Az éden sötét oldala, második fejezet – Thakatéri karmaiban

1

Másnap iszonyú hőség ébresztett, tiszta csatak voltam. Nagy zsivajt hallottam a babiloni főutcáról. Felkeltem, húgyoztam, aztán odamentem az ablakhoz és kinéztem. Hatalmas tömeg vonult a város központja felé, díszes ruhákban, arcukon maszkok és festék. Dobokat ütögettek, cimbalmot, és furulyáztak. A nap visszaverte a hangszerek fényét a tömör városfalakra, a mázos agyagon csak úgy csorgott le a hőség és az őrület kézzel tapintható párája.

Teljesen megbabonázott a látvány, tátott szájjal bámultam a felvonulást, miközben szám széléről nyál csöpögött a padlóra. Nagyon megijedtem, amikor egy kéz ereszkedett le a vállamra.
- El-Szín – súgta egy lágy hang a fülembe. Persze Thakatéri volt az, hangjától egyből megmerevedett a fütykösöm. Bíbor fátylakat és bőrtangát viselt, kivillantva izmos, napégette combjait.– Gyere, indulnunk kell. Nabu-ur Bera király már vár.
Döbbenten néztem rá. Látni fogok egy igazi királyt? Eddig csak templomok alagsorában láttam olyanokat, és azok sem voltak valami méltóságteljesek – töpörödött és aszott volt mindahány.
Thakatéri megfogta kezem, aztán a farkam.
- Nincs miért aggódnod. Bár Nabu-ur Bera nevét hiába keresnéd a történelemkönyvekben és a régi sztéléken. Az Elveszett Korszak királya volt ő, azé a száz évé, amelyben felhasadt az idő szövedéke, és az emberiség kiűzetett a paradicsomból. De te, El-Szín, most befoltozod ezt a lyukat.
- Be én – makogtam, és beleélveztem Thakatéri tenyerébe, akinek ujja monológja közepette kedélyesen cirógatta a makkomat.
- Hamarosan a méhembe kell lövellned – mondta a lány komolyan. – Ha elvéted, tízezer évig sínylődsz majd Gulshan-i Raz, a Megvakult Dudás pokolbéli tűzzel égő segglyukában. Na de most gyere. Igyekeznünk kell.


2

Így hát beálltunk mi is Felvonulási Út hömpölygő embersodrába. Thakatéri végig csicsergett a fülembe szeretett városáról, s közben meg-megfogdosta a fajbunkóm.
- Ez itt jobbra a Nimrah-templom. Vannak még a városban más templomok is – a Belit-nina temlom a Lugalgirra-kapunál, Samási, Gula és Ninurta temploma, de minket ezek most nem érdekelnek. Minket most Marduk vár hatalmas apoteózisában, Babilon közepén, és méltónak kell lenned rá, hogy hódolhass neki. Aztán teherbe kell, hogy ejts, és magvad jó minősége, legyen bár isteni eredetű, jelenleg nem garantált. Ezért rituálisan meg kell tisztulnod kívül, de legelébb is belül.
- Akkor most kezdjek el imádkozni?
- Nem úgy értettem, El-Szín kedvesem – mondta a lány, és egy út szélén álló kőből faragott mellékhelyiséghez irányított. Kezembe nyomott valamiféle gyógyfüvet. – Ki kell szarnod magad. Ez ősi teacsarab. Hashajtó hatású. Kapsz tíz percet.
És ezzel betuszkolt az apró fülkébe. Úgy döntöttem, nem megteszem, amit akar, úgysem vagyok ura sorsomnak. Lenyeltem a teacsarabot.

Szinte azon nyomban megérkezett a hatás. Forró, lucskos sugárban robbant ki székletem a végbelemből, és én nagyokat nyögve markoltam a budi márvány szélét. Valóban úgy éreztem, a gyógyfű megtisztít a méreganyagoktól. Újabb és újabb adag csusszant ki a bélcsatornámon, bár a végén már picit erőlködnöm kellett, s az arcom is belevörösödött.
És akkor egyszeriben ismét megjelent mellettem a feltaláló szelleme, akivel ideutazásom alkalmával is találkoztam (soha nem gondolkodtam el azon, honnan veszem, hogy feltaláló – egyszerűen csak olyan tudós képe volt).
- Ne haragudjon, de nem a legjobbkor…
- Nem szabad megtenned – súgta a fülembe az öreg. Szerecsendió szagú volt a lehelete.
- De mit?
- Nem szabad megdugnod Thakatérit. Hazudik neked. Ha megbaszod, nem a fiad elli majd meg, hanem Talbis Iblist, a Világok Gyötrőjét. Te különleges vagy fiam. Háromszor annyi kromoszómád van, mint Leonardo da Vincinek, pedig neki is háromszor több volt, mint Arisztophanésznek. Van benned egy vagy két gén – komolyan, csupán ennyi a több millióból -, amely felvértezett téged a Navigálás lehetőségével. De azt nem tudhatod, hogy e gén volt bölcsője a mindenségnek. Úgy hordozod magadban, mint a mózeskosár Keresztelő Szent Jánost. Ha e gén egyesül Yogsothoth, a Téren Túli Féreg leszármazottjának petesejtjeivel, kiszakad a kerék, ami a világegyetemet görgeti. Fel tudod te ezt fogni? Kétlem.
Megvetően nézett rám, és úgy éreztem, teljesen jogosan. Képtelennek éreztem magam arra, hogy megmentsem a világot, ellentétes utasítások kereszttüzében.

Aztán eszembe jutott, hogy a filmekben is sokszor előfordul az ilyesmi. És olyan film is van, hogy az élet egy nagy film. Ha pedig így van, akkor…
Recsegve fingottam egy nagyot, és újabb adag széklet rottyant ki a valagamból. Csodálkoztam, hogy még egyáltalán van minek kijönnie.
- Nincs sok időm, fiam – mondta a szellem, és sóhajtott. – Tudom, hogy Thakatéri behálózott téged. Tudom, hogy kellemes őt hátulról prütykölni, és tudom, hogy élvezetes lesz az is, amikor forró vaginája átöleli a farkad. Mégse tedd meg! Ha megteszed, a világnak vége. És akkor Ariadnész ezer foga marcangol majd, mint a Bűnösök bűnösét hetedíziglen.
- Az kellemetlenebb, mint Gulshan-i Raz, a Megvakult Dudás tüzes segglyukában sínylődni? - kérdeztem vissza bávatagon, de a Feltaláló szelleme már nem volt ott. Végső mondanivalóját a szeméből olvastam ki: ha beverem Thakatérinek, Fatimét sem láthatom többé.


3

Ám akkor kicsapódott az ajtó, és Thakatéri meglepően erős karjai kirángattak a város forgatagába.
- Na, volt elég időd, hogy kirakd a rakományt. Megjöttek a papok, akik majd a király elé visznek.
És megláttam őket. Sötétszürke csuklyába öltözött, görnyedt alakok voltak, és valahogy áradt belőlük a sötétség. Arra gondoltam, amelyik Istennek ilyen papjai vannak, attól aligha várható, hogy jobb irányba terelje az emberiség ka-ját.
Megragadtak, és éreztem emberfeletti erejüket. Felraktak egy pompás hintóra, aminek jáspisból voltak a kerekei és a küllői aranyból. Rabszolgák húzták, és kezembe nyomtak egy ostort, hogy hajtsam meg őket. Eleinte vonakodtam, aztán néhány ütés után felbátorodtam. Egészen kellemes volt érezni, először életemben, hogy kezemben a gyeplő. Dőlt rólam az izzadtság, és ezen emberállatok fájdalmas üvöltése erekciót váltott ki belőlem.

Elég magasan trónoltam ahhoz, hogy belássam az utat magam előtt. És akkor megpillantottam azt, ami alighanem a Főtemplom lehetett: az Észagilát. Hatalmas, gúla alakú építmény volt, és láttam, a tetején lángok lobognak. Ahogy közeledtünk, egyre óriásibbnak és félelmetesnek tűnt számomra. Akkora elzsibbadt a karom a sok ostorcsapkodástól, és elkezdtem verni a farkam. Főleg azután a látvány után, ami az Észagila tövében fogadott.
A színes, agyagból égetett téglákból kiégetett lépcsőkön meztelen lányok feküdtek, száz és száz, annyi hogy meg sem tudtam számolni. Fiatalok voltak, legfeljebb ha 15-16 évesek, testük karcsú volt és feszes, elmondhatatlanul kívánatos és gyönyörű. Legszívesebben megdugtam volna mindahányat. A templom körül egy hatalmas téren morajlott, örvénylett a tömeg, java részük férfi, de számos nő is, meglehetősen lenge öltözetben. Sejtettem, hogy itt valami ősi beavatási szertartás készül, és alig vártam, hogy én is kivehessem belőle a részem.
Akkor azonban Thakatérit pillantottam meg a templom bejáratánál, és éreztem, hogy engem figyel. Kitárta karjait, és jelzett, szálljak le a hintóról. Lemásztam, ostorommal még egyszer lesújtva a rabszolgákra, akiknek a háta egy merő véres massza volt. A tömeg éljenezni kezdett a Titkos Féreg Közös Nyelvén.
- Éljen El-Szín! Éljen a Hold fia!

Megszédültem a diadaltól, és egy virágokkal telehintett szőnyegen felhágtam a templom lépcsőin. A meztelen lányok testükkel tekergőztek felém, minek hatására a farkam komplett görcsbe merevedett. Nemsokára odaértem Thakatérihez, aki egyből térdre esett előttem, lecibálta a gatyám és vadul szívni kezdte a farkamat. A tömeg odalenn éljenzett, sokan maszturbálni kezdtek, a nők is. A bacchanália iszonyú árnya vetült Babilonra.
- Élvezz… élvezz… - lihegte Thakatéri, amikor kivette a faszom a szájából, s csak a kezével verte tovább. Aztán fölüvöltött, mint egy oroszlán.
- ÍME AZ ISTENI SPERMA! – aztán egy végső rántás, és magvam az arcára csapódott. A lány vigyorogva lesimította, belerázta egy serlegbe, és felmutatta a tömegnek.