, ő maga pedig egyre izgatottabb. Kékes haja sötétedni kezdett, szeme pedig vörösödni.
- Bolond… - Tápászkodott mérget tettetve fel, de Roan ledőlt elé.
- Nem lehet rajtad elmenni… Kéreted magad aztán meg visszautasítasz…- Nyújtózott el az ágyon a férfi.
- Vad vagy, és még ha csak játékból is de fájdalmat okozol…- Dörzsölte meg Victum a hátsóját, de Roan a derekánál fogva közelebb vonta magához.
- Látod ez történik ha sokáig visszafogom magam… Vadul követelem ami nekem jár!
- Hát ha vad vagy nem adom oda magam… - Victum ismét kacérkodni kezdett. –Csak ma este…

A mondat hallatán Roannak felcsillant a szeme. Már pusztán a gondolat is hogy bekövetkezik amire majdnem egy évet kellett várnia. Büntetlenül érintheti meg vágyai tárgyának minden porcikáját, magához ölelheti és csókolhatja. Érezte kóboráram rohan rajta végig a lábától kezdve a feje búbjáig, remegve sóhajtott egyet. Az ő izgalma már most is a tetőfokra hágott.
- Nem tudom hogy fogom kibírni estig… - Meg akarta csókolni a fiút, de az megfogta a két vállát és lenyomta.
- Este a tied leszek… Csak is a tied… - Victum megharapta szerelme felső ajkait, majd felállt, teste köré terítette a paplant és bement a fürdőszobába. Roan vágyakozva nézett utána, majd felült.
- A kis vakarcsnak kinyílt a szeme… De előlem nem menekülhet… - Gondolkodás nélkül követte Vicet, mielőtt még az megválhatott volna a takarótól. –Nem érdekel nekem este van és azt akarom hogy örökké legyen este…
- Erre most mit mondjak? –Mosolyodott el kajánul Vic. –Amíg a nap le nem megy, addig nem lesz este…
- Ne kéresd magad kicsi fiú… - Roan határozott léptekkel a falhoz szorította. –Majdnem egy évet vártam!
- Egy fél nap ahhoz képes semmi… -Roan Victum szájára tette az ujját, majd a fiú nyakába temette az arcát. Vic is feladta, örömmel vegyült engedelmességgel fogadta a vággyal teli harapásokat, majd az egyik pillanatban önfeledten felsóhajtott.
- Cssss… --Roan ránézett elfátyolosodott pillantással jelezte hogy ő megállíthatatlan. Szenvedélye végigcsorgott a torkán, és szinte lefolyt a lábáról. Elolthatatlan tüzet érzett amitől csakis Victum oldozhatta volna fel. –Nem szabad hogy hangoskodj… - Fogta be Victum száját, mire a fiú fokozhatatlan vággyal markolt bele Roan barna hajába.
- Kérlek Roan, bírd ki… könyörgöm…- Victum felnevetett. –Nem bírom ki hang nélkül, és Livra… -A férfi ismét megcsókolta, Victum szinte szétfolyt. Érezte egész teste, lüktet és gonoszul tüzelő lángban ég.
- Nem… - Roan nagy tenyere simogatni kezdte Victum hátát, majd finoman belemarkolt az oldalába. A fiú is közelkerült a feladáshoz, ezt ő is megérezte csupán pár pillanat kérdése lett volna, hogy Victum vadul a karjaiba omlik, és megfosztja őt is a ruháktól.
- Vécézni kell! –Hallatszott ekkor Livra hangja, és szinte dörömbölni kezdett az ajtón.
- Hát akkor…- Victum hidegen eltolta magától Roant, aki meglepettségében azt se tudta mit csináljon: kapjon e a fiú után, vagy pedig maradjon csöndben. Vic felvett egyet Roan pólói közül, derekára tekert egy törölközőt, és ajtót nyitott.
- Gyere be! –Mosolyodott Livrára, bár látszott a tekintetén, hogy teljesen máshol jár. –Csak nyugodtan, én úgy is menni készültem, és gondolom Roan is… - Nézett rá titokzatosan szerelmére, aki egy pillanatra elmerengett a kisfiús sima arcban, majd buzgón bólogatni kezdett és ismét felállt. A lány sietősen bement, a fiúk pedig kint maradtak. Livra érezte mi is történt Victum és Roan között, azt a parányi szálat ami a visszafogottságból, és a börtönérzésből maradt meg, ő varázsolta pillanatok alatt fonallá.
- Lebuktunk…
- Victum, Livra tökéletesen tisztában van hogy mi ketten... szeretjük egymást…
- Micsoda?! –Victum meglepetten és felháborodottan tekintett Roanra, aki leült az ágyra. Bár tudta hogy a lány sejti mi van között legalábbis van fogalma a Victum-Roan közti mély kapcsolatról, ennyire nyíltan sosem beszélt neki a férfival való viszonyról. Fiatalnak vélte, és félt hogy ez esetleg belerondíthatna a kamaszkori évekbe, bár ahogyan elnézte a lányt, jobb élet is megadathatott volna neki. Victum irigyelte Livrát. Egy bizonyos hiányérzet miatt, amit a fiú eddig csak Roan és őiránta érzett. Victum nem tudta milyen ha egy régi, megszokott érzéstől szakítják el az embert vélhetőleg örökre. Nem mintha kíváncsi lett volna rá, de érdekesnek tartotta hogy az emberben mennyi minden érzés születhet és halhat meg akár egy pillanat alatt.
- Leültünk, és elmondtam neki hogy mi van és hogy mit akarok tőled… - Kezdte tárgyilagosan a férfi, mire Victum összerezzent. Roan olyan ember volt aki nem kertelt, ez volt az újságírásnak az előnye, ő nem félt elmondani az igazat; finom szavakkal is de a lényegre tért, ezt maga a kísérlet is tapasztalta már jó néhány alkalommal. Őszinte volt, ugyanakkor szeretnivaló, és Victumra akart vigyázni, ugyanakkor vágyott is a fiúra.
- És mit mondott rá?
- Okos kislány, megértette…
- És pontosan mit mondtál neki? –Érdeklődött egyre fokozódó érdeklődéssel Victum.
- Nem azt ami a nyelvemen volt, vagy ahogyan a magamfajták fogalmaznának. –Húzta közelebb Victumot magához.
- Merem remélni, hogy nem fogalmaztál annyira mocskosan…
- Pontosan melyik mocskos szóra gondoltál? Mondd csak meg nyugodtan!
- Roan… - Victum gondolkodni kezdett milyen kitérőt választhatna de a férfi türelmetlen volt.
- Hallani akarom! Azt a szót nem akarod hallani hogy dugni… ?!
- Igen…- Victum megfordult és kiment a konyhába, nem is számított arra hogy Roan újabb támadást indít ellene, és amikor kirohant a férfi és elkapta a vállát, meglepve nyögött fel.
„Jobb lett volna ha nem mondom el neki…” Bánkódott.
- Ne nézz ennyire közönségesnek Victum! –Nézett rá mérgesen Roan. –Miért menekülsz el mindig ha ilyenről van szó… Nem hiszem hogy bármit is akarsz tőlem, mert folyamatosan menekülsz előlem…
- Ha menekülnék előled miért jöttem volna vissza?
- Livra miatt…
- Istenem, mondtam hogy sajnálom nem úgy gondoltam a dolgot, de nem tudok ennél per pillanat többet tenni… Ezzel a magadévátevési mániáddal meg egyenesen kikészítesz…
A férfi odament hozzá és mérgesen ránézett.
- Akkor miért is vagy még velem? Miért is vagy itt?
- Mert a szívem mást mondd mint az akaratom… Hajtotta le a fejét Vic.
- Ha eljössz velem most kerékpározni békén hagylak esküszöm!
- Ilyenkor? Kerékpározni? Normális vagy? –Nézett rá furán a fiú. –Tudod milyen hideg van kint…?
- Látod… menekülsz előlem… vagy csak a szellőtől félsz, ami megszínezi az arcodat? –Hergelte tovább Roan kedvesét. Tudta hogyha Vic ideges lesz alkalom nyílik rá hogy kettesben legyenek.
- Roan ne légy gyerekes…! –Victum letépett egy papírlapot, és írni kezdett. –De nem sokáig leszünk távol…? –Sandított rá fél szemmel a férfira, aki elmosolyodott.
- Nem…
- Ok… -A fiú letette a tollat és öltözni kezdett.
- Addig lemegyek kitolom a bicikliket… - Mondta Roan, mire Victum rábólintott. Nem is számított rá hogy milyen okból kifolyólag hívja el Roan most kerékpározni. Gondolta beszélni akar vele, olyan dolgokról ami kettőjükre tartozik. A férfi eközben mesterien szövögette tervét. Victum biciklijét megszerelte egy kicsit, hogy a fiúnak fölöttébb élvezetes legyen a kaland, ezzel is hozzásegítve magát a célhoz. Mikor Victum leért kész is volt. A fiú kék haja csupán csak szállakban tűnt elő a sapka alól, az arcából meg csupán az orra látszott ki. Roan nevetni kezdett.
- Nem áll ennek furán a ülése? –Kérdezte meg a fiú, mire szerelme megrázta a fejét.
- Nem láttál még biciklit? Ez egy nagyon régi dolog tudod…
- Ha te mondod… Én viszont jobban hozzá vagyok szokva az ilyen lökhajtású kütyükhöz..
- Mint például hologram? –Kezdett el nevetni Roan.
- Morbid vicc...- Húzta el a száját a fiú, és ráült a bringára. –Ugyanúgy mint ahogyan az ötlet is hogy ilyenkor menjünk biciklizni…
- Na indulj már! –Nógatta Vicet Roan.

A fiú rátette a lábát a pedálra, és elindultak. Az ülés viszont egyáltalán nem volt kényelmes számára, olyan helyeket érintett amiket nem lett volna szabad. Egy ideig fészkelődött, kellemetlenül esett neki, hogy az ülés hol a lábát, hol pedig azt a pontot dörzsöli amit most a legjobban gyűlöl magában. Majd a birizgáló érzés teljes fordulatot vett. Victumnak ügyelnie kellett volna hogy ne csússzon el a jeges úton, viszont teljes más dologgal kellett foglakoznia.
„Francba… Ne.. könyörgöm csak most ne…”- Emelte fel magát a biciklin, Roan nagy bánatára... „Akkor megyek így… De ahogy hazaértünk úgy megpofozom..!”
- Valami gond van? –Hajtott mellé Roan.
- Azonkívül hogy rájöttem a cselre semmi… - Válaszolta epésen Victum, mire Roan felnevetett.
- Miről beszélsz?
- Az ülésről, és ne nézz hülyének, nagyon jól tudom hogy mi a célod de nem fog sikerülni! - Victum lába megcsúszott a vizes pedálon, és a fiú az ülésre pottyant, majd egy óriásit nyögött. –A fene egye meg! –Nyöszörögte elfojtott fájdalmas hanggal, majd leszállt a bicikliről. –Én inkább gyalogolok ha nem baj… - Kisebb terpeszben lépegetni kezdett mire Roanból kibukott a kacagás.
- Ülj az enyémre… - Mosolyodott el, de Victum megrázta a fejét.
- Lehet hogy te elviseled hogy a micsodádat birizgálja, de engem inkább idegesít… - Vallotta be, majd arra lett figyelmes hogy a férfi rajta legelteti a szemét. –Most mi van?
- Gyere picur! –Roan magához ölelte.
- Picur? –Victum ránézett. –Az előbb még mocskos dolgokon jár az eszed, és majdnem megölsz, most meg kedvesen lepicurozol, és magadhoz ölelsz?! Nincs neked személyiség zavarod?!
-Mocskos? A szerelmet nevezed te mocskosnak…? –A férfi átölelte a derekát, újjait pedig befészkelte Victum dzsekije alá.
- Hol vagyunk…? -Nézett körül Victum. –Itt még soha nem jártam…
-Hogyhogy? Azt hittem idevalósi vagy…
- Részben… -Nézett rá narancssárga szemeivel Victum. –Néhány nappal hamarabb érkeztem ide mint te… Ennyivel vagyok előnyösebb helyzetben mint te…
- Nos, egy újabb titok rólad… -Ment el mellette Roan szórakozottan. –Gondolom van még pár dolog a tarsolyodban ugye?

- Miről beszélsz? –Értetlenkedett Victum.
- Nem tudom, miről beszélek… Talán olyan dolgokról amiket nem osztasz meg velem…
- Hm? Előtted nincsenek titkaim… -Tárta szét a karjait a fiú.
- Igen? Akkor azt mondd meg nekem hogy miért tűnsz el olyan gyakran hosszú hetekre, rosszabbik esetben hónapokra…?
- Ezzel megfogtál… - Lehelte ki Vic a párát. –Miért is… Talán azért mert beteg vagyok, és kellenek bizonyos dolgok ahhoz hogy életben maradjak…
- Mivan? –Roan összeráncolta a homlokát.
- Azért kell elmennem, mert nem vagyok egészséges… -Ismételte meg lassan a fiú. Hazudnia kell Roannak… megint… De csak azért teszi hogy lehűtse a kedélyeket.
- Mi bajod van?
- Nem tudom pontosan, a lényeg az hogyha nem tűnök el bizonyos időközönként, és nem kezeltetem magam, akkor meg is halhatok… -Füllentette tovább Victum, és figyelte hogyan ül fel Roan arcára a bűnbánás maszkja. –De te ezt nem tudtad… Ezért ne is hibáztasd magad… -Mosolyodott el.
-Oh… Tehát ez az egész csak azért van… Hogy életben maradj… -Roan szégyennel teli arccal nézte a havat, majd a bicikliket.

-Tudod nem magam miatt teszem, hanem azért mert vannak néhányan akiknek szükségük van rám, és nem akarok senkinek fájdalmat okozni… Neked sem…
- És ezt nekem miért nem mondod el?! –Omlott a karjaiba Roan, mire Victum megilletődött pillantásokkal követte tettét. –Azt hittem megcsalsz!
- Komolyan azt gondoltad?! –Fogta meg Roan vállát a fiú, és értetlenkedve nézett rá. –Adtam valaha egy csöppnyi okot is hogy megcsallak…
-Fogalmam sincs… De már azt hittem hogy tényleg… -Hebegett tovább a férfi.
- De nekem csak te vagy… -Nevetett fel Victum.- Roan hidd el hogy én soha semmilyen körülmények között nem csalnálak meg…! Ez egy marhaság!
-Akkor jó… -Mosolyodott rá vissza Roan. –Azóta én sem… És nem is akarok mással lenni csak veled…
- De elárulnád merre vagyunk? –Nézett rá érdeklődő tekintett Vic, mire a férfi meglengetett egy kulcsot előtte.- Nagyon rossz előérzetem van…-Morogta magában a fiú, majd Roan hirtelen felkapta a karjaiba.
- És most pedig… -Victum kapálózni kezdett de az erős ölelésből nem szabadult, ezért hamarosan feladta. – Azt fogod kapni, amit megérdemelsz…