Történetek

Harry azon vette észre magát, hogy hevesen zihál és le kell ülnie egy székre. Leült az íróasztal elé, és fejét megtámasztva eltakarta az arcát. Mélyeket lélegzett, hogy összeszedje a gondolatait. Szóval tényleg horcrux! Alig bírta elhinni, hogy Voldemort horcrux-szá változtatta a Teszlek Süveget. Hátradőlt a székben, elővarázsolt egy fa serleget és megtöltötte vízzel. Le kellett hűsítenie magát a felismerés izgalmától. A füst még mindig gomolygott a Süvegből, újra mutatva négy tiszta és...

Tudtam, hogy az lett volna a legjobb, ha megmondom neki, hogy fölösleges tovább, mert meghalt a barátságunk, meghalt minden, ami összekötött minket, de fájt, nem tudtam beismerni a kudarcot, nem tudtam temetni azt, amit már csak reméltem-hittem, hogy szeretek. Kétségbeesetten kutattam emlékeim között, hogy legalább egy boldog pillanatot tudjak magam elé idézni, amit közösen éltünk át, de nem volt ilyen...

De egy szúrással beléfojtottam a szót… Egy második szúrást a nyakába irányítottam, ezúttal már sikerrel. Megöltem, megöltem egy osztálytársamat.
Nem szórakoztam a Hulla elrejtésével, sietnem kellett. Folytatni a bosszú hadjáratomat...

- Mindenre emlékszek, nem kell, hogy megemlítsd… Egyszerűen fáj az, hogy egyszerűen ilyen könnyelműen kezeled ezt…
- A szerelmedre gondolsz? Nyugodj meg Micha, ha az izgat, hogy nyugodtan fogok e aludni az éjszaka közlöm veled, hogy nem hiszem… Még fel se fogtam, amit mondtál…
- Komolyan mondom, olyan felelőtlenül viselkedsz…
- Pedig próbáltam a legkomolyabb arcomat adni… Azt hiszem, ezt itt hagyjuk abba… Semmi kedvem most veled is összeveszni…

- Azt akarom tudni, hogy látott, vagy hallott-e valakit a házban mászkálni az elmúlt héten, Mrs Black?
Csodák csodájára a festmény nem ordítozott tovább, hanem válaszolt a kérdésre.
- Igen láttam! – köpte a szavakat a portré, olyan hevesen, hogy ha élő személy lett volna, biztosan nyáltenger fröcsög Harry arcába. – Egy alacsony, fekete ruhás alak mászkált három napja, vagy egy órán keresztül őseim nemes kúriájában! Megparancsoltam neki, hogy tűnjön el, de volt képe tovább...

- Meddig voltam… halott?
- Másfél hétig…
- Mi? –Victum meghökkent.
- Victum nem akartál újraéledni…
- Vajon miért? –Nézett a fiú a tenyerére. Az ujjai még vékonyabbak lettek, a keze már teljesen nőies volt. „Meg kell találnom Roant…”

Thakatéri megfogta kezem, aztán a farkam.
- Nincs miért aggódnod. Bár Nabu-ur Bera nevét hiába keresnéd a történelemkönyvekben és a régi sztéléken. Az Elveszett Korszak királya volt ő, azé a száz évé, amelyben felhasadt az idő szövedéke, és az emberiség kiűzetett a paradicsomból. De te, El-Szín, most befoltozod ezt a lyukat...

A szerelmet, és a gyűlöletet gyakran egy vékony szál választja el, hogy az egyik ne üssön át a másikba. Ez a vékony szál cipeli a világ egyensúlyát, a természet rendjét, a halált, és az életet. Minden ettől a száltól függ, és azoktól amiket „szétválaszt”. Még is megtörténik az, hogy a szerelem egyik percről a másikra gyűlöletbe csap át, hogy aztán ismét visszatérjen a heves édesen kínzó érzés. És ez egyszer minden emberrel megtörténik… Kérdés hogy észreveszi e ezt a pillanatnyi változást?...

- Mert mivel a te húsodból és hajadból kellett beleadni, könnyen lehet, hogy valamelyikből többet adtál. Például, ha a húsodból, akkor erősebb és magasabb lesz, mint akartál. Ha hajadból, akkor az érzelmek, és a rokonság változik meg... Mert ugye a húsból ahhoz több kell, hogy rokonok legyetek, de mivel nem megegyező mennyiséget adtál a két alapanyagból, nyílván borult az egyensúly és...

- Alenne, szerintem őrültség volt kibérelni ezt a házat… Itt nincs semmi egy adag poron, és denevéren kívül! –Jelent meg egy újabb fiú az ajtóban. Tekintete komolyságot, és mérhetetlen fájdalmat tükrözött. Kék tiszta tengerszínű szemeiben imitt amott feltűnt egy sárga folt, kihangsúlyozva természetfölöttiségét. Emberi volt és mégis tisztán kísérteties. Háta közepéig erő hosszú fekete haja kísértetiesen susogott az ajtón át kiáramló szélben, majd lenyugodtak a szék hátsó támláján. A fiú...